Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 32 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)
Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!
Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥
Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)
Ahogy előző posztomban említettem, már készültem írni megint egy kicsit részletesebb bejegyzést arról, hogy mi is történt az utóbbi ilyen helyzetjelentésem óta?
Legutóljára (pont a Halloween köszöntős posztomban) írtam, hogy Jack macskánk és Trevor malackám betegek épp és nem javul az állapotuk. Azt is írtam, hogy én is beteg voltam, de az csak egy kis megfázás volt szerencsére, ami gyógyszer hatására hamar elmúlt. Ami az állatokat illeti:
•Jack macskánk kivizsgálása kb. 2 hétig tartott. Röviden összefoglalva, nagyon levert volt, nem evett, nem ivott csak nagyon sok nógatás után egy-egy kicsit, így sokat fogyott. Az állatorvosnál csináltak neki ultrahangot, kapott fájdalomcsillapítót, meg gyulladás csökkentőt is, mert volt láza. Az ultrahangon nem láttak semmi különlegest, csak annyit, hogy kicsit kövér, de semmi extra. (Aki esetleg nem tudná, Jack annak ellenére, hogy közönséges házimacska, nagyon nagy fajta. Magas, vaskos alkata van és átlagban 8 kg környékén van a súlya XD) Mikor a gyógyszer hatására sem akart javulni az állapota, vissza mentünk és csináltak neki vérvizsgálatot is, meg kapott perfúziót, hisz deszhidratált volt kissé amiért nem evett és ivott rendesen. Szerencsére a vérképe is tökéletesre jött ki, semmivel nincs problémája, ami dícséretes, főleg hogy már 11 éves kandúr. Így végtére is az egyedüli dolog ami gondot okozhatott nála az a fogai. Sajnos neki még régebben is volt már problémája velük, a fogkövek miatt, meg egyik első szemfoga is nagyon régen teljesen letört. Már egy ideje készültünk arra, hogy elvisszük újra fogtisztításra, így most arra került sor, csak sürgösségileg. A fogkő tisztítással együtt, 3 fogát is kihúzták, amik menthetetlenek voltak. Nagy valószínűséggel ezekből az egyik fájt neki nagyon és az okozta a kezdetleges problémát. Közben kiderült az is, hogy neki is, mint a macskák kb. 70%-ának, az a genetikai betegsége van, hogy a fogai idővel szétporladnak és felszívódnak a fogínybe. Elég ijesztő diagnózis és hát fájdalmas is tud lenni. Ebből kifolyólag, idővel el fogja veszíteni az összes fogát, valszeg majd mind ki kell húzni neki...Szerencsére nem halálos és azt mondták, hogy még jobban is lesz majd, ha megszabadul a fogaitól. De egyelőre még nem tartunk ott, így maradt a többi a helyén. Kapott egy hetes antibiotikum + probiotikum kúrát, meg egy száj-sprayt, ami segít megtartani a higéniát és megakadályozni a fogíny gyulladást és a gyors fogkő képződést. Jelenleg jól van, sőt már aznap délután, a foghúzás után jól érezte már magát! Visszatért az étvágya, még jobban is eszik mint azelőtt és újra önmaga. Reméljük még sok ideig így marad ♥
•Trevor tengerimalimnál már kicsit bonyolultabb a helyzet, mivel kb. már egy hónapja etetjük mesterségesen fecskendővel...A mese ugyanaz, mint már megszokhattuk (sajnos), a szájprobléma jelentkezett megint: tátog, fáj, nem tud enni. A fájdalomcsillapító sem használt és nem jött helyre tőle, mint szokott, ezért pont Halloween napján, estefele programált be a doki, hogy részletesebben megvizsgálja Trevor fogait. Mivel a tengerimalik hátsó, rágófogai nem látszanak normál módon, így muszáj gázzal elbódítani/altatás alá helyezni az állatot és jobban kinyitni a száját. Szerencsére a doki már régóta ismer (szerintem legalább 15 éve hordom oda a pácienseket vagyis a malackáim, meg hát a macskát is), engedte hogy végig bent legyek a műtőben és figyeljem mit csinál Trevorral. Úgy tűnik hogy volt néhány hegyes kinövés a fogain, ami fájdalmat okozhatott neki, vagy sérthette a szájának a belsejét, ezeket fogóval leszedegette. Az azután következő 1-2 hét alatt elkezdett javulni Trevy állapota. Persze továbbra is etettük, de mellette már apróra lereszelt zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztott. Később már annyira jól volt, hogy átváltottunk egész darabos dolgokra, csak vékony csíkokra vágva. Azt hittem, hogy végre helyrejön megint és minden okés lesz, de nem tudom mi történt a múlt héten, mert újra elkezdett nehezen rágni, tátogni kicsit és megint nem tudja enni a csíkokra vágott kaját...Gyakorlatilag visszaléptünk egy "lépcsőfokot" :( Úgy gondoltam, hogy akkor most Hétfőn vagy Kedden telefonálok és visszamegyek megint a dokihoz, hogy...nem tudom, próbáljunk megint meg egy vizsgálatot vagy gyógyszert vagy bármit! De úgy néz ki, hogy most megint jó irányba haladunk, mert ismét jobban és könnyebben eszik. Kb. mintha meghallotta volna, hogy újra dokihoz akarom vinni és megijedt ^^" Egyelőre még maradunk a lereszelt kajánál, aztán meglátjuk mikor lépünk újra a darabos felé. Félek nehogy ismét fájni kezdjen a foga (vagy akármi, ami fáj neki ilyenkor), és megint visszafelé haladjunk egyet. Komolyan erre a tökéletes a "két lépés előre, egyet hátra" kifejezés! Elképesztően nehéz ez...
