Sziasztok!

Jó ideje eltüntem, és ennek meg van az oka. Aki követ facebookon vagy instagramon szerintem már látta, hogy mi történt, de ha van esetleg aki nem értesült még róla...sajnos Johnny malackámat elvesztettem pénteken.

Kellett néhány nap míg úgy éreztem, hogy nyugodtabban, higgadt fejjel le tudok ülni és megírni ezt a blogocskát, bár nagyon jó lett volna ha nem kellene, de hát az élet sajnos nem ilyen, főleg ha az ember kisállatokat tart.

Az múlt hét folyamán kemény harcot küzdöttünk Johnny életéért, de sajnos vesztettünk :(

Vasárnap délután történt, hogy észrevettem, miközben Johnsy épp szundított az oldalán fekve, hogy furán szuszog, nem megszokott gyorsasággal és ütemben. Más baja nem volt, evett, ivott, semmi gond. Hétfőn viszont ez a szuszogás rosszabb lett, erősebb, így rögtön futottunk is vele az állatorvoshoz. Doki megvizsgálta, de semmi furát nem talált, adott neki 2 szurit és egy címet, hogy hova vigyük el röntgenre. Az nap be is jutottunk és meg is csinálták neki, én maradtam bent vele a szobában és tartottam míg elkészült róla a felvétel.

Még aznap is jól volt Johnny, bár a szuszogás továbbra se szünt, de evett-ivott. Keddre viszont rosszabodott a dolog. Kiengedtem őt és Sidyt járkálni, mint szoktam, míg kitakarítottam a ketrecet, mielőtt vissza kellett mennünk a dokihoz. Johnny már nem akart járkálni, csak lefeküdt a földön is. Újra voltunk dokinál, aki megvizsgálta a röntgen felvételt, azon sem látszott semmi probléma, ismét két injekcióval tértünk haza. Ez a 2 szuri már teljesen kiütötte, sokáig aludt tőle, utána is keveset eszegetett és ivott, folyamatosan feküdt.

Szerdára már még rosszabb lett a szuszogás, aznap mentünk utoljára a dokihoz, aki most márféle gyógyszerrel, vagyis újabb 2 szurival, próbálkozott, illetve adott nekünk itthonra szájon át adagolandó antibiotikumot is...Az nap már mi etettük és itattuk mesterségesen. Csütörtökön is, miközben az egész szuszogás csak rosszabb és rosszabb lett, csak feküdt, nem volt ereje már semmire. Sokat ölelgettem, simiztem, beszéltem hozzá. Sid is ott volt mellette végig, csak annyira jött el mellőle míg evett és ivott. Az antibiotikum mellett próbálkoztunk Espumisan emulzióval is, mert annak segítenie kellett volna, ha esetleg mégis csak puffadás okozza ezt az egész állapotot, bár a hasa nem volt nagy és a doki is azt mondta, hogy nem érez puffadást nála. A pocija rendesen működött.

Péntek hajnalban, mikor felkeltünk etetni, már nem akart enni, egyáltalán, ellökte a fecskendőt és bárhogyan is próbáltuk, nem engedte, hogy a szájába rakjuk a kaját...Már nagyon kínlódott és kapkodott levegő után, így békén hagytuk. Később próbáltam még kivenni, hogy talán egy kis vizet adjunk még neki, de már teljesen ernyedt volt a kis teste, alig tudott levegő után kapkodni...Rá nem sokára meg is halt, kb. délben 10:45kor. Be volt pánikolva, futkosott fel-alá, levegő után kapkodva a ketrecben. Szörnyű volt látni, bár addig is szörnyű volt hallani ahogyan kínlódik a levegő vétellel, szóval már reggel óta imádkoztam magamban, hogy legyen már vége és ne szenvedjen többet. Gyorsan kivettem Sidyt mellőle, attól tartva, hogy esetleg ő is bepánikol Johnny futkosásától és azután a kapálózásától és kimentem a szobából. Nem bírtam volna végig nézni...A másik szobában ültem Sidyt ölelve magamhoz és csak zokogtam.

