Sziasztok!

Jó ideje eltüntem, és ennek meg van az oka. Aki követ facebookon vagy instagramon szerintem már látta, hogy mi történt, de ha van esetleg aki nem értesült még róla...sajnos Johnny malackámat elvesztettem pénteken.

Kellett néhány nap míg úgy éreztem, hogy nyugodtabban, higgadt fejjel le tudok ülni és megírni ezt a blogocskát, bár nagyon jó lett volna ha nem kellene, de hát az élet sajnos nem ilyen, főleg ha az ember kisállatokat tart.

Az múlt hét folyamán kemény harcot küzdöttünk Johnny életéért, de sajnos vesztettünk :(

Vasárnap délután történt, hogy észrevettem, miközben Johnsy épp szundított az oldalán fekve, hogy furán szuszog, nem megszokott gyorsasággal és ütemben. Más baja nem volt, evett, ivott, semmi gond. Hétfőn viszont ez a szuszogás rosszabb lett, erősebb, így rögtön futottunk is vele az állatorvoshoz. Doki megvizsgálta, de semmi furát nem talált, adott neki 2 szurit és egy címet, hogy hova vigyük el röntgenre. Az nap be is jutottunk és meg is csinálták neki, én maradtam bent vele a szobában és tartottam míg elkészült róla a felvétel.

Még aznap is jól volt Johnny, bár a szuszogás továbbra se szünt, de evett-ivott. Keddre viszont rosszabodott a dolog. Kiengedtem őt és Sidyt járkálni, mint szoktam, míg kitakarítottam a ketrecet, mielőtt vissza kellett mennünk a dokihoz. Johnny már nem akart járkálni, csak lefeküdt a földön is. Újra voltunk dokinál, aki megvizsgálta a röntgen felvételt, azon sem látszott semmi probléma, ismét két injekcióval tértünk haza. Ez a 2 szuri már teljesen kiütötte, sokáig aludt tőle, utána is keveset eszegetett és ivott, folyamatosan feküdt.

Szerdára már még rosszabb lett a szuszogás, aznap mentünk utoljára a dokihoz, aki most márféle gyógyszerrel, vagyis újabb 2 szurival, próbálkozott, illetve adott nekünk itthonra szájon át adagolandó antibiotikumot is...Az nap már mi etettük és itattuk mesterségesen. Csütörtökön is, miközben az egész szuszogás csak rosszabb és rosszabb lett, csak feküdt, nem volt ereje már semmire. Sokat ölelgettem, simiztem, beszéltem hozzá. Sid is ott volt mellette végig, csak annyira jött el mellőle míg evett és ivott. Az antibiotikum mellett próbálkoztunk Espumisan emulzióval is, mert annak segítenie kellett volna, ha esetleg mégis csak puffadás okozza ezt az egész állapotot, bár a hasa nem volt nagy és a doki is azt mondta, hogy nem érez puffadást nála. A pocija rendesen működött.

Péntek hajnalban, mikor felkeltünk etetni, már nem akart enni, egyáltalán, ellökte a fecskendőt és bárhogyan is próbáltuk, nem engedte, hogy a szájába rakjuk a kaját...Már nagyon kínlódott és kapkodott levegő után, így békén hagytuk. Később próbáltam még kivenni, hogy talán egy kis vizet adjunk még neki, de már teljesen ernyedt volt a kis teste, alig tudott levegő után kapkodni...Rá nem sokára meg is halt, kb. délben 10:45kor. Be volt pánikolva, futkosott fel-alá, levegő után kapkodva a ketrecben. Szörnyű volt látni, bár addig is szörnyű volt hallani ahogyan kínlódik a levegő vétellel, szóval már reggel óta imádkoztam magamban, hogy legyen már vége és ne szenvedjen többet. Gyorsan kivettem Sidyt mellőle, attól tartva, hogy esetleg ő is bepánikol Johnny futkosásától és azután a kapálózásától és kimentem a szobából. Nem bírtam volna végig nézni...A másik szobában ültem Sidyt ölelve magamhoz és csak zokogtam.

