Random gondolatok...

Babu hírek 9: Újak a régiekből

2021.02.07. 23:39

Sziasztok!

Már jó ideje nem jelentkeztem, de így, hogy a képfeltöltő probléma továbbra sem lett megoldva (ismerve a gportalt nem fűzök nagy reményeket...), nagyon nehéz, hisz minden bejegyzésemhez tölteni és mutogatni kéne valamiket. Emellett igazából erőm és kedvem sem volt hozzá, hogy egyesével töltögessek és írjak valamit, pedig már muszáj lesz rávennem magam :/ A jelenlegi rendelésemmel elég sokat kínlódtam, már több mint egy hete dolgozok rajta, mert annyira lassan megy a sok részlet festés miatt, de végülis már hála az égnek kész vagyok vele...persze máris foghatok a következőnek ^^" Komolyan mondom semmire sincs már időm amit szeretnék csinálni, a youtube csatornám is már egy hónapja hanyagolom, mert nincs időm videózni és dolgokat kibontani. Eh mindegy, a mai bejegyzésben nem ezeket akarom tárgyalni, hanem a címnek megfelelően, egy új babu híres bejegyzést hoztam.


Elég régen volt már az mikor egy ilyen posztot írtam, azóta elég sok új baba jött ki, ami nem is csoda, hiszen ott volt az ünnepi időszak. Viszont azt kell mondjam, hogy semmilyen új baba széria nem jelent meg egyelőre. Csak a már eddig ismert szériákból hoztam új kollekciókról infot és fotókat. Mivel elmaradtam kicsit a hírekkel (ezt írtam fent is), ezért elnézést kérek, ha valakinek ezek már nem számítanak újdonságnak!

Kezdem először is az MGAval, mert hát most ő uralja igazán a baba piacot!  A Na Na Na Surprise babácskákból továbbra is adnak ki újabb és újabb szériákat, nem gőzerővel, hanem viszonylag nyugodt ütemben, ami szerintem jó azoknak akik gyűjtik őket. Viszont most előrukkoltak egy újdonsággal, ami a Na Na Na Surprise Teens kollekció! Mint a nevéből is rájöhettetek, ezek tini verziók és jóval nagyobbak (28 cm) mint az eddig megszokott kis Nanana-k (ezek szerint azok gyerekek). Ami még lényeges változás ezeknél, hogy a hajuk nincs egybe varrva a sapival amivel érkeznek és hogy a végtagjaikba hajlítható drótot is kaptak már!

Folytatásként ugyancsak az MGA, Rainbow High nevű szériája teljes erővel ontja az újabb és újabb babákat! Előző Babu hírek bejegyzésemben már bemutattam a második szériából Bella Parkert, nos mellé kiadták a széria többi tagját is, csupa új és új karakter, köztük az első RH pasi baba is! Köztük van még az első fekete bőrű szereplő is, emellett a sorba az utolsó baba nem más mint Amaya Raine, akiből ez a második verzió, hiszen ő előzőleg kapható volt már egy játékszettel.

Megjelent egy külön kiadású baba is, aki Valentin napi speciál féleség, ezért természetesen drágább is mint a többi baba, bár szerintem igazából semmivel sem jön több cuccal mint a többiek:

És ezzel nincs vége a RHnak, mert kijött az első "mellék-széria" is, amiben az első 6 lány pom-pom ruhában szerepel:

Nemsokára pedig, egy beharangozó videó alapján, egy teljesen új karaktert ismerhetünk majd meg ismét, aki úgy néz ki, hogy ismét speciális kiadás lesz:

Van egy olyan érzésem, hogy nincs már olyan messze a hivatalos harmadik széria sem a babákból, szóval sajnálom azokat akik gürcölnek a babák gyűjtésével, mert nagyon nem lehet könnyű tartani az ütemet ^^" Deee még mindig nem végeztünk az MGA hatalmával, hiszen itt a másik olyan baba széria ami eszméletlen ütemben nyomatja az új babákat a LOL Surprise OMG! Ténylegesen még én magam is bele vagyok zavarodva a szériákba... Alig, hogy kijöttek a legutóbbi Remix babák, máris bemutatták a legújabb darabokat, amik a Dance, Dance, Dance széria:

