Sziasztok!

Már régóta szerettem volna megírni ezt a blogocskát, csak kellett egy kis idő, míg elrendeződtek a dolgok és hát úgy akartam, hogy az eredmény is legyen meg, ha már leírom. Gondolom ez így elég zavarosan hangzik, elnézést kérek, de majd mindjárt megértitek.

Elég érdekes címet adtam a bejegyzésemnek, de hát ténylegesen ez történt...Szóval gondolom emlékeztek még (ha nem vissza lehet olvasni), a nem olyan régen írt posztomra, amiben arról meséltem nektek, hogy sajnos drága, szeretett kis Johnny malackám eltávozott közülünk, illetve hogy ennek következtében vettünk egy új kis bébi malackát Sid mellé, ő ugye Andy. Mivel jól megvoltak Siddel, azt hittem, hogy minden okés, aha...

A helyzet az, hogy kb. két hétre rá, hogy a pici ide került hozzánk, hát én még mindig paráztam, hogy vajon tényleg fiúcska e? Mivel olyan picike volt mikor megvettük, utólag számítva kb csak 2 hetes, nagyon nehéz olyankor még látni és megállapítani a nemét. (Megjegyzem, ilyen fiatalon semmi keresnivalója nem volt az állatos üzletben! Valaki túlságosan hamar adta be!) Nos így, hogy eltelt még két hét és a pici nagyon boldog volt, totálisan megszerette itt nálunk (mint láthatjátok az alábbi képen is), hát mi is nagyon megszerettük.

Csak úgy történt, hogy elég furán kezdett viselkedni és a gyanakvás még jobban elkapott. Szóval másnap anyu segítségével lefotóztam a nemi szervénél és feltöltöttem több malackás facebookos csoportba is (amikhez emiatt csatlakoztam), hogy megtudjam a nemét. Hát...kiderült, hogy a kicsi lány és nem fiú...Ehm igen, szóval Andyből Mandy lett. Voltunk az állatorvosunknál is, mert a macskát kellett oltásra vinni és hát ő is megvizsgálta a kicsit, beigazolódott, hogy tényleg lány.

És itt jött az igazi kálvária, hogy most mi legyen? Mi lesz? Mandy lassan eléri az egy hónapot, amitől már ivarérett és terhesen maradhat. (Igen a tengerimalacoknál ilyen korai is lehet már a dolog). Nem maradhat Sid mellett, bár Sidet még egyszer sem láttam úgy közeledni hozzá, mintha udvarolni akarna vagy hasonlók, de ez bármikor megváltozhat. Sajnos el kell választani, próbáltam leválasztani a kisebbik ketrecet, hogy abba rakjam őt és a nagyban hagyom Sidyt. (Lehet már említettem, de egy kisebb és egy nagyobb ketrec van össze rakva, hogy nagyobb legyen a terület) Aha, a pici teljesen levadult, kezdett neki ugrani a rácsnak, muszáj volt vissza engednem Sid mellé....

Több ötlet is megfordult a fejünkben, hogy mit is tehetnénk. Az teljesen kizárt, hogy Sidet vagy Mandyt feladjuk/elajándékozzuk. Felvetettük az ötletet, hogy ugye van ivartalanító műtét. A dokinkal megtárgyaltuk a dolgot, de elmondta, hogy a lány malacokat eléggé macerás és nehéz ivartalanítani. Elmondta az egész dolgot és hát nem veszély mentes, pont ahogy a fiú malacoknál sem. Sid meg már túl idős az ilyesmihez amúgy is. Szóval ezeket a dolgokat is dobtuk. Mivel a szülés dolog kilőve a képből, hiszen a malacok nagyon szaporékonyak és hát nem akarunk ilyesmivel bíbelődni, főleg hogy pl. Mandy még túl kicsi is lenne ehhez...egyedüli dolog amit tehettünk, hogy szerzünk egy új, nagy ketrecet, hiszen egyik malacka sem maradhat egyedül, ergo szükségünk volt még 2 új malackára, egy lányra Mandy mellé és egy fiúra Sid mellé. A két ketrecet nem szedhettük szét, mert túl kicsi lenne akkor a hely és hát Sidtől sem akarom elvenni az eddig megszokott otthonának a felét.

Facebookon találtunk valakit helyileg aki árult egy szép nagy ketrecet (1 m hosszú, 50 cm széles) használtan és nagyon jó áron. Beszéltem vele, elmentünk kocsival és el meg is vettük. Miután ez megvolt már mentem is a kis hordozómmal egy személyhez, akit szintén helyi facebookos csoportban találtam, adoptálni egy új malit, mivel a pasinak áprilisban szült a malackája 4 szép csöppséget. Most épp egy hónaposak voltak és felajánlotta őket adopcióra. A picik közül kiválasztottam egyet, akit épp kihalásztam a ketrecből. A pasi azt mondta, hogy mind fiúk és én végülis elhittem neki, bár nekem teljesen mindegy volt, mert ugye mindkét nemből szükségünk volt 1-1 példányra.

Itthon egy éjszakát a kicsi ketrecben töltött, másnap csináltam meg a bemutatót, mivel vártam az ő nemével kapcsolatban is a visszajelzéseket a facebookos csoportokban. Hát kiderült, hogy ez is kislány :) Egyébként Muffin nevet kapta, mert olyan mint egy szépen megsült Muffin, mikor üldögél, az oldalán lévő sötét barna foltok meg olyanok mintha kicsit megégett volna XD Mivel pontosan tudtam Muffy születésnapját (Április 15), a méretét elnézve és összehasonlítva megállapítottam, hogy Mandy is kb. egy hónapos lehet mint ő, a képeken is látszik, hogy egyidősök.

A bemutatkozás nagyon jól ment, Sid is ott volt velük, a gyerekek rendesen viselkedtek, sőt együtt pattogtak, popcornoztak.