A többi mali most viszonylag jól van. Mandy teljesen felépült a műtétből és jól visszahízta azt, amit leadott a stressz és sokk miatt. Muffin azonban továbbra is gyorsan és nehezen szuszog többségben, de semmi más baja nincs, már nem köhög szerencsére. Őszintén nem tudom mi lehet vele, én szívbetegségre gyanakszok, amire nem tudom, hogy létezik-e egyáltalán megoldás maliknál? Érdekes az, hogy nem úgy tűnik, hogy ez őt zavarja, mert eszik-iszik rendesen, szaladgál ha elengedem, teljesen normálisan viselkedik. Lehet hülye döntés részemről, de amíg nincs más gond nála, addig megkímélem és nem viszem orvoshoz, mert a múltkori esés incidens miatt óta rettegek, hogy csak rosszabbat csinálok neki, hisz az is óriási sokkot és stresszt okozott nála, félek hogy a végén infarktust kap amilyen kis félénk...Persze továbbra is szemmel tartom és meglátjuk mi lesz.
Szóval a napjaim továbbra is le vannak foglalva és nagyrészt Trevor etetésével vagyok el. Másképp meg a Vintednek köszönhetően elég szépen beindultak az eladásaim, ezért jó néhány csomagot kellett pakolnom és az automatákhoz (easybox) sétáltatnom. Közben még ruha rendelést is varrtam és még van hátra egy kicsi egy másik rendelésből is. Próbálok magamnak is varrni a naptár képekre, mert marhára el vagyok maradva és következő héttől ismét hozzá kell látnom a nagytakarításhoz is, hogy időben végezzek vele Karácsony előtt! Akkor amúgy is rohadt nagy felfordulás megint itthon, utálom >.>
Azt kell mondanom, hogy folyton fáradt vagyok és stresszes, megint csak időszakosan alszok és visszatért az ilyenkor már szokásossá vált hányingerem is. Megszokott módon, túl sokat várok el magamtól és hajtok ahogy tudok, erre meg úgyis megkapom itthon azt, hogy "sosem tudod beosztani az időd rendesen!" Pff...Köszönöm, mintha nem lenne elég nyomás amúgy is rajtam. Nincs időm semmire és nem tudok koncentrálni akkor sem ha végre leülök csinálni valamit. Alig várom, hogy lejárjon ez az év. Nem mintha bármit is megoldana, de egy kifejezetten szar év volt ez számomra...Nem mondom, hogy nem voltak jó dolgok benne, de többnek és erősebbnek éreztem a rosszabbakat.
Áttérve a posztom kellemesebb részére, megint van egy kis haulom, ami Október-November folyamán gyűlt össze. Idén felkészültem a Black Fridayre is pénzileg és hát nem volt annyi minden és olyan jó akciók mint a múlt évben XD Ez az én szerencsém, mikor felkészülök akkor nincs mit venni, bezzeg ha le lennék égve...Egyébként reménykedtem abban is, hogy a Pepco hoz valami jó cuccokat, jó áron Karácsonyra készülve, mint ahogy szokott, de idén eddig semmi! Babákból is csak a budget, artikuláció hiányos szarságok vannak a LOL OMGkből és Rainbow Highból is, amik már múlt évben is voltak, WTF? Múlt évben sokkal több minden volt...