Nyilván szívinfarktus végzett vele, mert a szíve nem bírta már a nehéz légzést és elfáradt. Csak 4 és fél éves volt, még lett volna előtte élet, de ez így alakult. A doki is azt mondta, hogy sajnos már nem tudja ő sem, hogy mivel próbálkozhatnánk. Nagy a valószínűsége, hogy keringési probléma lépett fel, ami a vesétől eredt, hiszen ha emlékeztek egy éve is nagyon beteg volt a veséjével, akkor sikerült helyrehozni a dolgot...Tartottam tőle, hogy ez a vese gond vissza fog térni, valszeg ez vele született betegség volt...Péntek este eltemettük.

Ez a két fotó volt az utolsó amit készítettem róla, egyik nap mikor haza jöttünk a dokitól, kiraktuk kicsit a fűbe, akkor még eszegette a füvet és a gyermekláncfű leveleket, bár már itt is feküdt. A képen azért hunyorgat, mert erős volt a fény. A képeket én váltottam át fehér-feketére, eredetileg színesek.

Pénteken a nap hátralévő részében, miután szépen elrendeztük Johnny testét egy kis doboz-koporsóba, a kedvenc kis kockás ágyikóját raktuk bele, én plusszba varrtam neki egy kis párnát és csipkével díszített fekete takarót, kitakarítottam teljesen a ketreceket, átmostuk őket, tányérokat, mindent amit csak lehetett. Nem akartam, hogy Sid érezze tovább a szagát, így is feldúlt volt. Az elején még nem vette észre Johnny hiányát, főleg, hogy a kitakarításig a kis ketrecbe zártam el, mivel a nagyban hunyt el Johnny. Viszont a későbbiekben nyugtalan volt, főleg egész péntekről-szombatra éjszaka. Rengeteget járkált föl-alá a ketrecekben, folyamatosan evett és ivott. Érezte, hogy valami nincs rendben, hogy valami hiányzik...

Bevallom én magam sem aludtam egészen éjjel 3ig. Igen, reggel 6tól éjjel háromig fent voltam és mégsem éreztem fáradtnak magam. Én is feldúlt voltam, ideges, volt bennem egy pánik érzet, hogy mi van ha Sidyt is elvesztem? Tudom, hogy Johnny betegsége nem volt ragályos, mégis rettegtem, hogy Sid is elkapta esetleg. Sokat sírtam és ölelgettem Sidyt, aki nyalogatta a kezem és arcom (innen nyilván a sót nyalogatta le a könnyeim miatt, de attól még aranyos volt). A macska is hozzám bújt, megharapdált és nekem dőlve lefeküdt mellém. Máskor nem szokott ilyent csinálni.

Szombaton kénytelen voltam kimozdulni itthonról és elmenni a Mallba venni szénát, mert elfogyott. Sok szénát pakoltam Johnny alá míg beteg volt, abban a reményben, hogy így talán eszeget belőle valamit...Úgy voltunk vele, hogy megnézzük a boltokban milyen kismalacok vannak, mivel tisztában voltunk vele, hogy Sid nem maradhat egyedül, mert depressziós lesz. Ezt már csak onnan is tudom, hogy mikor Johnnyt megműtötték a múlt évben és egy hétig el voltak választva, hogy Johnny nyugodtan felépülhessen, Sid nagyon szomorú volt, épp hogy evett valamit. Most is látszott a nyugtalanságán, hogy ez nem lesz így jó. Sid nagyon hasonlít rám egyébként. És míg én sokáig gyászolok, hisz most is siratom még Johnnyt, addig nem kínozhatom őt.