Kb. egy órácska után, hogy ilyen jól mentek a dolgok, Sidyt vissza raktam a saját lakásába, míg a két lánykát az új, nagy ketrecükbe és...azonnal verekedni kezdtek. -_- Kénytelen voltam szétválasztani őket...szóval most 3 malac volt 3 különböző ketrecben. Közben helyet kellett csinálnom a szobámban is az új nagy ketrecnek és hát kicsit kiakadtam, hogy most mi lesz?? Mi van ha a két lány nem érti majd meg egymást egyáltalán és nem lehet együtt tartani őket?? Kiborúltam. Annyi stresszen mentem már keresztül, azzal hogy nehogy kifussunk az időből, aztán intézni az új ketrecet, és ugye amúgy is óriási a hely hiány a szobámban, aztán most ez. Láttam Sidyn is, hogy nem boldog, mert megint egyedül van, ráadásúl ugye elvettük a kis ketrec területét is tőle...Teljesen kivoltam, mert az egész mindent Sid miatt csináltam, hogy neki legyen a legjobb a barátja elvesztése után, erre megint minden ellenem fordúlt, mint ahogy kb. mindig történik. (Azt mellékesen megemlíteném, hogy a sok futás és egyebek közepette szinte semmire sem volt időm amit szerettem volna csinálni, ez is rá tett nekem egy lapáttal)

Másnapra sikerült megnyugodnom. Megpróbáltam újra a lányok bemutatását, most már Sid társasága nélkül, mert lehet, hogy előszőr az ő jelenléte zavart be, hiszen ő a felnőtt, a domináns. Ezúttal a lányokat kb 3 órát hagytam kint. Ismét nem volt semmi gond, Mandy néha megkergette picik Muffyt, de ez normális viselkedés, dominancia dolog. Aztán újra beraktam őket a nagy ketrecbe, és láss csodát! Nem verekedtek! Igaz Mandy továbbra is megkergette néhányszor Muffyt, meg néha bele-bele csíptek egymásba, de semmi durva. Szerencsére, örömmel jelenthetem, hogy azóta is együtt vannak a ketrecben és semmi gond, csak normális malac viselkedés. Mandy egyelőre a főnök, ő az energikusabb, bátrabb és hát viselkedésben is kiköpött Johnny, annyira hasonlít rá, nem csak kinézetben, hanem sok másban is :) Bár igaz, hogy Sid volt a főnök mikor Johnny volt mellette, de na ki tudja, még megcserélődhet a helyzet idővel.

Tudtok még követni? XD Szóval a lányok ügye elintézve. De még mindig minusz egy hím malackával voltunk. Sid legalább visszakapta a teljes területét, de még mindig egyedül volt. Eldöntöttük, hogy üzletből nem jó ötlet venni malit, mert ott túl kicsik még és nem lehet tisztán látni a nemet, és hát mit csinálunk ha megint lányt fogunk ki? Eltelt kb. egy hét, mikor megcsörrent a telefonom és a pasi hívott, akitől adoptáltuk a Muffint. Tanácsot kért tőlem az anyuka malackának a tartásával kapcsolatban és summa-summárum kiderült, hogy még 2 kölyök malija megvan. Elmondtam neki, hogy Muffin ugyan kislány, de nem baj, mert elvannak Mandyvel. Ő megemlítette, hogy küld fotókat a megmaradt malik nemi szervéről (még ha ez így furán is hangzik XD), és hogy ha valamelyik fiú akkor azt is elhozhatom. Hát így alakult az, hogy Muffin ikertesója, aki most már 100% (igazoltan is, de már én is látom) fiú, ide került hozzánk. Az új fiúcska a Tony nevet kapta, Anthonyból becézve. Nagyon hasonlít a lány tesójára, csak ő egy kicsit világosabb vöröses-barna és van a fején, meg orrán egy-egy fehér folt, illetve benne kevesebb a sötét barna. Megcsináltam a bemutatót Siddel és semmi gond nem volt, Sid hamar elfogadta és míg a kicsi megpróbált főnökösködni Sid fölött, Sid 1-2x megmutatta neki ki a főnök és ezzel le volt rendezve a dolog XD Szóval azóta is ketten vannak most már ők is a régi, összerakott ketrecekben és minden rendben van.

Na hát kérem szépen így szól ez a történet, hogy hogyan lett a tervezett 2 malackából 4. Egész kórus fogad mikor bejövök a szobába. A picik még félénkek, sok mindentől megijednek és nehezebb elkapni őket, megdédelgetni, de már kezdenek hozzá szokni a dolgokhoz, hangokhoz, hozzám. A lányok ketrecét szépen feltuningoltam, vettem bele új házikót, hídat, tányért, itatót. Kaptak párnákat és takarókat is. A fiúknak meg már volt, de azokat is folyamatosan mosom és cserélgetem, szóval nem kell attól tartani, hogy elhanyagolom őket :) Eddig sem volt kifejezetten könnyű rendezni a két malit, most már nehezebb lesz, mert 4 van, több idő és pénz is kell hozzá, de ez van. Én csak a legjobbat akartam Sidnek és hát végülis 3 csöppség kapott még egy esélyt normális életre.

Nagyon ennivalók, olyan fura látni, hogy mennyire energikusak és gyorsak a kicsik. Ilyenkor ébredek rá, hogy Sid csakugyan megöregedett már, avagy idős már. Végülis nem bánom, hogy így sültek el a dolgok, mert mindig is szerettem volna sok malackát, hát most így sikerült :D Szeretem őket, mert olyan drágák és viccesek tudnak lenni. Remélem sokáig lesznek velünk, na meg főként Sid.

Életemben sok malackám volt már, de ez az első alkalom, hogy egy ikerpár nálam van és hogy tudom pontosan a születési dátumukat is ♥ Szeretnék nemsokára készíteni a csapatról egy szép családi fotót, kívánjatok sok sikert hozzá, hogy mindenki üljön egy helyben szépen és ne ficeregjenek XD

Bj-Lydia

Sziasztok!