Emellett még 2 különálló babára is számíthatunk (amik nagy valószínűséggel egy újabb széria darabjai csak kevés az info még), ezek az ellentétes: Sweets és Spicy Babe. Egyelőre csak Sweetsről jelentek meg képek, de szerintem ezek a kiadások kicsit egyszerűbbre sikerültek mint az eddigi darabok. Vagy csak nekem tűnik így?


Térjünk át kicsit a Mattelre ami most nagyon hátúl kullog...az Enchantimals szériájából ugyan most jön ki valami új, de úgy néz ki, hogy halott a dolog. A Cave Club babákból a múltkori bejegyzésben is mutatattam néhány pizsamás kiadást, nos továbbra is azokból ad most ki, de őszintén nagyon uncsik :/ Szerintem ennek a szériának is befellegzett. A harmadik, új szériája ugye a Hello Kitty and Friends, amiből ki is jöttek az első darabok. Nyilvánvaló, hogy kisebb korosztályt akarnak velük megcélozni, sajnos ez a kidolgozásban és minőségben is látható. Itt volnának az újabb kiadások a szériához: Cinamoroll és a belőle ihletett baba (nincs neve egyelőre), illetve egy Hello Kittys témájú konyha szett. Őszintén értékelem, hogy legalább annyi erőt kifejtettek, hogy a ruháik nem öntött/festett darabok!


Végezetűl itt a Moose Toys is, aki szintén a Mattel mellett kullog most valahol a babák terén és tovább próbálkozik a FailFix babákkal. Ahogy látom elkezdték kiadni a második szériát ezekből is, emellett most már vannak Failfix állatkák is, ugyanazzal a trükkel, amivel a babák is működnek...bár még mindig nem értem miért kell arcpakolást rakni az állatokra is??! Kinek volt ez a hülye ötlete?? Egyébként hozzánk elérkeztek a boltokba ezek a babák, hát...nem valami nagy számok, bár szerintem az a tény, hogy a "Fail" kinézettel jönnek a dobozban, szerintem nagyon sokakat eltaszít! Nem kelti fel az ember figyelmét, a más, sokkal színesebb darabok elvonják a tekintetét az embernek, szóval szerintem polc melegítők lesznek.

Hát most ezeket szerettem volna megmutatni/bemutatni nektek. Ti mit gondoltok? Szerintem mint a múlt évben, mint idénre is megkoronázhatjuk az MGA-t mint a baba piac vezetőjét minőségben is, meg választékban is! Szerintem neki amúgy ez régi vágya volt, hiszen mindig is a Mattellel versengett, csak valahogy mindig is alúl maradt, lám-lám, most fordult a kocka :)

Bj-Lydia

Babu hírek 8: Hello Kitty and Friends és egyéb új babák

2020.11.15. 23:43

Sziasztok!

Ma egy újabb Babu hírek bejegyzéssel jöttem, mivel vannak újdonságok. Annak ellenére, hogy a vírus helyzet miatt kicsit megcsappant az újdonságok megjelenése, és megnőtt az "újrahasznosított" dolgok újra kiadása, azért még akad 1-2 teljesen új ötlet meg darab is.

Kezdeném máris a Mattel legújabb baba szériájával: Hello Kitty & Friends néven fog futni! Egyelőre úgy néz ki, hogy 4 babával kezdenek és ezek a jól ismert japán Hello Kitty és Sanrio márka/sorozat szereplőiből lettek inspirálva. A babák mellé jön maga a szereplő is mini figurában. Mivel a babák ránézésre eléggé artikuláció hiányosak, ezért úgy gondolom, hogy ezek olyan Enchantimals féle méretűek lesznek (vagy max Kuu Kuu Harajuku méret) és kisebb korosztály a célközönség. A ruhák színesek, vidámak, bár többé-kevésbé olcsó megoldásúak (pl. mellény csak nyomtatva van a pólóra). Cuki darabok, mindenképp be fognak jönni azoknak akik Sanrio rajongók. A fotókon sorban: Eclair és Hello Kitty, Gymberly és Keroppi, Jazzlyn és Badtz-Maru, Stylie és My Melody.