A Mallban az állat boltban nem voltak egyáltalán malik, viszont az Auchenes állat boltban már igen, 4 kismalac várt gazdira ott. Meglepődtünk mikor láttuk, hogy ez a kis lurkó mennyire hasonlít Johnnyra mikor pici malac volt még. Megvizsgáltuk az eladóval és úgy tűnik fiúcska, így rögtön meg is vettük. Így került hozzánk szombaton Andrew, avagy becenevén Andy :) Első pár órát a hordozóban töltötte, hogy kicsit megnyugodjon, aztán berendeztem egy semleges teret a bemutatásra. (Arról, hogy hogyan kell bemutati egy új malackát a másiknak vagy többieknek, a neten sok infot találtok, meg videót is, aki kiváncsi)

A kis Andy nagyon meg volt ijedve, de mikor Sid szagát megérezte, rögtön beindult a mondókája és aktív lett. Sid is hamar megérezte a kis idegen szagát és akkor elkezdődött az egész berregős, körbe járós, szimatólos stb. ismerkedés. Őszintén nem számítottam arra, hogy Sid ennyire jól fogadja majd a kicsit, egyáltalán nem volt agresszív vele. Kb. 2 órán át hagytam nekik az ismerkedést, ez alatt fotózgattam és videóztam is őket. Utána beraktam őket a ketrecbe és azóta is együtt vannak.

A kis Andy kész energia bomba és be nem áll a szája. Folyamatosan Sid nyomában van, és már ügyesen tanulja tőle a dolgokat. Rengeteget eszik és iszik, kerek pocakja lett és őszintén 2 nap alatt szerintem már nőtt is. Még nagyon félénk persze, de már egyedül is mászkál, pattog a ketrecben. Naponta kiveszem, megdédelgetem, simizem, hogy szokja a hangom, a szagom és hogy nem kell félnie. Sid pedig azóta sem bántotta egyszer sem, nagyon elnéző vele, még akkor is ha a kicsi pont a pofijába mászik míg ő épp eszik XD Kész apuka lett. Azóta is levizsgáltam még vagy 2-3x, hogy biztos fiú-e Andy? Csak mert olyan nehéz megállapítani náluk, főleg ha ennyire pici maliról van szó, ilyenkor még nincsenek heréi. De úgy látjuk igen, szóval remélhetőleg az, mert ez az egész most így nagyon jól ment és megy. Sid elfogadta és jobban van, már nem akarja halálra zabálni magát. A kicsi pedig nagyon boldog itt, olyan mint egy kis hiperaktív gyerek, aki tényleg nagyon hasonlít kinézetre, színekre Johnnyra. Az egyedüli nagyon eltérő külöbség, hogy Andy pofija egyik oldalon fekete, Johnnyba nem volt fekete szín. Természetesen vannak más eltérések is, de a hasonlóság akkor is elképesztő. Kiváncsi leszek, ahogy felnő majd milyen is lesz a természete, mert egyelőre beszédesebb mint az eddigi összes malackánk volt :) Az egész család nagyon megkedvelte már és a szívünkbe zártuk a kis békát. Nagyon cuki. Természetesen nem tudja helyettesíteni Johnnyt és továbbra is nagyon-nagyon hiányzik, de jó látni, hogy legalább Sid jobban érzi magát és nem szomorú.

Első képek róla, amik az ismerkedés alatt készültek. Különben olyan picike még, hogy egy tenyeremben elfér. Nem tudom mennyi idős lehet, de szerintem kisebb mint anno Sid és Johnny volt, mikor ide érkeztek. Max 2 hónapos, ha van. Előbb-utóbb muszáj lesz egy kicsit megfürdetnem, mert szegénykém eléggé pisi szagú. Egyébként aranyos ahogy a sok új kaja félét kostólgatja és próbál rájönni, hogy mit hogyan kell enni :)

Egyébként tudom, hogy Sid karmait le kell vágnom (látszik a fotón), most következik majd, csak közbejött ez az egész dolog és elmaradt...

Bj-Lydia

Sziasztok!