Így ha már a Pepconál tartunk, akkor mutatom onnan mit szereztem: Hot Wheels kisautók. Igazából erre az évre végeztem már a kívánságlistámmal, csupán egy darab Treasure Hunt-os autót nem sikerült eddig megtalálnom, már nem is hiszem, hogy összejön, de ez van...Szóval olyant vettem ami csak simán megtetszett, mert jópofának találtam! Emellett elhoztak egy különkiadás Halloween szériát is, szóval muszáj volt mind az 5 darabot megvennem belőle! ♥ Szerencsére árban ugyanannyi mint a normál kisautók. Egyébként van ilyen különkiadás Karácsonyra is, de sajnos eddig azzal nem találkoztam nálunk, valszeg nem is hozzák már el :/
A következő "téma" a Funko Pop! figurák, többek között az idei Adventi Kalendáriumom leleplezése is! :D Már Október folyamán keresgéltem, hogy idén milyen kalendáriumot válasszak és továbbra is a mini Funko figurásakat preferálom, mert még mindig úgy gondolom, hogy jobban megéri egy ilyent vásárolni, ahol naponta egy figurát kapok és nem csak pl. egy matricát vagy karton darabot, mint más márkáknál. Bőszen kutattam egy olyan után, ami a múlt évben jött ki és akkor nem volt elérhető nálunk. Reménykedtem, hogy idén elérhető lesz, de tévedtem...Amazonon ugyan megtaláltam, de mivel nem direktben az amazontól volt, ezért borzasztó drágán kínálták! Utolsó opcióm maradt: Funko Europe oldal, ami a hivatalos Funko cég EUba szállító oldala. Eddig még sosem rendeltem innen, így előtte kicsit utána szaglásztam a Facebookos román csoportokban, hogy okés-e a rendelés, nincsenek extra költségek stb? Aztán leadtam a rendelést. Kiderült, hogy innen is ingyenes szállítás van, ha meghaladod az 50 eurot, pont mint az Amazonról, ami tökéletes, mert pont ennyibe került a Kalendárium is XD Mondjuk én még extrába mellé passzoltam egy 70%-al leszállított Funko figurát is :3 Vicces az, hogy a két csomagot külön dobozban küldték el, de ennek ellenére egyszerre érkeztek meg, csak a gond az volt, hogy a román posta által (kb. jogtalan) kiállított vámot 2x kellett kifizetnem ezért ^^" A csomagok ugyan Belgiumi postával jönnek, de a Funko Europe székhelye Angliában van és onnan küldik, így ez is megjelenik a csomagon és hát ugye EU-n kívül van...Szóval a román posta minden EU-n kívülről érkező csomagra felszámol egy kis "kezelési pénzt", ami kb. 1.000 ft. Még jó hogy nem kell ÁFÁ-t is fizetni ^^" (Van egy olyan sejtésem, hogy ezt most már kell majd a Kínából érkező csomagokra is fizetnem) Amúgy kb. 3 hétbe telt mire felvehettem a két csomagot a postáról, ebből kb. 10 nap volt míg Angliától ide értek, a többi meg az itteni szarakodás, vámolás stb. Na de sebaj, a lényeg, hogy épségben megérkeztek November elején! Sikeresnek könyvelhetem el az első Funko Europe rendelésem, majd a jövőben biztosan bizalommal rendelek még onnan!
Tehát az idei Adventi Kalendáriumom témája, amit (valszeg már láttátok jobb oldalon fent a kis részt neki az ezelőtti évek archívumával együtt) majd velem együtt naponta követhettek ti is: Funko Pocket Pop Pokémon! :D ♥
A másik Funko Pop figura amit megvásároltam szuper áron: Shippo lovon ülve (ez ugye egyik róka-varázs trükkje) az Inuyashaból :3 Ez egy viszonylag nagy figura, extra erős állvánnyal és a doboza is jóval nagyobb, mint egy normál Funkonak, mivel 2023-as Limitált Kiadású Őszi Con exkluzív volt. Úgy tűnik nem volt akkora sikere, ezért nem fogyott ki és ezért hozták le az árát, de én nem bánom, így ő is csatlakozott azInuyasha csapathoz!
Ha már Funkoknál tartunk, akkor mutatom azokat, amiket a helyi Black Fridayozás alkalmával sikerült megvennem, arról a figurás oldalról, ahonnan mindig vásárolok (101figurine). Ezek kb. 35%os leszállítással voltak elérhetőek, úgyhogy nem tétováztam és megrendeltem őket, hogy tovább bővüljön az Inuyasha csapat: Rin (gyerek verzió), Jaken, Kikyo és Naraku! (Egy teljes szériát vettem meg, mert ők 4-en egyszerre voltak kiadva)
A helyi játékboltok sem kínáltak semmiféle babát jó áron, legalábbis nem olyanon, hogy nekem megérje, kivéve a Noriel bolt, ami másképp is nagyon drágás, bár ritkán vannak jó akciók (pl. születésnapomra is onnan vásároltam ugye). Most lehozta végre 50%-al a LOL Surprise OMG harmadik szériás újra-kiadásokat, így meg tudtam venni Groovy Babe-t is, hogy mind meglegyenek. Valahogy nem bírok teljes árat kifizetni ezekért a reprodukciókért, miután tudom, hogy ezt-azt lespóroltak róluk :D Megjegyezném ezen a babán kifejezetten kevés dolog hiányzik az első kiadáshoz képest (pl. kabát zsebek)!
