Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 32 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)
Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!
Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥
Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)
Szeretnék mindenkinek "Sikerekben, örömökben és mindenféle jóban gazdag Új Évet kívánni 2025-re!"
Mint általában, idén is már éjfél előtt elkezdem megírni a kis éves összefoglalómat, abban a reményben, hogy össze tudom szedni rendesen a gondolataimat és valahogy összegezni ezt az elmúlt évet. (Mindezt úgy, hogy közben még Trevorra is vigyáznom kell, mert nem bír magával XD)
Nem tudom, hogy hol vagy hogyan kezdjem el, mert az egész annyira...gyorsan telt el, hogy fel sem lehet fogni! Mégis néha-néha meg olyan mintha állna egy helyben minden...nektek nem így tűnik? Az elmúlt éves beszámolóim mindig úgy kezdtem, hogy egyetlen szóval megpróbáltam jellemezni, leírni, így ezt idén is megteszem: szar. Még ha ez túlságosan is nyers kifejezés, de ez az igazság, szar évem volt...Persze voltak pozitívumok is benne, de úgy érzem, hogy a negatív dolgok jóval tetőztek fölöttük és kapásból azokra emlékszem csak inkább :/
Most sem fogom tudni hónapokra felbontva elemezni az eseményeket (már ha nevezhetjük annak?), mert ahogy írtam, olyan gyorsan telt el az egész és sok minden meg sem maradt a memóriámban. Öregszem ez tény, és a folyamatos stressz meg fáradtság miatt öregebbnek érzem magam mint kellene (?). Inkább megint a múlt évhez hasonlóan megpróbálom pozitív-negatív módon felsorolni a legfontosabb történéseket.
Az év első fele (kb. 4 hónap) türhető volt (már amennyire emlékszek), csak a szokásos depresszió hullámokkal küzdöttem, ami megmaradt és súlyosbodott az év hátralévő részében (Negatív). Azt tudom, hogy próbáltam ambicióval indítani és boldog is voltam, hogy a MOCR oldalam kifejezetten jól "indítottam" ebben az évben, elvégre megértem az,t hogy a 10. évfordulós naptár oldalakat készíthettem el, ergo 10 éve tartó projekt csúcspontjánál tartok! Szintén ehhez a témához kapcsolom azt is, hogy egy teljesen új OC babát fejeztem be és lepleztem le Márciusban! A frissítésekkel is egész jól haladtam abban az időszakban és megértem, hogy 2 éves lett az oldal, meg még Youtube csatornát is indítottam mellé! (Mind pozitív) Csak aztán a nyár közeledtével az egész hanyatlani kezdett magas ívben...és továbbiakban olyan minimálist haladtam az egész MOCR projekttel, hogy legszívesebben elsírnám magam és már jóformán gondolni se merek rám. (Negatív)
Tisztán emlékszem arra, hogy sajnos Május közepe felé előállt az a jobb oldali alhasi fájdalom marhaság, amiről ti is sokat olvashattatok itt a blogomon, mert kész telenovella. Ez óriási bélyeget tett az egész évemre! Rengeteg fölösleges orvoshoz való járkálás, vizsgálat, pénz és eredmény semmi azóta sem. Azért is írtam már pár hónapja, hogy többet nem foglalkozok már vele, mert nincs mit. Nem pazarolok rá több időt, fölösleges, jön és megy, mikor hogy... (Negatív) De ez elég volt hozzá, hogy elindítsa a negatívumok sorát és akadályozzon szépen a munkában és projektekben...
A nyárral jött az elképesztő hőség és meleg, aminek valahogy sehogy sem akart vége szakadni. Eleve érzékeny vagyok nagyon erre, de idén különösen megviselt a betegségem mellett. Egyszerűen napról-napra tompa volt az agyam, nem tudtam semmire koncentrálni és semmit csinálni! Aki ismer, az már tudja, hogy ettől is kész ideg voltam...(Negatív) Nem akarok több ilyen nyarat, de attól tartok, hogy ez nem tőlem függ és nem is tudom befolyásolni ^^"
Innen meg már csak arra emlékszem, hogy Szeptemberben hiába fogtam hozzá bármihez, minden félre kellett dobnom egy anyu által "kibővített" nagytakarítás miatt, és azóta se tudtam jóformán haladni semmivel, vagy normális befejezni pl. az abbamaradt OC baba restaurálást, mert az év utolsó 3 hónapja katasztrófálisnak bizonyult. Erről is blogoltam már ezerszer bővebben, szóval aki követ az tudja, hogy az állatkáink sorra betegedtek le ilyen vagy olyan formában, de általánosságban elég súlyosan...Persze arról már nem is teszek említést, hogy én hányszor voltam megfázva idén (hirtelen most 3 alkalom jut eszembe)! (Extra negatív) Ehhez kapcsolva és az előző posztomra reflektálva, nem túl fényesek a kilátásaim a 2025ös év kezdetére sem, szép évnyitó lesz...Azért azonban hálás vagyok, hogy legalább az év végét még teljesn létszámban zárjuk.