Eh hát nem egészen gondoltam még a múltkor írott blogomnál, hogy ilyen témájú lesz a következő, valami vidámabbat szerettem volna, de igazság szerint most is épp, hogy seggbe rugdosom magam, hogy lépjek előre és tovább ^^"

A helyzet az, hogy Johnny malackám kedden megműtötték. Hogy mivel és hogyan jutottunk el ide? Nos, akit érdekel, olvassa tovább:

Johnsy úgy amúgy eléggé kis beteges mali, már kölyök kora óta voltak problémáim vele és úgy látszik ez már kitart élete végéig. Én nem bánom, csak mindig tudjak segíteni rajta és gyógyuljon meg ♥ Mivel ő fiú malacka, de ugye a barátja, Sid, is az, ezért természetesen nincsenek ivartalanítva. Sosem szoktuk ivartalanítani a malackáinkat, akár fiú, akár lány, mert veszélyes dolog. Nem tudom ez mennyire jó ötlet, de mi így szoktuk meg, őket sem zavarja különben, persze területet jelölnek aminek nem túl kellemes a szaga, de hamar elszáll. Néha összekapak, dominancia harc stb, de semmi olyan vészes dolog, ami arra késztetne, hogy ivartalnításnak tegyük ki őket. Viszont sajnos ennek is megvan a maga következménye, avagy lehetséges dolog. Olvastam már, hogy a fiú malacoknál elég gyakori az emlő daganat, ami általában jó indulatú szerencsére. Hogy ennek mennyi köze van ahhoz, hogy esetlegesen nagyobb a daganat kialakulása a nem ivartalanított egyedeknél, nem tudom, erről nem találtam infot. Csak sejtem, hogy van valami köze hozzá, mert a doki is rákérdezett, mikor hétfőn megvizsgálta, hogy volt-e ivartalanítva?

Szóval Johnny malacomnak a bal oldali emlőjénél lett egy kis csomócska, kb 2 éve ? Anno Negro malacomnak is pont ugyanez volt, neki is kb 2 éves korában jelent meg egy ilyen, (jelenleg majdnem 4 éves Johnsy). És ezzel nem is volt semmi gond, csak ott volt, nem nőtt, nem zavarta, nem fájt neki, semmi. Így pont ahogy anno Negronál, nem piszkáltuk, nem foglalkoztunk vele, a doki akkor is azt mondta, hogy ha nem zavarja a malit, akkor hagyjuk békén.

Csak hogy, ugye volt Johnnykámnak a vese problémája ami szinte elvitte őt tavasszal és kínlódva ugyan, de sikerült őt vissza hozni, újra felhízlalni stb. Igen ám, csak sajnos ahogy Johnny visszahízott, ez a csomó/daganat is igen megnőtt, kb és ez ugye rövid időn belűl (néhány hónap), jól láthatóan nem is akart volna megállni a növekedésben. Kemény, jól kitapintható, kb akkora mint mikor a hüvelykujjam begörbítem. Ez a tény aggodalommal töltött el, így kénytelenek voltunk orvoshoz menni vele. A doki elmondta, hogy sajnos ez nem olyannak tűnik, mint amit gyógyszeres kezeléssel meg lehet oldani és ő azt ajánlja, hogy távolítsuk el, míg a mali még fiatal, erős és a daganat is jól viselkedik, mert később problémás lehet. Szóval másnapra máris kaptunk időpontot és mentünk műtétre.

Végig stresszeltem az egész dolgot, de ott voltam vele, míg szépen elaltatták, aztán 40 percig mászkáltunk kint, mert ennyi ideig tartott a műtét. Utána elhozhattuk. Jó sok időbe telt míg magához tért, addig is végig mellette voltam itt és segítettem neki, mert szegénykém szédelgett, míg teljesen helyrejött. Örömmel láttam, hogy alig volt felébredve, máris enni akart, csak sajnos nem engedhettem ezt neki rögtön, mert attól tartottam, hogy félkómás állapotban megfullad.