Amit még leszállításon szereztem, azok igazából akkorról származnak mikor a Halloweenes haul posztomban is vettem az akciós dekorációkat, vagyis Október vége. Ezek a Sinsay-ből vannak és nem tudtam otthagyni őket! :3 Ahogy írtam abban a bejegyzésben is, siettem épp, de összekapkodtam mindenfélét amit megláttam, hogy jó áron van XD Természetesen kiegészítők a Beetlejuice kollekciómba, avagy Beej cuccok na: "műanyag" fehér-fekete csíkos sminkes táska (én aprócska kifestésre várakozó szobrokat meg egyéb DIY projekteket tartok benne); kerek plüss sminkes táska (a kamerám tartom benne, miután a régi táskát kidobtam, mert tönkrement már); cuki lapos Beetlejuice párna-plüss (eredetileg kutya játék, de kit érdekel? :D); kis kerek zsebtükör és hajkefe kombó (nem használom semmire, csak kellett XD). Az árakat rajtahagytam mindenen, ha esetleg érdekel valakit, a Beej párnáról hiányzott a cimke, a kasszánál mondták meg az árat...
Végezetül van most egy kis könyv haulom is, mert November közepén megtartották ismét az éves Könyvvásárt a színházban. Az idei már a 30. volt, vagyis már 30 éve hagyomány ez, és én is minden évben ellátogatok oda 11 éves korom óta, ergo 21 éve! :) Igaz már egy ideje hanyagolom az oldasást, ezt mondtam is (kivétel a mangák és képregények), de attól még kihasználom, hogy ilyenkor vannak jó áron antikváriumos azaz használt könyvek magyar nyelven. Ez azért ritkaság számba megy itt Romániában, és az antikváriumok is szépen felszivódtak a városból, vagy nagyon messze vannak tőlem és sosem jutok el oda...De most vettem néhány darabot, próbálva befejezni a Leslie L. Lawrence gyűjteményem, meg egyebek. Láthatjátok ti is a fotókon, hogy mit szereztem. Mindegyik könyv használt, kivéve a "Mary Shelley-Frankenstein"! El se hiszem, hogy újra kiadták és hogy végre sikerült beszerezni ezt a könyvet! :O Már régóta szerettem volna elolvasni az eredeti művet, bár igaz, hogy nem kerestem aktívan...Különben ez a "Móra klassz" sorozatban a 7-es számú könyv és eddig 10 régi klasszikust nyomtattak újra. Mind kaphatóak voltak a vásáron, csak egyik iránt sem érdeklődtem annyira, hogy megvegyem, de remélem folytatják tovább a sorozatot és még sok klasszikust kinyomtatnak, mert tuti lesz még olyan ami érdekelni fog! Gondoltam szólok nektek is, ha esetleg van valami amit kerestek...
Hát ennyi lenne mostanra. Ezt is megint 2 este gépeltem be, úgy tűnik sokat szövegelek XD Majd írjátok meg a véleményetek a dolgokról, cuccokról stb. :) Következő ilyesmi haulos bejegyzésem szerintem már a Karácsonyi ajándék haul lesz, de addig lesz másfajta is, gondolom (?). Meglátjuk mire hogy jut időm, de igyekszem! Addig is kövessétek majd a kalendáriumot és egyéb frisseket az oldalaimon ♥
A napokban készülök majd írni egy normálisabb, hosszabb, képes blog posztot arról, hogy mi a helyzet velem, ezért ma csak egy nagyon rövidke frissítéses bejegyzést hoztam. Vagyis megemlíteném, hogy mi az a pár apróság amit módosítottam az oldalon :)
•Elsőnek végre eszembe jutott, hogy ideje lecserélni a "Hónap képe" részben a művet XD Most egy olyan képre esett a választásom, ami egyszerűen csak megtetszett, mert cukinak találtam, nézegetve egy kedves régi ismerősöm Deviantart profilját. Ez a személy nemrégiben felkeresett DA privát üzenetben, és beszélgettünk kicsit. Őszintén meglepődtem, hogy még ennyi év szünet azaz megszakadt kapcsolat után is emlékszik rám! Érdekesnek, kedvesnek és meghatónak találom, hogy sok-sok év elteltével is emlékeznek rám emberek innen-onnan a net világából ♥
•Második dolog az, hogy már kb. 2 hónapja kapok figyelmeztető e-maileket a Snapwidgettől, ami lényegében szolgáltatja itt az oldalon a "Kövess!" részben azt a funkciót, hogy megjeleníti az Instagram profilomról a legfrissebb fotókat, hogy frissítsem ...A lényeg az, hogy Decembertől megint valami új szabályzat lép be az EU által, ami a jogvédelemmel kapcsolatos, meg felhasználási feltételek blablabla...Nem érdekel különösebben, hogy milyen marhaságot frissítenek megint, de muszáj volt elolvasnom, hogy mit kell csináljak ahhoz, hogy ez a kis funkció továbbra is működjön itt az oldalon. Egy kicsit hosszabb folyamatról volt szó, szerencsére volt lépésről-lépésre képes tutorial, hogy mit kell csinálnom, röviden az Instagram profilom át kellett állítanom "személyes"-ről "alkotói professzionálisra"...Az egész szerencsére ingyenes és egy ideig vaciláltam, hogy megéri-e? De végülis belementem, mert semmit nem veszíthetek vele és így is be tudtam állítani a kategóriám, mint "Személyes blog", szóval nagy cucc nem változott, csak több funkció nyílt meg az Instagram appban (amiket valszeg úgy sem használok majd, de ez mindegy). XD Nah de ezzel az egésszel azt akartam mondani, hogy bár kinézetre nem látszik semmi, frissítettem ezt a dolgot éééés remélem akkor továbbra is működni fog norrmálisan, de ha esetleg bekrepál, akkor tudni fogjátok, hogy valamit elszartam és akkor kénytelen leszek levenni azt a részt ^^"