Ehm...ennyi lenne az évem összességében?? Elég siralmas, de megpróbálok még felidézni ezt-azt, amit nem tudok pontos időhöz kötni. Ilyen pl. az hogy idén jött ki 36 év után a gyerekkorom (és most is) egyik legkedvencebb filmének a folytatása: "Beetlejuice, Beetlejuice". És sikerült eloszlatnia minden olyan félelmem, ami azzal volt kapcsolatos, hogy ennyi idő elteltével elrontják ezt a franchiset! Aminek meg még jobban örvendtem (a pénztárcám kevésbé), hogy ez magával hozott egy csomó merchandiset (vagy fan cuccot?) az adott témában, amikhez azelőtt még csak hozzá sem szagolhattunk Kelet-Európaiként! Emellett ugyanebbe a kategóriába sorolnám azt, hogy jó pár év szünet után Tarkan végre egy teljesen új albumot adott ki, sok szuper új dallal! (Pozitívak)
Tudom, hogy minden évben megemlítem ezt, de próbálom örömmel felfogni, hogy a gyűjteményem ismét szépen bővűlt mindenfélével. Olyasmivel is amit szerettem volna, olyasmivel is ami grál volt számomra, na meg meglepetésekkel, "nem számítottam rá" dolgokkal és új kezdeményezésekkel is. Ezek többsége a kialakult kis "játék bizniszemnek" köszönhető, mert az eladásokra nem panaszkodhatok idén sem! Nem tudom, hogy a múlt évhez képest mennyire volt jó vagy rossz? Nem emlékszem annyira, hogy össze tudjam hasonlítani a kettőt sajnos, de én nagyon is jónak éreztem és örvendetesnek tartom azt, hogy ebből sikerül legalább fedeznem a gyűjtögetési mániám és hobbym lényegében. (Pozitívak)
Már említettem fent, de nem tudok csak úgy eltekinteni fölötte, hogy mennyi elpazarolt idő és mulasztás csúszott be ebbe az évbe...Bármennyire is szerettem volna és igyekeztem, mégsem jött össze az, hogy még legalább egy új OC babát elkészítsek. Arról ne is beszéljünk, hogy teljesen kimaradt más babák átalakítása pl. a MySigns projektem, ha még valaki emlékszik arra? ^^" Úgy érzem, hogy jóval kevesebbet varrtam is, ahogy egyre kevesebbet fotóztam is. Ezt jól szemlélteti az, hogy hiába a 10. évfordulós naptár, sokat és nagyokat késtem a fotókkal, meg naptár oldalakkal. Sehogy sem tudom utolérni magam, mert mindig közbejön valami. Mindeközben szeretnék mindig annyi mindent csinálni, és mégis, mikor kellene nem tudok leülni és koncentrálni, mintha valami megakadályozna a munkában. Pedig idén még a több éve működő fő Youtube csatornám frissítését (nem az új MOCR-ről beszélek) is abbahagytam, mert úgy éreztem, hogy csak visszatart és fölösleges idő pazarlás. (Negatív)
Idén kaptam "hideget" is szép számban, ergo beszólásokat, veszekedést és mindenfélét a családomtól meg rokonoktól. Amellett, hogy folyton megkapom a "szokásos" szövegeket (nem akarok bővebben kitérni erre), hozzám vágták azt is, hogy minden az én hibám, mert nem tudom rendesen beosztani az időm. Gyakorlatilag azt is folyamatosan olyan hangnemben kapom meg, hogy a tengerimalik betegek és foglalkozni kell velük, mintha az én hibám lenne, hogy egyszerre összejött az egész! Vagy hogy túl sokat aggódok, túlzásba viszem a dolgokat, túlságosan érdeklődök stb. Abból, ami még hirtelen most eszembe jut: megkaptam azt, hogy "én agyilag beteg vagyok, mert szeretem a zsúfoltságot és zsúfoltságban élni (szobámra célozva)", ahogy azt is, hogy "biztosan azért nincs férjem, se párom még, mert lezbikus vagyok". Utóbbi kettő állítás "drága" keresztanyám részéről érkezett. (Negatív) Szerencsére ezeken én már csak röhögök, mert persze nem a szemembe mondja, mert nem meri, csak anyut idegesíti vele...
Áttérve az országunk röhejes politikai helyzetére, biztosan mindenki hallottam azt a szép kis cirkuszt ami az elnökválasztások körül forgott, viszont a politikus szerelmemnek sem volt valami rózsás éve az biztos! Ahogy a múlt éves összefoglalómban írtam, már akkor elveszítette minden fontos funkcióját, azonban a Decemberi parlamenti választásokon már vissza sem került maga a parlamentbe mint szenátor. Tehát még annyit sem tehet, amennyit eddig tudott, pedig nem hülye és igaza van sok mindenben. Így a továbbiakban csak neten követhetem a bejegyzéseit és amiket ír. Ha gazdaságról van szó, benne 100%ban meg lehet bízni, mert ez a szakmája és érti a dolgát, kár hogy mások magasról tesznek rá és nem hallgatják meg soha a mondanivalóját, pedig...(Negatív)
Ebben az évben fordult elő legelső alkalommal az, hogy elmaradt a Halloween megünneplése is. Ilyen sosem történt (csak 2021ben volt halasztás kicsit, mert Covidosok voltunk) mióta ünnepeljük itthon, vagyis kb, 2007 óta. (Negatív)
Hmm, azt hiszem ennyit tudok megemlíteni 2024ből, más most hirtelen nem jut eszembe, pedig már pár órája itt ülök a laptop előtt és gondolkodok. Szinte biztos vagyok benne, hogy felejtettem el még dolgokat amik fontosak lennének...Ha van valami nagyon érdemleges, utólag majd pótolom XD
Na meg mit várok el 2025től? Semmit. Őszintén semmit nem várok már, jobb szeretem ha nem történik semmi. Ha az kell, hogy feláldozzam a jó dolgokat, azért cserébe, hogy ne történjen rossz, akkor elfogadom. Sajnos tudom, hogy ez nem így működik, de...Nem tudom sok szempontból, hogy mire számíthatok, van amikben viszont biztos vagyok és nem örülök nekik. Próbálok nem gondolni ilyesmikre, mert felhúzom saját magam, de nem mindig sikerül. Nehéz, ha kb. naponta körülvesz az ami kiváltja az amúgy is pesszimista gondolkodásod. Mint általában, most sincsenek nagy terveim és céljaim, nincs újévi fogadalom, meg egyéb fölösleges stressz és nyomás faktor, nincs szükségem ilyenekre. De sok mindent átgondoltam, van amik fölött rágódtam, döntöttem, de majd idővel...
Nektek milyen volt 2024? Jobb mint 2023 vagy rosszabb (mint az én esetemben is)? Nyugodtan írhattok, ha van olyasmi amiről szívesen beszámolnátok, akár negatív akár pozitív élmény vagy esemény. Én meg közben megköszönöm mindenkinek az egész éves látogatást, figyelmet! Még jobban azoknak akik rendszeresen követtek, olvastak, írtak és nem hagytak cserben, vagyis mindig visszatértek ide is, meg a MOCR-re is, annak ellenére, hogy sokszor hetekig nem tudtam frisset hozni/írni/posztolni! ♥ Az oldalaim továbbra is szerkesztem az elkövetkezendő év(ek)ben, legalábbis nem tervezem abbahagyni, mert amúgy sem maradt már sok szórakozás az életemben ^^" Itt legalább kiönthetem magamból az életem mindennapjait, aztán aki akar ítélkezhet! :D Tudom, hogy sokat panaszkodok, de ha máshol nem lehet, akkor legalább itt, nem igaz?
Ide a poszt végére szoktam mindig egy kis muzsikát is beszúrni, hogy ne legyen ez a hosszú bejegyzés olyan üres. De most nem Tarkan dalt hoztam, mert gondolom amúgy is unjátok már XD Inkább megosztom végre itt az oldalon is (ha már egy jó ideje normál minőségben elérhető) a kedvenc (és szerintem legjobb az egész filmben) jelenetem a "Beetlejuice, Beetlejuice" filmből! Ez nem más mint az esküvői szertartás (á lá Beetlejuice), a dal alatta meg "MacArthur Park" Richard Harris-től.
Ez tökéletes lezárásnak az oldalra :3 Találkozunk 2025ben!
Ahogy előző posztomban említettem, már készültem írni megint egy kicsit részletesebb bejegyzést arról, hogy mi is történt az utóbbi ilyen helyzetjelentésem óta?