Hát mit mondhatnék? Szép nagy vágása van az emlőtől, pontosabban az emlő helyétől, mert a bal emlőjét eltávolították, egészen be a lábai közé. Fotót is készítettem róla, míg aludt, de azt inkább nem posztolom a gyengébbek kedvéért. Szerencsére, miután helyrejött nekifogott rendesen enni, csak eléggé fáradt el az elején, és sokat pihent, meg nyöszörgött és nem akart ráállni a bal lábára. Nyilván fáj neki a vágás helye, de azóta eltelt 2 nap és már sokkal jobban van, szinte már teljesen önmaga. Még mindig sokat pihen, de már virgoncabb. Azóta is el van választva Sidtől, hisz félő, hogy esetleg összekapnak valamin vagy Johnny megfutamodik és nehogy az operáció kibomoljon. Még szétválasztva maradnak egy kis ideig, valszeg kövi hét elejéig, remélem addig Johnsy teljesen felépűl már ♥

Ja és hogy mi a helyzet a daganattal? Nem tudjuk pontosan, a doki már elfoglalt volt, mikor vissza mentünk érte, csak a másik doki beszélt velünk. Állítólag zsírcsomónak nézett ki, de ki tudja, hisz ahhoz, hogy biztosak legyünk a dologba, el kellett volna küldeni további vizsgálatra, de azt mondta, hogy ők ezzel nem foglalkoznak...Szóval csak a legjobbakat merem remélni és hogy nem lesz semmilyen további gond ezzel.

Bj-Lydia

Sziasztok!

Elnézést kérek az előző bejegyzésem miatt újra, azóta kicsit összekaptam magam és már jobban vagyok. Igen, mint említettem nálam ez periódusokban jelentkező dolog, ez a reménytelenség érzés, amitől képes lennék megfulladni olykor. Azt hiszem ezt nevezik az "anxiety" betegségnek vagy valami hasonló.

Ne értsétek félre, továbbra is elég sötéten látom a szitut, erre meg ma is kaptam egy kis nyaklevest az élettől, bár számítottam rá, csak valahogy próbáltam elhessegetni ezt a gondoltatot. Pontosabban, ma rám írt a bolt tulajdonos barátomném, akitől szoktam ugye sokat vásárolni és előrendelni, hogy tartom-e még az előrendeléseim? Minden törzs-kliensüket megkérdezi sorban, mert tudja és megérti, hogy a jelenlegi helyzetben sajnos nincs az embereknek pénze a gyűjtői darabok vásárlására. És hát sajnos kénytelen voltam belátni, hogy egyelőre a kilátástalan anyagi helyzetem miatt, le kell mondanom az összes előrendelésem náluk (kb. 4 LDD baba és 2 figura). Elnézést kértem többször is, arra hivatkozva, hogy mikor leadtam az előrendelgetéseim, akkor még a vírus helyzet sehol nem volt, vagy talán Kínában már megjelent, de senki sem gondolta, hogy ez lesz belőle....Nagyon aranyos volt, afelől is érdeklődött, hogy minden okés-e itthon és hogy hogyan bogozzuk a dolgokat? Megbeszéltük, hogy ismét találkozunk majd idén, év végén a TCCon ha persze összejön és lesz egyáltalán con rendezve, mert ez ugye még nagyon-nagyon kérdőjeles.

Summa-summárum végülis átbeszéltem a dolgot anyuval és kiegyeztünk, hogy egy dolgról mégsem mondok le, amit már a múlt nyári SDCCon óta várok, ez pedig a Rhino (rinocérosz) Alien Neca figura. Annyira szeretem a kicsit, de szépen bővűlő Alien gyűjteményem és eddig megvan az összes Kenner Homage Alien hibrid kollekcióm, amit a Neca dolgozott fel, hogy ezt vétek lenne kihagyni! Úgy gondolkodtam, hogy azért választom ezt, mert pl. a LDD Presents babák sokszor még évekig elérhetőek akár rendelésre is, legrosszabb esetben is ott az Ebay. Viszont a Neca Alien figurákat nagyon profi módon kopizzák ám a kínaiak és félek, hogy Ebayről hamisítványt kapnék, ezért kell olyan megbízható cégtől vennem amit ismerek. Szóval a Rhino Alien továbbra is maradt előrendelésbe nekem, ebben a hónapban adják ki USAban és hát onnan 1-2 hónap míg nálunk is befut reményeim szerint. Legalább van valami amit várhatok és nem "értelmetlenül" üldögélek. Ami a többi "áhított" motyóm illeti, majd az idő és vírus eldönti, hogy mi lesz velük? Ha nem sikerül megvenni őket akkor sem halok bele, ez van...de attól még reménykedni merek :)

