Random gondolatok...

Babu hírek 28: Végre Wild Childz?? 2/5

2023.11.18. 22:36

Sziasztok!

Újra itt vagyok és folytatom is az előző posztom, vagyis a legfrissebb "Babu hírek" cikkem! Ahogy a múltkor is említettem, akkor a teljesen új baba szériákat mutattam be, mostantól viszont visszatérek a régiekhez, azaz a már jól ismertekhez és megnézzük: mik jelentek meg azóta és mikre lehet számítani az elkövetkezendő időszakban?


Szokásomhoz híven kezdjük a Mattellel és a Monster Highal. Elsőnek természetesen az első generácios (G1) babákat veszem, amikből úgy tűnik a cég egyre több gyűjtői (tehát borsós ár) darabot nyomat ki a régi/felnőtt rajongók számára, vajon miért? :D

A Skullector filmek által inspirált gyűjtői babák körébe két kiadás is csatlakozott még idénre, mindegyikről csak néhány példa fotót hoztam, de a neten sokkal többet megtaláltok róluk!

  • Augusztus 9.-én Annabelle (azonos című film) a horror baba volt megrendelhető a Mattel Creations oldalon $65 áron:

   

  • Október 27.-én egy kettős csomag volt megrendelhető, szintén a Mattel Creations oldalról, ami pillanatokon belül kifogyott, nem hiába, hisz a 30 éves évfordulóját ünneplő The Nightmare Before Christmas (Karácsonyi lídérnyomás) Jack Skellington és Sally párosról van szó! Érdekesség az, hogy Jacknek a teljes teste csontváz és ezáltal egy teljesen új öntvényt dolgoz fel, amivel eddig még nem találkoztunk más MH babáknál. (Ergo nem ugyanaz a teste mint Skelitanak!) A szett ára egyébként $90 volt!

 

 

Egy másik fajta Gyűjtői kiadásból, amit már ismerünk "Haunt Couture Midnight Runway" néven, végre felkerült megrendelésre a harmadik és egyben utolsó baba is (egyelőre) a kollekcióból: Spectra Vondergeist. A Fang Club tagoknak először November 8.-án volt elérhető, aztán 10.-én mindenki más számára is, csak úgy mint az előző lányok is $75 áron.

  

És ezekkel még nincs vége, mert MÉG TÖBB gyűjtői baba bukkant fel! Bővűlt tovább a "Howliday" széria: így a "Karácsonyi Draculaura" és "Valentin napi Cleo-Deuce" babák mellé csatlakozott Clawdeen Wolf Téli Újhold kiadásban és Skelita Calaveras Dia de los Muertos kiadásban, $45/darab áron! Mindkettőt az Amazonról lehetett megvásárolni, bár Skelitat sokan a boltokban is megtalálták USAban.

  

  

Két másik simán Gyűjtői/Collector néven futó baba is felbukkant és ezek ténylegesen Amazon exkluzívok voltak: Vampire Heart Draculaura és Stitched in Style Frankie Stein. Draculaura $100 volt, míg Frankie $50.

   

   

Még mindig gyűjtői darabok...A Mattel kollaborációt vagyis együttműködő projektet hozott létre az Off-White nevű divat céggel! Így a rajongók által elnevezve "Off-White" címmel egy 4 TELJESEN ÚJ KARAKTEREKBŐL álló baba látott napvilágot! Ezek a babák nagyon "high-fashion" darabok, valós ruhákat, cipőket, táskákat "másoltak le" azokat viselik, óriási gyűjtői (display case) dobozokban jönnek és az áruk is ennek megfelelően $150 darabonként...Havonta egy-egy kerül fel a Mattel Creations oldalra megrendelésre és természetesen ezek is limitált számban vannak.

A legelső baba Októberben volt megvásárolható: Electra Melody a neve, és ő egy tengeri szörny (Lagoonahoz hasonlóan).

   

A második baba Novemberben volt megvásárolható: Harmonie Ghoul a neve, és ő egy Frankenstein szörny (Frankiehez hasonlóan).