Legutóljára (pont a Halloween köszöntős posztomban) írtam, hogy Jack macskánk és Trevor malackám betegek épp és nem javul az állapotuk. Azt is írtam, hogy én is beteg voltam, de az csak egy kis megfázás volt szerencsére, ami gyógyszer hatására hamar elmúlt. Ami az állatokat illeti:
•Jack macskánk kivizsgálása kb. 2 hétig tartott. Röviden összefoglalva, nagyon levert volt, nem evett, nem ivott csak nagyon sok nógatás után egy-egy kicsit, így sokat fogyott. Az állatorvosnál csináltak neki ultrahangot, kapott fájdalomcsillapítót, meg gyulladás csökkentőt is, mert volt láza. Az ultrahangon nem láttak semmi különlegest, csak annyit, hogy kicsit kövér, de semmi extra. (Aki esetleg nem tudná, Jack annak ellenére, hogy közönséges házimacska, nagyon nagy fajta. Magas, vaskos alkata van és átlagban 8 kg környékén van a súlya XD) Mikor a gyógyszer hatására sem akart javulni az állapota, vissza mentünk és csináltak neki vérvizsgálatot is, meg kapott perfúziót, hisz deszhidratált volt kissé amiért nem evett és ivott rendesen. Szerencsére a vérképe is tökéletesre jött ki, semmivel nincs problémája, ami dícséretes, főleg hogy már 11 éves kandúr. Így végtére is az egyedüli dolog ami gondot okozhatott nála az a fogai. Sajnos neki még régebben is volt már problémája velük, a fogkövek miatt, meg egyik első szemfoga is nagyon régen teljesen letört. Már egy ideje készültünk arra, hogy elvisszük újra fogtisztításra, így most arra került sor, csak sürgösségileg. A fogkő tisztítással együtt, 3 fogát is kihúzták, amik menthetetlenek voltak. Nagy valószínűséggel ezekből az egyik fájt neki nagyon és az okozta a kezdetleges problémát. Közben kiderült az is, hogy neki is, mint a macskák kb. 70%-ának, az a genetikai betegsége van, hogy a fogai idővel szétporladnak és felszívódnak a fogínybe. Elég ijesztő diagnózis és hát fájdalmas is tud lenni. Ebből kifolyólag, idővel el fogja veszíteni az összes fogát, valszeg majd mind ki kell húzni neki...Szerencsére nem halálos és azt mondták, hogy még jobban is lesz majd, ha megszabadul a fogaitól. De egyelőre még nem tartunk ott, így maradt a többi a helyén. Kapott egy hetes antibiotikum + probiotikum kúrát, meg egy száj-sprayt, ami segít megtartani a higéniát és megakadályozni a fogíny gyulladást és a gyors fogkő képződést. Jelenleg jól van, sőt már aznap délután, a foghúzás után jól érezte már magát! Visszatért az étvágya, még jobban is eszik mint azelőtt és újra önmaga. Reméljük még sok ideig így marad ♥
•Trevor tengerimalimnál már kicsit bonyolultabb a helyzet, mivel kb. már egy hónapja etetjük mesterségesen fecskendővel...A mese ugyanaz, mint már megszokhattuk (sajnos), a szájprobléma jelentkezett megint: tátog, fáj, nem tud enni. A fájdalomcsillapító sem használt és nem jött helyre tőle, mint szokott, ezért pont Halloween napján, estefele programált be a doki, hogy részletesebben megvizsgálja Trevor fogait. Mivel a tengerimalik hátsó, rágófogai nem látszanak normál módon, így muszáj gázzal elbódítani/altatás alá helyezni az állatot és jobban kinyitni a száját. Szerencsére a doki már régóta ismer (szerintem legalább 15 éve hordom oda a pácienseket vagyis a malackáim, meg hát a macskát is), engedte hogy végig bent legyek a műtőben és figyeljem mit csinál Trevorral. Úgy tűnik hogy volt néhány hegyes kinövés a fogain, ami fájdalmat okozhatott neki, vagy sérthette a szájának a belsejét, ezeket fogóval leszedegette. Az azután következő 1-2 hét alatt elkezdett javulni Trevy állapota. Persze továbbra is etettük, de mellette már apróra lereszelt zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztott. Később már annyira jól volt, hogy átváltottunk egész darabos dolgokra, csak vékony csíkokra vágva. Azt hittem, hogy végre helyrejön megint és minden okés lesz, de nem tudom mi történt a múlt héten, mert újra elkezdett nehezen rágni, tátogni kicsit és megint nem tudja enni a csíkokra vágott kaját...Gyakorlatilag visszaléptünk egy "lépcsőfokot" :( Úgy gondoltam, hogy akkor most Hétfőn vagy Kedden telefonálok és visszamegyek megint a dokihoz, hogy...nem tudom, próbáljunk megint meg egy vizsgálatot vagy gyógyszert vagy bármit! De úgy néz ki, hogy most megint jó irányba haladunk, mert ismét jobban és könnyebben eszik. Kb. mintha meghallotta volna, hogy újra dokihoz akarom vinni és megijedt ^^" Egyelőre még maradunk a lereszelt kajánál, aztán meglátjuk mikor lépünk újra a darabos felé. Félek nehogy ismét fájni kezdjen a foga (vagy akármi, ami fáj neki ilyenkor), és megint visszafelé haladjunk egyet. Komolyan erre a tökéletes a "két lépés előre, egyet hátra" kifejezés! Elképesztően nehéz ez...
A többi mali most viszonylag jól van. Mandy teljesen felépült a műtétből és jól visszahízta azt, amit leadott a stressz és sokk miatt. Muffin azonban továbbra is gyorsan és nehezen szuszog többségben, de semmi más baja nincs, már nem köhög szerencsére. Őszintén nem tudom mi lehet vele, én szívbetegségre gyanakszok, amire nem tudom, hogy létezik-e egyáltalán megoldás maliknál? Érdekes az, hogy nem úgy tűnik, hogy ez őt zavarja, mert eszik-iszik rendesen, szaladgál ha elengedem, teljesen normálisan viselkedik. Lehet hülye döntés részemről, de amíg nincs más gond nála, addig megkímélem és nem viszem orvoshoz, mert a múltkori esés incidens miatt óta rettegek, hogy csak rosszabbat csinálok neki, hisz az is óriási sokkot és stresszt okozott nála, félek hogy a végén infarktust kap amilyen kis félénk...Persze továbbra is szemmel tartom és meglátjuk mi lesz.
