Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 32 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)
Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!
Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥
Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)
Sokat tologattam megírni ezt a kis helyzetjelentős bejegyzést, első sorban azért mert folyton fáradt vagyok. Még így az ünnep alatt sincs nagyon időm pihenni, ha meg pihennék, akkor pont a szédülés vagy iszonyatos fejfájás, vagy épp hasfájás jön rám! Nem tudom mi lehet a vérnyomásommal, de elég szar lehet a napokban...a gyomrom meg a nem megszokott kaja piszkálja.
Szerettem volna azért szólni néhány szót, hogy mi is történt az előző ilyen posztom óta, még mielőtt elérnénk az év végét és oda kell(ene) megírnom a hosszú, év összefoglalós bejegyzésem, amit megint nem tudom hogyan fogok majd tudni átgondolni és leírni rendesen, de meg kell próbálnom ^^" A többi ígért poszt (avagy amik a "Következik" részben vannak) valszeg majd csak az új évben érkeznek már, pedig a többségéhez befotóztam a dolgokat és fel is töltöttem a galériás oldalamra, csak nincs agyam leülni és megírni :/
***
Nem is akarom tovább húzni a szót, áttérek a lényegre: továbbra is a napom legnagyobb részét a tengerimalik foglalják le, hisz a problémáknak még mindig nincs vége. A legutóbbi bejegyzésemben írtam, hogy Trevor lábadozik, de hol jobban van, hol rosszabbul. Jó hír, hogy kijelenthetem, most felépült és végre jól van! Újra önmaga és hát nehezen lehet bírni vele, mint általában XD Óriási figyelmet igényel és folyton szemmel kell tartani! Ha nem vagyok a szobában akkor egyszerűen kartonnal kell körbe kerítenem a ketrecét, mert ha látja, hogy nem vagyok itt, akkor rögtön nekifog rágni a ketrec rácsot és hát tudjuk ennek mi a következménye...Ha kiengedem a szobámban akkor is felügyelem, vagy ha épp kitakarítom a ketrecét, akkor megkérem anyut, hogy vigyázzon rá kicsit, mert félő, hogy kedvet kap hozzá és megrágja pl. az asztal vagy szék lábát...Különben meg birtokba vette a teljes házat és kedvére járkálgat mindenfele, jön ki utánam vagy anyu (sőt Jack után is) a konyhába, kaját kunyorog vagy keresgél. Energiabomba és nagyon nehezen merülnek le az elemei XD ♥ Megj: Anyu emiatt elnevezte "Ginghis"-nek (tudjátok, mint Ginghis Han?), mert olyan kis terület hódító a gyerek :D Viccet félretéve, most jelenleg tényleg jól van, de NAGYON kell rá figyelni, pont mint egy problémás gyerekre. A kaja többségét továbbra is reszelt vagy nagyon apróra vágott formában kapja, mert másképp nem tudja megenni sajnos, de úgy ügyesen eszik és sokat. A szénát is végre újra fogyasztja és szerencsére azt tudja rendesen rágni, így a fogak kopása megvan. A száraz táp, vagyis pelettek/magok hiányát azzal pótolom, hogy naponta kap egy adag kikevert "pasztát" (ergo ez az amivel etetjük fecskendővel, mikor egyáltalán nem tud enni, vagyis porrá zúzott pelettek, felkeverve vízzel). Vizet is tud inni az itatóból. De valszeg ez a száj probléma örökre megmarad nála...Oka továbbra is ismeretlen: vagy valahol repedés van (mint anno Sidnél volt) és ha erősebben ráharap a területre, akkor megroppan újra és újra a csont (míg végül eltörik), vagy a foggyökerek nőnek rosszul és fájdalmat okoznak neki néha, főleg ha problémás fogra harap rá. Mindkettőt csak röntgen segítségével lehetne megtekinteni, de nem fogom ezzel kínozni, amíg megvagyunk így, és végülis semmit nem oldanánk meg vele, nem igaz? Úgy értem hiába tudom mi a probléma, mert sem a repedésre, sem a foggyökérre tudtommal nincs megoldás egy kismalacnál...
Ami jelenleg (és már úgy kb. 2 hete?) nagyobb gondot okoz, az Muffin állapota. Ha emlékeztek írtam már, hogy Október óta jelentkezett nála az a gyors, nehéz légzés, pedig másképp jól volt, csak ez a szuszogás egyre rosszabbodott és Muffy meg fáradni kezdett. Végülis összeszedtem a bátorságom, hogy nehogy az ünnepekre legyen nagyobb baj (ilyenkor zárva van a rendelő) és elmentem vele az állatorvosunkhoz. Közben sajnos azt a szomorú felfedezést is tettem, hogy észrevettem több kis "csomót" Muffin, különböző helyeken: 1-1 két oldalon a pofiján (azon a helyen ahol nincsenek fogak, ott üresnek kellene lennie, pont emiatt szegénykémnek most olyan pufi pofija van), 2 darab a nyakában elől a torok résznél, és még egy lent a hasában az emlőtől jobb oldalra...
Figyelem! Most következik egy nagyon jó példa arra, hogy MIÉRT félek állatorvoshoz menni a malikkal, még akkor is ha az orvos ismer már legalább 15 éve, és tudom, hogy nála jobban senki nem ért a városban a malikhoz! (Sajnos nincs speciel exotikus állatokra szakosodott orvos itt...) A doki fogadott, elmondtam neki mi a helyzet és megvizsgálta Muffyt. Azt mondta, hogy szerinte ezek a csomók tályogok lehetnek (olyan mint ami Mandynek is volt a hátában és szeme fölött). Ezek okozhatják Muffy nehéz légzését is, pont azért ahol vannak és sajnos műtétileg el kell távolítani őket. Viszont az elhelyezkedésük kényessége miatt úgy döntött, hogy előbb próbálkozzunk egy antibiotikumos kezeléssel, hátha jó hatással lesz az egészre és meglátjuk hogyan tovább utána. 6 napra kaptunk antibiotikumot fecskendőben, kimért adagokkal, hogy orálisan adjuk be neki. Aznap miután haza jöttünk és Muffy is megnyugodott kicsit (még mindig sokként éri ha vinnem kell valahova), beadtuk az első adag gyógyszert. Nem volt semmi gond, kicsit álmosabb volt, de evett rendesen. Másnap délután beadtuk neki a második adag gyógyszert és az már teljesen kiütötte. Este már nem evett, nem ivott és csak feküdt. Ez következett az utána lévő napokon is...A gyógyszer kikészítette csupán 2 adag után és szerencsére leálltunk vele, vagyis nem adtuk be a harmadik adagot már, mert ha így teszünk, akkor Muffy már rég nem élne! :( Nem tudom mi történhetett, hogy a gyógyszer volt túl erős neki, vagy mérgező, vagy túl nagy adagot kapott (én annyit adtam be amennyit az orvos mondott!), de nagyon megijedtem! Hétvége is volt, még vissza sem tudtam menni vele a rendelőbe. Mi etettük és itattuk jó pár napig, míg szépen lassan újra lábra állt és elkezdett magára eszegetni. Sajnos azóta sem önmaga még, eszik, de jóval kevesbbet (be szoktunk pótolni fecskendővel). Nagy valószínűséggel a gyógyszer megtámadta a bélflóráját és kiírtotta az összes jó baktériumot, amitől felborult az emésztése...
Idő közben netről sikerült rendelnem neki rágcsálóknak előállított pre és probiotikum port (Bio-Lapis), most azzal itatjuk, reménykedve, hogy helyre tudjuk hozni az emésztését. A tegnap kezdtünk neki adagolni (mert egy hétbe telt míg valahogy megérkezett a szállítmány!) és mintha kicsit javult volna már az étvágya. Persze a múlt héten vissza mentem az állatorvoshoz (Muffy nélkül) és elmondtam neki, hogy mi történt. Nagyon meglepődött, még meg is ijedt, szerintem ő sem számított rá, hogy ilyen reakciót vált majd ki a gyógyszer. Mondtam neki, hogy leálltunk vele és próbáljuk lábra állítani először Muffyt, aztán majd jelentkezek. Kértem vitamin szirupot is, amiből 10 napra adtak. Míg megérkezett a Bio-Lapis, addig annak a segítségével erősítettük Muffint. És tudjátok mi a szemétség az egészben? Hogy attól a két adag antibiotikumtól elmúlt a szapora légzés probléma és jó ideig nem volt ez a gond, viszont pár napja visszatért és megint ugyanolyan rosszul lélegzik :( Ha végig tudtuk volna vinni a kezelést, nagy valószínűséggel a légzési gond eltünt volna és a csomókkal (ha nem nőnek) nem kellene foglalkozni...