A Mattel szintén új babákat ad ki a Cave Club szériájában, pedig az első sorozatot nem rég nyomatta ki belőlük (nyáron volt talán?) és nem láttam, hogy nagyon sokan oda lennének értük. De na úgy látszik, hogy csak van valamennyi profit belőlük, ha folytatják :) Be kell vallanom, hogy pl nekem a Cave Club baba sorozat jobban tetszik mint az új Hello Kitty and Friends, de ízlések és pofonok. A (egyelőre) két új karakter aki csatlakozik: Bashley és Rockelle.

Illetve úgy tűnik, hogy ebből a szériából is kezdődik az "ugyanaz-a-karakter-csak-más-ruhában" dolog, mert itt van Tella pizsamás kiadásban is:

Az MGA Ent. Rainbow High szériája is robog (és őszintén sokkal nagyobb sikernek örvendenek mint a fent említette széria), hiszen szép lassan jönnek ki a második szériával is! Ebből már kiadták az egyik főszereplő lányt, aki látszólag lemaradt az első szériából, valszeg azért, hogy az elsőben csak maga a szivárvány színei legyenek benne. Nos az új lány a rózsaszín színt képviseli és Bella Praker a neve. A dobozának hátúlja árulkodó, mert láthatjuk rajta, hogy hamarosan a már ismert karakterek új ruhával és kinézettel lesznek kiadva, és egy fiú baba is csatlakozik a szériához!

Végezetűl beszúrom ezt ide, bár már egyáltalán nem követem és nem is próbálom követni az MGA LOL OMG baba szériáját, mert annyit nyomatnak ki folyamatosan belőlük, hogy az képtelenség...Na de a rajongóknak jó hír lehet az, hogy ebből a szériából is végre megérkezett az első fiú baba! Rocker Boi, egy kettős csomagban elérhető Punk Grrrl-el:

Mára ennyi lenne, várom a véleményeket :D

Bj-Lydia

Bemutató: LDD Fashion Victims: Kitty

2018.01.08. 22:06

Sziasztok!

Végre ide értem, hogy megírjam nektek a legutóbb szerzett Fashion Victims babámról a bemutató videót, amit gondolom már többen is vártatok. Sajnos nem volt időm megint az oldalra az utóbbi napokban egyéb elfoglaltságok miatt, de most már itt vagyok és ez a lényeg :)

Szóval, ismét a Living Dead Dolls kollekcióban járunk, a kedvenc Fashion Victims szériában, és akit ma megismerhettek, az Kitty.

A Fashion Victims (divat áldozatai) babák kb. 30 cm magasak, elég vaskos alkatúak. A fejük nagyon kemény gumi, ami már majdnem műanyagnak tűnik és mozgatható. Testük szintén kemény gumi, ami viszont fém vázra van építve, így hajlítható, csak kicsit erőlködni is kell hozzá. A kezüket le lehet venni a könnyebb öltöztetés érdekében. A lábukat szintén, bár inkább a Bratz babákhoz hasonlóan "csönkökben" végződnek, így a legtöbbjük csak váltható cipővel jön és nem tényleges lábfejjel! Szembetűnő tulajdonságuk az óriási mellek, amiken kiformázott mellbimbók is találhatók. A FV babák érdekessége még, hogy 2 szett ruhával jönnek és egy adatlappal, aminek a hátúlján mini poszter van.