Jó ideje eltüntem, és ennek meg van az oka. Aki követ facebookon vagy instagramon szerintem már látta, hogy mi történt, de ha van esetleg aki nem értesült még róla...sajnos Johnny malackámat elvesztettem pénteken.

Kellett néhány nap míg úgy éreztem, hogy nyugodtabban, higgadt fejjel le tudok ülni és megírni ezt a blogocskát, bár nagyon jó lett volna ha nem kellene, de hát az élet sajnos nem ilyen, főleg ha az ember kisállatokat tart.

Az múlt hét folyamán kemény harcot küzdöttünk Johnny életéért, de sajnos vesztettünk :(

Vasárnap délután történt, hogy észrevettem, miközben Johnsy épp szundított az oldalán fekve, hogy furán szuszog, nem megszokott gyorsasággal és ütemben. Más baja nem volt, evett, ivott, semmi gond. Hétfőn viszont ez a szuszogás rosszabb lett, erősebb, így rögtön futottunk is vele az állatorvoshoz. Doki megvizsgálta, de semmi furát nem talált, adott neki 2 szurit és egy címet, hogy hova vigyük el röntgenre. Az nap be is jutottunk és meg is csinálták neki, én maradtam bent vele a szobában és tartottam míg elkészült róla a felvétel.

Még aznap is jól volt Johnny, bár a szuszogás továbbra se szünt, de evett-ivott. Keddre viszont rosszabodott a dolog. Kiengedtem őt és Sidyt járkálni, mint szoktam, míg kitakarítottam a ketrecet, mielőtt vissza kellett mennünk a dokihoz. Johnny már nem akart járkálni, csak lefeküdt a földön is. Újra voltunk dokinál, aki megvizsgálta a röntgen felvételt, azon sem látszott semmi probléma, ismét két injekcióval tértünk haza. Ez a 2 szuri már teljesen kiütötte, sokáig aludt tőle, utána is keveset eszegetett és ivott, folyamatosan feküdt.

Szerdára már még rosszabb lett a szuszogás, aznap mentünk utoljára a dokihoz, aki most márféle gyógyszerrel, vagyis újabb 2 szurival, próbálkozott, illetve adott nekünk itthonra szájon át adagolandó antibiotikumot is...Az nap már mi etettük és itattuk mesterségesen. Csütörtökön is, miközben az egész szuszogás csak rosszabb és rosszabb lett, csak feküdt, nem volt ereje már semmire. Sokat ölelgettem, simiztem, beszéltem hozzá. Sid is ott volt mellette végig, csak annyira jött el mellőle míg evett és ivott. Az antibiotikum mellett próbálkoztunk Espumisan emulzióval is, mert annak segítenie kellett volna, ha esetleg mégis csak puffadás okozza ezt az egész állapotot, bár a hasa nem volt nagy és a doki is azt mondta, hogy nem érez puffadást nála. A pocija rendesen működött.

Péntek hajnalban, mikor felkeltünk etetni, már nem akart enni, egyáltalán, ellökte a fecskendőt és bárhogyan is próbáltuk, nem engedte, hogy a szájába rakjuk a kaját...Már nagyon kínlódott és kapkodott levegő után, így békén hagytuk. Később próbáltam még kivenni, hogy talán egy kis vizet adjunk még neki, de már teljesen ernyedt volt a kis teste, alig tudott levegő után kapkodni...Rá nem sokára meg is halt, kb. délben 10:45kor. Be volt pánikolva, futkosott fel-alá, levegő után kapkodva a ketrecben. Szörnyű volt látni, bár addig is szörnyű volt hallani ahogyan kínlódik a levegő vétellel, szóval már reggel óta imádkoztam magamban, hogy legyen már vége és ne szenvedjen többet. Gyorsan kivettem Sidyt mellőle, attól tartva, hogy esetleg ő is bepánikol Johnny futkosásától és azután a kapálózásától és kimentem a szobából. Nem bírtam volna végig nézni...A másik szobában ültem Sidyt ölelve magamhoz és csak zokogtam.

Nyilván szívinfarktus végzett vele, mert a szíve nem bírta már a nehéz légzést és elfáradt. Csak 4 és fél éves volt, még lett volna előtte élet, de ez így alakult. A doki is azt mondta, hogy sajnos már nem tudja ő sem, hogy mivel próbálkozhatnánk. Nagy a valószínűsége, hogy keringési probléma lépett fel, ami a vesétől eredt, hiszen ha emlékeztek egy éve is nagyon beteg volt a veséjével, akkor sikerült helyrehozni a dolgot...Tartottam tőle, hogy ez a vese gond vissza fog térni, valszeg ez vele született betegség volt...Péntek este eltemettük.

Ez a két fotó volt az utolsó amit készítettem róla, egyik nap mikor haza jöttünk a dokitól, kiraktuk kicsit a fűbe, akkor még eszegette a füvet és a gyermekláncfű leveleket, bár már itt is feküdt. A képen azért hunyorgat, mert erős volt a fény. A képeket én váltottam át fehér-feketére, eredetileg színesek.

Pénteken a nap hátralévő részében, miután szépen elrendeztük Johnny testét egy kis doboz-koporsóba, a kedvenc kis kockás ágyikóját raktuk bele, én plusszba varrtam neki egy kis párnát és csipkével díszített fekete takarót, kitakarítottam teljesen a ketreceket, átmostuk őket, tányérokat, mindent amit csak lehetett. Nem akartam, hogy Sid érezze tovább a szagát, így is feldúlt volt. Az elején még nem vette észre Johnny hiányát, főleg, hogy a kitakarításig a kis ketrecbe zártam el, mivel a nagyban hunyt el Johnny. Viszont a későbbiekben nyugtalan volt, főleg egész péntekről-szombatra éjszaka. Rengeteget járkált föl-alá a ketrecekben, folyamatosan evett és ivott. Érezte, hogy valami nincs rendben, hogy valami hiányzik...

