Random gondolatok...

Kulisszák mögött: Sid emlékére

2022.08.30. 21:14

Sziasztok!

Na végre eljutottam ide is, hogy megírjam azt a kis bejegyzést, amit már az előző posztomban említettem egy kis szobrocskáról, amit átfestettem. A napokban, sőt utóbbi hetekben szinte folyamatosan használtam a fényképezőgépemet, mert rengeteget videóztam és fotóztam is vele. "Művészi" képektől kezdve, egészen baba bemutatókig mindenfélét, tegnap este töltöttem és válogattam át egy részét, több mint 300 képről van szó...Ehm a lényeg, hogy ezek között voltak az ehhez a poszthoz szükséges fotók is XD

De áttérve a témára, szóval igen, nem sok mindenre volt időm ebben a hónapban a fent említett munkásság miatt is, de másképp sem, viszont legalább ezt sikerült befejezeni! A júniusi ócskapiac haulomban mutattam, hogy találtam ezt a kis tengerimalac szobrocskát, ami sejtésem szerint gipszből vagy valami hasonlóból van öntve. Ha esetleg valaki kézileg szobrászkodta, akkor le a kalappal előtte, de nem hiszem...Kicsit ütött-kopott, valszeg valamikor ajándék lehetett valakinek vagy hasonló, de végülis kidobta akié volt szóval...

Mikor megláttam, már akkor tudtam, hogy ebből lesz egy kis projekt, avagy emlék szobrocska Sid számára. Higgyétek el, ha tehetném, minden egyes malackámnak készítenék ilyent, de ahhoz különböző fajta szobrocskák is kellenének, hisz pl. Johnnynak tüskés, borzos szőre volt. És ugyanígy a többieknek, volt akinek hosszú volt stb. Sid volt az akit idén vesztettem el és az egyik leghosszabb ideig velem élő mali, akivel egyik legszorosabb barátság alakult ki köztünk. Úgy éreztem mindenképp neki kell ezt a szobrot "szentelnem" (nem szeretem ezt a szót, de jobb kifejezés most nem jut eszembe). 

Ezért kiválasztottam a megfelelő színeket hozzá: fekete, fehér, narancssárga, mars barna, púder szín, zöld és metál zöld. Sid vöröses bunda részéhez kevertem a narancsot a barnával, a púder színt pedig a szájánál használtam, ahol nem volt fekete a bőre. A zöldek természetesen a fű és lóhere részekhez kellettek. A végén lefixáltam az egészet és a szemgolyókra átlátszó körömlakkot kentem, hogy "életet" adjak neki.

Miközben festettem, folyamatosan nézegettem róla a képeket, hogy a részleteket amilyen csak pontosan lehet, úgy vigyem át a szobrocskára. Az apróságokra is figyeltem, pl. a lábacskáinak és karmocskáinak színe stb. Nyilván nem teljesen tökéletes, hisz azért vannak eltérések a szobrocska öntésében is, és Sid kinézetében is pl. a fülek állása vagy Sid bundásabb egyed volt stb. Az is kicsit megtévesztő volt, hogy az évek során változott Sid szőrének színe. Persze itt nem kell óriási változásokra gondolni, csak olyasmikre, hogy itt-ott kicsit több fehér jelent meg a fekete részeken, vagy a pofijának egyik oldalán több vörös szín stb, ahogy a szőrét cserélte, mint minden állat, normál mennyiségben és módon. Végülis ilyen lett a végeredmény:

A végén a talapzatra rákarcoltam ceruzával a nevét, születési (2016) és halál évét (2022), illetve egy mali tappancs nyomot is :)

Jelenleg az számítógép asztalomat díszíti, valszeg itt is marad, a Hancock mellszobor mellett, aminek a festéséről már írtam előzőleg külön posztot! Mit gondoltok? Szerintetek jól sikerült? :)

Bj-Lydia

Kulisszák mögött: A virtuális férjecském

2022.07.03. 22:51

Sziasztok!

Na valahogy összeszedtem magam, hogy megírjam nektek ezt a kis bejegyzést végre. Az utóbbi időben mindenfélével el voltam foglalva és úgy valahogy mégis semmivel...Érdekes nem? Én se tudom, hogy mikor mivel ment el épp az idő XD

Na de úgy voltam vele, hogy kicsit félre rakom a varrást (azóta már újra hozzáfogtam), mert elegem volt belőle. Tudjátok az olyan időszakos dolog, hogy néha kicsit sok lesz és valami mást is kell csinálni mellette...Hát így történt, hogy rám jött a "úgy kéne valamit festeni" érzés. Eszembe jutott, hogy van nekem egy 3Ds nyomtatóval készített figurám. Nem emlékszem, hogy beszéltem-e már róla vagy egyáltalán nem említettem? Mindegy, annyira nem is fontos, a lényeg, hogy ajándékba kaptam már jó pár hónapja a festői munkám kapcsán stb. 