Kitty első szériás baba, ami 2003-2004 táján volt kiadva. A nevéből nekem máris egy cuki "kislány" vagy cica ugrik be és Kitty valahogy mindkettőt feldolgozza, csak a maga módján XD Kitty meglepő módon normál bőrszínű, így egész élőnek tűnik. A pofija kissé morcos és (bár nem így van) a szája olyan mintha kicsit csücsörítene, duzzogna. Talán a csapat nem nyerte meg a meccset? XD Bizony Kitty egy pom-pom lány. Ennek megfelelően, a tipikus két kis piros szalaggal átkötött copfba fogott haja van, ami fekete. A szemei pirosak és nagyon halvány, rózsaszínes sminkje van, ami mellé fekete rúzst visel. Van két kis piros pont fülbevalója, így (ha jól tudom) Sheena mellett ő az egyedüli a FV babák közül, akinek van fülbije.

Kitérve az első ruhájára, mint már említettem, pom-pom ruha, ami majdnem a kiköpött mása az eredeti szériás kinézetének, bár vannak átdizájnolt részei. Egyberészes fekete-piros, pvc anyagból készűlt pántos ruhácska. Elől az LDD babák jele látható.

E mellé természetesen jár két pom-pom is, amik szintén piros-fekete színben játszanak és fonál szálakból vannak összeállítva. Bennük egy-egy gumi van elrejtve, ezzel lehet a baba kezéhez fogni.

Az összeállításhoz tartozik még egy pár fehér zokni és lapos fekete cipők, amiken elől egy piros fél szívecske látható. És igen, Kitty jön egy pár levehető normál lábbfejjel is!

Ami a második ruházatát illeti, nos megfelel a nevének, mert egy sexy macskanő kosztümről van szó, amit rémesen nehéz felhúzni rá! Ez nem PVC anyagból van, inkább amolyan műbőr féle, fekete és elől záródik egy cipzárra, amit kedvünkre beállíthatunk, hogy mennyire mély dekoltázst szerenénk a babának. Természetesen hátúl van egy farkinca is, csak kár, hogy nincs benne drót, ezért nem hajlítható és állítgatható abba az irányba ahogy szeretnénk...

Ehhez a szerkóhoz egy magas fekete, oldalt cipzárt imitáló csizma jár, amit már könnyen ráadhatunk, miután eltávolítottuk a lábfejeket.

Végűl itt az adatlap is ami vele jön. Nem én scanneltem be a képeket, mivel neten is megtaláltam őket, így gondoltam fölösleges. A mini poszter természetesen erotikus témájú.

Nos ennyi lenne nagyjából Kitty :) Egyelőre nincs több FV babám akit megmutathatnék, de remélem majd még lesz! Nektek hogy tetszett Kitty? És ki a kedvencetek az eddig bemutatott lányok közül?

Bj-Lydia

Szerzemények: Fashion Victims Kitty

2017.10.25. 20:47

Sziasztok!

Végre megérkezett az új Fashion Victims babám, aki nem más mint Kitty! Így teljes az első szériám ezekből a babákból, tehát már csak 2 van hátra a másodikból, hogy teljes legyen az egész FV kollekcióm! :)

Oké, igazából hétfőn érkezett meg, mert haza hozta a prioripost, nagy meglepetésemre. A baba gyönyörű és imádnivaló mint számítottam! Eredetileg azért vártam ezzel a poszttal, mert szerettem volna olyan képeket is hozni róla, ahol már ki van bontva, de sajnos nem volt rá időm, hogy kiszabadítsam a dobozából.

Közben szépen le is betegedtem, tegnap este már nagyon fájt a torkom, ahogy ma reggel és egész nap is. Jelenleg is fáj és elég magas lázam van :( Szóval nem hinném, hogy túl aktív leszek a napokban, amíg kicsit talpra nem állok, mert fáj mindenem és a fejem is robban szét...

Bj-Lydia

Vásároltam!: Nem értem az Ebayt...

2017.10.09. 21:49

Sziasztok!