Így jelenleg most stagnálunk és nem tudom mit tehetnék? Ha újra valami hiba csúszik be, akkor Muffy már nem éli túl, viszont jelenlegi állapotában sem tudom meddig húzza. Félek, hogy megfullad előbb-utóbb, vagy leáll a szíve. Amíg az emésztése nem javul fel teljesen (vagy jobban mint most), addig nem akarom kínozni mással is, mert le is fogyott. Egy műtétet (ami által ráadásul több tályogot kellene eltávolítani és pont olyan helyekről ami nagyon fájdalmas és enni egyáltalán nem is tudna!) biztos nem élné túl! *sóhaj* Szóval egyelőre megint csak a várakozás maradt és szemmel tartom az állapotát...Az ünnepek is útban vannak, mert a rendelőben csak ma és hétfőn dolgoznak, aztán utána megint kb. egy hétig nincsenek bent (Facen láttam a programot).
Fel vagyok készülve a legrosszabbra (már ha lehetséges felkészülni erre), mert szinte 100%ban biztos vagyok, hogy Muffin már nem lesz velünk jövő ilyenkor :( Örülök viszont annak, hogy legalább még most megérte a Karácsonyt és már voltak kint egy alkalommal a fenyőfa körül Mandyvel. Jó volt látni, hogy mennyire örülnek és Muffy is szaladgált, meg tépászta az ágakat és ette a fenyőt. Izgatott volt és csak néha ült le pihenni. Nagyon rég nem láttam ilyen sokat aktívkodni és még futni is! :) Készítettem jó néhány cuki fotót és videót róluk (meg persze a fiúkról is), és még tervezem pl. holnap is elengedni őket egy újabb adag fenyő dézsmálásra ♥
***
Másképp meg ahogy írtam, fáradt vagyok folyamatosan és olyan...kicsit kihalt belőlem minden. Szeretnék leülni csinálni valamit, de nem tudok koncentrálni, a türelmem sem nagyon engedi. Nehéz. Tegnap este, míg Trevort felügyeltem, sikerült összehoznom azt a kis mézeskalács emberke DIY varrós szettet, amit mutattam, hogy vettem. Örülök, hogy letelt a Karácsony és várom már, hogy letudjuk az egész Új Év dolgot is. Régebben is írtam, hogy ezek az ünnepek (meg úgy egyik se) már nem kötnek le, elveszett a varázsuk valahol az évek alatt...Minden a megszokott módon zajlott le itthon és kész. Az ember "felteszi a jópofa álarcot" és sodródik az árral, vagy valami ilyesmi...Mást nem igazán tudok mondani, mert nincs mit. Semmi érdemleges nem történt, bár a fenti eseményeket szívesen elcserélném valami kevésbé stresszmentesre, ha lehetséges lenne ^^"
Ide a bejegyzés végére gondoltam beszúrok még egy dalt, most egy...karácsonyit? Én inkább télinek tekintem, bár nálam is a karácsonyi playlistben van. Csak rávettem magam és kicsit belehallgattam, a kedvenc zenéim inkább (pl. a Cryptkeeper karácsonyi albuma még mindig a legjobb!). Szóval ez a dal, amit néhány éve betiltottak a rádióban (USAban, de lehet máshol is?), mert hogy "sexuális zaklatásról szól" pfff...Értem én mire gondolnak, de hagyjuk már, csak kicsit jobban kéne értelmezni az egészet és hogy melyik korszakból származik! Mondjuk én ettől csak még jobban megszerettem XD Sok énekes duó előadta már annyi év alatt, de nekem ez a kedvenc verzióm belőle, mert nagyon kellemes a pasi hangja és a nőé is nagyon szép! (Ha előzőleg már megosztottam ezt a számot, akkor elnézést, de nem emlékszem ^^")
Ahogy előző posztomban említettem, már készültem írni megint egy kicsit részletesebb bejegyzést arról, hogy mi is történt az utóbbi ilyen helyzetjelentésem óta?
Legutóljára (pont a Halloween köszöntős posztomban) írtam, hogy Jack macskánk és Trevor malackám betegek épp és nem javul az állapotuk. Azt is írtam, hogy én is beteg voltam, de az csak egy kis megfázás volt szerencsére, ami gyógyszer hatására hamar elmúlt. Ami az állatokat illeti:
•Jack macskánk kivizsgálása kb. 2 hétig tartott. Röviden összefoglalva, nagyon levert volt, nem evett, nem ivott csak nagyon sok nógatás után egy-egy kicsit, így sokat fogyott. Az állatorvosnál csináltak neki ultrahangot, kapott fájdalomcsillapítót, meg gyulladás csökkentőt is, mert volt láza. Az ultrahangon nem láttak semmi különlegest, csak annyit, hogy kicsit kövér, de semmi extra. (Aki esetleg nem tudná, Jack annak ellenére, hogy közönséges házimacska, nagyon nagy fajta. Magas, vaskos alkata van és átlagban 8 kg környékén van a súlya XD) Mikor a gyógyszer hatására sem akart javulni az állapota, vissza mentünk és csináltak neki vérvizsgálatot is, meg kapott perfúziót, hisz deszhidratált volt kissé amiért nem evett és ivott rendesen. Szerencsére a vérképe is tökéletesre jött ki, semmivel nincs problémája, ami dícséretes, főleg hogy már 11 éves kandúr. Így végtére is az egyedüli dolog ami gondot okozhatott nála az a fogai. Sajnos neki még régebben is volt már problémája velük, a fogkövek miatt, meg egyik első szemfoga is nagyon régen teljesen letört. Már egy ideje készültünk arra, hogy elvisszük újra fogtisztításra, így most arra került sor, csak sürgösségileg. A fogkő tisztítással együtt, 3 fogát is kihúzták, amik menthetetlenek voltak. Nagy valószínűséggel ezekből az egyik fájt neki nagyon és az okozta a kezdetleges problémát. Közben kiderült az is, hogy neki is, mint a macskák kb. 70%-ának, az a genetikai betegsége van, hogy a fogai idővel szétporladnak és felszívódnak a fogínybe. Elég ijesztő diagnózis és hát fájdalmas is tud lenni. Ebből kifolyólag, idővel el fogja veszíteni az összes fogát, valszeg majd mind ki kell húzni neki...Szerencsére nem halálos és azt mondták, hogy még jobban is lesz majd, ha megszabadul a fogaitól. De egyelőre még nem tartunk ott, így maradt a többi a helyén. Kapott egy hetes antibiotikum + probiotikum kúrát, meg egy száj-sprayt, ami segít megtartani a higéniát és megakadályozni a fogíny gyulladást és a gyors fogkő képződést. Jelenleg jól van, sőt már aznap délután, a foghúzás után jól érezte már magát! Visszatért az étvágya, még jobban is eszik mint azelőtt és újra önmaga. Reméljük még sok ideig így marad ♥
•Trevor tengerimalimnál már kicsit bonyolultabb a helyzet, mivel kb. már egy hónapja etetjük mesterségesen fecskendővel...A mese ugyanaz, mint már megszokhattuk (sajnos), a szájprobléma jelentkezett megint: tátog, fáj, nem tud enni. A fájdalomcsillapító sem használt és nem jött helyre tőle, mint szokott, ezért pont Halloween napján, estefele programált be a doki, hogy részletesebben megvizsgálja Trevor fogait. Mivel a tengerimalik hátsó, rágófogai nem látszanak normál módon, így muszáj gázzal elbódítani/altatás alá helyezni az állatot és jobban kinyitni a száját. Szerencsére a doki már régóta ismer (szerintem legalább 15 éve hordom oda a pácienseket vagyis a malackáim, meg hát a macskát is), engedte hogy végig bent legyek a műtőben és figyeljem mit csinál Trevorral. Úgy tűnik hogy volt néhány hegyes kinövés a fogain, ami fájdalmat okozhatott neki, vagy sérthette a szájának a belsejét, ezeket fogóval leszedegette. Az azután következő 1-2 hét alatt elkezdett javulni Trevy állapota. Persze továbbra is etettük, de mellette már apróra lereszelt zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztott. Később már annyira jól volt, hogy átváltottunk egész darabos dolgokra, csak vékony csíkokra vágva. Azt hittem, hogy végre helyrejön megint és minden okés lesz, de nem tudom mi történt a múlt héten, mert újra elkezdett nehezen rágni, tátogni kicsit és megint nem tudja enni a csíkokra vágott kaját...Gyakorlatilag visszaléptünk egy "lépcsőfokot" :( Úgy gondoltam, hogy akkor most Hétfőn vagy Kedden telefonálok és visszamegyek megint a dokihoz, hogy...nem tudom, próbáljunk megint meg egy vizsgálatot vagy gyógyszert vagy bármit! De úgy néz ki, hogy most megint jó irányba haladunk, mert ismét jobban és könnyebben eszik. Kb. mintha meghallotta volna, hogy újra dokihoz akarom vinni és megijedt ^^" Egyelőre még maradunk a lereszelt kajánál, aztán meglátjuk mikor lépünk újra a darabos felé. Félek nehogy ismét fájni kezdjen a foga (vagy akármi, ami fáj neki ilyenkor), és megint visszafelé haladjunk egyet. Komolyan erre a tökéletes a "két lépés előre, egyet hátra" kifejezés! Elképesztően nehéz ez...