Bevallom én magam sem aludtam egészen éjjel 3ig. Igen, reggel 6tól éjjel háromig fent voltam és mégsem éreztem fáradtnak magam. Én is feldúlt voltam, ideges, volt bennem egy pánik érzet, hogy mi van ha Sidyt is elvesztem? Tudom, hogy Johnny betegsége nem volt ragályos, mégis rettegtem, hogy Sid is elkapta esetleg. Sokat sírtam és ölelgettem Sidyt, aki nyalogatta a kezem és arcom (innen nyilván a sót nyalogatta le a könnyeim miatt, de attól még aranyos volt). A macska is hozzám bújt, megharapdált és nekem dőlve lefeküdt mellém. Máskor nem szokott ilyent csinálni.

Szombaton kénytelen voltam kimozdulni itthonról és elmenni a Mallba venni szénát, mert elfogyott. Sok szénát pakoltam Johnny alá míg beteg volt, abban a reményben, hogy így talán eszeget belőle valamit...Úgy voltunk vele, hogy megnézzük a boltokban milyen kismalacok vannak, mivel tisztában voltunk vele, hogy Sid nem maradhat egyedül, mert depressziós lesz. Ezt már csak onnan is tudom, hogy mikor Johnnyt megműtötték a múlt évben és egy hétig el voltak választva, hogy Johnny nyugodtan felépülhessen, Sid nagyon szomorú volt, épp hogy evett valamit. Most is látszott a nyugtalanságán, hogy ez nem lesz így jó. Sid nagyon hasonlít rám egyébként. És míg én sokáig gyászolok, hisz most is siratom még Johnnyt, addig nem kínozhatom őt.

A Mallban az állat boltban nem voltak egyáltalán malik, viszont az Auchenes állat boltban már igen, 4 kismalac várt gazdira ott. Meglepődtünk mikor láttuk, hogy ez a kis lurkó mennyire hasonlít Johnnyra mikor pici malac volt még. Megvizsgáltuk az eladóval és úgy tűnik fiúcska, így rögtön meg is vettük. Így került hozzánk szombaton Andrew, avagy becenevén Andy :) Első pár órát a hordozóban töltötte, hogy kicsit megnyugodjon, aztán berendeztem egy semleges teret a bemutatásra. (Arról, hogy hogyan kell bemutati egy új malackát a másiknak vagy többieknek, a neten sok infot találtok, meg videót is, aki kiváncsi)

A kis Andy nagyon meg volt ijedve, de mikor Sid szagát megérezte, rögtön beindult a mondókája és aktív lett. Sid is hamar megérezte a kis idegen szagát és akkor elkezdődött az egész berregős, körbe járós, szimatólos stb. ismerkedés. Őszintén nem számítottam arra, hogy Sid ennyire jól fogadja majd a kicsit, egyáltalán nem volt agresszív vele. Kb. 2 órán át hagytam nekik az ismerkedést, ez alatt fotózgattam és videóztam is őket. Utána beraktam őket a ketrecbe és azóta is együtt vannak.

A kis Andy kész energia bomba és be nem áll a szája. Folyamatosan Sid nyomában van, és már ügyesen tanulja tőle a dolgokat. Rengeteget eszik és iszik, kerek pocakja lett és őszintén 2 nap alatt szerintem már nőtt is. Még nagyon félénk persze, de már egyedül is mászkál, pattog a ketrecben. Naponta kiveszem, megdédelgetem, simizem, hogy szokja a hangom, a szagom és hogy nem kell félnie. Sid pedig azóta sem bántotta egyszer sem, nagyon elnéző vele, még akkor is ha a kicsi pont a pofijába mászik míg ő épp eszik XD Kész apuka lett. Azóta is levizsgáltam még vagy 2-3x, hogy biztos fiú-e Andy? Csak mert olyan nehéz megállapítani náluk, főleg ha ennyire pici maliról van szó, ilyenkor még nincsenek heréi. De úgy látjuk igen, szóval remélhetőleg az, mert ez az egész most így nagyon jól ment és megy. Sid elfogadta és jobban van, már nem akarja halálra zabálni magát. A kicsi pedig nagyon boldog itt, olyan mint egy kis hiperaktív gyerek, aki tényleg nagyon hasonlít kinézetre, színekre Johnnyra. Az egyedüli nagyon eltérő külöbség, hogy Andy pofija egyik oldalon fekete, Johnnyba nem volt fekete szín. Természetesen vannak más eltérések is, de a hasonlóság akkor is elképesztő. Kiváncsi leszek, ahogy felnő majd milyen is lesz a természete, mert egyelőre beszédesebb mint az eddigi összes malackánk volt :) Az egész család nagyon megkedvelte már és a szívünkbe zártuk a kis békát. Nagyon cuki. Természetesen nem tudja helyettesíteni Johnnyt és továbbra is nagyon-nagyon hiányzik, de jó látni, hogy legalább Sid jobban érzi magát és nem szomorú.

Első képek róla, amik az ismerkedés alatt készültek. Különben olyan picike még, hogy egy tenyeremben elfér. Nem tudom mennyi idős lehet, de szerintem kisebb mint anno Sid és Johnny volt, mikor ide érkeztek. Max 2 hónapos, ha van. Előbb-utóbb muszáj lesz egy kicsit megfürdetnem, mert szegénykém eléggé pisi szagú. Egyébként aranyos ahogy a sok új kaja félét kostólgatja és próbál rájönni, hogy mit hogyan kell enni :)

Egyébként tudom, hogy Sid karmait le kell vágnom (látszik a fotón), most következik majd, csak közbejött ez az egész dolog és elmaradt...

Bj-Lydia

Sziasztok!

