Random gondolatok...

Blog: Projektek, szerzemények stb.

2022.04.21. 23:22

Sziasztok!

Előszőr is megjegyezném, ha esetleg valami marhaságot írok, hogy már reggel fejfájással keltem fel és ez kitartott egész nap, bármit is próbáltam ellene tenni, sajnos nem múlt el...de úgy voltam vele, hogy még azért is írok ma egy posztot, mert már ideje lenne! :)

Most, hogy végre letudtunk egy nagyobb ünnepet, a Húsvétot (amúgy remélem mindenkinek jól telt!), és én meg letudtam a nagytakarításom, így újra vissza álltam a munkába! Örömmel jelentem, hogy a MySigns Nyilas baba elkészült! :D Végre teljesen kész van és most már csak a fotókat kell lekapnom róla, hogy elkezdhessem itt is a már megszokott leleplezését! Nagyon elégedett vagyok vele, szerintem ugyanolyan menőn sikerült, mint a Kos is ♥ Még kicsit várok a bemutatásával, mert előtte akarok még nektek hozni egy-két más témás posztot, de na, gondoltam szólok, hogy hamarosan érkezik és persze ismét lehet majd szavazni, hogy melyik csillagjegy legyen a következő a maradék 10ből! :D 

Közben nekifogtam az Áprilisi naptár oldalhoz a ruhának, ma kínlódtam a szabásmintákkal, ami kicsit nehezen ment a fejfájás miatt, hisz kell gondolkodni ugye és méregetni XD Egyszer rosszúl is szabtam ki egy nadrág oldalt...De a lényeg, hogy azért csak haladtam a munkával! Reménykednék, hogy holnap elkészülök teljesen az öltözékkel, de kétlem, azt hiszem csak szombaton lesz valami belőle. Aztán kell lessem az időjárást, mert megint esőket mondanak, bár vasárnapra vagy 20 fokot jelentettek be, szóval lehet az megfelelő időpont lesz egy gyors kis fotózásra...Feltéve ha tényleg elkészülök úgy a ruhával, mint ahogy tervezem XD De amúgy izgatott vagyok ezzel a ruhával kapcsolatban, mert túlságosan elterveztem a fejemben és ilyenkor parázok, hogy vajon tényleg olyanra sikerül-e mint szeretném? Általában sajnos nem, avagy nem egészen, de meglátjuk XD

Miután befejezem ezt a ruhát viszont muszáj lesz ráfanyalodnom a nagy rendelésre ami beérkezett, pedig annyira nincs kedvem hozzá, mert nehéz lesz már tudom előre XD De ha elvállaltam akkor el kell készítenem, nincs mese. Mellesleg elárulom a Sailor Moon lányok ruháját kell elkészítenem, az 5 Sailor fukut (asszem így hívják ezeket az uniformisokat), de egyébként az élő szereplős sorozat alapján, nem anime alapján. Nem tudom mennyi a különbség a kettő között, majd kutatnom kell utána kicsit...Ráadásúl Barbie Made-to-Move testre. Szerencsére akadt nekem egy ilyen testem (szegénynek nincs feje XD) és van a vintage SM babám, akinek a ruhája szinte tökéletesen passzól erre a testre, szóval legalább van miből kiindulnom és lemásolnom a szabásmintát. Csak lényegében azért félek az egésztől, mert anno kellett már egyszer egy Sailor Moon fukut készítenem Monster High méretben és fúúúú amennyit szarakodtam vele akkor, azt hittem kitépem a hajam. Tudom, hogy nem tűnik olyan nehéznek, de higyjétek el az! Valahogy csak megbírkozok vele, mert a fizettség is meg lesz érte, csak ugye paypalre megy a dolog, szóval csak neten tudom majd elverni megint a pénzt, de nem baj, majd találok valamit amire költsem előbb-utóbb XD 