A többi mali most viszonylag jól van. Mandy teljesen felépült a műtétből és jól visszahízta azt, amit leadott a stressz és sokk miatt. Muffin azonban továbbra is gyorsan és nehezen szuszog többségben, de semmi más baja nincs, már nem köhög szerencsére. Őszintén nem tudom mi lehet vele, én szívbetegségre gyanakszok, amire nem tudom, hogy létezik-e egyáltalán megoldás maliknál? Érdekes az, hogy nem úgy tűnik, hogy ez őt zavarja, mert eszik-iszik rendesen, szaladgál ha elengedem, teljesen normálisan viselkedik. Lehet hülye döntés részemről, de amíg nincs más gond nála, addig megkímélem és nem viszem orvoshoz, mert a múltkori esés incidens miatt óta rettegek, hogy csak rosszabbat csinálok neki, hisz az is óriási sokkot és stresszt okozott nála, félek hogy a végén infarktust kap amilyen kis félénk...Persze továbbra is szemmel tartom és meglátjuk mi lesz.
Szóval a napjaim továbbra is le vannak foglalva és nagyrészt Trevor etetésével vagyok el. Másképp meg a Vintednek köszönhetően elég szépen beindultak az eladásaim, ezért jó néhány csomagot kellett pakolnom és az automatákhoz (easybox) sétáltatnom. Közben még ruha rendelést is varrtam és még van hátra egy kicsi egy másik rendelésből is. Próbálok magamnak is varrni a naptár képekre, mert marhára el vagyok maradva és következő héttől ismét hozzá kell látnom a nagytakarításhoz is, hogy időben végezzek vele Karácsony előtt! Akkor amúgy is rohadt nagy felfordulás megint itthon, utálom >.>
Azt kell mondanom, hogy folyton fáradt vagyok és stresszes, megint csak időszakosan alszok és visszatért az ilyenkor már szokásossá vált hányingerem is. Megszokott módon, túl sokat várok el magamtól és hajtok ahogy tudok, erre meg úgyis megkapom itthon azt, hogy "sosem tudod beosztani az időd rendesen!" Pff...Köszönöm, mintha nem lenne elég nyomás amúgy is rajtam. Nincs időm semmire és nem tudok koncentrálni akkor sem ha végre leülök csinálni valamit. Alig várom, hogy lejárjon ez az év. Nem mintha bármit is megoldana, de egy kifejezetten szar év volt ez számomra...Nem mondom, hogy nem voltak jó dolgok benne, de többnek és erősebbnek éreztem a rosszabbakat.
Áttérve a posztom kellemesebb részére, megint van egy kis haulom, ami Október-November folyamán gyűlt össze. Idén felkészültem a Black Fridayre is pénzileg és hát nem volt annyi minden és olyan jó akciók mint a múlt évben XD Ez az én szerencsém, mikor felkészülök akkor nincs mit venni, bezzeg ha le lennék égve...Egyébként reménykedtem abban is, hogy a Pepco hoz valami jó cuccokat, jó áron Karácsonyra készülve, mint ahogy szokott, de idén eddig semmi! Babákból is csak a budget, artikuláció hiányos szarságok vannak a LOL OMGkből és Rainbow Highból is, amik már múlt évben is voltak, WTF? Múlt évben sokkal több minden volt...
Így ha már a Pepconál tartunk, akkor mutatom onnan mit szereztem: Hot Wheels kisautók. Igazából erre az évre végeztem már a kívánságlistámmal, csupán egy darab Treasure Hunt-os autót nem sikerült eddig megtalálnom, már nem is hiszem, hogy összejön, de ez van...Szóval olyant vettem ami csak simán megtetszett, mert jópofának találtam! Emellett elhoztak egy különkiadás Halloween szériát is, szóval muszáj volt mind az 5 darabot megvennem belőle! ♥ Szerencsére árban ugyanannyi mint a normál kisautók. Egyébként van ilyen különkiadás Karácsonyra is, de sajnos eddig azzal nem találkoztam nálunk, valszeg nem is hozzák már el :/
A következő "téma" a Funko Pop! figurák, többek között az idei Adventi Kalendáriumom leleplezése is! :D Már Október folyamán keresgéltem, hogy idén milyen kalendáriumot válasszak és továbbra is a mini Funko figurásakat preferálom, mert még mindig úgy gondolom, hogy jobban megéri egy ilyent vásárolni, ahol naponta egy figurát kapok és nem csak pl. egy matricát vagy karton darabot, mint más márkáknál. Bőszen kutattam egy olyan után, ami a múlt évben jött ki és akkor nem volt elérhető nálunk. Reménykedtem, hogy idén elérhető lesz, de tévedtem...Amazonon ugyan megtaláltam, de mivel nem direktben az amazontól volt, ezért borzasztó drágán kínálták! Utolsó opcióm maradt: Funko Europe oldal, ami a hivatalos Funko cég EUba szállító oldala. Eddig még sosem rendeltem innen, így előtte kicsit utána szaglásztam a Facebookos román csoportokban, hogy okés-e a rendelés, nincsenek extra költségek stb? Aztán leadtam a rendelést. Kiderült, hogy innen is ingyenes szállítás van, ha meghaladod az 50 eurot, pont mint az Amazonról, ami tökéletes, mert pont ennyibe került a Kalendárium is XD Mondjuk én még extrába mellé passzoltam egy 70%-al leszállított Funko figurát is :3 Vicces az, hogy a két csomagot külön dobozban küldték el, de ennek ellenére egyszerre érkeztek meg, csak a gond az volt, hogy a román posta által (kb. jogtalan) kiállított vámot 2x kellett kifizetnem ezért ^^" A csomagok ugyan Belgiumi postával jönnek, de a Funko Europe székhelye Angliában van és onnan küldik, így ez is megjelenik a csomagon és hát ugye EU-n kívül van...Szóval a román posta minden EU-n kívülről érkező csomagra felszámol egy kis "kezelési pénzt", ami kb. 1.000 ft. Még jó hogy nem kell ÁFÁ-t is fizetni ^^" (Van egy olyan sejtésem, hogy ezt most már kell majd a Kínából érkező csomagokra is fizetnem) Amúgy kb. 3 hétbe telt mire felvehettem a két csomagot a postáról, ebből kb. 10 nap volt míg Angliától ide értek, a többi meg az itteni szarakodás, vámolás stb. Na de sebaj, a lényeg, hogy épségben megérkeztek November elején! Sikeresnek könyvelhetem el az első Funko Europe rendelésem, majd a jövőben biztosan bizalommal rendelek még onnan!
Tehát az idei Adventi Kalendáriumom témája, amit (valszeg már láttátok jobb oldalon fent a kis részt neki az ezelőtti évek archívumával együtt) majd velem együtt naponta követhettek ti is: Funko Pocket Pop Pokémon! :D ♥
A másik Funko Pop figura amit megvásároltam szuper áron: Shippo lovon ülve (ez ugye egyik róka-varázs trükkje) az Inuyashaból :3 Ez egy viszonylag nagy figura, extra erős állvánnyal és a doboza is jóval nagyobb, mint egy normál Funkonak, mivel 2023-as Limitált Kiadású Őszi Con exkluzív volt. Úgy tűnik nem volt akkora sikere, ezért nem fogyott ki és ezért hozták le az árát, de én nem bánom, így ő is csatlakozott azInuyasha csapathoz!
