Random gondolatok...

Szerzemények: Random haul

2017.06.20. 22:35

Sziasztok!

Ismét egy haul bloggal jelentkezem, ami félig meddig volt betervezve, pontosabban fele annyival kellett volna haza jönnöm, mint amit vettem XD De gondolom ti is jártatok már így nem?

A lényeg, hogy a tegnap eredetileg csipkét venni mentünk a főtérre, egy Luxor nevű áruházba, ahol több méterárús stand is van. Mindig itt szoktam vásárolni a csipkéket méterre. Most is azért mentem, hogy fekete és fehéret vegyek, mert ez a két szín amit 99%ban használok csak. Plusz az utóbbi időben leterveztem néhány új ruhát a jövendőbeli OCimnek és hát elképzeltem hozzájuk 1-2 fajta szalagot/csipkét, amiben nem voltam biztos, hogy találok majd, de szerencsével jártam, igaz, hogy két standnál is vásároltam. Természetesen, mint általában, most is vettem néhány olyan fajta szalagot is, amire nincs szükségem XD Avagy "nem tudtam ellenállni nekik, de majd csak jó lesz valamire" kategória XD 1-2 métert vettem belőlük, bár volt olyan is amiből már kevés volt az árusnál, így megvettem az egészet, ezek 3 métert tesznek ki. Azt nem árulom el, hogy melyikek kellenek OCkhez és melyikeket vettem "csak úgy", szóval lehet találgatni XD Nektek melyik tetszik a legjobban?

Onnan az utunk a Rock Shopba vezetett, ahova beérkezett egy rendelésem...igaz már legalább 1 hónapja csücsült ott, de sajna csak most volt idő + pénz, hogy át tudjam venni. Szerencsére a tulaj nem haragszik, mert nagyon rendes és jópofa, beszédes alak :) Természetesen egy újabb Sex Pistols ruha darabról van szó. Most egy kapucnis fölső, amihez most még túl meleg van, de majd jön az ősz és esős idők. Nyilvánvaló, hogy Sid van rajta, a kis fintorgó pofijával, a háttérben az angol zászló, van elől olyan kis kenguru zsebféle is. A hátúlján is írja fehérrel a Sex Pistols feliratot. Szeretnék több SP cuccot Johnnyval is látni, de ez szerintem lehetetlen, mert mindenkinek Sid jut eszébe, ha ezt a bandát említjük. Talán ha lehetne Public Image Ltd. fölsőket kapni...bár kétlem, hogy elérhető lenne nálunk legalábbis, vagy Magyarországon. :/

És itt jött az, hogy nézegettem a kicsit szegényes kitűző választékot és kiszemeltem hármat magamnak. 2 ebből Pucca-s, mert ilyenem még nem volt és szeretem az a rajzfilmet, nagyon kis cuki. A harmadik pedig a "The Exploited" banda ikonja, akiket ugyan nem ismerek, de tetszik a punker csontváz fej, szóval miért ne? Ami viszont klassz volt ebben, hogy a 3 kitűző ára eredetileg 9 lei lett volna, viszont kettőt akciósan 5 leiért adott, a harmadikat meg ajándékba! :D Mondtam én, hogy rendes az alak.

Bj-Lydia

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

-Ócskapiac haul (December-Január-Február-Március)

 

Chat

A hónap képe

Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥

Művész: @raptorjules

 

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

     

Szünetelnek

 

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.