Random gondolatok...

NYTF véleményezés part 3

2019.03.28. 23:48

Sziasztok!

Folytatom tovább az idei NYTF véleményező blog bejegyzéseim és egyben ezzel a bejegyzéssel be is fejezném ezt.

A következő cég a SpinMaster, aki az utóbbi időben szépen kinőtte magát a Hatchimals őrülettel. Ahogy látom tovább folytatják a minik gyártását, újabb ötletekkel, amik most kis pixiek, meg egyéb finomságok. Új szériát is indítanak, ilyen mini tojásból kikelős lényekkel. Cukiknak tartom őket, bár helyileg én még mindig azt látom, hogy az első és második szériás blind boxok polc melegítők XD Miért nem lepődök meg? Drágák a kis figura méretekhez képest, ez az igazság...Számomra ezeknek a gyűjtögetése szintén csakis az ócska piacon lehetséges, mert ott potom árakon fognak majd menni, mikor kidobódnak, csak várni kell :) De ettől eltekintve rengeteget adtak már ki! És adnak is, hiszen a videóban elhangzik, hogy már a hatodik szériánál tartanak!!

Ami igenis felkeltette az érdeklődésem az egy teljesen új széria tőlük Candy Locks (2:36tól) néven. Amint megláttam őket két dolog jutott eszembe "Shoppie baba kopik" és "Jézusom az a haj!". Mert oké egész cuki kis babák, nyilván a cég nem akar lemaradni az utóbbi időben felkapott mini baba őrületről (ugye Shoppiek, LOL Surprise, Hairdorables stb.), szóval ők is előrukkoltak ezzel az ötlettel csak jaj...az a haj >.< Olyan anyagból van, mint a kifésült fonál, vagy mint valami színes vatta...Kicsit ráz a hideg ha ránézek, főleg ha bele gondolok, hogy mi lesz abból a hajból egy gyerek kezében o.O Te jó ég, biztos jól átgondolta ezt a cég??

A videóban megjelenik még a nem régiben kiadott Off the hook (3:06tól) mini baba-figurák, amiknek cserélgethetőek a testrészeik, így öltöztetjük őket. Nekem első perctől nem jöttek be, valszeg ezért a cserélgetős dolog miatt, nem tartottam érdemlegesnek őket ahhoz, hogy beszéljek róluk az oldalon.

Kövi cég a Just Play. Tovább dübörögtetik a Hairdorables babácskákat, látszólag külföldön nagyon rájuk haraptak, nálunk még kevésbé a magas ár miatt...Ott már a második széria boltokban van és a videóban láthatjuk a harmadik szériát is. Be kell vallanom, hogy egyre jobban bejönnek nekem is, tetszik a sok színkavalkád és nyaj most már fiúcska is bevegyűl közéjük :D

Ugyanebben a videóban van a Moose Toys is. Hát ők aztán tényleg aratnak a Shopkinsekkel (1:26tól) már nagyon régóta. Már rég elvesztettem a fonalat, hogy hol, melyik szériánál is tartanak? Szóval csakis a piacon vásárolom fel amit találok, és egyelőre nem bővelkedik a kínálat...

A többi bemutatott cucc a videó hátralévő részében engem személy szerint egyáltalán nem érdekel, de ti végig nézhetitek ha gondoljátok. Egészen a videó végéig, ahol igazából csak említik a LOL Surprise babákat, de semmi különleges újat nem láttam, viszont ott vannak a Poopsie Surprise (6:23tól) dolgok, amik engem is nagyon magukkal ragadtak! Van ami már nálunk is megjelent belőlük, de egyelőre nem az ami engem érdeklne és hát...nagyon drágák...Kár, hogy a videóban nem mutatják a kis blind bagek tartalmát bőveben :)

A következő cég a Jakks Spacific, akik mindig kitalálnak valami érdekeset XD Most is bővelkednek a hülyébbnél hülyébb ötletekkel, deee van valami amin megakadt a szemem, ez nem más mint a Who's your llama? (1:18tól) Mert imádom a lámákat, szerintem nagyon vicces állatok és úristen mennyire aranyosak már ezek?? A normál méretű figurák is blind boxosak, meg a minik is, de én nagyon imádom mindkettőt XD A videó hátralévő részében szintén olyan dolgok vannak, amik engem személy szerint nem érdekelnek, de ha titeket igen, akkor hajrá!