Ez egy "mellszobor" avagy "bust", ami az én drága, szerelmetes, virtuális férjem ábrázolja (XD). Régi olvasóim és követőim tudják, hogy ő nem más mint John Hancock, a ghoul polgármester, a Fallout 4 játékból. ♥ Aki esetleg mégsem ismeri, ő a szívem csücske (egyik csücske naXD):

Hancockba kb. első pillanattól bele zúgtam a játékban, ő teljesen más (nem csak kinézetre) mint a többi lehetséges társ/partner a játékban :) És imádom a hangját is! A szinkron...vagyis hát inkább hangszínésze Danny Shorago, egy nagyon aranyos, vicces, jópofa emberke, akit követek instagramon is. Bármit kommentál az ember, mindig válaszól is, nagyon imádnivaló! Ráadásúl még nem láttam olyan színészt aki annyira szereti a karakterét, hogy sokszor cosplayezi is! ♥ De még mielőtt papolnék róla egy órát, térjünk vissza a figurára! XD

Szóval úgy döntöttem, hogy kifestem ezt a kis figurát, ami kb. 10-12 cm magas? Ránézésre legalábbis, most nincs kéznél vonalzó XD A figura amúgy nagyon szép részletes, persze sima fehér anyagból volt kinyomtatva:

 

Netről letöltve pár képet, nézegettem tanulmányoztam, hogy pontosan milyen színekkel alapozzam meg az egészet. Emellett előszedtem azt a 3 darab eredeti figurám is ami Hancockot ábrázolja. Természetesen akril festékkel festettem le, 2 réteg kellett minden színből. Amiket használtam: fekete, fehér, piros, okker sárga, gesztenye barna, mars barna, púder szín és sötétkék. Ezeket a színeket persze kevertem is, attól függ, hogy milyen szín kellett. Nem mindegyik szín tökéletesen olyan mint lennie kellene, de igazából akárhol néztem, hol ilyen, hol olyan az árnyalat pl. az ingének vagy bőrének az áranyalata...Lényegtelen, megtaláltam mondjuk úgy, egy közép utat. Ilyen lett simán lefestve:

 

Nem rossz, nem rossz...csak túl sima és egyszerű! :) Ezek után jött csak a részlet festés és kidolgozás, hogy minél élethűbb avagy játékhűbb (?) legyen. Előszedtem mindenféle eszközöm: pasztellkréták, tűfilcek, ecsetfilcek és ceruzák is. Aztán csak festetettem, kentem, poroztam XD Itt is főként: fekete, fehér, barna színeket használtam. Kulisszák mögötti fotó:

Mikor elégedett voltam a végeredménnyel, kimentem a lépcsőházba (hogy ne dögöljünk meg a szagtól XD) és lefújtam egy adag matt fixáló lakkal, aztán hagytam másnapig száradni az egészet. Megvizsgáltam és rájöttem, hogy a lakk elmosott bizonyos kréta színeket, pontosabban a fehér "kopott" részeket a kabáton, meg az arcán a kiemelt részeket, mint az áll vagy arccsontok, emellett a barna kopást a kalapján. Szóval kijavítottam a dolgot, sőt még sötétítettem a beesett részeknél (nyak pl), aztán újabb adag lakk és még egy nap várakozás. Ez után se látszik olyan tökéletesen mint kellene, úgy látszik erős a lakk, de végülis már jobban megfogant a por, szóval nem kínoztam tovább a dolgot.

Tudtam, hogy az az állványszerűség amin van a "szobor" nem maradhat ilyen simán, ezért előszedtem a mindenes szatyrom (ez egy olyan viszonylag nagy szatyor, amibe minden szarságot begyűjtök, amivel úgy vagyok, hogy "eh lehet jó lesz még valamire" XD) és turkálni kezdtem benne. Olyan dolgokat kerestem, amik elég kicsik ahhoz, hogy az állványra ráférjenek, de emlékeztessenek egy "steampunk" és "poszt-apokalipszis" féle világra, ergo Falloutos feeling. Sikerült is találnom mindenfélét, amit még felpótoltam máshonnan is: szegek, csavarok, egy kis műanyag játék kard, fogaskerekek, egy műanyag játék autócska teteje (átfestettem), mini pénz, fém golyó, csillag charm stb. Szépen elrendezgettem és felragasztottam az apróságokat körben haladva, ragasztópisztollyal. Aztán ezeket is beárnyékoltam és "rozsdáztam", krétával és felvizezett festékkel. Erre is ment még egy adag fixáló lakk és egy napos száradás. 