   

A maradék két lány: Raven Rapsody (Gargoyle) és Symphanee Midnight (Szellem) a következő két hónapban lesznek elérhetőek!


Ami az egyéb G1-hez köthető dolgokat illeti még: 2024ben (még nem lehet tudni mikor pontosan) érkeznek szintén Amazon exkluzívként a Boo-riginal Creeproduction második szériás babák! Így aki lemaradt régen róluk, most van esélye megszerezni: Ghoulia Yelps, Spectra Vondergeist és Abbey Bominable alap kiadásait! Illetve Cleo De Nile és Deuce Gorgon kettős csomagot is, csak róluk még nincs kép!

  

Meglepő módon visszatér a Funko cég is a Monster High-hoz ismét és annyi év után egy újabb Funko Pop szériát ad ki belőlük, méghozzá a School's Out ruhás: Frankie, Draculaura és Clawdeen!

  


Folyt. köv.!

Következő részben áttérünk a G3-as újdonságokra és más baba szériákra is (ha marad hely a posztban XD)!

Bj-Lydia

Szerzemények: Vegyes haul

2023.11.04. 23:43

Sziasztok!

Már megint jó ideje készültem megírni nektek ezt a kis haulos bejegyzést, bár végülis jó hogy tolódott kicsit, mert ma is adtam hozzá egyet...A lényeg, hogy az időm sem engedte (folyton valamivel kellett foglalkozni egész héten), emellett a gportál megint szemétkedik velem itt a régi számítógépemen! Folyamatosan baszogat a "biztonságos/nem biztonságos" oldal marhasággal, és olyan szintre jutottunk most már el, hogy be sem tudok jelentkezni arra az al-oldalamra, ahova fel szoktam tölteni a fotókat, amiket ide a bejegyzéseimbe kell belinkeljek, mert folyton kidob...Minden megpróbáltam már, de nem tudtam helyrehozni. Nem tudom másnak is vannak-e ilyen gondjai a gportállal vagy csak nekem, mert milliárd éves a gépem és még mindig Windows 7 fut rajta? Gondolom ez lehet a gond, mást nem tudok kitalálni, mert a laptopomon amint Windows 11 van, ott semmi gondja nincs, bár ott is folyton baszogat a sütik elfogadásával, bármit csinálok, mindig feldobja, rohadtul idegesítő...Azt hiszem idővel már az lesz, hogy gépről egyáltalán meg sem fogok tudni nyitni semmit :(

Ilyen alapon most csak úgy tudom megoldani a fotó feltöltést és linkelést, hogy laptopon keresztül rakom fel a galériás oldalamra, majd a linkeket átküldöm magamnak és úgy dolgozok itt...Extra macera és kurvára idegesítő, de ez van, amíg még lehet húzom és maradok a régi gépemnél, mert még mindig kényelmesebb és jobban szeretem mindennél!


Na de hogy áttérjek végre a posztom lényegére, végre van egy-két dolog amit mutogathatok nektek, mert az utóbbi időben sikerült azért vásárolgatni néhány cuccot egy "hosszabb szünet" után! Mivel szép lassan közeleg a Karácsony, na meg a Fekete Péntek dolog is, ilyenkor azért sok jó akciót ki lehet fogni és érdemes figyelni. Mivel elég jól fejbe tartom az árakat, így tudom, hogy mikor nem átverésről van szó és lecsapok a jó kis fogásokra :D