Ha már Funkoknál tartunk, akkor mutatom azokat, amiket a helyi Black Fridayozás alkalmával sikerült megvennem, arról a figurás oldalról, ahonnan mindig vásárolok (101figurine). Ezek kb. 35%os leszállítással voltak elérhetőek, úgyhogy nem tétováztam és megrendeltem őket, hogy tovább bővüljön az Inuyasha csapat: Rin (gyerek verzió), Jaken, Kikyo és Naraku! (Egy teljes szériát vettem meg, mert ők 4-en egyszerre voltak kiadva)
A helyi játékboltok sem kínáltak semmiféle babát jó áron, legalábbis nem olyanon, hogy nekem megérje, kivéve a Noriel bolt, ami másképp is nagyon drágás, bár ritkán vannak jó akciók (pl. születésnapomra is onnan vásároltam ugye). Most lehozta végre 50%-al a LOL Surprise OMG harmadik szériás újra-kiadásokat, így meg tudtam venni Groovy Babe-t is, hogy mind meglegyenek. Valahogy nem bírok teljes árat kifizetni ezekért a reprodukciókért, miután tudom, hogy ezt-azt lespóroltak róluk :D Megjegyezném ezen a babán kifejezetten kevés dolog hiányzik az első kiadáshoz képest (pl. kabát zsebek)!
Amit még leszállításon szereztem, azok igazából akkorról származnak mikor a Halloweenes haul posztomban is vettem az akciós dekorációkat, vagyis Október vége. Ezek a Sinsay-ből vannak és nem tudtam otthagyni őket! :3 Ahogy írtam abban a bejegyzésben is, siettem épp, de összekapkodtam mindenfélét amit megláttam, hogy jó áron van XD Természetesen kiegészítők a Beetlejuice kollekciómba, avagy Beej cuccok na: "műanyag" fehér-fekete csíkos sminkes táska (én aprócska kifestésre várakozó szobrokat meg egyéb DIY projekteket tartok benne); kerek plüss sminkes táska (a kamerám tartom benne, miután a régi táskát kidobtam, mert tönkrement már); cuki lapos Beetlejuice párna-plüss (eredetileg kutya játék, de kit érdekel? :D); kis kerek zsebtükör és hajkefe kombó (nem használom semmire, csak kellett XD). Az árakat rajtahagytam mindenen, ha esetleg érdekel valakit, a Beej párnáról hiányzott a cimke, a kasszánál mondták meg az árat...
Végezetül van most egy kis könyv haulom is, mert November közepén megtartották ismét az éves Könyvvásárt a színházban. Az idei már a 30. volt, vagyis már 30 éve hagyomány ez, és én is minden évben ellátogatok oda 11 éves korom óta, ergo 21 éve! :) Igaz már egy ideje hanyagolom az oldasást, ezt mondtam is (kivétel a mangák és képregények), de attól még kihasználom, hogy ilyenkor vannak jó áron antikváriumos azaz használt könyvek magyar nyelven. Ez azért ritkaság számba megy itt Romániában, és az antikváriumok is szépen felszivódtak a városból, vagy nagyon messze vannak tőlem és sosem jutok el oda...De most vettem néhány darabot, próbálva befejezni a Leslie L. Lawrence gyűjteményem, meg egyebek. Láthatjátok ti is a fotókon, hogy mit szereztem. Mindegyik könyv használt, kivéve a "Mary Shelley-Frankenstein"! El se hiszem, hogy újra kiadták és hogy végre sikerült beszerezni ezt a könyvet! :O Már régóta szerettem volna elolvasni az eredeti művet, bár igaz, hogy nem kerestem aktívan...Különben ez a "Móra klassz" sorozatban a 7-es számú könyv és eddig 10 régi klasszikust nyomtattak újra. Mind kaphatóak voltak a vásáron, csak egyik iránt sem érdeklődtem annyira, hogy megvegyem, de remélem folytatják tovább a sorozatot és még sok klasszikust kinyomtatnak, mert tuti lesz még olyan ami érdekelni fog! Gondoltam szólok nektek is, ha esetleg van valami amit kerestek...
Hát ennyi lenne mostanra. Ezt is megint 2 este gépeltem be, úgy tűnik sokat szövegelek XD Majd írjátok meg a véleményetek a dolgokról, cuccokról stb. :) Következő ilyesmi haulos bejegyzésem szerintem már a Karácsonyi ajándék haul lesz, de addig lesz másfajta is, gondolom (?). Meglátjuk mire hogy jut időm, de igyekszem! Addig is kövessétek majd a kalendáriumot és egyéb frisseket az oldalaimon ♥
Azt sem tudom hol áll a fejem...Így megjegyzem, ha kicsit zavaros amit írok, sajnálom! Kezdhetném azzal megint, hogy soha nem úgy alakulnak a dolgok ahogy eltervezem és szeretném, de az már unalmas duma lenne, nem igaz?
Előző posztomban említettem, hogy végre befejeztem a nagytakarításom, ami amúgy is elszarta csomó időmet, és megjegyezném, hogy tök fölösleges az egész, mert már megint minden poros :/ De azóta történtek csak még jobban elszarták az időmet és ténylegesen elcsúsztak a terveim, úgy érzem késésben vagyok mindennel és ez nagyon frusztráló tud lenni, de valahogy már bele fáradtam abba is, hogy ezen felhúzzam magam...
A takarítás után még eltelt jó pár nap ennek-annak a pakolászásával, rendezgetésével. Többek között anyuék szobájában is random rám jött, hogy törölgessek és rendet rakjak az ezer éve bepakolt, és marhára poros, régi videókazetták és DVDk között. Gyerekkoromban még menők voltak a videók és nagyon sok mese van meg ilyen formátumban, érdekes volt megkukkantani a dobozokat újra, sok-sok évre rá, és tényleg nagyon poros volt mind, ami többek között azt is eredményezi, hogy a dobozokat borító fólia elkezdett szétporladni...Szomorú, hogy mennyire értéktelenek manapság már ezek, pont ahogy a DVDk is! Nincs sok DVDnk amúgy, nagymamámnak vásároltunk egy időben jó párat, a régi magyar, fekete-fehér filmeket, mert nagyon szerette nézni őket. Megjegyzem én is, szépen kialakult a régi magyar színészek általi tiszteletem és ismeretem. Nem tudom közületek ki látta vagy ismeri ezeket, de nagyon jó kis filmek, akár humorosak, akár drámák stb. Vannak kedvenc színészeim és filmeim ebből a korszakból is (olyan 1930-1960 közötti időszakra kell gondolni!). Vicces amúgy, hogy ez a hirtelen rendrakási felindulást nálam kiválthatja egy olyasmi is, hogy nem tetszik az ahogy kinéz a polc és kényszert érzek az átrendezésre, akkor meg csináljuk rendesen! Heh...
A következő ilyen rendezgetési lépés az volt, hogy a doboz gyűjteményem takarítottam le a portól. Igen, itt a többségben babák, de azért van figura is, dobozokról van szó. Normál emberekkel ellentétben én nem szoktam kidobni a szemétbe a dobozokat avagy csomagolást, amiben ezek érkeznek. Hiszitek vagy sem, pl. a régi G1es Monster High babák dobozai manapság szép kis összeget érnek és nem egy személyt láttam Ebayen árulni az üres dobozokat! Emellett olyan szépek és igényesek, a figuráknál is sok gyűjtői doboz, amibe bármikor vissza lehet pakolni a figurát, ha úgy tetszik...Én ezeket nem tudom kidobni a szemétbe! Ha belegondolsz, mikor megveszed a terméket, akkor a csomagolást is megfizeted nem? Viszont ennek az egésznek az eredménye az, hogy már nem férünk a dobozoktól (sem)...A dobozokat egyébként anyuék szobájában tároltuk a szekrénysor tetején, és két oldalán a fal mellett, csak már tényleg kezdett minden leomlani a helyéről, az üres dobozok meg csak gyűltek...Így megoldást kellett találni, ami végülis az lett, hogy jó néhány nagy kartondobozt szereztünk és a kevésbé értékes gyűjtemények dobozaival megtöltöttük őket (azt hiszem 6 vagy 7 nagy doboz lett összesen, egyelőre), aztán leragasztottam, felcimkéztem és levittük az egészet a garázsba. Szerencsére nemrég eladtuk a régi autónk, így megürült a hely a garázsban! Ott egyelőre biztonságban vannak és nincsenek útban sem. A többi doboz ami fent maradt, áttörölgettem és elrendeztem újra. Persze drága keresztanyám, akiről már hallottatok előzőleg (bár nem szívesen emlegetem), már felhányta azt is, hogy: "És aztán onnan tovább mi lesz velük?" (Mármint a garázsban a dobozokkal) -_-" Nem mintha bármi köze is lenne hozzá! Mégis mire számított, hogy azt mondom kidobom őket a szemétbe? Mert akkor nagyon mellényúlt...Nevezzen bárki hülyének, de ragaszkodok a dobozokhoz is, amíg én fizetek értük és amíg növelik maga a baba/figura értékét is! (Csak ehhez nem mindenki ért nyilván).