Másképp meg ami nem a projekteket foglalja magába, szerencsére pillanatnyilag jól vagyok (minusz a fejfájás), úgy igazából semmi érdekes nem történt velem, csak telnek a napok mint általában és ölöm magam a politikával, kreatívkodással és hasonlókkal. Amit kiemelnék viszont az, hogy ebben a hónapban, 15.-ikén ünnepeltük a gyerkőcök első születésnapját! :D Bizony az én kis drágáim: Mandy, Muffin és Anthony, hivatalosan is betöltötték az egy évet! Az ikreknek ugye biztosan tudom a születésnapját, attól a személytől akitől adoptáltam őket, Mandynek meg saccoljuk, hogy kb. ugyanabban az időszakban születhetett mint ők, hisz mikor ide érkezett hozzánk kb. 2 hetes kis pocok volt :) Szóval ezért az ő születésnapját is Április 15re raktuk. Vettem nekik gyertyát is a kis tortákra :D A tortájuk egyébként: saláta, friss zöld fű és gyermekláncfű levél meg virág, paprika, paradicsom volt. Hhamar elfogyasztották :) Mellesleg a Facebookomon sok-sok kép van még róluk, aki be van jelölve barátnak, az láthatja őket :3

 

Ja és hát természetesen mielőtt elfelejteném, hisz a címbe kiírtam, hogy "szerzemények". Még az új oldalam leleplezése előtt említettem, hogy befutott kicsit a vártnál hamarabb, de mégis később (minden leszállítási dátum meg van kavarva...) előrendelt figurám és ezekkel gyakorlatilag pénzileg leégtem XD Na de summa-summárum, itt van az újabb darab a nem rég megkezdett Universal Monsters kollekciómba, ez volna a Múmia. És nem a 1999es Imhotep féle múmia, bár nagyon nem bánnám ha azt a filmet is felkapná a Neca Toys XD

  

A másik figura is szintén Neca (én már csak ilyen Necás vagyok XD), egy újabb darab a szépen bővűlő, de "mégmindigdiorámanélküli" XD, Aliens kollekciómba! Pontosabban végre egy új darab a Kenner Homage Alienek közül, ez a Fekete Párduc Alien. Ami azt illeti, kiadátk a Párduc Alient is, ami lényegében egy és ugyanaz az öntés mint ez, csak más a színe (olyan sárgás-krém és bordó, neten van kép). Szóval eredetileg mindkettőt meg akartam venni, mert én se tudom miért, de a fejemben olyan mintha két külön faj lenne, pedig végülis csak a bőrszín más...Végülis a fekete párduc mellett döntöttem, mert ez viseli az én kedvenc színeim és menőbben néz ki szerintem, meg hát a figurák is rohadt drágák lettek sajnos, szóval mindkettőt nem tudom megengedni egyelőre. Talán majd idővel, ha esetleg úgy lesz pénzem vagy elkapom leszállításon...

  

Bj-Lydia

Blog: Születésnapi haul 2020

2020.08.31. 23:28

Sziasztok!

Gondoltam már ideje lenne megírni ezt a blogocskát, hiszen 10 nap telt már el a születésnapom óta. Igen, aki már régebbről ismer, tudja, hogy augusztusi születésű vagyok és hát idén ünnepeltem egy jó kis adag pizzával a 28. születésnapomat :)

Az idei tortám egy igazán különleges darab volt, hiszen Tini ninja bagázs került rá :D És most volt életemben előszőr ilyen tortám, hogy az a kép került rá amit én szerettem volna *-* Itthon még kicsit hozzá biggyesztettem a 4 tesót Kinder Suprise figura képében, hogy még kerekebb legyen az összkép. Egyébként nagyon finom, csoki torta volt, mert az a kedvencem! Aki kiváncsi rá, az instamon és facebookomon is látható több kép is a tortáról, ide nem fogom belinkelni, mert egy idő után úgyis eltűnik az ezekről az oldalakról linkelt tartalom.


Na de akkor áttérek a lényegére ennek a blog bejegyzésnek, ami ugye az ajándékok, hisz idén sem maradtam nélkülük. Mint általában vettem magamnak is, meg kaptam a felmenőimtől is. Sajnos a vírus szitu miatt Izabellával idén úgy néz ki elmarad az egymásnak küldött ajándékozás dolog :( Sőt nevelőapum sem tudott haza jönni Svédországból nyaralni na meg a születésnapomra, így maga a "Svédország haul" bejegyzés dolog is elmaradt, avagy napolódik, míg haza tud jönni, majd télen. De hé, ha a jó oldalát nézzük a dolognak, akkor addig is bővűl a haul nem? :)

A "főnyeremény" ajándékom számomra az volt, hogy egy szép nagy rendelésnek köszönhetően, sikerült összekaparni annyi pénzt, hogy újabb taggal bővítsem az Azone Pure Neemo baba családom! Igen, én is alig tudom elhinni, hogy ilyen gyorsan összejött a dolog az előző grál babám után, aki ugye nem valami kellemes folyamat lecsengése után került hozzám. Nos ezt a babát jóval olcsóbbért sikerült beszerezni, szintén ebayről és szintén Olaszból, de egy abszolút normális, rendes eladótól. Semmi panaszom nincs rá. Sőt a baba már 4 nap alatt  nálam volt DHL futárral! Ő itt Mashiro Munetani, a "High School Fleet" animeből. Nem hallottam még sosem az animeről, de őt azért választottam ki, mert L méretű leányzó :D Végre sikerült egyet levadásznom, mert nem túl gyakoriak az tuti!