Nyilván szívinfarktus végzett vele, mert a szíve nem bírta már a nehéz légzést és elfáradt. Csak 4 és fél éves volt, még lett volna előtte élet, de ez így alakult. A doki is azt mondta, hogy sajnos már nem tudja ő sem, hogy mivel próbálkozhatnánk. Nagy a valószínűsége, hogy keringési probléma lépett fel, ami a vesétől eredt, hiszen ha emlékeztek egy éve is nagyon beteg volt a veséjével, akkor sikerült helyrehozni a dolgot...Tartottam tőle, hogy ez a vese gond vissza fog térni, valszeg ez vele született betegség volt...Péntek este eltemettük.

Ez a két fotó volt az utolsó amit készítettem róla, egyik nap mikor haza jöttünk a dokitól, kiraktuk kicsit a fűbe, akkor még eszegette a füvet és a gyermekláncfű leveleket, bár már itt is feküdt. A képen azért hunyorgat, mert erős volt a fény. A képeket én váltottam át fehér-feketére, eredetileg színesek.

Pénteken a nap hátralévő részében, miután szépen elrendeztük Johnny testét egy kis doboz-koporsóba, a kedvenc kis kockás ágyikóját raktuk bele, én plusszba varrtam neki egy kis párnát és csipkével díszített fekete takarót, kitakarítottam teljesen a ketreceket, átmostuk őket, tányérokat, mindent amit csak lehetett. Nem akartam, hogy Sid érezze tovább a szagát, így is feldúlt volt. Az elején még nem vette észre Johnny hiányát, főleg, hogy a kitakarításig a kis ketrecbe zártam el, mivel a nagyban hunyt el Johnny. Viszont a későbbiekben nyugtalan volt, főleg egész péntekről-szombatra éjszaka. Rengeteget járkált föl-alá a ketrecekben, folyamatosan evett és ivott. Érezte, hogy valami nincs rendben, hogy valami hiányzik...

Bevallom én magam sem aludtam egészen éjjel 3ig. Igen, reggel 6tól éjjel háromig fent voltam és mégsem éreztem fáradtnak magam. Én is feldúlt voltam, ideges, volt bennem egy pánik érzet, hogy mi van ha Sidyt is elvesztem? Tudom, hogy Johnny betegsége nem volt ragályos, mégis rettegtem, hogy Sid is elkapta esetleg. Sokat sírtam és ölelgettem Sidyt, aki nyalogatta a kezem és arcom (innen nyilván a sót nyalogatta le a könnyeim miatt, de attól még aranyos volt). A macska is hozzám bújt, megharapdált és nekem dőlve lefeküdt mellém. Máskor nem szokott ilyent csinálni.

Szombaton kénytelen voltam kimozdulni itthonról és elmenni a Mallba venni szénát, mert elfogyott. Sok szénát pakoltam Johnny alá míg beteg volt, abban a reményben, hogy így talán eszeget belőle valamit...Úgy voltunk vele, hogy megnézzük a boltokban milyen kismalacok vannak, mivel tisztában voltunk vele, hogy Sid nem maradhat egyedül, mert depressziós lesz. Ezt már csak onnan is tudom, hogy mikor Johnnyt megműtötték a múlt évben és egy hétig el voltak választva, hogy Johnny nyugodtan felépülhessen, Sid nagyon szomorú volt, épp hogy evett valamit. Most is látszott a nyugtalanságán, hogy ez nem lesz így jó. Sid nagyon hasonlít rám egyébként. És míg én sokáig gyászolok, hisz most is siratom még Johnnyt, addig nem kínozhatom őt.