Végezetűl a Playmates Toys, ahol bemutatták az újabb figurákat az új Rise of the TMNT szériából. Még mindig úgy vagyok ezzel az egész szériával, hogy fogcsikorgatva próbálok barátkozni vele, néztem már pár epizódot is online, de eh...nagyon mai gyerekeknek van kitalálva. Úgy vagyok a figurákkal is, hogy majd másodkézből ha találok jó áron, akkor veszek. Viszont be kell vallanom, hogy szerintem a gonosz karakterek jobban néznek ki és viccesek is, mint maguk a teknőcök.

Bj-Lydia

NYTF véleményezés part 2

2019.03.23. 23:52

Sziasztok!

Folytatnám tovább akkor az idei NYTF véleményezésem, amilyen röviden csak lehetséges :)

A következő stand/cég, vagy nem tudom minek nevezzem, a Hasbro. Jelenleg úgy aktívan nem gyűjtök semmit tőlük (kivétel, ha az ócskán találok vlmt), de azért mindig megnézegetem a kínálatukat, főleg a Descendants babákat, 2:12-től, amikért még mindig fáj kicsit a szívem, hogy nem gyűjtöttem őket első perctől, de részben meg örül neki a pénztárcám XD Mivel idén jön ki a harmadik filmjük, ezért ismét új babákkal szolgálnak és kicsit...WTF??? Ezeknek is rebootolták az arcukat, ha nem tévedek :( Nem tetszenek! Túl...nem is tudom mihez hasonlítsam őket, de elvesztették azt a "rajzfilmes" stílust, ami annyira bejött nekem eddig, és a ruhákat is uncsinak találom. Lehet ezzel azt akarják szimbolizálni, hogy ugye a szereplők is felnőttek azóta, változtak, de mégis...számomra ez a harmadik (?) széria, már nem-nem. Még mindig titkon reménykedek, hogy találok az ócskán a régi kiadásokból XD

Maradjunk még kicsit a Hasbronál. WTF?? megint. Ennyire népszerűek külföldön a Trollok, meg a Troll film? Úgy értem, hogy most ősszel jön ki egy újabb. Ez annyira fura számomra, mivel itt mindenki magasról tesz rájuk és a boltban potom áron dobálják utánad a megmaradt játékokat XD Ez hihetetlen. Mellesleg én sem szeretem őket, csak a vintageokat kezdtem el gyűjteni, amik nem Hasbrosak.

Ami pedig a Lost Kitties blind boxos cicukat illeti, megint elképedtem, hogy már harmadik szériánál tartanak, nálunk meg csak első és hát...az sem megy. Az emberek nem tudják mi van a kis tejes kartonokban, meg aztán kurva drágák is :/ Ez itt a probléma. Én nagyon szívlelem őket, de ennyit nem adok értük, szóval lesem majd a leszállításokat! Bele értve a harmadik szériába, most látom, hogy már egérkék is lesznek...annyira édesek!! *-*

Az LPShez meg nem szólok már hozzá, számomra az már csakis ócskás téma lehet :D Egyébként elvesztették szerintem a régi charmjukat, már nem érdekli a mai kölköket.

A kövi stand pedig a jó régi Mattel. Nos amióta már úgy halott számomra ez a cég, igazából csak röhögni, vagy inkább sírni tudok rajta és a gyártmányain. Ha megfigyelitek, a videó elején, a bemondó háta mögötti karton pano izén rajta van a Monster High is, de én őszintén nem hallottam, vagy láttam bármit is ezzel kapcsolatban a NYTFen, szóval igen, szerintem hivatalosan is halottnak tekinthetjük, bár a reboot óta már szép lassan megérett erre. A videóban bemutatott dolgok közül (van egy Barbie témás videó is külön a csatornán, annak aki kiváncsi rá: KATT), hát majdnem hátast dobtam! Pontosabban 1:00-től, a DC Superhero Girls babáktól, hisz rebootolták ezeket is, éljen (!?). Kijelenthetem, hogy a Mattel egymás után vágja el a legsikeresebb szériái alatt a fát a rebootjaival, én a visszajelzéseket olvasva, máris temetem ezt a szériát is *veszi is vállára a lapátot*. De komolyan, úristen, mik azok a fejek és arcok?? Földönkívüliek lettek mind O.O És nem a cuki fajták...rémes. Sosem voltam nagy DCSG rajongó, de a régebbi babák ezerszer jobban néznek ki!