Szóval a napjaim továbbra is le vannak foglalva és nagyrészt Trevor etetésével vagyok el. Másképp meg a Vintednek köszönhetően elég szépen beindultak az eladásaim, ezért jó néhány csomagot kellett pakolnom és az automatákhoz (easybox) sétáltatnom. Közben még ruha rendelést is varrtam és még van hátra egy kicsi egy másik rendelésből is. Próbálok magamnak is varrni a naptár képekre, mert marhára el vagyok maradva és következő héttől ismét hozzá kell látnom a nagytakarításhoz is, hogy időben végezzek vele Karácsony előtt! Akkor amúgy is rohadt nagy felfordulás megint itthon, utálom >.>
Azt kell mondanom, hogy folyton fáradt vagyok és stresszes, megint csak időszakosan alszok és visszatért az ilyenkor már szokásossá vált hányingerem is. Megszokott módon, túl sokat várok el magamtól és hajtok ahogy tudok, erre meg úgyis megkapom itthon azt, hogy "sosem tudod beosztani az időd rendesen!" Pff...Köszönöm, mintha nem lenne elég nyomás amúgy is rajtam. Nincs időm semmire és nem tudok koncentrálni akkor sem ha végre leülök csinálni valamit. Alig várom, hogy lejárjon ez az év. Nem mintha bármit is megoldana, de egy kifejezetten szar év volt ez számomra...Nem mondom, hogy nem voltak jó dolgok benne, de többnek és erősebbnek éreztem a rosszabbakat.
Áttérve a posztom kellemesebb részére, megint van egy kis haulom, ami Október-November folyamán gyűlt össze. Idén felkészültem a Black Fridayre is pénzileg és hát nem volt annyi minden és olyan jó akciók mint a múlt évben XD Ez az én szerencsém, mikor felkészülök akkor nincs mit venni, bezzeg ha le lennék égve...Egyébként reménykedtem abban is, hogy a Pepco hoz valami jó cuccokat, jó áron Karácsonyra készülve, mint ahogy szokott, de idén eddig semmi! Babákból is csak a budget, artikuláció hiányos szarságok vannak a LOL OMGkből és Rainbow Highból is, amik már múlt évben is voltak, WTF? Múlt évben sokkal több minden volt...
Így ha már a Pepconál tartunk, akkor mutatom onnan mit szereztem: Hot Wheels kisautók. Igazából erre az évre végeztem már a kívánságlistámmal, csupán egy darab Treasure Hunt-os autót nem sikerült eddig megtalálnom, már nem is hiszem, hogy összejön, de ez van...Szóval olyant vettem ami csak simán megtetszett, mert jópofának találtam! Emellett elhoztak egy különkiadás Halloween szériát is, szóval muszáj volt mind az 5 darabot megvennem belőle! ♥ Szerencsére árban ugyanannyi mint a normál kisautók. Egyébként van ilyen különkiadás Karácsonyra is, de sajnos eddig azzal nem találkoztam nálunk, valszeg nem is hozzák már el :/
A következő "téma" a Funko Pop! figurák, többek között az idei Adventi Kalendáriumom leleplezése is! :D Már Október folyamán keresgéltem, hogy idén milyen kalendáriumot válasszak és továbbra is a mini Funko figurásakat preferálom, mert még mindig úgy gondolom, hogy jobban megéri egy ilyent vásárolni, ahol naponta egy figurát kapok és nem csak pl. egy matricát vagy karton darabot, mint más márkáknál. Bőszen kutattam egy olyan után, ami a múlt évben jött ki és akkor nem volt elérhető nálunk. Reménykedtem, hogy idén elérhető lesz, de tévedtem...Amazonon ugyan megtaláltam, de mivel nem direktben az amazontól volt, ezért borzasztó drágán kínálták! Utolsó opcióm maradt: Funko Europe oldal, ami a hivatalos Funko cég EUba szállító oldala. Eddig még sosem rendeltem innen, így előtte kicsit utána szaglásztam a Facebookos román csoportokban, hogy okés-e a rendelés, nincsenek extra költségek stb? Aztán leadtam a rendelést. Kiderült, hogy innen is ingyenes szállítás van, ha meghaladod az 50 eurot, pont mint az Amazonról, ami tökéletes, mert pont ennyibe került a Kalendárium is XD Mondjuk én még extrába mellé passzoltam egy 70%-al leszállított Funko figurát is :3 Vicces az, hogy a két csomagot külön dobozban küldték el, de ennek ellenére egyszerre érkeztek meg, csak a gond az volt, hogy a román posta által (kb. jogtalan) kiállított vámot 2x kellett kifizetnem ezért ^^" A csomagok ugyan Belgiumi postával jönnek, de a Funko Europe székhelye Angliában van és onnan küldik, így ez is megjelenik a csomagon és hát ugye EU-n kívül van...Szóval a román posta minden EU-n kívülről érkező csomagra felszámol egy kis "kezelési pénzt", ami kb. 1.000 ft. Még jó hogy nem kell ÁFÁ-t is fizetni ^^" (Van egy olyan sejtésem, hogy ezt most már kell majd a Kínából érkező csomagokra is fizetnem) Amúgy kb. 3 hétbe telt mire felvehettem a két csomagot a postáról, ebből kb. 10 nap volt míg Angliától ide értek, a többi meg az itteni szarakodás, vámolás stb. Na de sebaj, a lényeg, hogy épségben megérkeztek November elején! Sikeresnek könyvelhetem el az első Funko Europe rendelésem, majd a jövőben biztosan bizalommal rendelek még onnan!
Tehát az idei Adventi Kalendáriumom témája, amit (valszeg már láttátok jobb oldalon fent a kis részt neki az ezelőtti évek archívumával együtt) majd velem együtt naponta követhettek ti is: Funko Pocket Pop Pokémon! :D ♥
A másik Funko Pop figura amit megvásároltam szuper áron: Shippo lovon ülve (ez ugye egyik róka-varázs trükkje) az Inuyashaból :3 Ez egy viszonylag nagy figura, extra erős állvánnyal és a doboza is jóval nagyobb, mint egy normál Funkonak, mivel 2023-as Limitált Kiadású Őszi Con exkluzív volt. Úgy tűnik nem volt akkora sikere, ezért nem fogyott ki és ezért hozták le az árát, de én nem bánom, így ő is csatlakozott azInuyasha csapathoz!