Szóval ezek is jó pár napot kitöltöttek, mellette meg csinálni a mindennapos teendőket...Ahogy adódott egy kis szabadidőm, gondoltam gyorsan leülök és megcsinálom azt a ruha rendelést, amit szintén említettem előző posztomban, egy régi kliensemnek. Megint W.I.T.C.H. mini babának kellett egy öltözetet megvarrnom, amihez ki kellett dolgozzam új szabásmintát, meg még mintázatot is festeni rá...Igazából nem annyira bonyolult a dolog, kb. 2-3 napos munkáról lett volna szó, amit gondoltam hamar lezavarok, hogy utána tudjak foglalkozni a saját projektekkel. Már csak azért is akartam igyekezni vele, mert a kliensem elküldte az egyik babáját (szoktuk így csinálni, mivel nekem nincs Witch babám), hogy dolgozzak vele, de még Szeptemberben és azóta várt. Persze értesítettem arról, hogy takarítok és csak akkor tudok majd dolgozni mikor mindent befejeztem, megértette szerencsére, de ettől eltekintve mindig szarul érzem magam, hogy megvárattatom a megrendelőt...És valahogy ebben az időszakban robbant a bomba, ergo kb. egy/másfél hete!
Észrevettem, hogy az egyik lány tengerimalim, Muffin, köhög. Nem úgy, mint mikor habzsolják a kaját és véletlenül félrenyel, hanem olyankor, mikor nem eszik. Csak simán, semmi előjel nélkül köhög egyet-kettőt, naponta és éjszaka is, kb. 4-5 alkalommal! Ez nagyon is ijesztő dolog, mert azt jelenti, hogy megfázott vagy valami gond van, főleg, hogy azelőtt egy héttel kb. egyik éjszaka hallottam, hogy puffog az orra...Ez hülyén hangzik, de azt akarom ezzel mondani, hogy ahogy szimatolt, lehetett hallani, hogy be van dugulva az orra és olyan "szörcsögő" féle hangot hallatt. Akkor is marhára megijedtem, de pár órán belül elmúlt, így azt hittem, hogy csak valami bement az orrába és sikerült kitüsszentenie, így nem vettem számba, egészen addig, míg köhögni nem kezdett. A szemei is folyton könnyeztek, így már biztos voltam benne, hogy valami nem okés! Főleg, mikor láttam, hogy nehezebben, gyorsabban is kezd szuszogni, mint a többiek. Őszintén napokig figyelem alatt tartottam ezt a szuszogást, mert nem voltam biztos benne, hogy én halucinálok csak? Nehéz eldönteni, mert Muffy nagy lány (mármint méretre) ezért más ütemben szuszoghat mint Mandy és más ütemben mint a fiúk...Közben a biztonság kedvéért, elkezdtük naponta többször fecskendőből itatni egy kis kamilla teával amihez citromlevet adtunk hozzá. A kamilla gyulladás csökkentő (még régen kezeltünk vele tengerimalit aki megfázott és köhögött) és a citrom meg extra C-vitamin forrás, amire nekik nagyon is szükségük van!
A pár nap leforgása alatt hol úgy tünt, hogy csökken a köhögés mennyisége és jobban van, hol meg rosszabbnak tünt a szuszogása, nem tudtam eldönteni mi tévő legyek? Végülis múlt hét szerdán úgy gondoltam elviszem az állatorvosunkhoz, csak hogy megbizonyosodjak róla, nincs-e tüdőgyulladása vagy esetleg valami gyógyszeres kezelést ír fel? Emellett egyúttal elvittem vele Mandyt is, mert már jó ideje készültem vele is menni. Szerintem itt még nem említettem, de Mandynek több mint egy éve múlt, hogy felfedeztem a hátán egy (akkoriban) borsószem nagyságú csomót. Ez sajnos +1 év ideje alatt nagyon megnőtt, kb. dió méretűre. Plusszban még tavasszal megjelent egy másik csomó is, a jobb szeme fölött és az is szép lassan nőni kezdett...Tudtam, hogy sajnos mindkettőt műtéttel kell eltávolítani, de húztam az időt, mert egy műtétről van szó mégis és hát Mandyt nem zavarták ezek a "daganatok", így kihúztuk a nyarat is (nem akartam a nagy melegbe kivinni). Viszont Mandy a múlt héten 2x is elkaparta a szeme fölötti csomót és az vérzett, így rájöttem, hogy valszeg kezdi mégis kezdi idegesíteni, esetleg zavarni a látását és meg kell szabadulni tőle!
A dokinál minden rendben ment...volna, de hát ilyen az én szerencsém, mikor már amúgy is vékony jégen táncolnak az idegeim (mert ne higgyétek azt, hogy nyugodt tudok maradni, mikor bárki a családban beteg!), még történik egy kis "extra"...A doki először Muffyt vizsgálta meg, aki most volt első alkalommal állatorvosnál egyébként, leszaladt a vizsgáló asztalról...és kb. fél métert zuhant a padlóra...Őszintén mondom, most is elkap a rosszúllét mikor eszembe jut!...Én elengedtem, mert a doki fogta fél kézzel, aztán a doki nyúlt, hogy berakja fülébe a sztetoszkópot és egy pillanatra elengedte a malit, erre ő szempillantás alatt lerohant az asztalról! T.T ÓRIÁSI szerencse volt az, hogy ahogy esett, az asztal mellett tárolt nagy kutyakajával teli zsákokra esett és onnan a földre, így az egyik zsák, még ha nem is kifejezetten puha, de felfogta az esését. Ahogy földet ért, rohant is volna tovább, de a doki (mert az ő felére esett) elkapta. Abból, hogy tud rohanni, látszott, hogy nem tört el semmilye, de ha nincs ott az a zsák, akkor...Nem kell mondanom szerintem, hogy a vizsgálat további részében, egész míg haza értünk, remegtem belül és itthon is muszáj volt leülnöm és csak ültem jó pár percen át, hogy megnyugodjak. Nem csak Muffy kapott egy sokkot, hanem én is! Különben meg ezzel az eséssel újra bedugult szegénykémnek az orra és megint egész nap puffogott, de aztán ismét elmúlt. A doki azt mondta, hogy nem hall semmi zajt a tüdők felől és nem is írt fel semmilyen gyógyszert, csak hogy folytassuk tovább a tea + citrom dolgot, esetleg ha rosszabodik a helyzet akkor menjek vissza vele. Megvizsgálta Mandy csomóit is és időpontot kaptunk péntekre a műtétre.