•Harmadjára pedig, lehet már észrevettétek, de bal oldalon a MOCR weboldalam ikonja alá most felpakoltam egy kis pofátlan ön-reklámot. Ti is tudjátok, hogy árulok dolgokat a neten, mert ebből szerzem a pénzem többek között, főleg a hobbym/gyűjtögetési mániám ebből intézem tovább. Az egyik ikon már nem új, ez a baba ruha boltom (Marcionilasboutique), ami kb. halott, ezt mind tudjuk XD Ez az ikon eddig a "Kövess!" részben volt, most felhoztam ide, mert nagyobb értelmét láttam, elvégre rengeteg kész baba ruha várja továbbra is a gazdáját és ezen a Facebookos oldalon megtekinthetőek! Meg továbbra is fogadok megrendeléseket, még ha időm nem is nagyon van rá, de igyekszem...A másik ikon viszont teljesen új és gondolom már sokatoknak ismerős, de ez a Vinted eladói platform/applikáció, vagyis az én Vinted profilom :3 Idén kezdtem el itt árulni, és sokáig nem igazán ment, de most jobban beindultak az eladások! Úgy gondoltam most már megosztom itt is, mert November elejétől összekapcsolták az országom (Románia) Magyarországgal végre!! Így már bármit amit feltöltök oda eladásra meg lehet vásárolni Magyarország (+Lengyelország és +Görögország) területéről is, ahova biztonságosan, gyorsan és jóval olcsóbban mint a posta (!!!) tudok küldeni! :D Igen, beleértve az említett eladásra szánt, egyedi, általam készített Monster High, meg másféle, baba ruhákat is, de csakis kérésre! (Utóbbiakat azért nem listáztam fel, mert tartok tőle, hogy az emberek nem olvasnak rendesen, aztán azt hiszik, hogy babástól eladóak és a végén probléma lesz belőle...jártam már meg helyi OLX platformon) Az áraim finoman alkudhatóak is :)
Hmm ennyi lenne amit most mondani szerettem volna, és hogy ez a bejegyzés ne legyen olyan üres és színtelen, beszúrok ide megint egy kis muzsikát. Nyilván egy újabb Tarkan dal a Kuantum 51 albumról, a címe pedig: "Kalpte savaş" (Háború a szívben). Egy nagy kedvencem lett!
Ma egy újabb "Kulisszák mögött"-i bejegyzéssel érkeztem, ami várható volt, és azok, akik követik a MOCR oldalam, számíthattak már rá, csak kellett egy kis idő, míg befotóztam a végeredményt! Most sem egy túl bonyolult projektről van szó, igazából nem is telt annyi időbe mint szokott, de majd meglátjátok miért...
A cím nem biztos, hogy mindenkinek érthető, főleg aki nem ismeri a Monster High OCimet, vagy legalábbis a legújabb karakterem: Jacqueline LaLean-t, a kis szőke francia csontvázam :) A lényeg, hogy most megint egy naptár oldal és fotózás kapcsán kellett "elkészítenem" egy kiegészítőt, most pont neki. Az elkészítés kicsit túlzás lenne, mert inkább csak minimális átalakításról van szó: egy robogón! Vagy scooter, kinek milyen nyelven tetszik.
Kezdjük ott, hogy ez a robogó eredetileg egy Mattel Barbie márka, Barbie babákhoz készült, így persze azt jelenti, hogy méretben tökéletes hasonló méretű, 1/6 babákhoz, és nem meglepő az sem, hogy emiatt full rózsaszín. Őszintén már nem is emlékszem, hogy hány éve vettem meg az ócska piacon, azt sem hogy miért igazából? Szerintem megtetszett és úgy voltam vele, hogy majd átfestem mikor eljön az ideje és fel akarom használni valamire. Aztán persze ezt is elpakoltam és csak úgy volt XD Egészen míg Jacqueline karaktere és rózsaszín stílusa meg nem született a fejemben, olyan 2019-2020 környékén! A kettőt nagyon hamar összekötöttem a színvilág miatt és mikor azt is kitaláltam, hogy Jacqueline sminkesként dolgozik...Tökéletes ötlet: robogón közlekedik, hogy gyorsan a kliensekhez jusson! :D
Mióta sikeresen elkészítettem Jacquelinet baba formában, tervezgettem, hogy mikor és hogyan pótolom majd mellé a rózsaszín robogót is, csak kicsit kidekorálva. Tudtam, hogy tökéletes alkalom lesz majd egy naptár fotózás erre, és lám a Szeptember hónap meg is adta az alkalmat hozzá! (Megj: A naptár oldalt/fotókat/bővebb leírást itt olvashattok: KATT) Mindenek előtt viszont olyanná kellett formálnom, hogy passzoljon a karakteremhez...