Ma egy viszonylag "normális" blog bejegyzést hoztam nektek, mert vicces módon annak ellenére, hogy az oldalam blognak nevezem, azért annyira nem is szól rólam, mint inkább a gyűjteményeimről és hasonlókról, bár ez az életem nagy része, hisz lényegében semmi más érdekes vagy említésre méltó nem történik soha velem XD

Na de most egy kis betekintő az elmúlt egy hét...sőt már kettő...napjaiba. Összefoglaló: Szóval ha jól emlékszem decemberben (?) említettem még, hogy Sid malackámmal volt egy kis probléma, mégpedig az, hogy nem tudott enni. Csak úgy láttam rajta, hogy folyton fölfújja magát mint egy labda, mint aki fázik és láttam rajta, hogy valami nincs rendben, láttam a szemein. Nehéz ezt megmagyarázni, de egy olyan személynek (én) akinek már ennyi éves tapasztalata van a tegnerimalacokkal, az tudja, hogy mikor van valami gáz és kell pánikolni. Akkor kénytelen voltunk átváltai a mesterséges etetésre és itatásra: pépes kaja fecskendővel, naponta 5x, kb. 2-3 óránként. Nem könnyű dolog, nagyon fárasztó. Főleg, hogy az ember ilyenkor azt sem tudja, hogy hirtelen mi történhetett, hisz addig minden okés volt. Akartuk az állatorvoshoz vinni, de az meg pont akkor karanténba kellett vonuljon 2 hétre, mert a családjába covid eset lett...Így kénytelenek voltunk etetni naponta és reménykedtünk, hogy Sid kihúzza ilyen módon addig, amíg visszajön a dokink a karanténból...Sajnos a másik állatorvos aki a miénkkel együtt dolgozik nem ért a malacokhoz és csak annyit tudott tenni, hogy adott fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő injekciót neki, meg itthon is kellett mi adjunk, meg adott vitamint is, ami erősítse a szervezetét addig. Mire lejárt volna a dokink karanténja, addigra Sid is szépen és nagyon lassan ugyan, de helyrejött. Elkezdett eszegetni és már nem kellett a dokihoz vinnünk. Ez idő alatt elég sokat fogyott, de aztán sikerült neki meghízni újra.

Egészen mostanáig...mivel sajnos úgy kb. két hete elkezdődött az egész megint! Sid ismét depis lett, felfújta magát, látszott, hogy valami fáj, valami nem okés és a lényeg, hogy nem eszik, nem iszik. A másik dolog az, hogy nem is ásított. Ez a múltkor is megvolt, szóval nyilván a probléma ugyanaz, mint előző alkalommal: valami fáj a szájában, állkapcsánál vagy ilyesmi. Megint neki az etetésnek...az első 2-3 nap után úgy tünt, hogy javúl a helyzet és elkezdett magától eszegetni, és egyre jobban. Azt hittük, hogy na most már hamarabb helyrejön és nem lesz olyan hosszadalmas a dolog és talán nem kell dokihoz menni vele. Hát sajnos a javulás után vissza zuhant és ismét nem tudott már enni semmit (ez az egész kb 5-6 nap leforgása alatt történt). Szóval a hét folyamán felhívtuk a dokink és elvittük, ez kedden történt. Végig nagyon paráztam és ideges voltam, hogy na mi fog történni, mert sajnos a malackák szájába nem lehet csak úgy bele nézni hátúl, ahol a rágó fogak vannak, mert annyira nem lehetséges kitátani az állkapcsukat.  Így már tudtam, hogy sajnos el fog kelleni altatni a vizsgálat érdekében, csak az meg nagyon nem veszély mentes, hisz ki tudja felébred-e még? Sid nem öreg mali még, de már nem is fiatal...Nos a doki pillanatnyilag megvizsgálta, elmondtam neki mi a gond, és hát persze mondta, hogy el kell bódítani, hogy meg tudja nézni a hátsó fogacskáit. Akkor sajnos nem tudott velünk foglalkozni és másnap délre kaptunk programálást. (Megj: előzőleg azt mondta a telefonban, hogy nem kell programálás, azért mentünk, de na mindegy). Így szerdán újra vissza mentünk Sidyvel. A rendelő most is full zsúfolt volt, elképesztő, hogy mennyien járnak ide! A dokink nagyon érti magát és már régi orvos, na meg vadakkal is foglalkozik, míg ott voltunk az idő alatt is behoztak egy sérűlt hattyút, meg egy nagyfülű denevért, az utóbbit nem láttam, csak hallottam, hogy beszéltek róla. Sidyt gázzal altatták el, ami tökre meglepett, mert ugye eddig az altatást mindig injekcióval csinálták. Ott voltam míg elszundított (kb 2 perc volt az egész), figyeltem hátúl álldogálva, mert nem tudtam mit csináljak XD Aztán mondták, hogy menjek vissza kb fél óra múlva. Mikor vissza mentem, mondta a doki, hogy nincs semmi gond Siddel. Elmondták, hogy a hátsó rágó fogaknál, mindkét oldalon volt egy kis fogkinővés, az egyik oldalon jobban és az zavarta, meg nyomta a nyelvét, így valszeg ez zavarta és sértette ott neki a nyelvét és száját, ezért fájt neki az evés és nem akart enni. Ezektől megszabadították, közben az első fogait is lekurtították, mert azok is túlnőttek, amiért nem tudott rágni velük a koplalás ideje alatt. Nagy meglepetésemre Sid már ébren volt mikor kihozták nekem, a hordozójában figyelt. Ennek nagyon örültem, mert az injekcióból való ébredés nagyon hosszadalmas és figyelmet is igényel, nehéz folyamat. De neki semmi baja nem volt, szóval rövid altatásokra jó ez a gáz ezek szerint :) Fizettem és eljöttünk.