Folyt. köv.

Bj-Lydia

NYTF véleményezés part 1

2019.03.16. 23:20

Sziasztok!

Úgy gondoltam már ideje ebbe is bele vágni, hisz a New York Toy Fair már lassan egy hónapja, hogy lezajlott. Az igazság az, hogy olyan sok mindenről nincs miről beszélnem, mert olyan dolgokat nem igazán láttam, ami annyira megragadt volna, deee azért véleményezek egy kicsit.

Kezdeném elsőként azzal a standdal ami a legjobban érdekelt, ergo a Mezco Toys, Living Dead Dolls részlege. Azt kell mondanom, hogy idén csalódtam a felhozatalban, bár részben számítottam rá, hogy ez lesz, hiszen már a múlt évben bejelentették a "spórlást" és kevesebb baba mennyiséget.  Sajnos idén csak Presents babák voltak jelen és új széria nem...Remélem ez nem azt jelenti, hogy örökre vége a szériáknak, mert az nagyon szomorú lesz...Ami pedig a Presents babákat illeti, nos a régiek között felbukkant néhány újonnan leleplezett kiadás is, ezekről bővebben infok és képek az LDDs oldalamon: KATT

Engem kifejezetten csak 3 baba érdekel a kiállítottak közül, ami nagyon jó dolog a pénztárcámra nézve XD Ezek a 2017es Pennywise (de ezt már a múlt évi SDCCon is említettem, mert őt már akkor mutatták be, csak ideje lenne már kiadni...), La Llorona (akit már előrendeltem helyileg) és Owl Man (akiből majd csak valamikor jövőre lesz valami...). Őszintén remélem, hogy a SDCConon majd kicsit jobb kínálattal rukkolnak elő és egy új szériával...meg nagyon szeretnék már végre egy vérfarkas babát is! A videóban 11:49-től futnak végig a babákon:

A következő stand a Neca, mert újabban nagyon rám jött a figurázás XD De komolyan, ha lenne pénzem, szerintem folyamatosan csak Neca figurákat vásárolnék (pl. az összes horror figurát), mert egyszerűen imádom azt amit gyártanak, kiválló minőségűek! Jól is néznek ki, de ilyenkor csak a nyálam csorgatom nézegetve a videót. Különösen tetszenek a 6:58tól mutatott Tini Ninja kettős csomagok, az eredeti, retro rajzfilm alapján *-* Annyira klassz lenne megvenni ezeket a szetteket, de tuti kurva drágák lesznek, szóval igen, csak nézegetem tovább...

És itt van még egy videó a Neca részlegről, ahol kicsit jobban megfigyelhetőek az Alien figurák, mert az előző videóban ezen csak végig siklik a filmező, pontosabban 2:43tól. Ezekből a figurákból már én is előrendelgettem ezt-azt :)

Folyt. köv.

Bj-Lydia

Blog: NYTF 2018 véleményezés III

2018.03.06. 22:58

Sziasztok!

Végre itt volnék az idei NYTF véleményezésem újabb és egyben utolsó részével is. Ebbe a bejegyzésbe még 2 céget/témát szeretnék megemlíteni, mindkettő nagyon fontos számomra és közel áll a szívemhez, bár idén többé-kevésbé csalódtam bennük...