Összességében, a száradással eltelt idő miatt is, kb. 5 nap alatt lett kész az egész. Annak ellenére, hogy a lakk amit használok "matt", mégis fényes a felületeken, de ez van, legalább eredeti figurának néz ki XD Persze az is rájön, hogy vakuval fotóztam, szóval szabad szemmel nem ennyire fénylik! Mindenképp büszke vagyok arra amilyen lett! :) Lehet beképzeltnek hangzik, de azt hiszem ahogy én kifestettem és kidolgoztam, végeredményileg, jobban néz ki mint a 3 eredeti figurám, azok közül egyik sem ilyen részletes vagy élethű festésű. 

       

Ti mit gondoltok róla? :) Nektek, hogy tetszik a végeredmény? És ha már beszéltem Danny Shoragoról és hogy szereti cosplayezni Hancockot...akkor a két kedvenc videóm, mert nem tudok választani a kettő közül XD (Szerintem még posztoltam ezeket valamikor, de nem baj!)

Bj-Lydia

Kulisszák mögött: Az öreg teve

2021.10.01. 23:19

Sziasztok!

Úgy kb. két hónapja készültem el ezzel a gyors kis, kb. egy órácskát igénybe vévő restaurálással, de csak most jutottam el ide, hogy megmutassam nektek. Sebaj, a lényeg, hogy a fotók megvannak és megírom :D

Szóval ennek az egésznek van egy kis háttér története, ezzel indítok: Itt van ez az öreg teve "plüss". Plüssnek hívom, bár nem az, mert (valamikor) fehér bőrből készült "tárgy", ami fűrészporral lett kitömve. Nagy valószínűséggel egy szuvenírről van szó ami Egyiptomból vagy annak szomszédos országaiból származik. Hogy és mikor került hozzánk? Hát szerintem legalább 15 éve, ha nem több, hogy anyu haza hozta szegényt, mert a rossz állapota miatt egyik kollégája ki akarta dobni a kukába, de anyu elkérte, hogy majd mi megjavítjuk! Így ingyen megkaptuk a szegény elnyűtt tevét, igen úgy nézett ki ezelőtt 15 éve is, mint az első képeken láthatjátok...Öhm az igazság az, hogy azóta is ilyen szar állapotban volt nálunk is, pontosabban elrejtve az 1001 plüssjátékom között XD A tavaszi takarítás alkalmával valahogy kézbe került onnan és anyu mondá: "Oh dobjuk már ki!", erre én: "Nem! Ha ennyi időt itt ült, akkor itt is marad, majd én rendbe rakom most már!" Aztán fogtam és elraktam egy dobozba és ott üldögélt még vagy fél évet, míg végre időm került szegényre XD De na, happy ending a történet, nézzétek csak...

Tehát itt vannak az Előtte képek róla, látható problémákkal:

-a nyaka kókadozik, mert valahogy kihullott belőle a töltelék (én lyukat nem találtam rajta, szóval gőzöm sincs hogyan?)

-a szemei valamikor filccel voltak felfestve, de idővel elhalványúltak, alig látszanak

-a narancs rojt díszítés körben rémesen gubancos és össze-vissza áll

-a két oldalán lévő tatyón a díszítő flitterek nagyjából mind eltörtek és lehullottak

Ezek konstatálása után leültem az asztalhoz néhány eszközzel és munkához láttam! Kezdésnek kibontottam a varrást a nyakának az alsó részénél, ahol a narancs "dísz szalag" takarja, rájöttem, hogy tényleg szinte homokszemcse méretű apró fűrészpor a töltelék (bontás előtt csak saccoltam, hogy az, de tényleg az volt!). Mivel ugye tengerimalac tulajdonos vagyok, ezért faforgácsból sosincs hiány itthon, mostanában átálltam az apróbb, préselt fajtára, mert kevésbé poros. Ez pont kapóra jött, szépen vissza tömtem a hiányzó adagot, és miután kipróbáltam, hogy tényleg megáll a nyaka, ragasztópisztollyal vissza ragasztottam az anyagot, meg rá a narancssárga dísz szalagot. A bőrt nehéz varrni és így gyorsabban is ment, úgy sem látszik :P

Ezután következett az, hogy egy fésűvel szépen kifésűltem a narancssárga rojtokat, ami ki volt bomolva levágtam, egyforma hosszúságúra nyírtam stb, aztán szépen körben leragasztottam kicsit a teve testére, hogy álljanak lefelé.