Első dolgom az volt, hogy kicsit ki kellett sárgítanom a robogó egyik oldalát, mert a tárolás miatt, valamiért a jobb oldalán sárga foltok jelentek meg. Ez elég gyakori dolog sajnos, de van azért ellenszer és írtam is tutorialt régebben erről (KATT). Szerencsémre, mikor a kisárgítást végeztem, még volt elég erős napfény hozzá, így egy délután alatt meg is lett! Utána szemügyre vettem és be is fotóztam a robogó alap állapotát ami viszonylag jó, de volt pár hibája: a visszapillantó tükrök hiányoztak (egyik oldalon letörve, másikon teljesen hiányzik), a matricák elkoptak, megtűrödtek vagy épp rosszul voltak felragasztva, na meg összességében túl egyszerű és unalmas volt a szememben.
Elgondolkodtam, hogy kb. hogyan is nézhetne ki, aztán hozzáláttam: eltávolítottam az ülésről azt a fekete szíjat, ami eredetileg arra kell, hogy ha a babát felültetjük az ülésre, akkor megtartja, de szerintem ez olyan gagyin néz ki :/ Aztán eltávolítottam az összes eredeti matricát: lámpák (kivéve elől az "üveg" alattit, mert azt nem lehet kinyitni), márka nevek (Vespa) és számtábla (Barbie 01-003-857). Az egyedüli eredeti matricák amiket meghagytam azok a szürke "láb alatti recés szőnyeg" izék XD Nem tudom minek nevezik ezeket hivatalosan, de szerintem ti is tudjátok miről beszélek, a fotókon is látszik. És a műszerfalat ami a sebességmérő óra meg hasonlók vannak.
Az eltávolított matricákat használtam sablonként és kivágtam az új "matricáim": a lámpákat egy vörös, fényes kartonból, míg a számtábla alapját és még 3 helyen egy lila, fényes pókháló mintás kartonból. Közben előkerestem a saját matrica gyűjteményem, amiket évek óta gyűjtögetek, hogy majd jó lesz valamire XD Egy nagyon érdekes, szuper színes és fényes fóliát használtam főként, amiken koponyák, szívecskék, csillagok stb. vannak. Úgy gondoltam, hogy ezek tökéletesen passzolnak Jacqueline cuki, szeleburdi énjéhez! Szépen körbe ragasztgattam az egész robogót, ahogy nekem tetszett, na meg ahogy elképzeltem, hogy Jacqueline hogyan dekorálná ki! Használtam még Halloweenes, sötétben világító matricákat is a kis csomagtartón, illetve ebből került rá a pók a számtáblára is, meg a "Fright Night" táblácska is a csomagtartó hátuljára. Közben persze felragasztottam a lámpákat is.
Következő lépésben a hiányzó visszapillantókkal foglalkoztam: amelyik le volt törve, azt sikeresen pótoltam egy kis kerek tükörrel (valódi tükör darab, rendes képet ad), felépítettem ragasztópisztollyal. A teljesen hiányzót viszont nem volt hogy kiegészítsem, így a lyukat lefedtem egy kis fényes, "ezüst gombbal", mintha a dizájnhoz tartozna.
Hátra volt még egy kis festegetés is: ezüst akrillal néhány helyre festettem egy-egy kis részletet, mint pl. a robogó elején azt a rácsozott kerek részt. Fekete akrillal felújítottam a fogantyúkat is, mert kopottak voltak, emellett a robogó állványán a "gumi" részeket átfestettem feketére. A felépített tükör részt is kiegészítettem feketével, aztán az említett összes részt lekentem egy adag átlátszó körömlakkal, hogy fixáljam és fényes legyen.
Már majdnem mindennel kész voltam, de még mindig gondot okozott az eredeti márka feliratának a hiánya, mármint ha megfigyelitek, akkor az igen specifikusan, a betűkre formálva volt öntve a robogó elején és két oldalán hátul. Kezdtem épp megbánni, hogy leszedtem a "Vespa" matricákat, aztán kitaláltam a megoldást! Miért ne alkothatnék saját márkát? Sőt, mi lenne ha Jacqueline családnevét írnám be? Spoiler vagy sem, de elképzeltem, hogy a LaLean család feje alapított egy saját céget :3 Ilyen alapon, befestettem a felirat alapokat fekete körömlakkal, aztán fehér akrillal, nagyon-nagyon óvatosan kézzel felpingáltam 3x a LaLean nevet a megfelelő helyekre. Féltem, hogy elrontom, de sikerült és még egész jól is néz ki, mintha úgy lett volna öntve eredetileg a betűk formájára!