Elsőként a Mezco Toyst emelném ki, ezen belűl is a Living Dead Dollst, ami ugye most az egyik fő gyűjteményem. Persze szeretnék sok féle figurát és hasonlókat a Mezcotól, de hát a pénz.... Aki követi a LDDs oldalam (//livingdeaddolls.gportal.hu/), az már olvashatta röviden a véleményem és láthatta az újdonságokról a fotókat is, ezért ide nem fogom megint kiposztolni újra a képeket, kérlek nézzetek fel az oldalra :) De azért itt is elmondom röviden (meg igazából készítettem egy youtube videót is a véleményemmel, angol nyelven, amit a yt csatornámon nézhettek meg), hogy mit gondolok.

Szóval a bemutatott új Living Dead Dolls Presents babák: Freddy Krueger, Valak, Michael Myers és Pennywise (2017es). Belőlük Valak kivételével mindegyik érdekel és szeretném is megvenni őket. Freddyre már le van adva az előrendelésem, a másik kettőre is le fogom adni amint lehetséges :) Ami a 35. szériát illeti, csalódott vagyok, mert unalmasnak találom a ruhákat és a babák se valami "wow", szépek, de voltak már jobbak. Úgy érzem, hogy szerettek volna egy nagy durranást ezzel a szériával, hiszen a 20. évfordulót ünnepeljük, ezért is adtak ki 2 olyan babát, akik előzőleg dobott projektek voltak, meg behozták a "titkos ötödik baba" ötletet is. (Tudom hogy ez így értelmetlen sokatok számára, de tényleg olvassátok el a LDDs oldalamon a cikket XD) Viszont azzal, hogy spóroltak a ruhákon, csak azért hogy 5 különböző féle titkos babát tudjanak kiadni...Óriási baromság és baklövés szerintem! Kitolás a gyűjtökkel szemben. De mindegy, ez csak az én véleményem. Ettől eltekintve, meg attól is, hogy a ruhákat továbbra is nagyon uncsinak tartom, szeretném majd megvenni a 35. szériát is, már csak azért is, mert Galerast és Legiont imádom belőle. Candy Rotten és Eve sem rossz, hozzájuk kell még szoknom. Csak abban reménykedek, hogy majd az én szettemben azt (vagy azokból egyet) a titkos babát kapom majd aki tetszik is...De egyelőre még azt sem tudjuk hogyan néznek ki, így még nem tudok véleményt mondani és választani.

A többi bemutatott baba nem érdekel igazából, mert vagy el sem hozzák őket, vagy tényleg nem érdekel XD Na de azért itt egy videó a Mezco részlegről:

A másik cég pedig a Playmates Toys, akit most csakis a TMNT részleg miatt emelek ki és te jó ég...Hol is kezdjem? Tudjátok, hogy nagy Tini Ninja Teknőcök rajongó vagyok gyerekkorom óta és az eddigi összes rajzfilm sorozatot szerettem és követtem, végig néztem. Nos idén ismét rebootolját a rajzfilmet. Nem értem miért kell máris, hiszen most lett csak vége az előző sorozatnak, de oké...a rajzfilm grafikája elég egyszerű, amolyan "fusi munka", de azt még csak el lehetne fogadni, ha nem az egészet a Michael Bay féle TMNT filmek alapjára építették volna! Mert azok rémesek! Emellett olyan fő dolgokat is megváltoztattak, mint: Leonardo helyett Raphael lesz a csapat vezér! April néger lesz! Szecska Mester úgy néz ki mint egy dagadt tengerimalac! És nincs Shredder! És még folytathatnám....Borzalmas az egész szerintem :( Nagyon nem tetszik. Persze a Playmates máris hozza az új figurákat erre az alapra és jaj...Szóval eléggé ki vagyok akadva az egésztől, lehetséges, hogy ez lesz az első olyan sorozat amit nem fogok nézni és követni, ami szomorú ennyi idő után. Miért kell a rebootok 90%nak szarnak lennie?

Ehm nos igen, ennyi lenne az ez évi NYTF számomra, ti mit gondoltok?

Bj-Lydia

Blog: NYTF 2018 véleményezés II

2018.03.03. 00:04

Sziasztok!