Először is egy nemrégiben tett látogatás alkalmával az egyik Mallban, mikor ismét mali kaja után mentem, tudjátok ilyenkor mindig meg kell kukkantani a játékos boltokat is! XD Nos akciók mindig vannak, csak sokszor nem olyanok amit én szeretnék, avagy nem találom őket elég jónak! Néha viszont van nekem is olyan napom, hogy hülye vagyok és rábólintok valamire, csak azért mert olyan kedvem van, hogy vásárolni akarok már valamit! Ismerős érzés? ^^" Olyan "a francba is már, megérdemlem!" féle...Na így volt az is, hogy ezzel a cukisággal tértem haza, mert már meguntam, hogy folyton akciósan látom és halomra áll a polcokon, mert (gondolom már kitaláltátok), de a bőrszíne miatt...De így legalább ki tudtam választani azt, amelyiknek kevésbé hibás a festés az arcán. Szóval a LOL Surprise Tweens Masquerade Partyból végre megvettem Regina Hartt-ot aki nyilván a Szívkirálynőt szimbolizálja, mivel ez az Alice Csodaország témájú széria. Így most 2 van meg nekem a 4ből, a másik két lány ki van fogyva, nem tudom, hogy lesznek-e még egyáltalán? Egy másik boltban vannak, de jóval drágábbak, szóval egyelőre nem foglalkozok velük...A piros cimkén van az ára, ha valaki esetleg át akarja konvertálni, egyébként nem valami kifejezetten olcsó volt, de mindegy.

És ha már LOL Tweens babáknál tartunk, akkor ma meg ezt a szettet vettem meg a Pepcoból, a legfrissebb árúból! Szóval akit érdekel a két "Babysitting Party" szettből valamelyik, az menjen minél hamarabb a Pepcoba, amíg fel nem szedik őket, mert nálunk is csak 1-1 darab volt belőlük. Maga rózsaszín spa-féle szett is aranyos volt, de sajnos az áruk már kevésbé aranyos: 11.000 ft, szóval ezért vettem csak meg egyet :/ Nem tudom igazából mi a fenének bólintottam rá erre is, de a boltokban is ennyibe voltak mikor le voltak szállítva, így végülis mindegy, hogy hol veszem meg nem? Ez amúgy nagyobb szett mint a felső (azoknak mondom akik nem ismerik őket annyira XD), mert ebben több a kiegészítő és jön vele egy kis, normál méretű LOL babácska is. Nagyon tetszett a sok kis tengerpartos cucc, más babákhoz is fel lehet használni őket! :) Na meg engem első sorban maga a Tweens baba (Rae Sands) érdekelt inkább. Tökéletes az arcfestés is, nem láttam hibát rajta! 

Egyébként a Pepcoban szintén szerencsém volt ma, mert végre megtaláltam a Hot Wheelsekből a Barbie kocsit! Már jó ideje vadásztam, főleg hogy pár hónapja láttam egyszer és akkor nem vettem meg, mert nem voltam biztos benne, hogy megvan vagy nincs...Azóta meg nem volt szerencsém hozzá, csak most végre. Igaz, ez a kék színű verzió, nekem inkább a rózsaszín kellett volna (anno azt hagytam ott...), de nem gond, van egy olyan érzésem, hogy jövőre újra kiadják, mert az ilyesmivel úgy szoktak eljárni, főleg, hogy a Barbie movie még mindig felkapott :)

Visszatérve kicsit a Mallos látogatásomra: az ott található szupermarketben (Carrefour), találtam leszállításon ezeket a "WOW! Pods" világító, szenzoros izéket XD Nem tudom minek nevezzem őket, mert nem kifejezetten játékok, hisz nagyon nincs mit játszani velük, inkább díszek szerintem. Rengeteg féle van Disneytől elkezdve, Harry Potter, DC Comics meg mindenféle, többek között Jurassic World is. Megnézegettem őket és meglepődve az áron (dobozon látszik), úgy gondoltam, hogy akkor már veszek én is egy dinósat, mert...na kitaláljátok miért pont dinósat? :D (Megsúgom: kapcsolódik egyik MH OCmhez!) De azzal a gondolattal, hogy majd jól jön egy fotóhoz legalább, végig kerestem az összes polcot, átnézve az össze JW-t ami fel volt pakolva. Amit én vettem meg az a Velociraptor, de szerettem volna még egyet ami a Dilophosaurus, csak épp hogy nem volt egy darab se belőle -_-" A doboz hátúlját is befotóztam nektek, hogy 6 félének kellene lennie, de míg a többiből mind volt, kivéve a Dilophosaurust és a középsőt, ami azt hiszem az Indomimus-Rex talán? Gondolkodtam még a T-Rexen is, de nincsenek olyan szépen és élethűen kifestve, mint a képen látszik, sokkal gagyibbak a valóságban, szóval hagytam a fenébe, és maradtam a Raptorral. 