Ha már Funkoknál tartunk, akkor mutatom azokat, amiket a helyi Black Fridayozás alkalmával sikerült megvennem, arról a figurás oldalról, ahonnan mindig vásárolok (101figurine). Ezek kb. 35%os leszállítással voltak elérhetőek, úgyhogy nem tétováztam és megrendeltem őket, hogy tovább bővüljön az Inuyasha csapat: Rin (gyerek verzió), Jaken, Kikyo és Naraku! (Egy teljes szériát vettem meg, mert ők 4-en egyszerre voltak kiadva)
A helyi játékboltok sem kínáltak semmiféle babát jó áron, legalábbis nem olyanon, hogy nekem megérje, kivéve a Noriel bolt, ami másképp is nagyon drágás, bár ritkán vannak jó akciók (pl. születésnapomra is onnan vásároltam ugye). Most lehozta végre 50%-al a LOL Surprise OMG harmadik szériás újra-kiadásokat, így meg tudtam venni Groovy Babe-t is, hogy mind meglegyenek. Valahogy nem bírok teljes árat kifizetni ezekért a reprodukciókért, miután tudom, hogy ezt-azt lespóroltak róluk :D Megjegyezném ezen a babán kifejezetten kevés dolog hiányzik az első kiadáshoz képest (pl. kabát zsebek)!
Amit még leszállításon szereztem, azok igazából akkorról származnak mikor a Halloweenes haul posztomban is vettem az akciós dekorációkat, vagyis Október vége. Ezek a Sinsay-ből vannak és nem tudtam otthagyni őket! :3 Ahogy írtam abban a bejegyzésben is, siettem épp, de összekapkodtam mindenfélét amit megláttam, hogy jó áron van XD Természetesen kiegészítők a Beetlejuice kollekciómba, avagy Beej cuccok na: "műanyag" fehér-fekete csíkos sminkes táska (én aprócska kifestésre várakozó szobrokat meg egyéb DIY projekteket tartok benne); kerek plüss sminkes táska (a kamerám tartom benne, miután a régi táskát kidobtam, mert tönkrement már); cuki lapos Beetlejuice párna-plüss (eredetileg kutya játék, de kit érdekel? :D); kis kerek zsebtükör és hajkefe kombó (nem használom semmire, csak kellett XD). Az árakat rajtahagytam mindenen, ha esetleg érdekel valakit, a Beej párnáról hiányzott a cimke, a kasszánál mondták meg az árat...
Végezetül van most egy kis könyv haulom is, mert November közepén megtartották ismét az éves Könyvvásárt a színházban. Az idei már a 30. volt, vagyis már 30 éve hagyomány ez, és én is minden évben ellátogatok oda 11 éves korom óta, ergo 21 éve! :) Igaz már egy ideje hanyagolom az oldasást, ezt mondtam is (kivétel a mangák és képregények), de attól még kihasználom, hogy ilyenkor vannak jó áron antikváriumos azaz használt könyvek magyar nyelven. Ez azért ritkaság számba megy itt Romániában, és az antikváriumok is szépen felszivódtak a városból, vagy nagyon messze vannak tőlem és sosem jutok el oda...De most vettem néhány darabot, próbálva befejezni a Leslie L. Lawrence gyűjteményem, meg egyebek. Láthatjátok ti is a fotókon, hogy mit szereztem. Mindegyik könyv használt, kivéve a "Mary Shelley-Frankenstein"! El se hiszem, hogy újra kiadták és hogy végre sikerült beszerezni ezt a könyvet! :O Már régóta szerettem volna elolvasni az eredeti művet, bár igaz, hogy nem kerestem aktívan...Különben ez a "Móra klassz" sorozatban a 7-es számú könyv és eddig 10 régi klasszikust nyomtattak újra. Mind kaphatóak voltak a vásáron, csak egyik iránt sem érdeklődtem annyira, hogy megvegyem, de remélem folytatják tovább a sorozatot és még sok klasszikust kinyomtatnak, mert tuti lesz még olyan ami érdekelni fog! Gondoltam szólok nektek is, ha esetleg van valami amit kerestek...
Hát ennyi lenne mostanra. Ezt is megint 2 este gépeltem be, úgy tűnik sokat szövegelek XD Majd írjátok meg a véleményetek a dolgokról, cuccokról stb. :) Következő ilyesmi haulos bejegyzésem szerintem már a Karácsonyi ajándék haul lesz, de addig lesz másfajta is, gondolom (?). Meglátjuk mire hogy jut időm, de igyekszem! Addig is kövessétek majd a kalendáriumot és egyéb frisseket az oldalaimon ♥
Próbálva eltekinteni az előző negatív hangulatú posztomtól, bár a problémáimnak sajnos koránt sincs vége, szerettem volna végre megmutatni nektek az ígért haulokat és szerzeményeket!
Gondolkodtam, hogy melyikkel kezdhetném? Aztán úgy döntöttem, hogy a Halloween hault napolom még kicsit, míg közelebb kerülünk az ünnephez és inkább a "Beetlejuice" haulom hoztam! Amúgy is ezeknek a cuccoknak egy része hamarabb megvolt, mint az új Halloweenes dekorációk. Sőt említettem is az előző "Beetle-mania" című bejegyzésemben, hogy több mindent rendeltem és várom az érkezésüket. Közben egy Funko Pop kettős csomag kivételével minden meg is érkezett. Ez utóbbi sajnos késik és elég kétes is, hogy egyáltalán lesz-e belőle, mert nagyon sok helyen kifogyott és még az előrendelők sem kapnak mindig :/ Na de áttérve a cuccokra, mondhatnám, hogy megpróbálom felidézni mit milyen sorrendben szereztem, de az nem igazán menne, így inkább kategóriákra osztom és meglátjuk!
Különben még megjegyezném azt is, hogy elképesztő micsoda hajtás lett egyből a Beetlejuice cuccokért, főleg külföldön >.<" Tudjátok, amolyan új őrület, mert valahogy mindenki most fedezte fel, hogy yéé létezik ez a film és karakterek is! Gondolom sok az "új rajongó" is...Személy szerint, aki ismer már régebbről tudja (és itt az oldalon is említettem), hogy gyerekkorom óta rajongója vagyok ennek a világnak, filmnek, rajzfilmnek, csak egyszerűen minimális mennyiségű volt az a cucc amit be tudtam szerezni belőle, elvégre Romániában élek és nem Amerikában, na meg az, hogy régi sláger ez az egész, így még nehezebb bármihez is hozzájutni! Ezért van az, hogy most muszáj kihasználnom az alkalmat és a kapott esélyt, hogy beszerezzek minél több Beetlejuice-hoz köthető holmit (ami persze tetszik is és látom értelmét), míg ténylegesen elérhető nálunk is és könnyedén beszerezhető...