Na hát azóta "lábadozik" a drágám, pontosabban már teljesen jól van! :D Ügyesen rág és eszik már mindenfélét, iszik és óriásiakat ásít. Még van azért egy picike gond, mivel nagyon rövidek még az első fogai, ezért nem tud még rendesen a kajába harapni, leharapni a falatokat, szóval a szilárdabb, nagyobb kajákat hosszú csíkokra vágva etetjük vele. Csak annyiban kell segítenünk neki, hogy a szájába csúsztatjuk a kaja csík végét és ő máris darálja be. Az első fogak mindig gyorsan nőnek (ezért is kell nekik folyamatosan a rágás, hogy kopjanak), így csak egy kis türelem kell még és segítség neki, míg újra képes lesz magától is leharapni a kaja falatokat. Remélem ezzel megoldottuk ezt a problémát, hiszen a hátsó fogak túlnövése nagyon ritka és hát amíg újra ez megtörténne nála, szerintem ő már nem fog annyit élni...hisz most kb 4 és fél éves, ha ennyi idő kellett azoknak a kinövéseknek, akkor...Tudjátok egy tengerimali max 8 évet él, de nekünk még nem volt szerencsénk ilyen hosszú életű picikhez, az eddigi rekorderünk Negro malackám volt 5 év és 8 hónappal :) De a lényeg, hogy most már minden okés, ő és Johnsy is jól vannak és remélem, hogy továbbra is minden jól megy majd! Egyébként, aki kiváncsi, Johnny a daganat eltávolító műtéte óta nagyon szépen meggömbölyödött és nagyon happy, energikus malac :D Így mindenképp jó döntés volt a daganat eltávolítása!

Ez a zűrős két hét alatt, a sok etetéssel és hát napi kb 5-6 órányi alvással (az sem egyhuzamban), nem nagyon volt időm semmire sem. Varrni akartam eredetileg a februári naptár képre, de nem jött össze. Szóval azt az elfoglaltságot választottam, ami kicsit relaxáló számomra és nem igényel különösebb koncentrációt, vagy nem olyasmi amit ne lehessen bármikor félbe szakítani, és ez a felnőtt kifestő színezgetés. Olyan ritkán van időm rá, hogy színezzek egy kicsit, de már nagyon szerettem volna és úgy érzem, hogy lelkileg is rám fért kicsit...Előszőr kiszíneztem egy gyorstalpaló oldalacskát a Neon Édességek kifestőmből. Aztán kiszíneztem egy dupla oldalt a Mythomorphia kifestőmből, ami egy Foo Kutyát ábrázól. Idő közben szétesett a kifestő könyv, vagyi lejött teljesen a borítója XD De végülis így jobban szét tudom nyitni a könyvet és színezni, szóval még jól is jött. Remélem a lapok nem hullanak szét azért! Egyébként nem tudom mennyire látszik a lapon, de a csillagokat egy új "tecknikával" dolgoztam ki, amit munka közben találtam ki: csillag flittereket ragasztottam rá. Nagyon szép fényesek ahogy mozgatjuk az oldalt és érdekesnek mutat így. Meglátom, hogy mennyire bírja majd a ragasztó tartani őket, mert lehet használom még ezt a technikát később is, más képekhez, mert tetszik :)

Azóta neki láttam megvarrni a februári naptár képhez a ruha összeállítást, csak így kicsit késik majd a dolog, de ez már megszokott tőleg. Utána meg rendelések várnak elkészítésre, szóval hajrá megint!

Bj-Lydia

Sziasztok!

Elnézést kérek az előző bejegyzésem miatt újra, azóta kicsit összekaptam magam és már jobban vagyok. Igen, mint említettem nálam ez periódusokban jelentkező dolog, ez a reménytelenség érzés, amitől képes lennék megfulladni olykor. Azt hiszem ezt nevezik az "anxiety" betegségnek vagy valami hasonló.

Ne értsétek félre, továbbra is elég sötéten látom a szitut, erre meg ma is kaptam egy kis nyaklevest az élettől, bár számítottam rá, csak valahogy próbáltam elhessegetni ezt a gondoltatot. Pontosabban, ma rám írt a bolt tulajdonos barátomném, akitől szoktam ugye sokat vásárolni és előrendelni, hogy tartom-e még az előrendeléseim? Minden törzs-kliensüket megkérdezi sorban, mert tudja és megérti, hogy a jelenlegi helyzetben sajnos nincs az embereknek pénze a gyűjtői darabok vásárlására. És hát sajnos kénytelen voltam belátni, hogy egyelőre a kilátástalan anyagi helyzetem miatt, le kell mondanom az összes előrendelésem náluk (kb. 4 LDD baba és 2 figura). Elnézést kértem többször is, arra hivatkozva, hogy mikor leadtam az előrendelgetéseim, akkor még a vírus helyzet sehol nem volt, vagy talán Kínában már megjelent, de senki sem gondolta, hogy ez lesz belőle....Nagyon aranyos volt, afelől is érdeklődött, hogy minden okés-e itthon és hogy hogyan bogozzuk a dolgokat? Megbeszéltük, hogy ismét találkozunk majd idén, év végén a TCCon ha persze összejön és lesz egyáltalán con rendezve, mert ez ugye még nagyon-nagyon kérdőjeles.

Summa-summárum végülis átbeszéltem a dolgot anyuval és kiegyeztünk, hogy egy dolgról mégsem mondok le, amit már a múlt nyári SDCCon óta várok, ez pedig a Rhino (rinocérosz) Alien Neca figura. Annyira szeretem a kicsit, de szépen bővűlő Alien gyűjteményem és eddig megvan az összes Kenner Homage Alien hibrid kollekcióm, amit a Neca dolgozott fel, hogy ezt vétek lenne kihagyni! Úgy gondolkodtam, hogy azért választom ezt, mert pl. a LDD Presents babák sokszor még évekig elérhetőek akár rendelésre is, legrosszabb esetben is ott az Ebay. Viszont a Neca Alien figurákat nagyon profi módon kopizzák ám a kínaiak és félek, hogy Ebayről hamisítványt kapnék, ezért kell olyan megbízható cégtől vennem amit ismerek. Szóval a Rhino Alien továbbra is maradt előrendelésbe nekem, ebben a hónapban adják ki USAban és hát onnan 1-2 hónap míg nálunk is befut reményeim szerint. Legalább van valami amit várhatok és nem "értelmetlenül" üldögélek. Ami a többi "áhított" motyóm illeti, majd az idő és vírus eldönti, hogy mi lesz velük? Ha nem sikerül megvenni őket akkor sem halok bele, ez van...de attól még reménykedni merek :)