Tovább lépve, sikerült ismét beszereznem 3 gyönyörű szép Safari ltd. márkájú figurát. Ami azt illeti, eléggé kifogyott a weboldal készlete, ahonnan rendeltem őket, pedig júniusban még annyi féle volt. Tipikus, mikor az ember akar vásárolni, nincs választék XD Na de nem panaszkodok, mert mindháromnak nagyon örülök és örömmel fogadtam őket a kollekciómba! Már alig várom, hogy fotózzam őket valami megfelelő helyen!

•A sexy popojú (XD) Molyember, aki nagyon ügyesen meg tud állni a szárnyai segítségével

•A csodaszép, metalizált-csillogó, pikkelyes bőrű Habló (aki Poszeidón szekerét húzza)

•A tekergő, gomolygó, kissé kígyó szerű Füst Sárkány

És ha már a figuráknál tartunk, véletlenszerűen ugyan, de épp kapóra jött, hogy abban az online boltban, ahol mindig vásárolok, nyári akciós ár hullám volt. Szóval lecsaptam erre a 3 szép kis darabra, amiket eredetileg nem terveztem megvenni, de hát ha már ilyen jó áron voltak :) Ezek a múlt évben voltak eredetileg kiadva, természetesen Neca Toys által, az Alien vs Predator Arcade Game alapján. Hát most már ők is csatlakoznak a szépen növekvő Alien kollekciómhoz. Elnézve őket élőben, szerintem kár lett volna kihagyni.

Chrysalis Alien:

Arachnoid Alien:

Razor Claws Alien:

Végezetűl kaptam még egy babzsák fotelt, amire nagyon régóta vágytam, hogy elfolyak benne PS4 közben :) Ezt nem fotóztam le, hanem a netes képet mutatom, ugyanilyen csak az enyém zöld-krém színű:


Hát ezek volnának az idei ajándékaim, mit gondoltok? :)


Így a poszt végére gondoltam még beszúrok egy kis szerzeményt is, mert mikor elmentünk a Dedemanba megvenni a fotelt, akkor betértünk a Nepi Mallba is és hát ismét 4 darab Hot Wheels kocsival jöttem ki onnan. Ahogy látható, sajnos az egyiknek sikeresen kiszakítottam egy darabot a képnél a kartonjából :( Ez a hülye boltnak köszönhető, mert ismeretlen indíttatásból az árcimkés-kódos marhaságot a karton lapok elejére ragasztják, ahelyett, hogy a karton hátoldalára tennék azt, mint minden más normális bolt!

Ugyanazon a körúton pedig el kellett mennem még a hobby boltba is, mert a jelenlegi rendelésemhez szükségem volt erre-arra, ami nem volt itthon. Múltkor már megfogadtam, hogy ahányszor elmegyek a hobby boltba veszek néhány szalvettát darabra a gyűjteményembe. Most is így tettem:

Bj-Lydia

Szerzemények: Hosszú mese

2020.07.29. 23:21

Sziasztok!

Na hát gondoltam kicsit leülök írni nektek, és megmutatom egy részét az utóbbi időszakban szerzett dolgokból, pontosabban a "fő motyót", mivel van még egy halom új Hot Wheels kocsim is, de azt majd egy kövi alkalommal. Illetve ebben a posztban egyúttal megpróbálom összefoglalni azt is, hogy miért volt annyira frusztráló számomra a júniusi hónap...