Kezdésnek két olyan darab, amit gyűjtő haveromnak köszönhetek, vagyis az ő egyik gyűjtő barátjának, aki kapcsolatban áll (valamiféle baráti/szponzor?) a városunk egyik mozi hálózatával (Cineplexx). Az egyik maga a "Beetlejuice, Beetlejuice" mozi poszter/plakát! Egyike azoknak a kb. 3 darabnak, ami ki volt rakva reklámként a mozi folyosón, olyan műanyag lap alá ♥ Óriási méretű, szerintem ti is láttatok már ilyen mozis plakátot, csak mikor a falon van nem tűnik olyan nagynak XD Jelenleg sajnos nincs hova kirakjam a falra, szóval felcsavarva elpakoltam szépen az ágy alá a többi poszteremmel, meg hasonlóval. Mellesleg a fotó amit készítettem szar minőségű, mivel fényes a lap, nem használhattam vakut és hát ilyenkor pixeles és sötét lesz a kép sajnos, szóval ne vegyétek figyelembe, maga a plakát gyönyörű!
A másik ilyen limitált (mert végülis a plakát is az nem?) cucc, amit a moziból szerzett nekem, bár ezt már a Cinema Cityből, az a műanyag pohár. Ez Magyarországon is, meg sok helyen elérhető volt. Nagyon sajnálom egyébként, hogy nálunk nincs más fajta mozi hálózat, mert tudom, hogy voltak sokkal menőbb poharak (PCO figurával a tetején) és pattogatott kukoricás vödrök is, de ez van...Minőségileg meg elég gagyi az árhoz képest, nem is merem használni ivásra, mert szerintem hamar lekopna a díszítés róla.
Plüssök! ♥ Vagyis Beetlejuice és Lydia kb. 25 cm magasak, a Play by Play cégtől. Ezekhez is van kis háttér sztorym, mert elég kalandos volt beszerezni őket: a megszokott cég, ahonnan sok mindent rendelni szoktam (101figurine), feldobta a Facebookos csoportunkban, hogy van egy spanyol weboldal, ahonnan tudnak rendelésre hozni, amit a kliensek szeretnének. Én is körülnéztem az oldalon, megkukkantva a Beetlejuice kategóriát, és felfedeztem ezeket a cuki plüssöket, amiket máshol sehol nem láttam még (Amerikában másfajtákat árulnak). Rákérdeztem, hogy mennyibe kerülnének és mikor megkaptam az árakat, akkor rábólintottam, hogy szeretném mindkettőt. Volt egyébként még egy Sandworm plüss is, de nem állt akkor annyi pénz a rendelkezésemre, hogy arra is beruházzak ^^" Oké, rendelés leadva, vártam. Kb. 2 hét elteltével írt a főnöknő, hogy gond van, mert ők megrendelték és kifizették nekem mindkét plüsst, de a cég csak Lydiát küldte el...Számonkérték a céget, hogy mi a fene van? (Láttam képeket az email beszélgetésről) Azok azonban felvonták a vállukat, hogy Beetlejuice kifogyott és visszaküldték a pénzt is, "nagyon sajnálják". Mondom ez remek...Végülis a főnöknő rendes volt, mivel olyan régóta ismerem őket, meg annyit rendeltem, így ingyen szállítást kaptam Lydiara. Próbált segíteni, és körülnézett, hogy honnan szerezhetnénk be Beej-t is, de nem járt sikerrel, mert mindenhonnan kifogyott...Aztán én is hozzáláttam keresgélni, és szerencsével jártam! Találtam egy "Shop for Geek" nevű boltot, akik Franciország és Belgiumban vannak jelen, és ott volt még raktáron ez a Beej plüss! Igaz kicsit drágább volt, mint Lydia, mert 10 euros szállítási költséget kellett kifizetnem, de pont volt még annyi maradék pénzem Paypalon, így hamar meg is rendeltem! Kb. egy hét alatt itt volt (Lydia megérkezése után), haza hoztam a postai futárszolgálat! :D Így a végén szerencsém volt és megvannak mindketten ♥
Még jóval az egész plüss cécó, és lényegében a Beetlejuice őrület megindulása előtt (mert utána hamar kifogyott) sikerült szintén rendelnem, egy másik román weboldalon keresztül (mangashop) egy hátizsákot! Ez is Spanyolországból érkezett. A helyzet az, hogy régóta kerestem már magamnak egy megfelelő hátizsákot, amivel erre-arra mászkálhatok mikor kimegyek, akár fotózni, akár vásárolni stb. Csak egy másik régim van, amit az ócska piacra szoktam vinni és hát marhára mocskos már belül a sok poros és piszkos játéktól amit vásárolok ott. (Jó persze ki lehet mosni, de szerintem szétmegy XD) Ebből az okból akartam egyet külön, de valahogy sehol nem találtam olyant ami tetszett volna, meg árban is jó lett volna, amíg meg nem pillantottam ezt! Sandworm van rajta és igazi Beetlejuice színek :D Egész jó minőségű és árban is elfogadható volt, tök nagy! Azt hiszem eredetileg sulis hátizsáknak szánt, párnázott pántokkal, de nagyon kényelmes, már használatba is vettem, és vicc nélkül, már páran megbámultak érte az utcán és Mallban! XD
A többi már hazai boltokból való: a Sinsay üzletet szeretem, mert egész jó árai vannak...Nos innen vettem még egy, ezúttal fekete pólót, egy téli sapit (nagyon örülök neki, mert a másik Sex Pistols-os téli sapkám folyton csúszik fel a füleimről, ez legalább jó nagy XD A lila bojt kicsit túlzás nekem a tetején, de majd megszokom), és egy hajkefét (egyáltalán nem használom, csak tetszett >.<). Utólag vettem lila, glitteres Beetlejuice parfümöt (vagy nem tudom mi a body mist megfelelője magyarul) is, ezt nem fotóztam be, de berakom a katalógus képet róla, egész kellemes az illata, ritkán használok ilyesmit, vagy bármilyen más kozmetikumot ^^".
Végezetül a Pepco, őszintén meglepett, hogy máris előállt saját Beetlejuice kollekcióval, mert régebben mindig le volt maradva az új trendekkel és inkább a régebbi, már lecsengett dolgokat hozta, de a pénztárcám csak örült ennek! Továbbra is szuper jó árak vannak a ruháknál, és szerencsémre a tiniknek szánt kollekciókból, a legnagyobb méret jó még rám (hozzásegít az is, hogy alacsony is vagyok XD)! Így vettem: egy cuki esküvő fotós, bogaras, lila hanorákot, egy fekete hosszú ujjú fölsőt és egy fehér, Lydia-s pólót. Emellett még egy adag zoknit, amiből egyik csomag "Corpse Bride"-os, csak már gondoltam beszúrom ide a haulba. Aki esetleg nem tudta, van most ilyen kollekció is a Pepcoba, más ruha darabok is elérhetőek :) Én nem vagyok olyan nagy rajongója, mert nem láttam a filmet még (Halloweenkor készülünk megnézni).
