Sziasztok!

Indíthatnám ennél rosszabban az új évet? Szerintem nem...Igazából olyan, mintha az egész 2024-nek vége sem lenne, ez csak a folytatása...Utálom, hogy meg kell írnom ezt a posztot, pedig muszáj, mégis napok óta halogattam, hogy lelki erőt gyűjtsek hozzá.

Azt hiszem az előző posztokból már számíthattatok rá, és én személy szerint rettegtem tőle, hogy bekövetkezik, mégis tudtam, valahogy éreztem, hogy ez lesz: Muffin malackám hétfőn, vagyis Január 6.-án eltávozott közülünk...Még mindig próbálom feldolgozni azt, hogy milyen gyorsan történt az egész. 

Nem akarom ismételni magam, aki olvasta az előző bejegyzéseket tudja hányadán álltunk a szuszogási problémájával, emellett, hogy hogyan reagált az antibiotikumos kezelésre és hogy azon dolgoztunk épp, hogy helyrehozzuk az emésztését a pro-biotikummal. Ez utóbbi lényegében sikerült is, mert Muffin újra lábra állt és újra ügyesen evett és ivott, szaladgált is a karácsonyfa körül, bár kicsit hamarabb elfáradt mint Mandy, ilyenkor megállt pihenni, de nem volt nagy gond. Simán lejárt a Karácsony, aztán a Szilveszter is.

Miközben Muffin gyomor működése javult, úgy szépen lassan tért vissza sajnos a szapora szuszogás problémája is. De mivel nem volt olyan szörnyű, csak azon a szinten, mint előtte is, így úgy voltam vele, hogy majd Január folyamán térünk vissza a dokihoz és újra próbálkozunk a kezeléssel, addigra megoldjuk az emésztést is! Főleg, hogy az állatorvosi rendelő ahova járok sok-sok éve zárva volt az ünnepek alatt, sőt egy hosszabb "szabadságot" is kivettek December 31 és Január 5 között. Végérvényesen ez okozta Muffin halálát, hogy nem jutottunk időben kezeléshez...

Muffy Szilveszter este még jól volt, vannak fotóim és videó felvételem is róla, ahogy borsópelyhet adok neki és Mandynek az este, simán jöttek és elvették a falatokat, aztán meg a vacsorát is. Másnap sem volt gond, csak Január másodikától kezdett el valahogy nagyon romlani az állapota. Tudjátok, amolyan egyik nap még minden oké, másnap már nem...Észrevettem, hogy egyre jobban fáradt és nehezebben szuszog, kevesebbet járkál, sokat fekszik. Viszont továbbra is evett, ivott, jött a kajáért és kiabált is. (Mindig ő volt az aki elsőként kiabált mikor kaja követelésről volt szó) És ahogy teltek a napok, egyre rohamosabban romlott az állapota. Utolsó napokban már etetésnél Muffy csak nagyon lassan tudott rágni, mivel nagyon hamar elfáradt és kifulladt, így minden alkalommal kivettem arra az időre Mandyt, hogy ne zabálja fel előle a kaját. Csak akkor raktam vissza mellé, mikor már Muffy végzett az evéssel. 

Péntek délután azon tanácskoztunk anyuval, hogy mi tévők legyünk? Féltünk, hogy Muffy nem bírja ki hétfőig, míg nyitnak a mi állatorvosunknál. Vigyük el máshova? A gond az, hogy nincs sok állatorvosi rendelő a városban, nem is ismerjük őket, ráadásul kb. sehol nem foglalkoznak exotikus kisállatokkal! Van a közelünkben egy rendelő még, ahol voltunk régebben malival röntgent csinálni, de én személy szerint ki nem állhatom őket, olyan tipikusan tökkelütött banda, akik olyan benyomást keltenek, hogy fogalmuk sincs mit csinálnak. Emellett volt egy kellemetlen incidensünk is velük úgy két éve egy kismacska kapcsán, de ezt most nem részletezem...Mindegy, anyu felhívta azért őket, hogy szombaton délben nyitva vannak? Igen. Anyu következő kérdése: és foglalkoznak tengerimalacokkal? Válasz: "Hááát nem igazán..." -_-" Anyu elmesélte, hogy miről lenne szó, erre a nő azt mondta, hogy hát azért vigyük be, csinálnak egy röntgent róla. Most komolyan, egy olyan malacra akar bódító gázat engedni, aki alig tud szuszogni?? Emellett mikor kezelésről jött szó, azt kérdezte a nő anyutól, hogy: "És az injekciót ki fogja beadni?"...Hogy mi?! Egy állatorvos ezt kérdi a pácienstől?? WTF? Nem az ő dolga lenne beadni az injekciót könyörgöm??? Végülis beprogramálta Muffyt nem tudom már hány órára pontosan, de miután anyu lerakta a telefont én kijelentettem, hogy az biztos, hogy én oda nem viszem! Ezekből a mondatokból simán kiderült, hogy gőzük sincs a tengerimalikról, csak pénzt akarnak kicsikarni a röntgenért (ami megjegyzem nagyon nem olcsó!) és valszeg olyan vagy akkora adag antibiotikumot adnának Muffynak, ami megölné! Szóval úgy döntöttem, hogy nem teszem ki ennek a kínzásnak a kicsi drágámat és várunk abban a reményben, hogy hétfőig kibírja, ha meg nem, akkor vállalom, hogy az én döntésem volt az egész...