Egyébként nagy segítség volt az is számomra, hogy Johnny malacom helyrejött. Ügyesen elkezdett magától újra enni, jobban mondva zabálni. Gyakorlatilag mindent meg akar enni, a kezemtől kezdve a takaróig. Újra a kis méregzsák önmaga, aki képes mindenen háborogni és percet nem ül helyt. Magasról tesz rá, ha rászólok pl. hogy ne egye meg a dobozaim mikor ki vannak engedve a szobába. Továbbra is kapja még a vitaminos kotyvalékot, úgy látszik, hogy nagyon is jót tett neki :) Sőt sikeresen hízott is 100 grammot, 2 nap alatt, így most 700 grammot nyom. Igen ez még mindig nagyon kicsi egy felnőtt hím malacnak, de őszintén annyi örülök ennek is, mert lassan egy éve csak fogy és fogy, hízni nem hízott semmit.

Szóval ezzel a kis lökettel, lendülettel fogtam ma hozzá végre a tavaszi nagytakarításomhoz! Mert már mindenen egy kiló por ül és az új vitrines részeim üresek, mocskosak az üvegek, és ez  zavar. Már nagyon vártam, hogy ki tudjam pakolni a cuccaim is amiket karácsony előtt és óta kapartam össze, mivel az új polcok miatt is, ismét átrendezhetek ezt-azt és hát annak mindig örülök :D Mindenképp fotózok majd az újdonságokról, új kiállított kollekciókról stb. Emellett itt az oldalon is, a Gyűjteményeim tárháza részben egy új kis almenü nyílik majd, ahol az interaktív játékaim tüntetem fel :) Van még más tervem is, csak majd szépen lassan.

Az új dizihez is megvan már az ötletem, szóval az is következik!

Bj-Lydia

Sziasztok!

Gondoltam írok nektek egy kis helyzet jelentő blogocskát, mert kicsit felszívódtam a netes világból, bár itt vagyok minden este, de nem volt kedvem semmiről írni stb. Gondolom azok is észrevették ezt, akik a MOCD oldalunkat követik.

Szóval gondoltam kiöntöm nektek kicsit a szívem, mert úgy érzem, hogy a családnak nem igazán menne ez, mert a végén megint csak engem tolnak le, hogy önző vagyok és hasonlók, amire most nagyon nincs szükségem. Teljesen magam alatt vagyok...

Ugye ti is ismeritek azt, hogy egyik rossz után következik a másik, mint valami lejtőn legördülő megállíthatatlan kocsi? Hát igen, mondjuk most az egész világ lejtőn van és kétlem, hogy lesz megállás még jó darabig. Őszintén el sem tudom képzelni azt, hogy ez az egész valaha megállna, bármennyire is zárkozunk be!

Nem mondhatom azt, hogy az életem eddig tökéletes volt, sajnos ettől távol vagyok, azt sem mondhatnám, hogy boldog voltam, csak néha elő-elő fordult. A boldog perceim szinte mindig is az új játékok beszerzése okozta, nyilván ezért is létezik ez a blog. Egyéb boldog percek is akadtak persze, más okokból, de na most nem erről akarok itt papolni. Voltak periódusok az életemben, amikor nagyon-nagyon depressziós voltam (még ha nem is diagnosztikálva hivatalosan), csak én éreztem és tudom miken mentem keresztül lelkileg, amit a külvilág sosem látott, vagy csak simán beállítottak hülyének, hisztisnek stb. De azt kell mondanom, hogy az utóbbi időben tök jól elvoltam, a depi néha rám tört, de szerencsére csak néhanapján, és max pár napot tartott. Másképp úgy éreztem, hogy végre sikerült kivakarnom saját magam ebből a nehéz időszakból. Tök jól alakult minden, boldognak éreztem magam, pozitívnak is sokszor (ami szintén nagyon ritka nálam, mert született pesszimista vagyok). Aztán bejött ez az egész koronavírus szarság és BUMM, minden, de minden összeomlott...