Egyébként nagy segítség volt az is számomra, hogy Johnny malacom helyrejött. Ügyesen elkezdett magától újra enni, jobban mondva zabálni. Gyakorlatilag mindent meg akar enni, a kezemtől kezdve a takaróig. Újra a kis méregzsák önmaga, aki képes mindenen háborogni és percet nem ül helyt. Magasról tesz rá, ha rászólok pl. hogy ne egye meg a dobozaim mikor ki vannak engedve a szobába. Továbbra is kapja még a vitaminos kotyvalékot, úgy látszik, hogy nagyon is jót tett neki :) Sőt sikeresen hízott is 100 grammot, 2 nap alatt, így most 700 grammot nyom. Igen ez még mindig nagyon kicsi egy felnőtt hím malacnak, de őszintén annyi örülök ennek is, mert lassan egy éve csak fogy és fogy, hízni nem hízott semmit.

Szóval ezzel a kis lökettel, lendülettel fogtam ma hozzá végre a tavaszi nagytakarításomhoz! Mert már mindenen egy kiló por ül és az új vitrines részeim üresek, mocskosak az üvegek, és ez  zavar. Már nagyon vártam, hogy ki tudjam pakolni a cuccaim is amiket karácsony előtt és óta kapartam össze, mivel az új polcok miatt is, ismét átrendezhetek ezt-azt és hát annak mindig örülök :D Mindenképp fotózok majd az újdonságokról, új kiállított kollekciókról stb. Emellett itt az oldalon is, a Gyűjteményeim tárháza részben egy új kis almenü nyílik majd, ahol az interaktív játékaim tüntetem fel :) Van még más tervem is, csak majd szépen lassan.

Az új dizihez is megvan már az ötletem, szóval az is következik!

Bj-Lydia

Sziasztok!

Gondoltam írok nektek egy kis helyzet jelentő blogocskát, mert kicsit felszívódtam a netes világból, bár itt vagyok minden este, de nem volt kedvem semmiről írni stb. Gondolom azok is észrevették ezt, akik a MOCD oldalunkat követik.

Szóval gondoltam kiöntöm nektek kicsit a szívem, mert úgy érzem, hogy a családnak nem igazán menne ez, mert a végén megint csak engem tolnak le, hogy önző vagyok és hasonlók, amire most nagyon nincs szükségem. Teljesen magam alatt vagyok...

Ugye ti is ismeritek azt, hogy egyik rossz után következik a másik, mint valami lejtőn legördülő megállíthatatlan kocsi? Hát igen, mondjuk most az egész világ lejtőn van és kétlem, hogy lesz megállás még jó darabig. Őszintén el sem tudom képzelni azt, hogy ez az egész valaha megállna, bármennyire is zárkozunk be!

Nem mondhatom azt, hogy az életem eddig tökéletes volt, sajnos ettől távol vagyok, azt sem mondhatnám, hogy boldog voltam, csak néha elő-elő fordult. A boldog perceim szinte mindig is az új játékok beszerzése okozta, nyilván ezért is létezik ez a blog. Egyéb boldog percek is akadtak persze, más okokból, de na most nem erről akarok itt papolni. Voltak periódusok az életemben, amikor nagyon-nagyon depressziós voltam (még ha nem is diagnosztikálva hivatalosan), csak én éreztem és tudom miken mentem keresztül lelkileg, amit a külvilág sosem látott, vagy csak simán beállítottak hülyének, hisztisnek stb. De azt kell mondanom, hogy az utóbbi időben tök jól elvoltam, a depi néha rám tört, de szerencsére csak néhanapján, és max pár napot tartott. Másképp úgy éreztem, hogy végre sikerült kivakarnom saját magam ebből a nehéz időszakból. Tök jól alakult minden, boldognak éreztem magam, pozitívnak is sokszor (ami szintén nagyon ritka nálam, mert született pesszimista vagyok). Aztán bejött ez az egész koronavírus szarság és BUMM, minden, de minden összeomlott...

Már előzőleg is írtam, hogy emiatt elvesztettem a munkám és jövedelmem, és mivel nem hivatalosan dolgoztam, ezért az esélyem is, hogy egyáltalán állami segélyt kapjak. Puff a pénznek, ebből kifolyólag pedig lőttek az öröm forrásomnak, vagyis a játékok vásárlásának és gyűjtésének. Emellett ugye meg kell említeni azt is, hogy az ócska piac bezárt, szintén a vírus miatt, illetve külföldről sem nagyon tudnék már rendelni bármit is, mert sok országból nem szállítanak már. Innen csak tovább megy a lavina, mert a helyi posta sem küld már nagyon sok országba semmit, még egy levelet se, ergo kénytelen voltam bezárni a baba ruha boltom is...

Hadd fokozzam tovább, az év elején említettem, hogy idén egy új boltot akarok nyitni, úgy munka lehetőséggel számomra, hát igen...annak is annyi ezzel a helyzettel és őszintén kétlem, hogy már lesz belőle valami, mert az arra férre tett pénzemhez már kénytelen voltam különböző szükségleti okok miatt hozzá nyúlni és valszeg még fogok is...

Az évre előre láthatóan voltak még terveim is, nyárára pl terveztem egy látogatást Izabellához és szerettem volna elmenni a Budapest Comic Conra...Hisz 5 kerek éve már, hogy nyaranként sehova sem kirándultam, max itthon a közeli helyekre. De nyilván ebből sem lesz már semmi, ahogy szerintem magából a conból sem, mert már sok mindent láttam lefújva amit augusztusban készültek tartani...Hogy lesz e valami az őszi Transilvania Comic Conból, ahol voltam a múlt évben? Jó kérdés, én már nem merek reménykedni benne.