100%-ig bíztam benne, hogy Muffy, mivel nagy és erős lány volt (bár azért fogyott az utóbbi időben), ki fogja bírni még azt a két napot, főleg hogy evett, még ha lassan is. Közben próbálkoztunk és adtunk neki kamilla teát citrommal, még kamilla-gőz párlat terápiát is csináltunk neki, hogy segítsük a légzését valamennyire. Azonban vasárnap estére már annyira rosszabodott a szuszogása, hogy hallani lehetett...Ezt nehéz elmagyarázni, de a lényeg, hogy ez egy olyan jel volt számomra, amiből tudtam, hogy már nincs visszaút, hisz ugyanez volt a mese anno Johnny malackámmal is, aki vesebeteg volt és végülis vele is fulladás végzett. 

Lényegében Muffy kibírta hétfőig és elmentünk vele a mi állatorvosunkhoz. Elmagyaráztam neki a helyzetet, meghallgatta és kiderült, hogy le volt ragadva a mellhártyája, ergo valszeg mellhártyagyulladás. 3 injekciót is kapott (nem tudom mik lehettek azok, valszeg antibiotikum, fájdalom csillapíto és gyulladás csökkentő?) és úgy egyeztünk meg, hogy másnap, azaz kedden még visszamegyünk újabb szurikra. (UI: Egyébként a vizsgálat során kiderült az is, hogy az egyik kis csomó amit Muffin hátsó lábánál éreztem valszeg petefészek ciszta és igazából a másik oldalon is van egy. Ezeket is kezelni kellett volna (lehet pont hormon kezeléssel), ha meggyógyúlt volna...) Meg kell említenem még azt, hogy Muffy míg vasárnap este eszegetett egy keveset, hétfőn reggel már nem tudott enni. Mikor haza értünk a dokitól, hagytuk kicsit megpihenni és megnyugodni a hordozóban (addig kitakarítottam a ketreceket), aztán adtunk neki egy kis Bio-Lapis probiotikumot, hogy ne forduljon újra elő az emésztési probléma nála a gyógyszerektől, de őszintén azt a kis probiotikumos vizet is már nagyon nehezen tudta lenyelni és minden erejével ellenkezett...Később megpróbáltuk etetni azzal a pasztával is, amivel ilyen esetben szoktuk Trevort, meg a beteg malikat, de egyáltalán nem reagált rá, nem próbálta "rágni", nem is nyelt, így féltünk, hogy megfullad ha még többet adunk neki.

A nap további részében csak a ketrecben feküdt a házban. Mandy pedig mindvégig mellette feküdt, nem tágított mellőle. Igazából már reggel is ott volt vele, sőt meglepetésemre még enni sem akart kijönni, mikor hívtam. Ha erre gondolok megszakad a szívem, hogy mennyire ragaszkodott hozzá...Különben én is egész végig ott voltam a szobában vele/velük, ahogy az előző napokon is. A széken ülve figyeltem őket, éjjelente is sokszor felébredtem. Csak keveset hagytam el a szobám, mikor muszáj volt. Hétfő este átmentem anyuék szobájába kb. fél órára, hogy megkukkantsam a híreket, de aztán nem vártam meg a végét, mert (tisztán emlékszem) 19:47-kor visszajöttem a szobámba, mert úgy éreztem, hogy át kell jönnöm valamiért. Akkor vettem észre, hogy a házikóban Muffy fura módon az oldalán fekszik, jobban elnyújtozva, mint eddig volt, Mandy meg valahol bent a házban a háta mögött...Aztán, hogy Muffy egyre többet és hevesebben kezd mocorogni, hol erre, hol arra fordúlva... Igen, nem akarom ezt leírni jobban szavakkal, szerintem ti is értitek, hogy mi történt. Kiabáltam anyu után, aztán gyorsan kivettem a teljes házikót és Mandyt is, mert tartottam tőle, hogy megijed és még megtámadja a haldokló Muffyt...Csak 1-2 perc volt az egész és már többet nem mozdult. Megfulladt, valószínűleg feltelt vízzel vagy gennyel a mellkasa/tüdeje. Én végig a ketrec mellett ültem, Mandyt magamhoz ölelve és csak zokogtam, még jó ideig. Anyu próbált kihívni a szobából, de nem mentem. 