Mellék-küldetésként, mintha ez nem lett volna elég...Tony malimnál is felmerültek újabb gondok. Ahhoz már hozzászoktunk, hogy bármivel próbálkozunk (fürdetés, kenőcs, spary, gyógyszer stb.) a bőrproblémája és szőrhullása ellen, semmi nem használ (jelenleg kókusz olajjal kísérletezünk), most észrevettem, hogy nehezen kakilik. !!NE olvassa tovább, aki nem bírja az ilyesmi témát!! Pontosabban az ürüléke szörnyen csomós, összetapadt állapotban távozik belőle, ráadásúl akkora gombócokban, ami sokszor nagyobb egy diónál is! Én sem tudom, hogyan jön ki a végbelén, de hallottam azt is, hogy nyöszörög kakilás közben, amin nem csodálkozok, mert ijesztő...Szóval székrekedés féle, bár inkább dugulásnak nevezik ezt, mert széklete azért van. Mi az oka? Nem lehet tudni, sok minden felléphet (túlsúly, túl sok kaja, gyomor problémák, gerinc problémák stb), de simán előfordulhat az idősödő fiú tengerimalacoknál, bármilyen ok nélkül. Előző fiú malacaimnál nem volt ilyen, de ezt is megértük. Keresgéltem, hogy mit lehet ez ellen tenni, hogy ne kelljen vele is dokihoz rohanni és gyógyszerezni? Legegyszerűbb megoldás, hogy megváltoztatjuk az étrendjét és így is tettünk: kivontam a magkeveréket az étrendjéből teljesen, lecsökkentettük a kaja mennyiségét és a széna mennyiséget is (szénát lecseréltük más fajtára), kajából is leveses, rostos dolgokat kap inkább. Az elején még jelentkezett a dugulás probléma, és sajnos ilyenkor manuálisan is segíteni kell neki, hogy kijöjjön az ürüléke (nem kellemes sem látványra, sem szagra...), de aztán enyhült a dolog. Teljesen nem szűnt meg, de most már nem olyan szörnyű! Kb. egy hét elteltével ma adtam először neki egy kis magkeveréket, remélem nem lesz gond, ha igen, akkor muszáj lesz újra megvonni tőle...Sajnos azt hiszem ez mostantól egy visszatérő probléma lesz nála :(
És még nincs vége a problémáknak: anyu is lebetegedett. Ő sikeresen a térdét rándította meg egy figyelmetlen lépéssel/eséssel a lépcsőn. Elsőnek csak nevettünk egyet rajta, de múlt hét szerdán (aznap mikor a malikkal voltam az orvosnál) már alig tudott járni és haza vezetni munkából! Nem tudta hajlítani a térdét és iszonyatosan fájt is neki, fel a combjába nyilallva! Nekem kellett rohanni a gyógyszertárba gyógyszer és kenőcs után. Szerencsére amit adtak segített és kb. 2-3 nap alatt helyrejött, mintha mi sem történt volna, de nem volt kellemes, hogy a malik gondozása mellett még segítségem sem volt jóformán, mert a házban is alig tudott járkálni ^^"
Vissza a pénteki napra és Mandy műtétjére, 12-re voltunk beprogramálva. Nem sokat aludtam aznap éjjel, mert ideges voltam és már korán fent is voltam miatta. A hét folyamán csak sikerült azért valahogy összehozni a baba ruha rendelést a megrendelőnek és az át is utalta a pénzt, így még a műtét előtt elszaladtam a postára és feladtam neki a csomagot, hogy legalább azt rázzam le a nyakamról. Nem panaszkodásból, mert a pénz mindig jól jön, de mikor más, fontosabb problémáim vannak, valahogy nincs türelmem ilyesmikkel foglalkozni, pedig muszáj volt...Szóval megérkeztünk Mandyvel a dokihoz, nem kellett sokat várnunk, a doki megmérte Mandy súlyát, majd hozta is az első szurit, amitől elálmosodott a kis hercegnőm. Míg ő beszundított, addig én kitöltöttem az adatainkkal egy papírt, ami lényegében az, hogy beleegyezek a műtétbe, meg hogy vállalom a felelősséget, ha esetleg valami rosszúl menne...Ijesztő erre gondolni, de sajnos altatáskor bármi előfordulhat. Vártam kb. 20 percet, mikor átmentünk a műtőbe, ott jött a második injekció, ami teljesen kiütötte. Ekkor közölte velem a doki, hogy most elmehetek és kb. 2 óra múlva menjek vissza érte. Haza jöttem és vártam. Nehéz volt ennyi időt várni, de bíztam benne, hogy minden rendben lesz, elvégre anno Johnny malacom is ez az állatorvos műtötte, ott is minden rendben volt! Mikor utána mentem a mi dokink már nem volt bent, de egy kollégája hozta ki Mandyt, aki már kicsit ébredezett. Azt mondta, hogy minden rendben volt és állítólag tájog (gennyel telt csomó) volt mindkettő. Kifizettem a műtétet (megjegyzem nem volt olcsó, de ha Mandy jobban lesz, akkor nem érdekel!) és jöttünk is haza gyorsan. Sok időbe telt, egészen estig, míg teljesen felébredt és még utána is imbolygott, alig tudott lábra állni (valszeg az injekciók miatt fájtak a lábai is). Éjszakára elválasztottam Muffytól, hogy nehogy lenyalogassa a krémet és hintőport Mandy sebeiről, amiket a doki rakott rá fertőzés megelőzéseként!
Szombaton, azaz másnap délután engedtem össze újra őket és Muffy örömmel üdvözölte, nem volt semmi baj! Mandy viszont minimálist evett, folyton csak feküdt, ami érthető, de ez az állapot a következő napokban is kitartott sajnos. Nagyon levert, kedvetlen és étvágytalan. Csak minimális szénát, füvet, gyermekláncfű levelet és egyéb zöldeket, mint petrezselyemzöld meg saláta evett, semmi mást! Bármivel kínáltuk, vagy meg sem kóstolta, vagy 1-2 falat és elment. Ennek eredményeként muszáj volt manuális etetést és itatást is bevezetnünk nála, hogy életben tartsuk. Közben arra is figyelni kellett, hogy ne rágja az oldalán a nagy bevarrt sebet, mert bizony idegesíteni kezdte. Gondolom azért is mert viszket és húzódik a bőr, ahogy gyógyúl...A nagyobb állatoknál raknak a fejükre olyan műanyag tölcsért, viszont egy tengerimalacnál nem lehet, mert megijed és nem eszik még annyit se!
Végülis ahogy láttuk, hogy semmiképp nem javul a helyzet és Mandy továbbra sem akar enni, csak gubbaszt, kedden bementünk ismét az állatorvoshoz, hogy kérjünk egy kis vitamin adagot neki, az általában segít feldobni őket (tapasztalatból tudom). Egyúttal elvittük a macskát is az éves oltásra, mert pont ideje volt. A mi dokink ugyan elfoglalt volt mással, de egy kolléganője szolgált ki, miután elmondtuk neki mi a helyzet. A vitamin készítmény egy sárga színű folyadék, fecskendőből kell itatni velük naponta 1 ml öt napon át. Azt mondta, hogy ha nem javul a helyzet ettől sem, akkor menjünk vissza Mandyvel. Nos, ma a harmadik nap volt és harmadik ml vitamin után úgy tűnik, hogy végre kezd jobb kedvre derűlni! Sokkal többet eszik és iszik magára, aktívabb a ketrecben is, meg már csipkelődik Muffyval is (szokta csinálni, mert ő a főnöknő)! Szalad ha hívjuk enni és már kevésbé piszkálja a műtét helyét is, ami közben szépen gyógyul, a szeme fölötti részen már alig látszik, csak a szőr kell visszanőjön. A manuális etetést is abbahagytuk. Ilyen alapon azt hiszem kijelenthetem, hogy sikeres volt a beavatkozás és Mandy jól van, remélhetőleg még jó ideig velünk lesz! ♥ (Megj: Ettől eltekintve szemmel tartom továbbra is és a maradék 2 ml vitamint is megkapja még!)
Ami Muffyt illeti...bár jól van, aktív, eszik és szaladgál, sőt popcornozik is. Azonban a tegnaptól megint többször hallottam köhögni és megint nehezebben lélegzik! Nem tudom egyszerűen mitől van ez és miért van az, hogy néha normális, aztán meg újra előjön a köhögés és szapora szuszogás?? Nagyon félek, hogy ez nem megfázás, hanem valami súlyosabb dolog pl. szívbetegség vagy tüdővel kapcsolatos (bár a doki nem hallott semmit mikor megvizsgálta). Most úgy vagyok vele, hogy míg tovább itatjuk, megfigyelést alatt tartom és ha nem javul semmit, akkor következő héten kénytelen leszek visszamenni vele az állatorvoshoz...
Én magam meg "jól vagyok" (ez azért túlzás!), mármint az én alhasi fájdalom betegségemmel kapcsolatban: Szeptemberben végre visszamentem a nőgyógyászhoz, vittem a friss vizelet eredményeim is. Újra megvizsgált ultrahanggal is. Lényegében egy enyhébb fertőzésem van, semmi különleges, amire felírt egy hónapos kezelést egy "Urisan" nevű gyógyszerrel. A tvben annyi ilyen "uri" és "uro" gyógyszert reklámoznak, biztosan ti is láttatok már. Elkezdtem szedni, de miután beszedtem kb. felét a kapszuláknak, nagyon elkezdett fájni, égni a méhem/húgyhólyagom, így abbahagytam. Nem tudom, hogy a gyógyszertől vagy mitől, de a gyógyszertárban azt mondták, hogy lehet allergiás reakció. Ez tényleg lehetséges, mivel "Echinacea" van benne, amit próbáltam már szedni immunrendszer erősítőként is és nem bírta a gyomrom sem. Szóval passz, abbahagytam. Anyu vett valami vörösáfonya tea készítményt, ami pont ilyen gondokra van, szóval most azt iszom naponta 2 csészével és kész. Majd meg kell ismételnem a vizelet tesztet és összehasonlítani az eredményeket, hogy van-e javulás? Másképp a fájdalom meg hol van, hol nincs XD De komolyan, néha napokig érzem és fáj, néha meg teljesen elfeledkezek róla...Lehet nincs is köze az egészhez, csak ha cipelek valamit meghúzom a hasfalamat/izmot és az a baj? Nem tudom, de őszintén már teszek az egészre, nincs időm ezzel foglalkozni! Ha fáj, hadd fájjon, meguntam, hogy folyton figyeljek még erre is...