Következett a flitterek lecserélése. A kis kézi fogóm segítségével kihúzogattam a szögeket (igen szögek!) a teve oldalából egyesével, megszabadultam a törött flitterektől, és helyükre újakat raktam. A szögeket azért kellett kihúzni, mert a flitter közepén lévő lyukakba voltak bele dugdosva, ergo a szögre voltak felhúzva a flitterek :) Mindkét oldalon lecseréltem őket + a teve farkincáján is. Az eredeti szín arany volt, de nekem nincs épp itthon arany színűm, szóval találó, szép fényes feketéket raktam. Itt kicsit elszárnyalt velem a ló és feldobtam a tatyót meg nyereg részt kis fényes csillagokkal is! :)

Végezetül azon agyaltam, hogy a szemeit rajzoljam vissza filccel? Aztán úgy gondoltam, hogy az olyan "meh" megoldás lenne, szóval előkerestem a Pepcoból vásárolt "gugli szemeket", tudjátok az a tipusú barkácsoláshoz használt szemecskék, amik benne vannak egy olyan átlátszó kerek izében és mozognak...Jól megmagyaráztam igaz? XD Igen, ilyeneket ragasztottam neki! Fehér bőrből ragasztottam még szemhéjat is, szép nagy mű szempillával ellátva, mert hát teve! :) A tevéknek olyan szép hosszú szempillájuk van, de mindig olyan fejet vágnak, mint akik alszanak el a lábukon XD Remélem sikerült elérnem ezt a hatást nála is. Tudom, hogy kicsit elüt a fehér szemhéj, de mint írtam az alap testszíne sajnos besárgúlt és nem igazán tudom, hogy mivel lehetne kisárgítani, hogy ne menjen tönkre. Mindegy, szerintem idővel besárgúl majd a szemhéj is.

És lényegében ennyi, kész a kis restaurálás és végre a teve büszkélkedik, most már kiállítva, egyéb szuveníres tárgy között! :D Ennyi idő után újraszületett!! Utána képek:

Mit gondoltok a végeredményről? :)

Bj-Lydia

Kulisszák mögött: Kapu és csónak

2018.10.27. 01:00

Sziasztok!

Ma egy rövidke kulisszák mögötti bloggal jöttem amiben két, szintén rövidke, elkészült projektet szeretném megmutatni nektek. Az egyik a napokban készült el, míg a másik már régebben, augusztusban, csak nem tudtam mi mellé pótolhatnám oda, hogy ne legyen túl rövid a bejegyzés. Hát ez most a tökéletes alkalom rá :)


Kezdeném is a régebbivel, ami egy baba csónak átfestés volt. Legalábbis azt hiszem, hogy ez egy amolyan felfújható csónakféleség lehet XD Felnőttektől kérdezvén megtudtam, hogy ez valami katonai modell csak hiányzik róla a motor *vállat von* Nekem aztán mindegy, bár ebből következtetve arra jutottam, hogy valszeg egy olyan "Action man" babához lehetett kiegészítő darab valamikor. Egyébként ha még nem esett volna le, az ócska piacon vettem, még 100 ft se volt, szóval naná, hogy nem hagyhattam ott! Gondoltam már akkor hogy majd jól jön valamire, pontosabban fotózkodáshoz. Talán még a vizen is fent marad, mert nagyon könnyű, üres belűl.

Nos ez a csónakocska eszembe ötlött mikor az augusztusi naptár fotómat tervezgettem és be is vetettem, de előtte rám jött a kényszer, hogy muszáj részleteket festenem rá, mert annyira uncsi, egyszínű és az nagyon nem az én stílusom. Végülis előkaptam az akril festékeim és pingálgattam ezt-azt rajta kicsit. Színek amiket használtam: oliva zöld, gesztenye barna, szürke, glamour ezüst-fekete.

Aki követi a Monster OC Dayses oldalunkat az láthatta már a végeredményt a naptár oldalon, ha még nem, akkor ajánlom kukkantsátok meg! :)

Előtte Utána


Ami pedig a napokban készült munkámat illeti. Nos ez részben vissza vezet egy előző kulisszák mögötti bejegyzésemre, amit itt olvashattok: KATT Szóval a lényeg, hogy ismét akadt egy rendelésem 3Ds nyomtatott figurácska kifestésre, ami most egy nyitogatható középkori várkaput ábrázolt, kb. 6 cm magas méretben. Kaptam mellé egy fotót is, hogy milyenre szeretnék a festést.

Így tehát munkához is láttam, a következő színű akrilokkal: szürke, gesztenye barna és glamour ezüst-fekete. Az árnyékolást pedig (életemben előszőr ilyen figurán) fekete pasztel krétával csináltam. El kell mondanom, hogy nagyon elégedett vagyok vele, és a megrendelőnek is tetszett, szerintem nagyon élethűre sikeredett, tőlem, aki nem valami nagy festőművész XD

Előtte Utána

Elbeszélgetve az illetővel, aki nyomtatja ezeket, lehetséges, hogy a jövőben lesz még ilyesmi rendelésem. Ennek őszintén örülnék, mert a plussz pénz mindig jól jön, főleg ha olyan munka folytán, amit szeretek is művelni :)

Bj-Lydia

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

-Ócskapiac haul (December-Január-Február-Március)

 

Chat

A hónap képe

Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥

Művész: @raptorjules

 

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

     

Szünetelnek

 

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.