2020.06.19. 23:17
Sziasztok!
Ma ismét egy figura bemutatóval jelentkezem, ami most végre egy brand new darab a kollekciómban, hiszen végre befutott a már olyan régóta előrendelésbe lévő Rinocérosz azaz orrszarvú Alien figurám. Ha emlékeztek még a vírusos dolog elején említettem, hogy minden egyes előrendelésem lemondtam, kivéve ezt és nem bántam meg, mert elképesztő egy darab!
Természetesen ez is egyike a Kenner Tribute szériának a Neca Toys által. Ami azt illeti ez a legnagyobb és legvaskosabb Kenner Tribute darab amit eddig kiadtak. Magasságra kb. csak a Sáska Alien éri el, de az jóval karcsúbb alkatú és ez végülis érthető :)
A doboza igazi gyűjtői doboz, kartonból, tépőzárral nyitható "ajtóval". A figurát bármikor vissza lehet helyezni a dobozába, ha akarjuk. Ebben különbözik az elődeitől, mivel az össze többi Kenner Tribute Alien eddig sima műanyag dobozban jött. A doboz külseje tükrözi a vintage figura dobozát, míg belűl van egy klassz promo kép és persze láthatjuk teljes egészében a figurát is.
A figura kb. 18 cm magas (de ez négykézláb vagyis a természetes pózban), két lábra állítva szerintem legalább 30 cm, szóval igen 2 féle pózban is meglehet állítani. Pont ahogy már a Neca Alienektől megszokott ez is több mint 30 ponton artikulált, gyönyörű feketéből, barnás-bronzon keresztűl, áttetsző narancssárga színben pompázik.
Testének érdekes elemeit és részleteit főként akkor csodálhatjuk meg, mikor két lábon áll:
A feje sokban hasonlít a megszokott Alienekre, a nyaka viszont jóval vastagabb, sőt igazából maga a feje is. A fogai tüskeszerűek, és a nevéhez illően szarvak diszítik az orr részét, de igazából a fejének más részeit is. Ő is rendelkezik a belső kinyúló szájjal.
A karjai/mellső lábai teljesen másak mint a hátsók. A hátsók igazi "hálós" felépítésűek, talpa vaskos, 3 lábujjal, míg a mellső lábakon 4 ujj található, a középső kettő jóval hosszabb és ezek egybe is vannak nőve.
A figura különlegessége, avagy extrája, hogy a fejét védő páncél darabot le lehet venni. Ez félig áttetsző darab, alatta pedig igazán érdekes, rovarszerű koponya húzódik.
A figura egész ügyesen megáll magára, ha szépen beállítjuk, így nincs feltétlenűl szüksége állványra. A dobozban viszont érkezik mellég a már megszokott kis képregény is, ami a vintage verzió újra kiadása.
Mit gondoltok? :) Nekem nagyon tetszik, bár még mindig a sáska a kedvencem :D Őszintén alig várom már a következőt, remélem idén is lelepleznek legalább egy új "család tagot" az online SDCCon!
Bj-Lydia