 

Itthon kibontottam és bekapcsoltam, hogy na lássuk akkor hogyan is működik? Éééés semmi...Nézem mi a franc?? Azt írja a dobozon, hogy van benne elem. Veszem elő a csavarhúzót, kinyitom a dobozkát: igen van benne 3 darab AAA elem...Az egész tiszta rozsda!! :O Ez komoly?? Azt hittem eldobom az agyam! Szóval nem az elemekből folyt ki az a fehér sav izé, hanem egyszerűen berozsdáztak, mert valszeg valami nedves helyen voltak raktározva, hát ez szép...Szerencsére kidobtam a régi elemeket és lecseréltem újakra őket, így már működik! A lényeg, hogy elől van egy szenzor és a kezed mozgásával aktíválhatod: van egy csendes mód, amikor csak világít a "pod", és van a hanggal ellátott mód, amikor nem csak világít, hanem a Raptor hangját vagyis morgását stb. halljuk, amit a filmekben is, kb. 3-4 féle hang. Mondjuk elég menő ezért a pénzért :) Egyébként felszerelhető a falra is és ha több ilyen podod van, akkor össze is lehet illeszteni őket, mint ahogy a doboz hátán is látható.

 

Ami pedig a haulom utolsó darabját illeti (bár önmagában több darab végülis): megvan az idei Adventi Kalendáriumom! :D Okulva az előző évi tapasztalatomból, amikor nem érkezett meg időben és gyakorlatilag fél December letelt, mire kézbe kaptam a kalendáriumot (aki olvassa blogom, az tudja miről beszélek XD), most már időben nézelődtem és keresgéltem, hogy mit is választhatnék erre az évre? Igazából már Szeptembertől figyeltem a sok különböző oldalt, de sajnos semmi kedvemre valót nem találtam...Többen is gondolkodtam, de az igazság az, hogy még mindig a Funko Pocket Pop kalendáriumokat tartom a legjobbnak, mert ott tudom biztosra, hogy minden nap kapok egy figurácskát és nem valami papír marhaságot, mint más kalendáriumoknál megesik. A gond csak az, hogy ezek a Funko kalendáriumok mindig drágák, mert hát Funko...főleg a legújabbak és hát amelyiket szerettem volna, erre az évre jelent meg az egy Pokémon témás lett volna. Ehm igen, csak sajnos úgy néz ki, hogy nem elég, hogy drága, még csak el sem érkezett Európába, az Amerikából való rendelés meg kilőve a szállítási díjak és áfa miatt...Így végülis egy olyant választottam, ami tök jó áron, leszállításon volt (mert a múlt évben jött ki), és még ha témában nem is áll olyan nagyon közel a szívemhez, attól még tetszik és szeretem a karaktereket, ráadásúl ilyen mini formában kifejezetten cukik: Disney Mickey Mouse és barátai!

Így idén is lesz majd kiemelt hely itt az oldalon is a "nap kalendárium figurája"-nak vagy hogy volt kiírva a múlt évben, már nem emlékszem biztosra? XD Akit érdekel, velem együtt láthatja majd napont a kis figurákat és most már ténylegesen December 1-től kezdhetem meg a kibontását! :D Már nem is kell egy teljes hónapot várni rá, míg elkezdem, hmm fut az idő...

Ennyi lenne mostanra ez a bejegyzés, ha kínlódva is, de valahogy sikerült megírni :) Hamarosan összeszedem és befotózom az elmúlt 2 hónap ócska piac haulját is, na azzal lesz mit szenvedjek aztán míg mindent feltöltök és linkelek eh...majd érkezek a poszttal!

Bj-Lydia

Ócska piac haul

2023.09.08. 22:21
Augusztus

Sziasztok!