Már előzőleg is írtam, hogy emiatt elvesztettem a munkám és jövedelmem, és mivel nem hivatalosan dolgoztam, ezért az esélyem is, hogy egyáltalán állami segélyt kapjak. Puff a pénznek, ebből kifolyólag pedig lőttek az öröm forrásomnak, vagyis a játékok vásárlásának és gyűjtésének. Emellett ugye meg kell említeni azt is, hogy az ócska piac bezárt, szintén a vírus miatt, illetve külföldről sem nagyon tudnék már rendelni bármit is, mert sok országból nem szállítanak már. Innen csak tovább megy a lavina, mert a helyi posta sem küld már nagyon sok országba semmit, még egy levelet se, ergo kénytelen voltam bezárni a baba ruha boltom is...

Hadd fokozzam tovább, az év elején említettem, hogy idén egy új boltot akarok nyitni, úgy munka lehetőséggel számomra, hát igen...annak is annyi ezzel a helyzettel és őszintén kétlem, hogy már lesz belőle valami, mert az arra férre tett pénzemhez már kénytelen voltam különböző szükségleti okok miatt hozzá nyúlni és valszeg még fogok is...

Az évre előre láthatóan voltak még terveim is, nyárára pl terveztem egy látogatást Izabellához és szerettem volna elmenni a Budapest Comic Conra...Hisz 5 kerek éve már, hogy nyaranként sehova sem kirándultam, max itthon a közeli helyekre. De nyilván ebből sem lesz már semmi, ahogy szerintem magából a conból sem, mert már sok mindent láttam lefújva amit augusztusban készültek tartani...Hogy lesz e valami az őszi Transilvania Comic Conból, ahol voltam a múlt évben? Jó kérdés, én már nem merek reménykedni benne.

Annyira vártam a tavaszt, hogy végre a munkától kezdve minden beinduljon, szerettem volna még kimenni fotózgatni is az Azone lányokkal, de a tilalom miatt ezt sem lehet megtenni, mivel nálunk már egy ideje bevezették, hogy csak papírral szabad kimenni és csak nyomós ok miatt. A fotózás sajnos nem számít annak.

Ennek az egésznek a tetejébe pedig következett az, hogy Johnny, az egyik tengerimalim, sajnos beteg lett. Hogy kicsit bővebben kifejtsem: már a múlt nyár óta fogyni kezdett és sokat. Másképp jól volt, evett, virgonc volt. Voltam még a múlt nyáron vele dokinál, de az csak a vállát vonogatta, meg hogy lehetséges, hogy rákos beteg, "várjunk és meglátjuk mi lesz, hátha vissza hízik". Oké...azóta eltelt kb. 8 hónap. Johnny továbbra is jól volt, nagyon sovány, de a régi önmaga, így nem aggódtam. Egészen a múlt hétig, mikoris elkezdett levertebb lenni. Továbbra is evett, de azon kívűl csak aludt és járkálni sem akart. Már egy ideje a szemei is "folytak", ezzel a problémával szintén találkoztunk nála még előzőleg, hol előjött, hol elment, ilyenkor simán körömvirág teával borogattuk és törölgettük. Szóval szegénykém elég sajnálatos látványt nyújtott már így, hogy nem akart semmit csinálni. Elmentünk újra a dokihoz vele, csak most a másik dokihoz (egy rendelőben ketten dolgoznak). Szerencsére ez már komolyabban vette a dolgot, miután elmondtuk neki a helyzetet, megtapogatta, aztán ultrahangos vizsgálatot is végrehajtott rajta, én tartottam a kezemben a picit végig. Kiderült, hogy szegénykémnek vese problémája van, pontosabban az egyik veséje jól fel van duzzadva, ismeretlen okból. Oké, a doki adott neki 2 szurit (antibiotikum + fájdalom csillapító/gyulladás csökkentő) és ide adta a szurikat, amiben még volt a szerből, hogy tovább kell nekünk injekciózni itthon, az elmondott dózisok alapján. (Másképp minden nap be kellett volna vinnünk, ami a jelenlegi idióta helyzetben megint képtelenség). És így tettünk, a hétvégén is naponta beadtuk neki az adagot, kicsit kínlódva, de sikerült. A szemére kapott cseppeket, az szép lassan mintha kezdene hatni.