Hát ennyi lenne a haul (eddig?), amint megérkeznek a Funko Pop figurák is, akkor majd fotózom és mutatom, mert amúgy más Funkokat is vettem még leszállításon, így az egy normál, külön haul poszt lesz majd valamikor az elkövetkezendő időszakban...Egyébként ahol lehetett, rajta hagytam a cimkéket a ruhákon/fotókon, hogy ha érdekel valakit mi mennyi volt, és szerintem a többségét még lehet most is kapni az említett boltokban! Ha a többi áráról van kérdés, akkor nyugodtan kérdezzetek, mert szívesen válaszolok!
Hamarosan érkezek az éves Halloween haulommal is, remélem még Halloween előtt! Addig is írjátok meg nektek mi tetszik? Vásároltatok ezekből vagy más Beetlejuiceos termékből valamit? :)
Gondolom már észrevettétek, hogy az oldal kicsit kifordult önmagából az új dizinek köszönhetően! :D Meglepiii! Reménykedek azért, hogy nektek is tetszik, mert szerintem kifejezetten jól sikerült, ráadásul tök hamar (2 nap) összedobtam!
Azt hiszem a témával senkit nem leptem meg, elvégre most ez a "trendi", legalábbis nekem mindenképp. Meg aztán amúgy is ősz van (időjárás szempontjából nálunk inkább nyár még mindig...), meg jön a Halloween...Ideje volt leváltani a "tengerpart, meg víz" feelinges kinézetet. Hümm szóval Beetlejuice (vagy Beetlejuice, Beetlejuice?), a lényeg, hogy színekben mindenképp! Valszeg azért is vagyok annyira oda érte, mert a kedvenc színeim szerepelnek és nagyon jó az összhang. Elég sokáig állítgattam amúgy a css kódot, hogy minden normálisan nézzen ki és olvasható legyen stb., de ha találtok valahol hibát, vagy valami nem látszik/működik rendesen, akkor szóljatok!
A fejlécbe vittem bele az ikonikus dolgokat, és elég jópofa ötletnek tartottam, hogy a főcím táblát írtam át az oldalam nevére, ami vicces módon így is találó, hisz Lydia a netes nevem XD Érdekesnek tűnhet az, hogy egy plüss Lydia-t raktam "játék képviselőnek" a fejlécre, de elárulom ez az egyik újdonság a gyűjteményembe, ami épp a tegnap érkezett meg :3 De mint egy előző posztomban említettem, lesz egy külön "Beetlejuice haul" bejegyzésem, csak még várok valamire/valamikre, így kicsit húzódik a dolog. Emellett szép lassan alakul a megszokott éves "Halloween haul" is, az majd Október vége felé esedékes, mikor befejeztem a vásárlást.
Másképp meg nem igazán akarom hosszúra húzni ezt a posztot, mert ez csak olyan általános kis dizis bejegyzés, de elmondhatom, hogy végre befejeztem a nagytakarításom, ami jóval hosszabb időbe telt, mint szerettem volna! Már csak egy-két dolgot kell elrendezgetnem és mosnom is az ócska piacról szerzett holmit, mert az elhanyagolódott a takarítás miatt...Aztán gőzerővel neki a varrásnak, mert el vagyok maradva mindennel és még rendelésem is van! >.<"
Ide a végére most nem zenét szúrok be, hanem az első Beetlejuice film végéről a legjobb jelenetet! Szerintem sokatoknak ismerős lehet (már aki látta a filmet), de én mindig szívesen megnézem ♥
Szerettem volna megint egy kis helyzetjelentő blogocskát írni, hogy azért legyen néha valami itt az oldalon is! :D Elsősorban jelentem, hogy lecseréltem végre a képet a "Hónap képe" részben. Valahogy elfeledkezek róla mindig, pedig gyűjtögettem pár potenciális művet már, amiket majd szeretnék "bemutatni" :) A jelenlegit nagyon aranyosnak tartottam és abszolút 2 OCmre emlékeztet, kitaláljátok kikre gondolok? :D
Másodsorban meg csak úgy általánosságban szeretnék írni egy kicsit, hogy mi a helyzet velem? Kezdve a legfontosabb ténnyel: láttam a Beetlejuice Beetlejuice-t!!! ♥ Igen, amilyen gyorsan és hamar lehetőségem nyílt rá, elmentünk megnézni a moziba, mert már nagyon kíváncsi voltam rá és akkora volt már mindenfelé a hype, hogy (kiszámoltam) 26 évnyi rajongásom után, nem bírtam volna tovább várni! Nálunk már Szeptember 4.-én este volt premier a moziban, de nekem Szombaton 7.-én sikerült eljutni a délutáni vetítésre. Azért is választottuk a legkorábbi (16:30) vetítést, mert olyankor kevesebben ülnek be filmezni, mint a későbbieknél, és igaz is volt, mert megint kb. 10-en voltunk összesen a teremben. Szerencsémre, most nem voltak idegesítő kölykök és senki nem pofázott közben, tehát nagyon kellemes volt az egész! Leszámítva azt, hogy a film utolsó kb. negyed részében már majdnem bepisiltem, de úgy is bent maradtam és tartottam a film végéig, mert nem akartam lemaradni egy percről sem XD Mikor vége volt rohantam ki a wcre! XD
Már eleve film előtt az is vicces volt, hogy a jegyek vásárlásánál az árus (pasi) azt sem tudta, hogy kell leírni azt, hogy "Beetlejuice", emellé még félre is ütötte a jegyeink számát (sor/szék), így utólag golyóstollal javította ki XD Kiket alkalmaznak ezek?? Na mindegy. Alkalomnak megfelelő öltözetbe mentem (csak én voltam egyedül így, amin nem lepődtem meg végülis), és lőttünk néhány fotót is, amiket feltöltöttem a Facebookra. Különben meg, akit érdekel esetleg, itt semmiféle promós cucc (pohár vagy popcorn vödör) nem volt :/ Így nem is tudtam venni semmit. A másik távoli Mallban, ahol Cinema City van, ott egyetlen egy fajta, elég egyszerűcske poharat árultak csak. Ez utóbbit úgy tűnik sikerült beszerezni, köszönet a gyűjtő haveromnak, csak még nincs nálam, majd mutatom mikor kézbe kapom!
Na és a film? Hát elképesztő, én az agyam eldobtam tőle! Imádtam! Számomra abszolút az Év Filme! Fordulatos, részletes, rengeteg minden történik benne és imádom a sok kis nosztalgikus pillanatot és utalást az első filmre. A színészek egytől-egyig elképesztően jól játszották a szerepüket és a karakterek továbbra is imádnivalóak, az újak is többnyire, bár voltak olyanok akik nem annyira szimpatikusak, de ez már a trailerekből is sugárzott (kitalálhatjátok kiről beszélek). Persze utóbbi nem a színész hibája, ő csak a szerepét játszotta :) Azt kell mondanom, hogy Tim Burton óriásit alkotott és már ezért a filmért IS megérdemelte azt a csillagot a Hollywood Walk of Fame-en! Örülök, hogy szkeptikus hozzáállásomra a trailerekkel, aztán most maga a filmmel teljesen rácáfolt és nem kellett csalódnom! Nem ment tönkre bennem a gyerekkori kedvencem képe, sőt, ezt csak hozzáadott az egészhez és még jobban imádom ezt a világot! Már mikor a film kezdődött és meghallottam ugyanazt a Danny Elfman által szerzett "openinget", csak kicsit átszerkesztve, libabőrös lettem...