Elsőként kezdem a könnyebb esettel, azaz a nyereményemmel, mert mint már említettem (azt hiszem legalábbis?), hogy ismét sikerült nyernem! Az a cég, akikről már annyit beszéltem (101figurine), és benne vagyok a facebookos csoportjukban is, nos ismét versenyt rendeztek. Ezúttal egy banner készítő verseny volt, amit majd a facebookos oldaluk bannerjeként tesznek ki. Rövid idő alatt összedobtam egy nyári hangulatú anime figurásat, mert épp arra volt ihletem? :) Hát engem választottak nyertesként. Őszintén nem számítottam rá XD Tudjátok ez csak amolyan "nem akarok kimaradni azért sem" jelentkezés volt és hát puff :D Nagyon örültem neki, sőt annak is, hogy utána még felkértek, hogy készítsek bannereket a hivatalos weboldalukra is *-* Párat készítettem is, amik fent vannak jelenleg a különböző kategóriák fejléceként és még kell vagy 3at csinálnom. Na és hogy milyen nyereményben egyeztünk ki? A nemrégiben újra kiadott, feltuningolt Ultimate Kutya Alienben, az Alien 3 filmből. Na most kérem erről azt kell tudni, hogy abban különbözik az előző kiadásától (ami egyébként megvan nekem is és yé szinten nyertem azt is XD), hogy ez jóval artikuláltabb és képes négy lábon is megállni, normális pózt tartva, mint ahogy illik is hozzá eredetét nézve. Állítólag új az öntés alapja is, de nekem nem úgy tűnik...Ja meg e mellé jön 2 kis mellkasrobbantó is, ebből az egyik maga a film ikonja, a másik pedig a királynő! Szép kis gyűjtői dobozban van. Állványt is mellékeltek hozzá, de ha sikerül úgy megállítanom majd 4kézláb, hogy ne dőljön el, akkor elkobozzuk az állványt és megkapja a sáska alien, mert ő bizony bukik orra XD


És akkor áttérnék most a nehezebbik esetre...Azt sem tudom hol kezdjem, hogy ne legyen túl hosszú és hogy értelmes szöveg is legyen a végére? Fúh...oké, szóval sikerült megvennem egy újabb Azone Pure Neemo babát, aki az eddigi legdrágább darab volt (195 euro szállítással együtt), de ő egy grál volt számomra, egy olyan darab akibe azonnal beleszerettem még a múlt év vége fele, mikor megláttam a promo képet róla. Azóta többször is el volt tólva a kiadási határideje (ami részben jól is jött nekem, mert össze tudtam rá gyűjteni a rendelésekből a pénzem). Igen eredetileg decemberben kellett volna kijöjjön, de előszőr ismeretlen, majd covidos okokból végül idén áprilisban jött ki. Folyamatosan lestem, hogy hol és mikor bukkan fel ebayen vagy máshol, hogy le tudjak csapni rá. Végülis május vége felé felbukkan Ebayen, Olaszországban, attól a cégtől/eladótól, akiktől vettem anno Nyarukot is. Mondom ez tökéletes, hiszen tudom, hogy megbízhatóak stb.

Idő közben gondom akadt a hülye paypallel is, mert nem akarta engedni, hogy frissítsem a kártyám adatait (ez idő közben megújúlt), de végülis sikeresen megoldottam a problémát. Szóval június elején megkérdeztem az eladót (aki nő amúgy), hogy tudnak e küldeni Romániába? Igen volt a válasz, így meg is vettem, kifizettem a babát Június 9.én. Aztán vártam és vártam...és nem küldte...Rá kérdeztem, hogy mi történik? Azt válaszolta, hogy nem sokára küldi. Kb. egy hét és kicsi telt el, mikor bejelölte, hogy "elküldve", viszont követő kódot nem adott. Természetesen azonnal írtam neki emiatt és azt írta, hogy "2 nap múlva". Ezt kicsit furcsáltam, de oké. Persze 2 nap múlva nem érkezett ilyesmi, és én erre következő két hétben folyamatosan kérdezgettem, mert nem értettem mi történik, ő meg folyamatosan csak nyugtatgatott, hogy késések vannak a covid miatt és ő nem tudja siettetni a csomag küldését. De könyörgöm, ha feladok valamit, arra papírt kapok nem a kóddal?? Ekkor már azt hittem átvertek és kezem-lábam rágtam le, mert ugye ez temérdek pénz, legalább 1 éve gyűjtögettem már...