Fura módon, most tök hamar befotóztam és összesítettem egy újabb ócska piac hault, ez csak kizárólag az Augusztusban talált cuccokat tartalmazza! Az oka egyszerű: hozzáláttam a nagytakarításomhoz, és mivel szeretném elpakolni ezeket a játékokat is a megfelelő helyükre, legyen az polc vagy épp doboz, így nem tétováztam sokáig és hoztam ide is mutatósdiba a legújabb szerzeményeim! Egyébként Augusztus meglepően jó hónap volt haul szempontjából, nem gondoltam, hogy ennyi mindent találok, főleg hogy ilyenkor sokan szabadságolnak stb.!

Kezdjük is, megszokott módon, a plüssökkel! Most se mondhatom azt, hogy sokat találtam, azt hiszem a 3-4 darab/haul egy szokásos mennyiségnek mondható XD Az első, meglepetésemre egy "The Nightmare Before Christmas" plüss, méghozzá arról a kacsa játékról, amit Jack visz (többek között) ajándékba a Karácsony város gyerekeinek, tudjátok az a harapós XD Szép nagy plüss amúgy, puha és van benne egy recsegő papír-szerűség, meg egy csipogó is, ami nem csoda, mivel utólag kiderítettem, hogy ez eredetileg kutyáknak szánt játék! Második képen már ismerős lehet előző bejegyzésekből is, egy újabb Sorgenfresser plüss. Harmadik képen egy avokádó XD Olyan cuki, hogy a magon van a pofija nem? ♥ Imádom az ilyen cuki kaja plüssöket és figurákat! Negyedik és egyben utolsó amit találtam egy kulcstartó méretű ördög Motzpuppe avagy Trash Talkers plüss. Tudjátok ezek viszonylag ritkák és nekem is eddig csak kettőm van, azok normál méretűek, de nem sokkal nagyobbak ennél. A lényegük, hogy vicces, felnőtteknek szóló mondatokat és ironikus megjegyzéseket mondanak német vagy angol nyelven (kiadástól függ). Sajnos ez már nem működik és az elem tartója teljesen be van építve a fejébe, egy műanyag gömbszerűségbe, ergo, hogy ki tudjam cserélni az elemeket, ahhoz szét kellene vágjam az egészet, utána nem látom módját annak, hogy vissza tudjam csinálni már rendesen, mivel a haja is szépen be van varrva stb. inkább békén hagytam. 

   

Csicsik! :D Igen, ismét sikeresen szereztem három Monchhichit a kollekciómba! Lassan már nem férnek a dobozokba, ahol tartom őket...Az első képen két Sekiguchi márkájú van, egyik normál méret, másik mini, gyakorlatilag vadi újak. A második képen pedig egy nagyon különleges darab, amilyent eddig még őszintén nem láttam! Mint kiderült, ez egy vintage Toho Daisuke Monchhichi és attól különleges, hogy "alvós szeme" van, vagyis mikor lefeketetjük becsukja a szemeit, mikor felültetjük kinyitja, mint a régi babák. Szerencsére az ő szemei még működnek, probléma nélkül, bár szegényke nagyon nyúzott és piszkos volt mikor megvettem, de egy jó fürdetés és bunda "tépászás" után olyan mintha új lenne!

 

Áttérve a babákra, most nem találtam szinte egyáltalán, kivéve egy LOL Surprise OMGt, de ez nagyon jó fogás volt! Az egyik eladó, akinél sokat szoktam vásárolni félre rakta nekem, hogy ha esetleg érdekel...? A lényeg, hogy ez a Remix szériából Pop BB, de olyan szuper állapotban, szinte mintha új lenne!