Hmm azt hiszem nem felejtettem ki semmit, nagyon-nagyon fárasztó időszakon vagyok túl (már ha tényleg vége?), keveset aludtam, sokat idegeskedtem és egyszerűen nem volt időm és "fejem" ahhoz, hogy bármi másra koncentráljak, bármivel mással foglalkozzak...Kb. két napja fogtam hozzá végre varrni ismét és dolgozgatni, hogy felzárkozzak valamennyire a terveimhez. Próbálok igyekezni, de gondolkodni egyelőre még nem tudok, csak a már régebben eltervezett öhm...cuccokat csinálom, pl. ma egész nap fejfájás gyötört megint. Szerettem volna élvezni a Halloween előtti időszakot és takarítás után nyugodtan dolgozgatni, készülni az ünnepre, de nem jött össze. Nem tudom azt sem, hogy mennyire lesz kellemes a még hátralévő időszak? És még csodálkoznak, ha azt mondom, hogy már nem tudom annyira élvezni az ünnepeket...csak a stressz van előtte, akarva-akaratlanul!
Jó lenne megint aktívkodni az oldalon (itt is, meg a MOCR-en is), igyekszem ahogy csak tőlem telik! Pont ezért is írtam le ide ezt a helyzetjelentő blogot, hogy tudjátok miért tüntem csak úgy el és miért nem volt erőm hozzá, hogy írjak! Azért is adtam a blognak azt a címet, hogy "When it rains, it pours" ami egy angol közmondás és magyar megfelelője kb. "A baj sosem jár egyedül" vagy valami hasonló, szerintem ti is tudjátok milyen, mikor egymás után jönnek és történnek a rossz dolgok.
Ennyit szerettem volna ebben a posztban összefoglalni. Nem felejtettem el a haulos bejegyzéseket amiket ígértem, és be is fotózgattam a dolgokat hozzá, csak még fel kell töltenem a képeket és megírni magát a posztot, de következik lassan! Köszönöm a türelmeteket, na meg, hogy (ha) végigolvastátok ezt a bejegyzést is! >.<" Nagyon remélem, hogy hamarosan már normálisabb, megszokottabb témával jelentkezek!
Gondoltam írok egy rövidke blog posztot nektek, ami az előző posztom folytatásaként érkezik, mivel tudom, hogy van akit érdekel, hogy mi van velem, hova tüntem el még mindig, na meg, hogy Trevor hogy érzi magát? Akit nem érdekel, az meg nem tudom, itt ténfereg akkor az oldalon csak úgy XD Nekem úgy is jó! Így továbbra is szólok, hogy akit érzékenyen érint ez a téma esetleg, akkor ne olvassa tovább! :)
Elsőként is elmondanám, hogy igen, a múlt Pénteken visszamentünk a doktornőhöz a vér és vizelet teszt eredményeivel, pár perc alatt megnézte és végeztünk is. Az eredmény, hogy...nincs eredmény. Azt mondta, hogy ő semmi rosszat nem lát, semmi nagy gond nincs, így nem ír fel semmi gyógyszert vagy kezelést. Ehm, oké? Szerinte vagy egyik petefészek cisztám volt begyulladva, vagy épp eltávozott/szétpattant, vagy erősebb nyálkahártya elválásom/ovulációm volt, vagy épp valami kis vesekő távozott és attól volt ez a fájdalom. Nem tudja. Igaz, ami igaz, azokban a napokban mikor visszamentünk az eredménnyel, hát nem igazán volt már fájdalmam, szóval elfogadtuk, hogy valami ilyesmi volt és kész. De a fájdalmak visszatértek rá egy napra sajnos -_-" És hát azóta is így vagyok. Bár tény, hogy nem olyan erősen mint azelőtt, most meg kicsit inkább a jobb vesém tájékára költözött át a dolog, aztán megint vissza ahol azelőtt. Tompán fáj csak, néha szúró érzés is van kicsit, de csak időszakosan és rövid időre. Nem tudom mi lehet őszintén. Nyilván valami enyhe gyulladás lehet, szerintem valami meg van duzzadva és nyom valamit ott bent, innen sugárzik a fájdalom néha erre-arra, de lassan gyógyúl. Közben lejárt a napokban a menszeszem is normális módon, nem úgy néz ki, hogy bármit is befolyásolt volna. Így...csak ülök és várok, reménykedve, hogy végleg elmúlik ez az egész és elfelejthetem. Továbbra is óvatos vagyok azzal, hogy ne terheljem meg a gyomrom és ne egyem túl magam, na meg arra is vigyázok, hogy mit iszok (hogy ha esetleg vese gond lenne). Úgy döntöttem, hogy következő hét Péntekig (nem holnapra/mára értem, mikor felkerül ez a poszt) várok és ha esetleg rosszabbodik a dolog, akkor visszamegyek a doktornőhöz, hisz úgyis egy hónapig ingyenesen konzultálnia kell! Aztán meglátjuk.
Szerencsére a kényelmetlenség úgy nagyjából megszünt, ezért valahogy-valahogy próbálok újra visszaállni a munkára és koncentrálni, ami nehéz, mert közben ugye beállt ez a marha nyár és kánikula, amit tudjátok ti is, gyűlölök! T.T A menszeszemnek köszönhetően vagy 2 napig zsinórban fejfájással is küzdöttem, bár ez nem újdonság nálam, mert kb. minden hónapban így van (leesik a vérnyomásom na). Lelkileg kicsit letaposott megint ez a kényszerszünet, főleg, hogy én általában mikor beteg vagyok, akkor is dolgozok, de most semmiképp nem ment...Igazából ma éreztem már jó ideje először azt is végre, hogy nem vagyok fáradt! Össze-vissza aludtam. Olyankor voltam fáradt, meg aludtam el a lábamon/ülve mikor nem kellett volna, persze mire lefeküdtem, hogy "na akkor most alszunk", olyankor meg nem ment. *sóhaj* Közben meg kicsit elvesztettem a gondolataim fonalát, bocsi XD Nem tudom még mit akartam mondani? Valszeg azt, hogy legszívesebben seggbe rúgdosnám magam, amiért képes vagyok így elszarni az időt, mikor épp sikerült felzárkoznom a projektekkel és lett volna szabad időm, hogy beszúrjak valami nagyobbat is a "menetrendbe"...
Ami pedig a malikat illeti, pontosabban Trevort, szerencsére a fájdalomcsillapító kezelés megtette a hatását és helyrejött a kisfiú :) Most már ügyesen eszik mindenfélét, a tegnaptól visszakapta a napi mag adagját is, amit ugye kerülni szoktunk mikor jelentkezik ez a száj probléma, hisz a magok túl kemények olyankor, hogy el tudja rágni őket. Bár most is átválogatom neki és csak az apróbb dolgok kerülnek a tányérkájába, a nagyobbakat, amikhez erős harapás kell kiveszem az érdekében. Reményeim szerint most hétvégén végre megtartjuk az elhalasztott születésnapját is :3
Közben viszont Tony törte össze a fogait. Szószerint. Vasárnapról hétfő reggelre, mikor felkeltem, hogy készüljek az ócska piacra, akkor vettem észre, hogy nyöszörög mikor vakarózik. Hamar megvizsgáltam, hogy mi történt és észrevettem, hogy az első metszőfogait sikeresen letörte, alul az egyiket szinte teljesen, felső kettő aljából is kitört egy darab. Úgy néz ki, hogy túl voltak nőve, amit nem vettem észre, mert eddig normálisan evett és rágott, szóval nem értem miért nem koptak le rendesen a fogai...Azért nyöszörgött különben, mert sértette az amúgyis sebes bőrét (a bőrgomba miatt) a letört fogával. Végülis ma délutánra kaptunk időpontot a dokihoz, hogy vigyük be és bódítás + fogcsíszolással rendbehozza a fogakat. Remélem nem lesz semmi gond, annó Sidnek is csinált még ilyent a doki. Végülis amúgy is vissza kellett mennünk, hogy ellenőrizze a bőrgombára kapott kezelés eredményét, ami egyébként használt valamicskét, de még távol vagyunk a gyógyulástól sajnos (Trevort is beleértve)...