Szépen elérkezett Június vége, és még sehol semmi nem volt, rettegtem, hogy kifutok az egy hónapos védelmi időből is az ebayen, mert ugye az "elküldés után" ennyi időd van ügyet nyitni, hogy ha nem kaptál meg valamit. Aztán megpillantottam az egyik facebookos olasz Azone csoportban, hogy írták, hogy a futár cégek Július 1től indulnak újra útnak, mert eddig le voltak állítva...*homlokon csapkodja magát* Ekkor esett le, hogy az idióta picsa (mert szebben nem tudom illetni), a "2 nap múlva" dolgot helytelenűl írta le és helyette "2 hét múlva" kellett volna legyen, csak sajnos olasz létére nagyon töri az angolt...Mondom ezt miért nem tudta normálisabban elmagyarázni??? Miért nem tudtam megírni a rohadt életbe, hogy "nézd te hülye, nem mükszenek július 1ig a futár szolgálatok, ez a helyzet". *sóhaj*

Mondom oké, akkor most már nem kellene gond legyen. Hehe...hittem én...Megérkezett júl. 1 és meglepi, ír a nő, hogy "jó hír Mária, elküldték a babát, holnap adom a követő kódot". Erre én..."Mária? Nem ez a nevem...Ez nagymamám neve, de mindegy mert a cím ugyanaz". (És itt most kis kitérő, Mária nagymamám neve volt, aki 6 éve meghalt. Anno még 2011ben az ő nevére volt nyitva a Paypal kontom, azóta is azt használom, de mint a paypalen, mint maga az ebayen a szállítási címhez már az én neven van írva, nem az övé! Ergo az ő neve csak amolyan felhasználónév, semmi több). Erre ő: "Igen, ez a név szerepel a paypeleden. Nem baj, akkor küldemény anyukádnak". Gondoltam magamban, hogy látom megint jól érted az angolt és nagyon normális vagy, mert képtelen vagy megnézni, hogy milyen nevet ír a címnél!! Eddig senki, de senki nem bakizott ilyent, mindenki normálisan arra a címre küldte ami ténylegesen a címnél jelenik meg!! -_-"" De mondom oké, ugyanaz a címünk, a futárnak majd csak bemagyarázom valahogy, a dolgot már ha kérdik egyáltalán, elvégre nem kéne probléma legyen, Olaszból jön, nincs vám, semmi...

Aha, álmodj királylány...Másnap elküldte a követő kódot és mikor beütöttem a követős appomba, éreztem, hogy elájulok...szószerint rosszúl lettem, szerencsém volt, hogy ültem épp. Anyukám is megijesztettem, hogy rosszúl vagyok...A kódon sajnos azt láttam, hogy a baba Japánból jön!!! *fejét veri az asztalba* Értitek?? Japánból! A kibaszott VILÁG MÁSIK VÉGÉBŐL! EUn kívűlről! Egy 195 eurós baba!!!

Rögtön ráírtam, hogy mi ez??? Én azt hittem Olaszból jön! A vámnál ki fognak nyírni az ÁFÁval, na meg az összeg meghaladja a 150 eurót, így még ráadásúl meg is vámolnak érte plusszba! Még ha ez nem lenne elég, ugye a rossz nevet írta rá, ergo a papírokat se tudom, hogy fogom kitölteni, hisz nem is tudok erre a névre személyit adni!!! Komolyan gyerekek, éreztem, hogy felhúzom magam. Erre ő azt írja nekem, hogy "Nyugodj meg, nem kell majd fizetned, bízz bennem." Mondom jó, meglátjuk....

Egy újabb hétbe telt míg beért ide a Romániai vámba a baba, ami végülis tök jó idő Japánból. Végig követtem a kóddal...Nem tudjátok elképzelni mit éltem át nap mint nap, ezzel a várakozással és azzal, hogy "mi lesz ebből az egészből?". Természetesen ahogy beért a vámba, máris kaptunk egy smst, hogy küldjek egy e-mail címet, ahova tudják küldeni a kitöltendő doksikat. Másnap meg is kaptam őket az e-mailembe. Igazából csak 1 doksit kellett kitöltenem, ami amolyan "vámos bevallás" vagy mi a szar. Tudjátok, hogy mi a szar van a csomagban, mennyibe került és ilyenek. Mellékelnem kellett a személyim is, na meg képeket, a paypales fizetési bizonyítványról és hasonlók. Ezeket szépen kitöltöttem, "lefényképeztem" stb. és elküldtem. Másnap ismét jött a válasz, hogy nem jó, mert a csomag nem erre a névre van és hogy a helyes adatokat küldjem el...Hát igen, erre számítottam de most mit csináljak? Megint a rosszúllét kerülgetett...végülis fogtam magam, vettem egy nagy levegőt és felhívtam őket (ÉN, akinek fóbiája van a telefonálástól...). Előszőr egy pali vette fel, nagyon bunkó, bágyadt hangja volt, kértem a telefonhoz azt a nőt aki foglalkozott az én vámos ügyemmel. Szerencsére máris kapcsolta, a nőci hangja alapján fiatal volt és nagyon kedves, aranyos és szerencsére megértő. Elmagyaráztam neki, hogy mi történt, hogy az a név a halott nagymamámé, hogy az eladó mennyire figyelmetlen volt és hogy sajnos ebből az okból nem tudom küldeni azokat az adatokat, de hogy én rendeltem a babát és hogy a cím is láthatja, hogy ugyanaz, meg hogy a mellékelt képeken is látszik, hogy az én nevemre kellett volna küldeni a csomagot stb. A nő végig hallgatott, aztán azt mondta, hogy megbeszéli a kollégáival és meglátják, hogy mit tehetnek?. Ezzel lerakta és aznap nem is hallottam többet felőlük, másnap is hiába vártam a telefon hívást vagy e-mailt. Na mondom, ennek lőttek, valszeg vissza küldik a csomagot, aztán most kezdhetek magyarázkodni az idióta olasznak, hogy mekkora idióta volt...Egészen este 6ig ez volt a fejemben, amikor is megnéztem újra a követő kódot és azt mutatta, hogy tovább indult a csomag a vámból és másnap kiszállítják *-*