Minden oké lett volna, csak hát a gyógyszerek még jobban leütötték a lábáról és már nem akart enni semmit egyedül. Ezért elkeztük mesterségesen etetni és itatni...Aki már etetett mesterségesen malit, azt tudja, hogy nagyon nem könnyű és igazi türelem játék. Naponta többszőr le kell ülni vele, legalább 1 órán át és etetni, ebbe bele tartozik az is, hogy reggel korán felkelek, etetés, aztán alszom egy adagot még, megint kelés stb. Fárasztó dolog, persze ha van eredménye, akkor nem panaszkodom, mert imádom a kis buksiját és bármit megtennék, hogy jobban legyen. De sajnos a mesterséges etetés mellett semmit nem akar fogyasztani magától. Tegnap visszamentünk a dokihoz, elmesélvén a dolgokat, meg amúgy is véget ért a kezelés. Nos a veséje talán vissza húzódott kicsit, szóval most jobbacskán van azzal, de ugye az evés a gond. Szóval doki most adott neki vitamin készítményt, amit meg kell itatnunk vele, naponta megfelelő adagban, ezzel vissza kellene billenjen az étvágya, meg szervezete a normál kerékvágásba. De sajnos azóta sem akar magára enni kb. semmit. Bármivel kínáljuk csak 1-2 falat és otthagyja :( Rágással, harapással nincs gond, így fogalmam sincs mi lehet az egész lényege, amiért nem akar enni, pedig egész eleven és figyel a kis drágám, bár továbbra is sokat alszik. Így továbbra is megy a mesterséges etetése, csak nem tudom meddig tudjuk ezzel "életben tartani", hisz olyan sovány...Ami persze rossz az egészben, hogy ilyen vese problémával azt sem tudjuk előre, hogy meddig él még, meddig élhet, vagy mikor áll elő újra a dolog? :(

Ehm...szóval kicsit kivagyok most ettől az egész helyzettől és elegem van mindenből...nem látom azt sem, hogy jobbra fordulnának a dolgok. Lehet, hogy túl drámázom az egészet, ilyen vagyok. Tudom, hogy sok mindenkinek felrúgta az életét ez az egész szituáció, hisz mindenkire kihatással van és még ki tudja meddig lesz? Csak képtelen vagyok jópofát vágni hozzá, mikor kb. mindent "elvettek" tőlem amit szerettem, amit terveztem és akartam. Pedig híres vagyok arról, hogy nincsenek kifejezetten céljaim és nincs célom az életemben sem, ezért is sok közeli személy haragszik rám, de nem tehetek róla, mindig is ilyen voltam...Csak pitiáner kis terveket és célocskákat szoktam kitűzni magamnak, és lám mikor eltervezek 1-2 nagyobb dolgot, akkor jön az élet és "NEM!"...Hát így képzeljen el az ember ezt-azt és reménykedjen a szebb jövőben, badarság. Emellett most már attól is rettegnem kell, hogy Johnnsykámat elveszítem, pedig ő az egyik legjobb és legközelebbi barátom. Persze tudom én, hogy mindenki meghal előbb utóbb, csak nehéz elfogadni, főleg, hogy még fiatal állatkáról van szó...

Vehetitek nyugodtan nyavalygásnak ezt a posztot, vagy ki aminek akarja és látja, csak szerettem volna kiírni magamból ezt az egészet...Sajnálom ha lehangoló voltam, de köszönöm annak akik végig olvasta! Majd jelentkezem, remélhetőleg valami vidámabb poszttal...

Bj-Lydia