A Mallban az állat boltban nem voltak egyáltalán malik, viszont az Auchenes állat boltban már igen, 4 kismalac várt gazdira ott. Meglepődtünk mikor láttuk, hogy ez a kis lurkó mennyire hasonlít Johnnyra mikor pici malac volt még. Megvizsgáltuk az eladóval és úgy tűnik fiúcska, így rögtön meg is vettük. Így került hozzánk szombaton Andrew, avagy becenevén Andy :) Első pár órát a hordozóban töltötte, hogy kicsit megnyugodjon, aztán berendeztem egy semleges teret a bemutatásra. (Arról, hogy hogyan kell bemutati egy új malackát a másiknak vagy többieknek, a neten sok infot találtok, meg videót is, aki kiváncsi)

A kis Andy nagyon meg volt ijedve, de mikor Sid szagát megérezte, rögtön beindult a mondókája és aktív lett. Sid is hamar megérezte a kis idegen szagát és akkor elkezdődött az egész berregős, körbe járós, szimatólos stb. ismerkedés. Őszintén nem számítottam arra, hogy Sid ennyire jól fogadja majd a kicsit, egyáltalán nem volt agresszív vele. Kb. 2 órán át hagytam nekik az ismerkedést, ez alatt fotózgattam és videóztam is őket. Utána beraktam őket a ketrecbe és azóta is együtt vannak.

A kis Andy kész energia bomba és be nem áll a szája. Folyamatosan Sid nyomában van, és már ügyesen tanulja tőle a dolgokat. Rengeteget eszik és iszik, kerek pocakja lett és őszintén 2 nap alatt szerintem már nőtt is. Még nagyon félénk persze, de már egyedül is mászkál, pattog a ketrecben. Naponta kiveszem, megdédelgetem, simizem, hogy szokja a hangom, a szagom és hogy nem kell félnie. Sid pedig azóta sem bántotta egyszer sem, nagyon elnéző vele, még akkor is ha a kicsi pont a pofijába mászik míg ő épp eszik XD Kész apuka lett. Azóta is levizsgáltam még vagy 2-3x, hogy biztos fiú-e Andy? Csak mert olyan nehéz megállapítani náluk, főleg ha ennyire pici maliról van szó, ilyenkor még nincsenek heréi. De úgy látjuk igen, szóval remélhetőleg az, mert ez az egész most így nagyon jól ment és megy. Sid elfogadta és jobban van, már nem akarja halálra zabálni magát. A kicsi pedig nagyon boldog itt, olyan mint egy kis hiperaktív gyerek, aki tényleg nagyon hasonlít kinézetre, színekre Johnnyra. Az egyedüli nagyon eltérő külöbség, hogy Andy pofija egyik oldalon fekete, Johnnyba nem volt fekete szín. Természetesen vannak más eltérések is, de a hasonlóság akkor is elképesztő. Kiváncsi leszek, ahogy felnő majd milyen is lesz a természete, mert egyelőre beszédesebb mint az eddigi összes malackánk volt :) Az egész család nagyon megkedvelte már és a szívünkbe zártuk a kis békát. Nagyon cuki. Természetesen nem tudja helyettesíteni Johnnyt és továbbra is nagyon-nagyon hiányzik, de jó látni, hogy legalább Sid jobban érzi magát és nem szomorú.

Első képek róla, amik az ismerkedés alatt készültek. Különben olyan picike még, hogy egy tenyeremben elfér. Nem tudom mennyi idős lehet, de szerintem kisebb mint anno Sid és Johnny volt, mikor ide érkeztek. Max 2 hónapos, ha van. Előbb-utóbb muszáj lesz egy kicsit megfürdetnem, mert szegénykém eléggé pisi szagú. Egyébként aranyos ahogy a sok új kaja félét kostólgatja és próbál rájönni, hogy mit hogyan kell enni :)

Egyébként tudom, hogy Sid karmait le kell vágnom (látszik a fotón), most következik majd, csak közbejött ez az egész dolog és elmaradt...

Bj-Lydia