Másképp meg nem igazán van miről írjak, mert nem történt semmi érdekes. Annak az egynek örvendek, hogy ma hivatalosan megjelenik Tarkan legújabb albuma (2017ben jött ki az előző) 12 teljes új dallal rajta és már nagy a hype az Instagramon, ahol követem is (többek között). Az utóbbi napokban mindegyre posztolt egy-egy kis, pár másodperces bekukkantót és nagyon jól hangzanak, máris vannak kedvenceim, szóval nagyon várom! Kíváncsi leszek, hogy ezek közül melyik kap majd hivatalos klippet is! Ez Tarkan karrierének 11. albuma és a "Kuantum 51" címet kapta, mivel ennyi idős jelenleg az énekes :) Most nem untatlak titeket zene megosztással, csak az album borítóját mutatom meg XD
Ha meg már fent említettem, hogy nyár lett...az hiszem ideje szép lassan összedobnom egy új dizit is az oldalra, hisz ígértem, hogy megpróbálok gyakrabban kinézetet váltani, legalább az évszakoknak megfelelően. Ötletem már van hozzá, csak kellene fotózzak a fejléchez...Jah és frissítettem a "A hónap képe" részt is, egy DeviantArton talált régi kedvencemmel :) Hmm mostanra ennyi lenne, és ha minden jól halad most már, akkor hamarosan jelentkezek!
Már egy jó ideje nem írtam semmit, ezért úgy éreztem, hogy kellene már egy kis helyzetjelentést adnom...Hát a helyzet, hogy még mindig folyik a nagytakarításom ^^" Pontosan 2 hete már, de már az utolsó simításokat végzem tényleg, csak el kell pakolásznom ezt-azt, rendezgetni kicsit stb.
Az igazság az, hogy nem számítottam rá, hogy most ennyire elhúzódik, máskor azért valamivel hamarabb szoktam végezni, de nagyon nem könnyű a sok cucc (játék gyűjteményem) rakosgatása, áttakarítása, főleg mikor próbálom kimatekozni, hogy mit hogyan rendezzek el újra, úgy hogy beférjenek a dolgok, jól is mutasson stb. Közben meg a 2 hét leforgása alatt voltak napok amikor nem is tudtam szinte semmit sem haladni a munkával, mert kétszer is lebetegedtem egy-egy rövidebb időre, de az is bőven elég volt abban, hogy hátráltasson...Első alkalommal a jobb lábam döntött úgy, hogy besokall a létrán való álldogálástól + járkálástól és begyulladtak az izmok/inak (?). Nem tudom, hogy régebben említettem-e itt a blogon, de már évek óta (2015től pontosabban) problémám van a jobb lábszárammal, térden alúl. Ez abban nyilvánul meg, hogy ha megerőltetem, vagy ha csak simán túl nagy a meleg (nyáron), akkor megfeszűl az egész és olyan érzésem van mintha minden percben szét akarna robbani...Feszít az egész és "húz", olyan nem tudom, mintha kb. egy plussz súly lenne rákötve. Ráadásul most a térd részre is rájött ez az egész, így nem is tudtam rendesen hajlítani a lábam, kb. mintha fa lábam lett volna, mint valami kalóznak úgy bicegtem kb. 3 napig :/ Egyébként ilyenkor kívűlről nem látszik semmi, tehát nem dagad meg sem a térdem, sem a lábam, sem bokám. Nagyon kellemetlen érzés...Szóval ez idő alatt inkább csak ülve tudtam dolgozni, vagy váltakozva: állva dolgoztam kicsit, aztán leültem pihenni stb. Ja közben meg sikeresen nekidőlt a szék (nem egy könnyű darab) is a lábamnak oldalról a térd részen, szóval nem volt elég az a gyulladás, még szépen le is kékült-zöldült egy jó nagy foltban ^^" Második alkalommal, mire végre helyrejött a lábam és tudtam volna dolgozni, ettem egy adag salátát és ez valahogy megfeküdte a gyomrom, olyan módon, hogy hasmenést kaptam tőle, fájt a gyomrom, fejem, mindenem, rázott a hideg és lázam is volt egy éjszakán át...Ez kb. 2 napot vett még igénybe, amikor megint minimumon tudtam teljesíteni, és még vagy 2 napba telt, amíg teljesen rendbejöttem, hogy normálisan tudjak enni is...Komolyan, annyira szeretem, hogy saját magam akadályozom a munkában! :D De már mindegy, a lényeg, hogy szép lassan, végre lezárhatom ezt az egész takarítást és foglalkozhatok mással. Különben meg részben olyan fölöslegesnek is érzem az egészet, mert egyes helyeken már látszik a por réteg újra ilyen rövid idő után >.> Próbálok ettől nem kiakadni, de nehéz...Csak legalább az a jó benne, hogy az újabb szerzemények a megfelelő helyükre kerülnek. Elfáradtam.
Idő közben megünnepeltük persze a malikáim harmadik születésnapját is! Igen, 15.-én az ikreim: Muffin és Tony, illetve a kis hercegnő, Mandy, betöltötték a 3 évet! ♥ Innen is Sok boldog születésnapot kicsi drágáim! :3 Most is összeállítottunk nekik egy-egy finom, egészséges tortát zöldségekből, meg fűből és gyermekláncfű virágból! A leányzók rögtön nekiestek és hamar elfogyasztották a többségét, míg Tony aki mindig olyan kis meglepődött fejet vág és félős is szegénykém, kicsit megszeppenve kezdett hozzá, de aztán hamar befalta az egészet :D Egyébként ijesztő ez a 3-as szám már, mert lassan az öreg kor felé haladnak (jelenleg kb. középkorban vannak) és tartok tőle, mert innentől már könnyebben felléphetnek betegségek, láthatóbbá válnak (ha van) a szervi/velük született problémák is...Másképp viszont jelentem, hogy jelenleg mindenki jól van és nincsenek gondjaink (eltekintve Tony és Trevor időnkénti visszatérő bőr problémájától, amit továbbra is samponos fürdetéssel vagyunk kénytelenek orvosolni)! Hoztam egy-egy képet az ünnepeltekről, de többet is találtok róluk a Facebookomon vagy az Instagramomon! :)
Ide a posztom végére beszúrom még azt, hogy picit rendezgettem az oldalt jobb oldalon, felcserélgetve néhány "pontot". Átnéztem a "Cserék" részt is, és beraktam a szünetelők közé azokat akik már jó ideje nem frissítettem semmit az oldalukon. Aztán létrehoztam még egy új ilyen "pontot", ami a "A hónap képe" címet kapta, mert nem jutott jobb eszembe XD Ha van nektek jobb ötletetek, akkor szóljatok kérlek! Az ötlet egyszerűen onnan pattant ki a fejemből, hogy a Facebookom random feldobta ezt a képet (rajzot) és annyira megtetszett, hogy muszáj volt lementenem...Ebből az indíttatásból gondoltam készíthetnék egy ilyen részt ide az oldalra, akár "reklámként" is az alkotóknak :) Tényleg, nekem abszolút semmi hasznom nincs belőle, csak néha (ritkán, de megpróbálom jobban nyitva tartani a szemem mostantól!) megfog egy-egy random kép a neten, megcsodálom, aztán annyi...hát mostantól legalább lementem és kiposztolom ide, megpróbálva persze megadni az alkotó nevét is, ha sikerül. Nem garantálom, hogy pontosan hónaponta cserélem le, majd meglátjuk hogy "épp mi jön szembe velem"! Különben meg ez nem olyan rész, ahova jelentkezni lehet vagy beküldeni képet, hanem én döntöm el, az én ízlésem alapján, hogy mit rakok ki, ami engem fog meg és engem inspirál valamiért, bármennyire is egosan hangzik ez ^^"
Hmm mostanra csak ennyit akartam, reményeim szerint hamarosan jelentkezek majd egy kis haul poszttal és egyebekkel amiket ígértem még! :)
Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)