El nem tudjátok képzelni mekkora kő esett le a szívemről...éreztem, hogy elsírom magam a megkönnyebüléstől...Nem érdekelt már, hogy kell-e fizetnem vagy sem, csak hogy ez a kínos és hülye szituáció tisztázva lett és hogy végre valahára kézbe kapok a grál babám, aki miatt kb a fél idegrendszerem elmorzsolódott...Eljött a másnap, július 10 és csakugyan jött a futár vele. Egy kerek hónap és egy nap telt el amióta megvettem! A mellékelt papírokból kiderült, hogy úgy oldották meg a dolgot, hogy újra nyomtattak mindent az én nevemre, na meg valszeg megmagyarázták a dolgot a vámnál is (?). És igen, sajnos fizetnem kellett ÁFÁt + vámot, ami még egy szép 47 euro lett plusszba...Egyébként a szállító cég a FedEx volt szerencsére és nem a DHL, mert azok még plusszba vesznek el pénzt csak azért is hogy elintézik neked a vámot -_-""

Khm, szóval írtam egy szép üzenetet a drága eladónak, hogy köszönöm szépen, igenis megvámoltak és mellékeltem egy fotót a számláról is, hogy lássa nem hazudok. Nagyon nem értette, hogy én miért vallottam be a baba eredeti árát a vámnak, mikor ő egy potom összeget (kb. 15 euro) íratott a csomagra. Aha, csak ő nem tudta azt, hogy ez Románia. Ez egy kibaszott kommunista ország felfogásban még mindig. Itt nem úgy van, hogy a vámnál elhiszik azt amit a csomagra írnak, mert tudják, hogy mindenki hazudik, pont azért, hogy ne kelljen áfát meg egyebeket fizetni és igenis kérik az eredeti számla kivonatot, amit nagyon nem jó ötlet meghamisítani, mert ha rájönnek, hogy átvágtad őket, akkor bizony keményen megütöd a bokád, bírosági ügy lesz belőle adócsalás miatt.

Summa-summárum. Az eladó kérte a bocsánatot, azt mondta, hogy a kövi rendelésemből kedvezményt kapok, levonja az árból ezt a 47 eurót amit ráfizettem, meg hogy ingyenes szállítást is kapok és hogy nekem ezentúl csakis Olaszból küld majd! De őszintén gyerekek...2x is meggondolom majd, hogy még rendeljek-e tőle, ezek után...Anno szerencsém volt Nyarukoval, mert az volt nála Olaszban raktáron. Első perctől fogva nem is álmodtam, hogy ez lesz belőle, hisz a listázásban is azt írja, hogy Olaszból van küldve! Kibaszott átverés volt az egész! De megpróbáltam úgy felfogni, hogy az a 47 euró amit ráfizettem, olyan mintha a fent mutatott Alien figurát vettem volna meg és ez kicsit nyugtatja a lelkem, hogy nem a semmibe ment el az a pénz...