Az utóbbi napokban nagyon nem volt kedvem írni, csak nap közben dolgozgattam az új OC babám ruháin, ami mellesleg tervek szerint és jól halad, szóval elégedett vagyok. De másképp kicsit depis hangulatban vagyok, erre pedig rá tesz az is, hogy az Ebay megint szemétkedik velem, érthetetlen okokból.

Mint a címből olvashattátok, megint vásároltam egy babát, és most elárulom, ez nem más mint egy újabb Living Dead Dolls Fashion Victims, pontosabban az első szériás Kitty. Mivel ugye, sajnos, Inferno nem érkezett meg, de a pénzem visszakaptam, ezért gondoltam veszek valami mást belőle. Igaz, az az összeg nem volt teljesen elég úgy kb. egy babára sem amit szerettem volna, ezért ma voltam a bankban és beraktam egy kis pótlékot, hogy meglegyen a megfelelő összegem. Úgy gondoltam, hogy ha már az egyik FV baba nem jött össze, akkor helyébe vegyek egy másikat.

Mivel Inferno és Lulu jelenleg nincs eladó Európában (sajnos), ezért csak Kitty maradt, aki mindig van eladó. Ezért is írtam anno, hogy tudom, hogy az első szériás FV babák sokkal könnyebben beszerezhetőek mint a második szériások, főleg Európában. Na de a lényeg akkor következett, mikor most este szépen meg akartam venni. A "Latitudine42Comics" eladót választottam, ami/aki egy bolt Olaszországban és anno Sheenat is tőlük vettem, így normi, hogy megbízok bennük és tőlük szerettem volna Kittyt is. Erre mi történik? Ugyanaz a probléma, mint mikor a Begoths Malice babát akartam megvenni Németországból! "Nem tudják továbbítani a pénzt, nézzek utána, hogy minden adat jól van-e beírva, hogy nincs-e letiltva a kártyám stb." hiba üzenet megint!

Esküszöm guttát kapok! Nem értem mi lett az Ebayel, ezek előtt sosem találkoztam ezzel a problémával és évek óta vásárolok! És igen, mint előző alkalomnál is leírtam, az adataim pontosak, a kártyám nincs letiltva, pénz is van rajta elegendő és hiába próbákozom, ugyanezt adja ki. A rendszer egyszerűen nem engedi, hogy bizonyos termékeket megvegyek! És NEM az a probléma, hogy esetleg nem fogadják el a kártyás fizetést, vagy hogy nem szállítanak Romániába. Ezeket a dolgokat mindig leellenőrzöm mielőtt beleszökök a dologba, mert nem vagyok hülye és igen, megismétlem, már ÉVEK óta vásárolok, tudom mit csinálok. -sóhaj- Meg ugye mindkét esetben olyan eladókról van szó, akiktől már előzőleg is (a németeknél utána is) vásároltam, problémák nélkűl. Tehát nincs gond a kártyámmal.

Szerencsémre, volt egy másik olasz cégtől is eladó, új Kitty, kicsivel olcsóbban is és lám, micsoda (nem) meglepetés! Tőlük simán engedte, hogy megvegyem a babát! Simán átment a pénz, problémák nélkűl...A cégnek egyébként teljes mértékben, több mint 1000 pozitív visszajelzése van, negatívok nélkűl, így remélem, hogy Kitty biztonságban haza fog érkezni, csak...

Ez az egész Ebay hiba rendszer szarság nagyon kezd idegesíteni, mert mi van akkor, hogy ha valamit kinézek és szeretném megvenni, erre a rendszer tesz rám magasról és nem engedi?? Ugye ez történt Malice esetében is, aki még mindig eladó T.T Nem tudom mit tehetnék, szerintetek készítessek egy új bank kártyát egy másik banknál és próbálkozzak azzal??

Bj-Lydia

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-Aliexpress haul

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

-Ócskapiac haul (December-Január-Február-Március)

 

Chat

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

   
Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre