2017.10.09. 21:49
Sziasztok!
Az utóbbi napokban nagyon nem volt kedvem írni, csak nap közben dolgozgattam az új OC babám ruháin, ami mellesleg tervek szerint és jól halad, szóval elégedett vagyok. De másképp kicsit depis hangulatban vagyok, erre pedig rá tesz az is, hogy az Ebay megint szemétkedik velem, érthetetlen okokból.
Mint a címből olvashattátok, megint vásároltam egy babát, és most elárulom, ez nem más mint egy újabb Living Dead Dolls Fashion Victims, pontosabban az első szériás Kitty. Mivel ugye, sajnos, Inferno nem érkezett meg, de a pénzem visszakaptam, ezért gondoltam veszek valami mást belőle. Igaz, az az összeg nem volt teljesen elég úgy kb. egy babára sem amit szerettem volna, ezért ma voltam a bankban és beraktam egy kis pótlékot, hogy meglegyen a megfelelő összegem. Úgy gondoltam, hogy ha már az egyik FV baba nem jött össze, akkor helyébe vegyek egy másikat.
Mivel Inferno és Lulu jelenleg nincs eladó Európában (sajnos), ezért csak Kitty maradt, aki mindig van eladó. Ezért is írtam anno, hogy tudom, hogy az első szériás FV babák sokkal könnyebben beszerezhetőek mint a második szériások, főleg Európában. Na de a lényeg akkor következett, mikor most este szépen meg akartam venni. A "Latitudine42Comics" eladót választottam, ami/aki egy bolt Olaszországban és anno Sheenat is tőlük vettem, így normi, hogy megbízok bennük és tőlük szerettem volna Kittyt is. Erre mi történik? Ugyanaz a probléma, mint mikor a Begoths Malice babát akartam megvenni Németországból! "Nem tudják továbbítani a pénzt, nézzek utána, hogy minden adat jól van-e beírva, hogy nincs-e letiltva a kártyám stb." hiba üzenet megint!
Esküszöm guttát kapok! Nem értem mi lett az Ebayel, ezek előtt sosem találkoztam ezzel a problémával és évek óta vásárolok! És igen, mint előző alkalomnál is leírtam, az adataim pontosak, a kártyám nincs letiltva, pénz is van rajta elegendő és hiába próbákozom, ugyanezt adja ki. A rendszer egyszerűen nem engedi, hogy bizonyos termékeket megvegyek! És NEM az a probléma, hogy esetleg nem fogadják el a kártyás fizetést, vagy hogy nem szállítanak Romániába. Ezeket a dolgokat mindig leellenőrzöm mielőtt beleszökök a dologba, mert nem vagyok hülye és igen, megismétlem, már ÉVEK óta vásárolok, tudom mit csinálok. -sóhaj- Meg ugye mindkét esetben olyan eladókról van szó, akiktől már előzőleg is (a németeknél utána is) vásároltam, problémák nélkűl. Tehát nincs gond a kártyámmal.
Szerencsémre, volt egy másik olasz cégtől is eladó, új Kitty, kicsivel olcsóbban is és lám, micsoda (nem) meglepetés! Tőlük simán engedte, hogy megvegyem a babát! Simán átment a pénz, problémák nélkűl...A cégnek egyébként teljes mértékben, több mint 1000 pozitív visszajelzése van, negatívok nélkűl, így remélem, hogy Kitty biztonságban haza fog érkezni, csak...
Ez az egész Ebay hiba rendszer szarság nagyon kezd idegesíteni, mert mi van akkor, hogy ha valamit kinézek és szeretném megvenni, erre a rendszer tesz rám magasról és nem engedi?? Ugye ez történt Malice esetében is, aki még mindig eladó T.T Nem tudom mit tehetnék, szerintetek készítessek egy új bank kártyát egy másik banknál és próbálkozzak azzal??
Bj-Lydia