Random gondolatok...

Retro cartoons ajánló: Cramp Twins

2020.02.11. 00:10
Görcs ikrek

Sziasztok!

Úgy éreztem, hogy már ideje megírni egy újabb ilyen kis retro rajzfilm ajánlót nektek. Az előzőben az Ed, Edd és Eddy rajzfilmről írtam, aki még nem olvasta volna az megtalálja itt: KATT. Most pedig a soron következő rajzfilmről írok nektek kicsit, amit az Edek után néztem végig újra, ez nem más mint a Cramp Twins, azaz magyar fordításban Görcs Ikrek, ami szószerinti fordítás, hiszen a "görcs" szó volt a család vezetékneve.

Rajzfilm adatlap:

-Műfaj: szituációs komédia

-Alkotó: Brian Wood

-Évadok száma: 4 (összesen 52 epizód; mindegyik epizód kettőbe osztva így pontosabban 104)

-Év: 2001 (egészen 2006ig)

Nem is tudom, hol kezdjem XD Az igazság az, hogy ez is egy olyan rajzfilm volt, amit a reklámok alapján nem tudtam hova tenni. Az első dolog ami feltünt nekem (a fura bőrszínű emberektől eltekintve), hogy az animáció is nagyon érdekes és azt kell mondanom, hogy szerintem azóta sem találkoztam hasonlóval. Arról beszélek, hogy a szereplők körvonalai legalább 1-2 cmrel arrébb vannak a színezett résztől, ha értitek mire célzok, és ott van körvonal és a színes rész között egy fura hézag. Igen, mindenképp ez volt az első dolog ami szemet szúrt nekem :) Arra is tisztán emlékszem, hogy legelső alkalommal mikor láttam egy epizódot belőle, az unokatesómnál voltam vasárnap reggel és neki is megjegyeztem ezt a fura tényt.

Utána persze már szép lassan több epizódot is láttam a tvben és a fent említett tény  elenyészett, már nem tünt annyira fel, nem zavart. Arra is emlékszem egyébként, hogy a sok ismétlés után nagyon örültem annak, mikor bejelentették, hogy új epizódok is lesznek...

Na hát miről is szól a rajzfilm? Egy városka lakóiról, pontosabban erről az iker párról és az ő köreikről, történéseikről. Mivel a műfaj szit-kom, ezért nyilván sok a vicces, érdekes eset benne. Szerintem már eleve az is vicces, hogy az emberek minden magyarázat nélkül zöldek, lilák, sárgák. Abszurd, de ugye más rajzfilmekben is találkoztunk már ilyesmivel, bár az okát még mindig nem értem. Előre is elnézést kérek, ha a neveket rosszúl írom magyarul, de tudjátok én angol nyelven néztem!

Szóval a város egyszerűen Soap City, azaz szappan város nevet viseli és egy mocsárra épült. Nyilván nem hülyeségből kapta ezt a nevet, hanem azért mert létezik egy gyár itt, ahol szappant na meg egyéb mosó és tisztító szereket gyártanak, ez a gyár a legfőbb lényeges munkaadója a városnak. A két főszereplő gyerek, azaz a Görcs ikrek, Lucien és Wayne, akik az ikerségük ellenére egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, semmilyen módon! Lucien egy tök normális, szemüveges kölyök, aki rajong a természetért, állatokért, tudományért, Wayne pedig egy teljesen idióta, tipikus rossz gyerek, aki az ócskavasért, autókért, robbanásokért stb. rajong és feltett célja, hogy pokollá tegye az ikertesója életét. Mivel a szereplők olyan 10 év környékén vannak (bár tudtommal a kort sosem említik a rajzfilmben, ezért csak saccolok), a szüleikkel élnek egy házban: Dorothy a tisztaság mániás anyuka és Herman a félénk, rodeó és country zene rajongó apuka.

Ami a többi szereplőt illeti, természetesen a gyerekek baráti köreibe illeszkednek többnyire és emiatt nagyon is különbözőek. Luciennek két legjobb barátja van: Mari, aki Lucienhez hasonlóan szemüveges, okos lány és családjában fekete bárány, mivel Mari családja hát...nagyon fura. Ami a másik legjobb barátot illeti, az Tony, aki egy nagyon alacsony, de mély hangú mocsári gyerek és a Cramp család szomszédságában lakik. Igen érdemes megemlíteni, hogy Crampék szomszédjai az utolsó fentmaradt mocsári család, akik még őrzik a régmúlt mocsári élet hagyományait és szokásait, ezért a gyerekek sem járnak iskolába.

Waynek nem igazán vannak barátai, amit természetesen annak köszönhet, hogy mindenkit terrorizál. Oké, talán mégis akad 2 személy aki kedveli őt is, az egyik Dirty Joe (Piszkos Joe), aki nevét jól képviselve, a helyi roncstelepen lakik és hát ugye Wayne gyakran jár oda. A másik személy pedig Wendy Winkle, a város legelkényesztetetebb és leggazdagabb leányzója, aki szerelmes Waynebe, csak hiába üldözi szerelmével. (Igazából Wayne valszeg tőle fél a legjobban XD). Wendy apukája a szappan gyár tulajdonos, egyébként neki dolgozik Mr. Cramp is.

Leírás alapján nem tudom mennyire keltheti fel az emberek figyelmét a sztory, de higyjétek el, nagyon is sok értelme van a dolgoknak és így felnőtt fejjel jó volt újra felfedezni ezt a kis világot, jobban megérteni dolgokat és a hely "titokzatosságát", meg a városbeli titkokat is, amik nincsenek tisztán kimondva, de ha figyelmesek vagyunk simán meg lehet érteni őket :)

Annak ellenére, hogy sok epizódot láttam, egytől-egyig végig néztem az egészet elejétől végéig, mert szinte biztos voltam benne, hogy maradtak ki epizódok, amiket valahogy sosem sikerült elkapnom a tvben. Igazam is volt, kb. 6 epizódra bukkantam az utolsó 2 szezonban, amit azelőtt sosem láttam. Voltak érdekesek és unalmasabbak is közöttük, de ez már csak így van.

Őszintén mondom, hogy ez a viszonylag rövid életű és kevésbé híres rajzfilm is bizonyítja számomra, hogy egyszerű ötletekből, mint egy testvér "háború", mik nem sülnek ki a végén? Elismerésem a készítőnek, szerintem tovább is mehetett volna a dolog, mivel nincs egy normális lezárása. De végig jól szórakoztam, a kedvenc jelenetem továbbra is a "karácsonyi zokni a macskán" XD Aki látta azt az epizódot tudja miről beszélek, azon mindig halálra röhögöm magam, nem tudom miért? Ami pedig a szereplőket illeti, hát nehéz választani, mert mind olyan szerethető a maga módján, de talán Wayne a kedvencem, mert olyan idióta XD És mert szeretem az ilyen típusú karikat, még ha valóságban is az ilyeneket legszívesebben elverné az ember. Egyébként imádom a Wayne nevet is, gondolkodom azon, hogy majd egy jövendőbeli OCmnek azt adom.

Meleg szívvel ajánlom mindenkinek aki szeretne egy jót nevetni vagy épp kiakadni valamin XD Esetleg ha gyerekként néztétek, érdemes megnézni újra, mert mint említettem, olyan háttér dolgokat értesz meg, amik azelőtt nem estek le.

Opening megnézhető itt: https://www.youtube.com/watch?v=F0tqnRiu6XY

Ti láttátok? Mit gondoltok róla? :)

Bj-Lydia

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

 

Chat

A hónap képe

Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥

Művész: @raptorjules

 

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

     

Szünetelnek

 

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!