Hmm nos nagyjából ennyi ez az "átalakítás". Abszolút megkönnyítette a helyzetemet az, hogy megtarthattam az eredeti színét a robogónak és nem kellett átfestenem valami másra, mert az idő igényes nagyon és úgy sem lesz olyan szép, mint az eredeti színben való gyártmány. Itt vannak a végeredményről a fotók is. Az első néhányat vakuval fotóztam, a többit meg vaku nélkül, mert a fényes matricák nagyon visszaverték a fényt, és szerettem volna, hogy jobban lássátok a részleteket. Persze ennek az eredménye az, hogy a képek így szarabb minőségűek és pixelesek, de ez van...
Szeretném hallani a véleményetek, ti mit gondoltok a robogó kinézetéről, annak ellenére, hogy ez most nem olyan szuper nagy átalakítás, mint szoktam? Szerintetek passzol Jacquelinehez, már amennyire ránéztek a kis "horror Barbiemra"? :D Túlzásba vittem a matricázást, vagy ez pont jó így? A jövőben mindenképp szeretném majd használni fotókhoz még a karakterem mellé, de azt majd az alkalom adja...
Már lassan mindenhol Karácsonyi hangulat van, legalábbis ami az üzleteket illeti (a tvben is kezdenek indulni a reklámok...), nálunk itthon még a Halloween uralkodik. Vagy valami olyasmi. De ettől továbbra sem vidám a hangulat. Előző posztom végéhez fűzve, továbbra is csak annyit tudok mondani, hogy míg én kilábaltam a megfázásból, addig sajnos sem Jack macskánk, sem Trevor malackám nincsenek jól. Már többször voltunk orvosnál velük, gyógyszerek, meg mindenféle, javulásnak nincs nyoma és kezdem elveszíteni a reményt...
Ebből kifolyólag, első körben elnapoltuk a Halloween ünnepséget egy héttel, mondván ha mindenki jobban lesz, akkor megtartjuk utólag, de a jelenlegi helyzetet nézve, végülis lefújtuk az egészet. :( Valahogy egyikünknek sincs kedve ünnepelni, így csupán a két töklámpást faragtam és festettem ki, hogy a tökök nem menjenek kárba és csináltam fotókat a malikkal a töklámpások mellett, mert sosem lehet tudni mi lesz jövőre, hisz öregszenek szép lassan...Hétvégén készülök leszedni a Halloween dekorációkat és elpakolni mindent. Ma átnéztük az édességet és nasik határidejét is, amiket az ünnepre vásároltunk be: átválogattuk, hogy mik azok, amiknek nem jár le a szavatossága következő Halloweenig, és mik azok amiknek igen. Így akadt néhány kaja, amit el kell majd fogyasztani, de a többsége jó lesz jövőre is. Pénz sporlás, I guess? Komolyan ez az év csak szarabb és szarabb, és még a legrosszabb hátra van szerintem...
***
Ettől eltekintve, tudom, hogy ígértem nektek az éves Halloween hault és ez nem maradhat el, mivel idén is vásároltam újdonságokat, amiket jó áron találtam. Ráadásul most valahogy hamarabb árazták le a dolgokat, maga az ünnep előtt, így jó néhány cuccot sikerült szuper áron beszerezni! Meglesve a múlt évből a haulom, most sokkal több mindent vettem. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem? De ha arra gondolok, hogy normális módon nem is sikerült "felavatni" őket...azért elég elkeserítő. Különben meg a haulba beloptam néhány őszi dekort is, remélem nem bánjátok! :) Lássuk tehát a 2024-es Halloween hault!:
•Elsőként kezdem az ócska piacon talált cuccokkal, mert nincs sok. Egy óriás műanyag, kalóz csontváz. Fél karja van, de ez nem hiba, eredetileg így néz ki. Amúgy ha minden igaz Hot Wheels játékszett és kellene mozogjon is: karját emelgesse, szeme világítson, de nem működik. Végülis nem bánom, mert így is jól néz ki és olcsó is volt. A második képen két kis dekoráció van: kerámia töklámpás (tipikus, gyertyát lehet bele rakni) és egy töklámpás-hóember kombó (fából van faragva), amit imádok, mert olyan egyedi ötlet! :D
•A következő bolt, ahonnan a legtöbb holmit vettem (megint), az a Pepco. Megint sok minden volt a polcokra pakolva és hamar ki is fogyott a többsége! A legérdekesebb az egészben az, hogy már Szeptember végén kipakolták a készletet, pedig a katalógusuk szerint csak kb. 2 hétre rá kellett volna a polcokon legyenek a cuccok. Én véletlenszerűen mentem, hogy egy tároló dobozt vegyek és szerencsém volt, mert pont akkor töltötték a polcokat, másképp (ha a katalógus dátumát követem) sok mindenről lekéstem volna már! Ezeket úgy fotóztam be, hogy látható legyen az árcimke is, ha érdekelne esetleg valakit. Sorban haladva: megint egy adag manócskát vásároltam, bár ahogy láttan már kezdenek kimenni divatból szép lassan, mivel nem fogynak olyan gyorsan mint az előző években: az őszi kategóriába tartoznak a gomba páros és a kis makk-manó (ez egyébként nem plüssből van, hanem resin, fa és hungarocell + anyagok keveréke) ♥ A Halloweenesek meg a vámpír denevér és fekete macska.