Annyira vártam a tavaszt, hogy végre a munkától kezdve minden beinduljon, szerettem volna még kimenni fotózgatni is az Azone lányokkal, de a tilalom miatt ezt sem lehet megtenni, mivel nálunk már egy ideje bevezették, hogy csak papírral szabad kimenni és csak nyomós ok miatt. A fotózás sajnos nem számít annak.

Ennek az egésznek a tetejébe pedig következett az, hogy Johnny, az egyik tengerimalim, sajnos beteg lett. Hogy kicsit bővebben kifejtsem: már a múlt nyár óta fogyni kezdett és sokat. Másképp jól volt, evett, virgonc volt. Voltam még a múlt nyáron vele dokinál, de az csak a vállát vonogatta, meg hogy lehetséges, hogy rákos beteg, "várjunk és meglátjuk mi lesz, hátha vissza hízik". Oké...azóta eltelt kb. 8 hónap. Johnny továbbra is jól volt, nagyon sovány, de a régi önmaga, így nem aggódtam. Egészen a múlt hétig, mikoris elkezdett levertebb lenni. Továbbra is evett, de azon kívűl csak aludt és járkálni sem akart. Már egy ideje a szemei is "folytak", ezzel a problémával szintén találkoztunk nála még előzőleg, hol előjött, hol elment, ilyenkor simán körömvirág teával borogattuk és törölgettük. Szóval szegénykém elég sajnálatos látványt nyújtott már így, hogy nem akart semmit csinálni. Elmentünk újra a dokihoz vele, csak most a másik dokihoz (egy rendelőben ketten dolgoznak). Szerencsére ez már komolyabban vette a dolgot, miután elmondtuk neki a helyzetet, megtapogatta, aztán ultrahangos vizsgálatot is végrehajtott rajta, én tartottam a kezemben a picit végig. Kiderült, hogy szegénykémnek vese problémája van, pontosabban az egyik veséje jól fel van duzzadva, ismeretlen okból. Oké, a doki adott neki 2 szurit (antibiotikum + fájdalom csillapító/gyulladás csökkentő) és ide adta a szurikat, amiben még volt a szerből, hogy tovább kell nekünk injekciózni itthon, az elmondott dózisok alapján. (Másképp minden nap be kellett volna vinnünk, ami a jelenlegi idióta helyzetben megint képtelenség). És így tettünk, a hétvégén is naponta beadtuk neki az adagot, kicsit kínlódva, de sikerült. A szemére kapott cseppeket, az szép lassan mintha kezdene hatni.

Minden oké lett volna, csak hát a gyógyszerek még jobban leütötték a lábáról és már nem akart enni semmit egyedül. Ezért elkeztük mesterségesen etetni és itatni...Aki már etetett mesterségesen malit, azt tudja, hogy nagyon nem könnyű és igazi türelem játék. Naponta többszőr le kell ülni vele, legalább 1 órán át és etetni, ebbe bele tartozik az is, hogy reggel korán felkelek, etetés, aztán alszom egy adagot még, megint kelés stb. Fárasztó dolog, persze ha van eredménye, akkor nem panaszkodom, mert imádom a kis buksiját és bármit megtennék, hogy jobban legyen. De sajnos a mesterséges etetés mellett semmit nem akar fogyasztani magától. Tegnap visszamentünk a dokihoz, elmesélvén a dolgokat, meg amúgy is véget ért a kezelés. Nos a veséje talán vissza húzódott kicsit, szóval most jobbacskán van azzal, de ugye az evés a gond. Szóval doki most adott neki vitamin készítményt, amit meg kell itatnunk vele, naponta megfelelő adagban, ezzel vissza kellene billenjen az étvágya, meg szervezete a normál kerékvágásba. De sajnos azóta sem akar magára enni kb. semmit. Bármivel kínáljuk csak 1-2 falat és otthagyja :( Rágással, harapással nincs gond, így fogalmam sincs mi lehet az egész lényege, amiért nem akar enni, pedig egész eleven és figyel a kis drágám, bár továbbra is sokat alszik. Így továbbra is megy a mesterséges etetése, csak nem tudom meddig tudjuk ezzel "életben tartani", hisz olyan sovány...Ami persze rossz az egészben, hogy ilyen vese problémával azt sem tudjuk előre, hogy meddig él még, meddig élhet, vagy mikor áll elő újra a dolog? :(

Ehm...szóval kicsit kivagyok most ettől az egész helyzettől és elegem van mindenből...nem látom azt sem, hogy jobbra fordulnának a dolgok. Lehet, hogy túl drámázom az egészet, ilyen vagyok. Tudom, hogy sok mindenkinek felrúgta az életét ez az egész szituáció, hisz mindenkire kihatással van és még ki tudja meddig lesz? Csak képtelen vagyok jópofát vágni hozzá, mikor kb. mindent "elvettek" tőlem amit szerettem, amit terveztem és akartam. Pedig híres vagyok arról, hogy nincsenek kifejezetten céljaim és nincs célom az életemben sem, ezért is sok közeli személy haragszik rám, de nem tehetek róla, mindig is ilyen voltam...Csak pitiáner kis terveket és célocskákat szoktam kitűzni magamnak, és lám mikor eltervezek 1-2 nagyobb dolgot, akkor jön az élet és "NEM!"...Hát így képzeljen el az ember ezt-azt és reménykedjen a szebb jövőben, badarság. Emellett most már attól is rettegnem kell, hogy Johnnsykámat elveszítem, pedig ő az egyik legjobb és legközelebbi barátom. Persze tudom én, hogy mindenki meghal előbb utóbb, csak nehéz elfogadni, főleg, hogy még fiatal állatkáról van szó...

Vehetitek nyugodtan nyavalygásnak ezt a posztot, vagy ki aminek akarja és látja, csak szerettem volna kiírni magamból ezt az egészet...Sajnálom ha lehangoló voltam, de köszönöm annak akik végig olvasta! Majd jelentkezem, remélhetőleg valami vidámabb poszttal...

Bj-Lydia