Na és a babu? Végülis nagyon drága, és igazi különlegesség, bár a haját még meg kell formáznom kicsit olyanra, mint amilyen a promo képén. Szívás, hogy ilyen drága pénzért még azt sem képesek megcsinálni...Szóval ő itt Junta Azumaya a Dakaretai Otoko Ichii Ni Odosarete Imasu anime/manga egyik főszereplője, egyébként yaoi műfaj. Én nem szeretni yaoit, de ebbe a pofiba és stílusba abszoluté belezúgtam ♥ Szerelem volt első látásra XD Hát jól megjártam vele...De mindegy végülis nagyon örülök neki, majd kap ő is más nevet, meg ilyenek, a háttérben dolgozok is valamin, na de majd mindent a maga idejében :3 Szóval így ő a negyedik Azone babám, és második pasim.

Közben hozzáláttam ismét pénzt gyűjtögetni, még nincs kiszemeltem. Szerintem majd "impulse buy" módon akit épp meglátok az lesz az :D És valszeg majd egy más méretű lány lesz, egy L vagy XS méretűt szeretnék, de lehet, hogy Lil Fairy lesz belőle, még nem tudom én sem.

Hát ilyen volt a Június/Július első fele...vélemények?XD Elnézést kérek, hogy ilyen hosszúra sikeredett a bejegyzés, köszönöm annak aki végig olvasta! ♥

Bj-Lydia

Aliens bemutató: Rhino Alien

2020.06.19. 23:17

Sziasztok!

Ma ismét egy figura bemutatóval jelentkezem, ami most végre egy brand new darab a kollekciómban, hiszen végre befutott a már olyan régóta előrendelésbe lévő Rinocérosz azaz orrszarvú Alien figurám. Ha emlékeztek még a vírusos dolog elején említettem, hogy minden egyes előrendelésem lemondtam, kivéve ezt és nem bántam meg, mert elképesztő egy darab!

Természetesen ez is egyike a Kenner Tribute szériának a Neca Toys által. Ami azt illeti ez a legnagyobb és legvaskosabb Kenner Tribute darab amit eddig kiadtak. Magasságra kb. csak a Sáska Alien éri el, de az jóval karcsúbb alkatú és ez végülis érthető :)

A doboza igazi gyűjtői doboz, kartonból, tépőzárral nyitható "ajtóval". A figurát bármikor vissza lehet helyezni a dobozába, ha akarjuk. Ebben különbözik az elődeitől, mivel az össze többi Kenner Tribute Alien eddig sima műanyag dobozban jött. A doboz külseje tükrözi a vintage figura  dobozát, míg belűl van egy klassz promo kép és persze láthatjuk teljes egészében a figurát is.

A figura kb. 18 cm magas (de ez négykézláb vagyis a természetes pózban), két lábra állítva szerintem legalább 30 cm, szóval igen 2 féle pózban is meglehet állítani. Pont ahogy már a Neca Alienektől megszokott ez is több mint 30 ponton artikulált, gyönyörű feketéből, barnás-bronzon keresztűl, áttetsző narancssárga színben pompázik.

Testének érdekes elemeit és részleteit főként akkor csodálhatjuk meg, mikor két lábon áll:

A feje sokban hasonlít a megszokott Alienekre, a nyaka viszont jóval vastagabb, sőt igazából maga a feje is. A fogai tüskeszerűek, és a nevéhez illően szarvak diszítik az orr részét, de igazából a fejének más részeit is. Ő is rendelkezik a belső kinyúló szájjal.

A karjai/mellső lábai teljesen másak mint a hátsók. A hátsók igazi "hálós" felépítésűek, talpa vaskos, 3 lábujjal, míg a mellső lábakon 4 ujj található, a középső kettő jóval hosszabb és ezek egybe is vannak nőve.

A figura különlegessége, avagy extrája, hogy a fejét védő páncél darabot le lehet venni. Ez félig áttetsző darab, alatta pedig igazán érdekes, rovarszerű koponya húzódik.

A figura egész ügyesen megáll magára, ha szépen beállítjuk, így nincs feltétlenűl szüksége állványra. A dobozban viszont érkezik mellég a már megszokott kis képregény is, ami a vintage verzió újra kiadása.

Mit gondoltok? :) Nekem nagyon tetszik, bár még mindig a sáska a kedvencem :D Őszintén alig várom már a következőt, remélem idén is lelepleznek legalább egy új "család tagot" az online SDCCon!

Bj-Lydia

Aliens bemutató: Alien Queen és Newborn Hybrid

2020.05.14. 00:22

Sziasztok!

Már nagyon régóta igértem nektek ezt a blogocskát és most végre összekapartam magam, videózás közben, és kattintgattam :) Szóval enjoy!