A halála után, mikor lecsillapodtam én is valamennyire, még egy kis ideig beszélgettünk anyuval. Nem tudom igazából, hogy az injekciók is közrejátszottak-e a halálában vagy sem, úgy értve, lehet hogy már túl sok volt neki és túl erős, de az is lehet, hogy már abszolút nem ért semmit az egész, mert túl késő volt...Úgy gondolom, hogy az, hogy a hülye ünnepi szabadságolás miatt nem tudtam időben megfelelő orvoshoz vinni végzett vele végülis, de közben meg az is felmerülhetett volna, hogy ha pár nappal korábban kapja meg azokat az injekciókat, akkor lehet azok végeznek vele épp, ha az előző antibiotikumos kezelés példáját nézzük...Nem tudom, rossz ez az egész.

Mandy továbbra is az ölömben ült és arra eszméltem, hogy az ujjaim nyalogatja...Össze kellett szedjem magam, dobozt keressek amiben eltemethessük Muffyt, de főként, hogy éjszakára ki tudjam venni a ketrecből és kitakarítsam a helyet ahol meghalt, hogy Mandy ne érezze a szagát...Elég nehezen találtam egy megfelelőt, mivel annak ellenére, hogy Muffy fogyott, mégis nagy termetű mali volt és szépen elnyújtozva halt meg. Nem volt még kihűlve teljesen, ezért szerencsére szépen el tudtam rendezgetni úgy a dobozban, hogy "kényelmes" legyen neki. Másnap temettük el, az előző malik közelébe, miután hosszasan búcsúzkodtam el tőle én is, meg a többiek is. Nagyon nehezemre esett lezárni végleg a dobozt...

Míg a fiúk (köztük Muffy ikertesója Tony) nem igazán észleltek változást, elvégre külön ketrecben vannak, addig Mandy nagyon is ideges volt. Aznap este és éjjel sokat rohangált fel-alá a ketrecben, keresve a szobatársát, akit olyan hűségesen őrzött. Másnap is folyton bújkált, elszaladt, megijedt mindentől. Szerencsére ez szép lassan kezd elmaradni és most már jobban van, eszik és iszik rendesen, többet van kint a házból és már az etető tányért is felborítja, mint ahogy azelőtt is tette. Azt hiszem sikerült neki feldolgoznia Muffy halálát, vagyis kisállat lévén kezdi elfelejteni. Bármennyire is szomorúan hangzik ez, de részben irigyelem is miatta, mert én még nem tudtam áttenni magam az egészen...Sokszor napközben, éjjel is, rámjön a sírás és küzdök azzal, hogy visszafogjam magam. Nagyon hiányzik, hogy már nem szalad Mandy mellett a ketrecben a kajáért, nem berregnek, nem csipkelődnek, nem esznek együtt...Fura ez az üresség, pedig továbbra is 3 mali van még a szobámban, csak 3-an 3 külön ketrecben. Aggódtam, hogy mi lesz ha Mandy depis lesz, mert őszintén nem szeretnék több malit tartani már, nem akarok újabb csöppséget hozni a házba. Ők az utolsók, mert lelkileg nem bírom.

Jelenleg is "pánik módban" vagyok (amit tapasztaltam már minden egyes állatkám elvesztése után), vagyis ilyenkor nagyon rettegek, hogy valamelyikük szintén lebetegszik valamivel és elvesztem őket. Minden apró kis zajra felfigyelek, még éjszaka is felriadok ha valamelyik tüsszent egyet. Ilyenkor képes vagyok egy kis tüsszentés miatt felhúzni magam, hogy most mi lesz és mi van ha ugyanaz következik, mint Muffy esetében?? Tudom, hogy ez hülyeség és nem vagyok normális, de nem tehetek róla...idő kell feldolgozni, elfogadni és megnyugodni...Őszintén nagyon remélem, hogy egyelőre nem veszítem el egyikőjüket sem, mert már hónap óta így is a padlón vagyok. Ez az eset meg sikeresen a földbe is taposott, miközben itthon is azzal baszogattak (Muffin halála előtti napokban), hogy miért vagyok olyan ideges folyton?

Egy annyira aranyos, kedves és gyönyörű malit vesztettem el, túl hamar, mert még bőven élhetett volna! Muffin csak 3 éves és 8 hónapos volt. Áprilisben töltötte volna a 4 évet, még egyáltalán nem számított öregnek, csak középkorúnak. Sosem gondoltam volna, hogy őt veszítjük el a leghamarabb, mert eddigi évek során egyszer sem volt beteg. A többiekkel többször is fordultam már meg az állatorvosnál, különböző problémákkal, vele a múlt év Októberig még soha...Viszont hálás vagyok azért, hogy még ha ilyen rövidke időre is, az életem része lehetett, a többiekkel együtt ♥ Ide a végére beszúrom a legutolsó róla és Mandyről készült közös fotót, amit örülök, hogy sikerült lefotózni a telefonommal, mert olyan aranyosak rajta, ez Január 4.-én volt, eredetileg színes, ha esetleg valaki nem tudná: Mandy bal oldalon (hosszú fehér folt elől az orrán fel a homlokán, és bal oldalán a pofiján fekete folt), Muffin jobb oldalon (jól látható, hogy pofija két oldalt mennyire "pufi" volt a csomók miatt).

Bj-Lydia