Nem akarok spoilerezni senkinek egyelőre semmit, mert még túl korai, de ha tetszett az első film, nézzétek meg! Megéri! Hozza az első szintjét és tökéletes folytatása annak! Valaki úgy írta le neten, hogy ez még őrültebb, mint az első és hogy sokban hasonlít a rajzfilmhez, ez teljesen igaz! Már csak azért is, mert Beetlejuice és Lydia együtt kell dolgozzanak. Választ is kapunk erre-arra (többek között Maitland-ék eltünésére a házból) és annyit elárulhatok, hogy Charles Deetz karaktere is többet van benne, mint gondolnátok (nem csak a temetés). Összességében az egész nagyon jól sikerült, és többször is meg kell majd néznem, hogy minden apróságot megfigyelhessek benne! Bevallom volt benne olyan is, amit már kicsit túlzásnak/fölöslegesnek éreztem, de szerencsére csak pici része volt az egésznek...Tetszett a film végén is a plot-twist! :3 Elámultam azon is, hogy egyik rövidke jelenet Romániában volt forgatva ♥ Közben meg megemlítem azt is, hogy az egész filmben a kedvenc részem az esküvői jelenet volt (vicces mert a régi filmben is az a kedvencem), és én olyan jót nevettem az egészen, hogy előre voltam görnyedve a széken és folytak a könnyeim. Nem túlzok, és ez még engem is meglep, mert nagyon-nagyon nehezen tudnak megnevettetni filmek/sorozatok/eljátszott dolgok, általában csak mosolyogni tudok sok mindenen. (Pl. a Deadpool-Wolverine film is tele van vicces jelenetekkel, de én azokon is csak mosolyogtam, míg mások körülöttem röhögtek. Itt azt hiszem pont fordítva volt ez, mások hallgattak én meg szakadtam, persze hangtalanúl mert nem vagyok pofátlan XD)
Összességében csak ajánlani tudom, már csak azért is mert ha az első filmben esetleg úgy tünt, hogy Beej a "gonosz", itt csak még jobban bebizonyosodik, hogy nem az, csak egos, önző alak kicsit, és ettől lesz ő ennyire szerethető! :3 Szóval ne várjatok, menjetek el és nézzétek meg! ♥ Egyébként hallgattam interjúkat is a színészekkel, a film előtt is meg után is, és imádom azt, hogy Winona Ryder (Lydia) mennyire rajong a Beetlejuice-Lydia párosért :D Erről eddig fogalmam sem volt! Azt nyilatkozta, hogy ő mindig titokban abban reménykedett, hogy a két karakter összejönnek igazából a végén XD És mikor megkérdezték, hogy mit vitt haza a filmből, azt mondta, hogy elkérte az esküvői tortáról a kis Beej-Lydia esküvői ruhában figurácskát. Mennyire aranyos már ez?? :D
Lelkileg nagyon feltöltő volt számomra a film, de tényleg! Azonban ezzel elindult megint egy lavina, hogy mindenfélét képes vagyok ilyenkor megvásárolni, ami Beetlejuice-os XD Látjátok? Ezért veszélyes nekem mikor rákapok egy-egy franchisera! Ezért próbálom mindig kerülni az újabb és újabb (netán régi is), fandomokat, mert ez lesz belőle. Borzasztó "impulse buyer" vagyok, amire nem vagyok büszke...Na de sikerült megint összekaparni egy kis pénzt, meg hát még megvan amit aputól is kaptam születésnapomra így...
Berendeltem már valamit amit úton van felém, közben megvettem a harmadik Beetlejuice pólóm is, amit igazából láthattatok Instagramon/Facen is, háttérnek használtam az új limitált kiadású Beetlejuice Fanta-khoz! Nálunk sajnos csak két fajta lesz belőlük (szőlő íz-Beetlejuice és narancs íz-Astrid), hogy rohadnának meg a Romániai Fantások >.> Astrid-osat még nem találtam, csak Beetlejuice-osat, szóval vettem kettőt belőle és elraktam gyűjteménybe, mert nem szándékozok meginni :)
Emellett rendeltem avagy előrendeltem még más cuccokat is, de azok még kicsit a "levegőben" vannak, meglátjuk, hogy összejönnek-e? Persze ezek már a játék kategóriába mennek és a gyűjteményembe jönnek, ha sikerül beszerezni ténylegesen őket a cégen keresztül, ahonnan mindig rendelek és vásárolok :) Lényegében ezért is adtam a "Beetle-mania" címet a posztomnak XD Valszeg majd lesz egy második fele is (haul), mikor beérkeznek a dolgok!
Másképp meg elvagyok a mindennapi dolgokkal és NAGYON várom már az esőt és lehűlést amit igértek az elkövetkezendő napokban/héten! Főleg, hogy anyu eldöntötte, hogy hozzálátunk a nagytakarításhoz, és hát az én szobámban is fel akarja szedni a szőnyeget...Így mindent ki kell rámolni az ágyam alól is, sőt az egész plüss kollekcióm kiszedni stb. Óriási munka, de muszáj lesz megcsinálni, utána akkor meg hozzá kell fognom én is a portörlésnek és rendezgetésnek, tudjátok a szokásos...Ez persze azt jelenti, hogy kb. két hétig semmi másra nem lesz időm és minden jelenlegi projektet le kell stoppoljak. *sóhaj* Utálom mikor ez van, de nem lehet elkerülni és jobb olyankor csinálni, mikor már nincs akkora hőség nem igaz? Csak utálom, hogy így csúszik megint minden...És lassan a nyakunkon van megint az ünnepi időszak kezdete is (Halloween)! o.O
Egyéb más már nincs nagyon amit mondhatnék, így itt hagyok a végére egy videót, ami most kivételesen nem zene, hanem egy interjú. Fent (és a blogom élete során) sokszor emlegettem már nektek a "gyűjtő haverom", nos most megismerhetitek ti is, ha szeretnétek! Az interjú Vasárnap készült, egy rendezvény keretén belül. Remélem nem nyír ki amiért megosztom itt, bár igaz, hogy nem követi a blogom, szóval XD Sorry, nem sorry Levi!
Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)