Dobozostól jött, pontosabban a dobozának csak a legkülső váza hiányzik és a műanyag lemez, a többi része megvan: a zenélő tok (és még működik is!), emellett a betét rész, amiben a baba volt. Maga a doboz kicsit össze volt nyomva, de szépen megragasztottam, nem fotóztam be amúgy a dobozt, nem tudom miért XD Emellett a dobozban a baba mellett nagyon sok eredeti kiegészítője is megvolt! A fotókon láthatjátok, hogy mik vannak meg az eredeti szettjéből. Maga a baba elsődleges ruházatából a legszembetűnőbb hiányosság a cipője (de e felől már intézkedtem! :D). Hiányzik még: a kis fekete topja, de jött vele egy másik fekete top egy másik OMGtől, szóval azt adtam rá, úgysem látszik a csipkés fölsője alatt; fél pár fülbevalója (kék háromszög); fél pár kesztyűje; nyaklánca. Kiegészítők közül meg hiányzik: a tamburinja, fülhallgatója végéről a walkmanje, állványának derék tartó része (de ez könnyen pótolható) és a sárga doboznak a fedele XD Az egyéb hiányzó apróságokat, mint a papírok, vállfák stb. nem veszem figyelembe, mert nem fontosak. 

Ilyen alapon az előzőleg talált meztelen Pop BB babám eladó sorba került, főleg, hogy ezzel a Pop BBvel jött még egy teljes, egész ruha szett, amit eredetileg Lonestar-é, gitárostól mindenestől. Azt adtam rá arra a babára és felraktam eladásra, remélem hamar kerül gazdája!

   

Ha már LOL Surprisenál tartunk, akkor bemutatom a legújabb játékszettet is amit szereztem, ugyanonnan ahol az OMG baba is volt! A gond az, hogy gőzöm sincs minek vettem meg XD Jó nagy, nehéz, de sok minden van benne ez tény. Ez egy táska ami fodrász/divat szalonná alakúl át a pici LOL babáknak. A mennyezeti részen körben működnek a lámpák, fiókok nyithatók, a kádba vizet lehet pumpálni. Az utolsó képen láthatjátok, hogy milyen kiegészítők voltak az alsó fiókokba elrejtve. Egy részük tudom, hogy eredetileg is ehhez a szetthez tartozott, a többi mint pl. a táskák vagy pórázok nem tudom, hogy honnan vannak, azt sem tudom, hogy LOL márka-e? Valakinek ismerősek esetleg?

      

Találtam még egy LOL Surprise állatkát is, aki együtt fotóztam le egy Enchantimals állatkával! Tök jó, hogy a múltkor talált Enchantimals zsiráf lány állatkája máris meglett! :)

És mivel voodoo babának hívjuk, került egy szószerint új darab a Watchover Voodoo kis fonott figurás kollekciómba is! :D A kártyája cseh nyelven van és lefrodítattam a szlovák barátommal, miszerint: "Harcos - Erőt adok neked, hogy harcolni tudj azért amiben hiszel"

Áttérve a figurákra, szereztem néhány vintage Trollt és Zelfset is! A trolloknál különböző márkájúakat láthattok, az első kettő pici pl. simán másolatok, a középső TNT, a rózsaszín Wowee, az uccsó meg Weetos. A két közepes méretű Zelf közül az első az illatos szériából való, rágógumi Zelf és még mindig érzik az illata ♥

 

Vintage figurákról jut eszembe: végre került egy újabb darab az Extreme Dinosaurs kollekciómba is! Gyönyörű állapotban van, de szegény olyan mocskos volt, hogy fél óráig súroltam szappanos vízzel és egy fogkefével ^^" 

Szintén vintage holmi: egy helyen találtam 5 darab Mighty Max játékszettet. Mind 93-94es kiadások és nagyon szép állapotban vannak, bár jó porosak voltak, volt amelyikben pókháló is volt XD Sajnos minden ami kivehető, illetve az apró kis figurák, mind hiányzik belőlük, ergo ezek az "üres vázak". Sajnos a legtöbb esetben ez így van már a piacon talált dolgokkat, de attól még szeretem őket :) 4 közepes méretű Doom Zone van és egy nagyobb méretű játékszett. Mindegyiket lefotóztam kinyitva is, hogy látható legyen milyenek belűlről:

 

 

  

 

   