Két nagy kedvencem, aminek marhára örültem: Halloweenes puha takaró (jelenleg is a számítógépnél ülve ezzel takarózok be) és óriás szellem párna! A párna nem volt épp a legolcsóbb, de ez az egy darab volt belőle és ahogy megláttam azonnal felkaptam, többet le sem raktam! XD Ő az egyik alvótársam :3
Egyéb érdekességek: hungarocell sírkövek, fekete fátyolos-rózsás hajpánt (idei kosztümömhöz akartam használni), DIY kifesthető gipsz figurácskák (sajnos nem volt időm festegetni, de talán majd a karácsonyi időszakban, lehet lesz poszt is belőle? nem látszik jól a dobozban, de az egyik Frankenstein szörny a másik meg vámpír figura), ablakra tapasztható zselé "matricák" (kevés volt nekem régebbről, így gondoltam kicsit kiegészítem most), és néhány apróság amiket fotózáshoz, diorámákhoz és dekoráláshoz is egyaránt használni lehet. A tasak fekete pókocska és gombák a KiKből vannak, csak egyszerre fotóztam be a többivel őket.
Mikor megérkeztek a 50%-60%os leszállítások, újra visszatértem a Pepcoba és még lecsaptam pár holmira: porcelán szellem keksz/süti tároló, porcelán 3as szellem tálca, kis koponya gyertyatartó, "Hocus Pocus" üst csésze (ezt anyu magának vette) és papírtányérok, különböző "veszély" szalagok (fotózáshoz jól jöhetnek), cuki kutya játékok (a tökről eltávolítottam a fekete kötelet, így normál plüss lett belőle, míg a földönkívűlin kibogoztam a köteleken a bogokat és így furán aranyos hosszú karjai és lábai lettek XD Ezeket a szörny plüss kollekciómba rakom).
•Mostanában nagyon megkedveltem a Sinsay üzletet is, és nem csak dekorációk szempontjából, hanem ruhákból is nagyon jó árak vannak! Bár teljes áron nem vettem semmit, mikor -60% került rá a cuccokra, akkor bekukkantottam. Sajnos épp sietnem kellett, de hamarjában összekapkodtam néhány cuccot itt is, gondolkodás nélkül: még két manócska, ezek picikék, egy zöld üveg koponya tartó (lehet gyertyát rakni bele, én inkább művirágot raktam), egy új asztal terítő (vlmiféle műanyag, elég büdi XD), ékszerek (a pár fülbit majd valamilyen babához használom fel, mert nekem nincs lyuk a fülemben, míg a nyakővet hordani fogom, mert imádom az ilyeneket ♥).
•Az egyéb nagy üzletek kínálata általában szegényes itt, vagy túlságosan borsósak az árak, ezért ritkán szoktam bármit is venni. Gondoltam egybe foglalom azt a néhány dekort amit mégis beszereztem. Az Auchenból: még egy ablakra ragasztható zselé "matrica" (ezt hamarabb vettem mint a Pepcosokat, jobb minőségű) és szilikon szellem süti forma (mellette a kis cupcake papír dekor szett a Pepcoból van, csak egyszerre fotóztam be). A Lidlből: hamis "agy sapka" jelmezhez és 3-3 darab műanyag kis "vödör", egyik töklámpás formájú, míg a másik üst. A Kauflandból már anyu vásárolt: még egy asztal terítő (ez kevésbé büdi XD) és egy ronda óriás pók, mellé egy adag hamis pókhálóval (utóbbiból sosem lehet elég, mert hamar tönkremegy!).
•Az utolsó pár cuccot egy helyi "turkálóból" vettem. Oké igazából nem is turkáló, csak olyan üzlet, ami használt ruhák és cipők mellett olyasmit is árul, ami új, de nem kelt el külföldön, ha ez így érthető? Itt találtam még két darab (a Pepcoshoz viszonyítva jóval nagyobb) hungarocell sírkövet, van rajtuk csillámpor is, ami marhára hullik ^^" Az őszi dolgokhoz meg, szintén diorámához vagy fotózásra, különböző színű és formájú falevelek. Kár, hogy nem kifejezetten műlevél, hanem kemény, áttetsző műanyagból vannak és felfűzhetőek, de majd meglátjuk mire tudom felhasználni őket...
Húh hát ennyi lenne a Halloween haul erre az évre! Kicsit elszaladt velem a ló, de mikor a többsége olyan jó árban volt, nehéz ellenállni. Megpróbálom kordában tartani magam a karácsonyi dekorációkkal, bár már vásárolgattam ezt-azt, amit különlegesnek és viccesnek tartottam, így nem igérek semmit XD Természetesen lesz majd abból is külön poszt, mint szoktam! De írjátok meg mit gondoltok? Nektek mi tetszik a legjobban?
Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)