Elsőként a születésnapomra kapott gyönyörű, óriás Alien Queen (Királynő) figurát mutatnám meg kicsit közelebbről. Még a múlt évben írtam, hogy mekkora ez a bestia, de most is megyjegyezném "hivatalosan is a legnagyobb akció figura most a gyűjteményemben (38 cm magas, 76 cm hosszú) és teljesen méretarányos a többi Neca Toys Alien gyűjteményemmel". A figura szuper artikulált, több mint 30 ponton, emellett a farkát bármilyen pózba lehet tűrögetni.

A következő kiegészítő darabok külön érkeznek a dobozban. Az állvány két különböző magasságú tartó rúddal is el van látva. Mivel csakis állvány segítségével képes megállni (a feje és testének első fele túl súlyos), ezért ezek nagyon jól jönnek, és a beállított magasságot így mi tudjuk eldönteni., pl. nálam mindig az alacsonyan kell lennie, mert másképp nem fér be a polcra :D 2 darab cserélgethető szájjal jön, az egyik a normál póz, míg a másik a kinyújtött. Sajnos a szájakat nagyon nehéz beszerelni és rendszerint kipottyannak a szájából...Ugyanez vonatkozik a 6 darab, különböző méretű hát díszére (azok a fejze alakú micsodák), hiába van kis golyó a végükön amiknek meg van a hátán a hely, nem kattanak be rendesen, ráadásúl a fejének mozgását abszoluté gátolják, ezért folyton kipotyognak :/ Én nem is szoktam berakni őket egyáltalán.

Itt a magas állványon láthatjátok:

 

A mancsai igazi csontvázszerűek 6 ujjal, míg középen van a 2 kis karja 3 ujjal ellátva:

A farkincája elképesztően hosszú, a végén egy szép kis dárdával:

A feje pedig az ékessége, a "koronája". A fogai átlátszóak.

Ilyen a háta ha benne vannak a díszek, itt is látható, hogy mennyire akadályozza a fejének a terét és mozgását:

Végezetűl pedig 1-1 kép a magas és alacsony állványon, hogy lássátok mekkora egy normál méretű Alien figura mellett ami 23 cm magas.

 

***

A másik darab amiről igértem nektek részlet képeket az a Newborn Hybrid (Újszülött hibrid), az Alien Resurrection filmből. Egy szintén gyönyörűen és "élethűen" kidolgozott darab, azzal a fényeséggel amit rá kentek, sikerült visszaadni a nyálkás hatást, amilyen a filmben is. Ő szintén egy szép nagy darab (29 cm ha jól emlékszem), főként a magasságának köszönhetően. Majdnem 30 ponton artikulált ez is.

Az egyedüli kiegészítő amivel jön, ez a fekete állvány, ami szintén szépen artikulált, hátúl egy gomb segítségével állítható a magassága, a fölső tartó részen van egy plussz darabka is ami eltávolítható, a derék résznél egy "rák ollóhoz" hasonló öhm kar van, amit a derék szélleségének megfelelően állíthatunk. Az állvány klassz meg minden, de két bajom van vele: 1. minőségileg szar a műanyagja, mert már a kis plussz darabka meg is repedt... és 2. túl fényes a talapzati rész, a figura nagyon könnyen elcsúszik rajta és pofára esik. Ennek a figurának is mindig szüksége van az állványra, mert támaszték nélkül, a különleges lábai miatt nem tud magára megállni.

Na és ilyen a figura rajta normál állásban:

A kezei igencsak emberszerűek, hosszú ujjakkal, a lábain viszont csak 4 ujj van:

A fejéről kicsit túl sok képet készítettem azt hiszem XD De szeretem, hogy mennyire részletes, sok kis bemélyedéssel, színekkel. Cukinak tartom az orránál azt a kiálló részt és apró fogait:

És itt látható, hogy milyen ha teljesen kinyújtjuk a végtagjait, illetve ilyen pózban és normál pózban mekkora a normál méretű Alien mellett:

Remélem tudtam egy kis betekintőt nyújtani nektek ezekből, talán még azoknak is akik nem rajonganak különösebben értük :D Hamarosan jelentkezem még más figurás fotókkal is!

Bj-Lydia

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

-Ócskapiac haul (December-Január-Február-Március)

 

Chat

A hónap képe

Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥

Művész: @raptorjules

 

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

     

Szünetelnek

 

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.