Elárulhatom most már nektek azt is, hogy a Mighty Maxekből kiindulva, már egy ideje figyelem és vadászom a Polly Pocket játékszetteket is! Teljesen megkattantam XD De mit mondhatnék? Nincs valami nagy sikerem egyelőre, de végre találtam egyet! Nagyon cuki, 2001es kerti tündérke játékszett, hintával benne. Sajnos a kis Polly tündér hiányzik (nem meglepő...), de a kis hernyó állatkája benne volt! Szegénykéne fél csápja le van törve, de attól még örülök neki ♥ Egyébként nem érdekelnek az újabb fajta Pollyk, amik már nagyobb méretűek, csak az ilyen pici, cukik :)

   

TMNT felhozatal! Egy helyről az egész, egy csapásra! :D Első kép: 2003as verzió búvár Leonardo és 2006os Fast Forward verzió Master Splinter. Második kép: 2007es movie Shredder (sisakja is megvan, tartja a kezében). Harmadik kép: 2012es verzió szem-festett Michelangelo és Mystic Leonardo. Negyedik kép: Michael Bay movie (2016) verzió Rocksteady és Bebop. Ötödik kép: Mini 2003as verzió Raphael és mini 2007es movie Foot Soldier. Hatodik kép: 1997es Next Mutation Donnie gördeszkája. 

     

Most sikerült találni néhány figurát a mitológiai kollekciómba is! Első képen Papo márkájú kentaúr, meglepőd módon ez nő (általában mindig pasit ábrázolnak). Második képen Schleich Elf/Tündér királynő, mellette pedig ELC boszi. A harmadik képen meg amolyan "impulse buy" figurák, meglepődtem, hogy a McDonalds újabb kollabot csinált a Schleichel és adtak ki figurákat a Bayala és Eldrador kollekciók alapján. Ehm, nos minőségileg és festésileg teljesen McD., egyelőre ezt a hármat találtam, aztán még meglátjuk, hogy megveszem-e a többit, vagy sem? 

  

Megszokásként, végére néhány vegyes kissebb-nagyobb figurás kép: 

  1. kép: Funko POP Pusheen! ♥ Pontosabban Pusheenicorn. Őszintén mikor megvettem a figurát, észre se vettem, hogy Funko Pop, csak láttam, hogy Pusheen és olyan cuki, meg hát eddig nem volt még semmilyen Pusheenos merchem...
  2. kép: Little Live Parrots papagáj. Szegény már látott szebb napokat is, nagyon ütött-kopott, de még működik!
  3. kép: Minecraft Ender Dragon figura. Először azt hittem, hogy ez is a Jazwares márka, amit gyűjteni próbálok, de itthon kiderült, hogy Matteles. Na mindegy, végülis stílusra és mozgásra, sőt anyagra is nagyon hasonló.
  4. kép: 2 darab Filly Princess Pony (egyiknek kell koronát kerítenem), KFC Looney Tunes Lola Bunny, és egy Barenwald/Bear Family plüssözött malac gyerek (Bár azt mondtam, hogy többet nem veszek ruha nélkül, ezt megsajnáltam, mert szegény nagyon piszkos volt, valamennyire sikerült megtisztítani).

   

Végére hagytam még néhány dolgot, ami nem játék! Találtam ismét egy szobrot, amibe kb. azonnal beleszerettem, olyan cuki és csinos ez az ördög csajszi! :D Egyébként a stílusa olyan mintha valami Betty Boop féle rajzfilmből lépett volna ki, lehetséges, hogy egy létező karakterről van szó? Nem ismeri valaki esetleg? Gondolkodom rajta, hogy kicsit újrafestem, mert elég pocsék a festése...

Aztán egy helyen találtam néhány darab kitűzőt is, amiknek tetszett a stílusa, érdekesnek találtam rajta a képeket. 6ot fizettem ki, egy bónusz ajándék volt. Ezekről sem találtam semmi érdemleges infot online, szóval ha valaki ráismer valamelyik grafikára/névre/bármire, az tájékoztasson engem is!