Nos folytatnám tovább az idei NYTF véleményezéses blog sorozatom és máris belevágok az MGA részleggel. Ezen belűl pedig bemutatták a legújabb LOL Surprise termékeket. Őszintén imádom a LOL Surpriset, mert szerintem nagyon kreatív módon oldották meg az egészet, teljesen új szintre léptek a blind bag dologban. És annak ellenére, hogy kisbabákról van szó (bár vannak állatkák is), még mindig cukinak tartom őket. Volt esélyem helyileg is látni már, kézbe fogni a LOL Surprise labdákat, de olyan áruk van, hogy tuti ennyiért nem veszek egyet sem :( A videóban láthatjátok az újdonságokat, de aminek nagyon örültem az, hogy végre fiú babák is lesznek, nem csak lányok. Ráadásúl az új fiú testvér páros punk stílusú! *-* Nagyon szeretném őket, de tuti, hogy valami ultra ritkák lesznek...Ott vannak még Num Nomsok is, bár azokért kevésbé rajongok. Említik a videó leírásában a Project MC2 babákat is, de én nem láttam a videóban XD Ettől eltekintve, szeretnék ilyen babát is magamnak, mert nagyon szép arcuk van, de nem fogok neki gyűjteni őket, inkább lesek rájuk az ócska piacon ;)

Térjünk a Moose Toyshoz, akik mint általában 1001 féle cuccot gyártanak, de amik engem úgy igazán érdekelnek, azok a Shopkinsek. Szintén olyan véleménnyel vagyok róluk, hogy szeretném gyűjteni, de drágák, ezért a leszállításokat vadászom és az ócskát figyelem :) A Shoppies babák nagyon cukik, bár még mindig öntött  a felsőjük...Ahogy láttam már a 10. szériánál tartanak a Shopkinsekből, ami nem csoda, mert úgy vették mint a cukrot, és el kell mondanom, hogy eddig ez az egyik legklasszabb csomagolás amivel előrukkoltak! Úgy értem maga a csomagolás is egy élelmiszert/tárgyat mintáz és nem kell kidobni, mert tökéletes babákhoz fotókra vagy baba házba! Egyedüli dolog amiért kevésbé vagyok oda az a Cutie Cars, mert olyan sok értelmét nem látom, pont ahogy a mini Shoppies babáknak és játékszetteknek sem (Happy Places), de tuti sokan szeretik ezeket is.

Megemlíteném közben még, hogy ugye ott van a Littlest Pet Shop ami szintén nem rég kapott rebootot és őszintén jó irányba, ami meglepő ha a rebootokat nézzük! De szerintem jól tették, mert a rebootolt állatkákkal visszenyerték a LPS eredeti feelingjét. Aztán ott vannak a Fingerlingsek, amiket ezelőtt egy évvel mutattak be és nagyon cukik, azóta is lesem őket a boltban, hogy na már lehetne egy leárazás XD (Tudom, hogy sokat hajtogatom, hogy "ez drága, az drága", de szerintem mindenki tisztában van az eredeti játékok és gyűjtenivalók árával, meg azzal is, hogy sajnos bármennyi féle cuccot is szeretnénk gyűjteni, egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak csak ha milliomosok lennénk!) Ezekről nem posztolok videót, de az említett csatornákon megnézhetitek őket.

A mai blog részemet a Calico Critters/Sylvanian Families figurácskákkal zárnám, mert annyiraaaaaa cukiiiiik! Imádom őket! Magyarországon sok helyen árusítják őket, láttam mikor ott voltam, hozzánk viszont már nem importálják, ami nem meglepő...az árak miatt. Méregdrágák ezek a pici plüssözött tünemények. Viszont ettől eltekintve mindig olvadozok mikor videót látok róluk vagy épp képeket! Most is, bemutatták a legújabb kollekciókat és egy teljesen új várost találtak ki! *-* Azt hiszem, egy másik életemben csak ezeknek a figuráknak a gyűjtésére szánom majd magam XD

Folyt. köv.

Bj-Lydia

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

-Ócskapiac haul (December-Január-Február-Március)

 

Chat

A hónap képe

Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥

Művész: @raptorjules

 

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

     

Szünetelnek

 

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.