Na meg egy DVD az újonnan indított kollekciómba: Pokémon harmadik film. Bevallom ezt sosem láttam, csak az első kettőt, na majd megnézem! :)

Hát ennyi lenne össz-vissz az Augusztusi haulom! Mit gondoltok? Nektek mi tetszik? Írjátok meg, na meg azt is, ha van esetleg válaszotok az ismeretlen eredetű cuccokkal kapcsolatban! Köszönöm!

Bj-Lydia

Blog: Születésnapi haul és helyzetjelentés

2023.08.24. 22:51

Sziasztok!

Húh nem is tudom hol kezdjem ezt a blogot? Szerintem mindenkinek ismerős már az, hogy "mindig közbe jön valami, mikor nem kéne", igaz? Na hát ez történt velem is, megint. Nem olyan régen írtam arról, hogy végre sikerült kikecmeregni egy erősebb depresszió hullámból és végre újra teljes erőbedobással alkotok és dolgozok, erre mi történik? Lebetegszem!

Ami azt illeti volt szerencsémre egy hét, mikor teljesen egyedül voltam itthon, mivel anyum és nevelőapum elmentek nyaralni Rodoszra. Mielőtt bárki megkérdezné, hogy én miért nem mentem? Sosem megyek. Utóljára 2015ben voltam nyaralni és mindig én vállalom be azt, hogy itthon maradok, mert én gondoskodok az állatkáinkról (macska és malik). Őket nem tudnám senkire sem rábízni, mert egész idő alatt azon rágódnék, hogy mi van velük és mi történik ha esetleg lebetegszik valamelyik és nem veszik észre időben?? Vagy nem megfelelően figyelnek oda, nem úgy adják a kaját, nem cserélik rendesen az ivóvizet, nem takarítják ki az almot stb stb. Így is elég szívszorító volt nézni ahogy a macska depizik napokig, mert nincs itt anyu...Az állattartás felelősséggel tartozik és áldozatokat kell hozni! Másodjára meg amúgy sem szeretek kirándulni és nyaralni, szóval nekem tökéletesen jól jött az az egy hét nyugalom. Prímán elvoltam és lelkileg is nagyon jót tett nekem az egyedüllét, nem hiába vagyok extrém introvertált XD Az a hét alatt haladtam ezzel-azzal, projektekkel. Volt időm a házi munka mellett többek között ruhát tervezni és varrni is! Persze így se sikerült mindent összehozni amit szerettem volna, de akkor is...

Viszont ahogy anyuék haza érkeztek, kb. rá egy napra teljesen lebetegedtem. Ez pontosan a múlt hét kedden történt, reggel még nem volt semmi bajom, aztán ahogy leültem dolgozni valamit, egyre szarabbúl kezdtem érezni magam: gyengének és kezdett fájni a bőröm, aztán karjaim, lábaim, mindenem. Éreztem, hogy hőemelkedésem is van. Hát nem tudom mi történt velem ilyen hirtelen, de ágynak dőltem. Nem volt erőm semmire és két teljes napon át fájt mindenem, folyamatosan. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a fejem egyfolytában, aztán az izmaim, izületeim, hajlataim, idegek, mindenen "járkált" a fájdalom, hol itt-hol ott hasított belém a fájdalom, mint akit elvertek. Csak feküdtem egész nap és éjjel, szedtem az Ibuprofent és csorgott rólam a verejték. Szerencsére a gyógyszer hatására mindig egy kis ideig elmúlt a fájdalom legalább, meg lement a lázam is. A két nap eltelte után már enyhültek a tünetek és maradtam csak köhögéssel, kis orrdugulással (de nem az orrfújós fajta megfázásról van szó) és gyengeséggel. Nagyon fáradtam napokig és továbbra se volt erőm kb. semmire, csak ültem. Nem tudom miféle betegség volt ez, az is lehet, hogy egy enyhébb Covid? 

Szombaton már annyira összekapartam magam, hogy elmentünk megnézni egy limitált ideig elérhető "Dino Park" kiállítást, ahol animatrónikus dinoszauruszok voltak kiállítva! Nekem nagyon tetszett, tök jól néztek ki! (Facebookomon sok kép és videó van, mert mindent dokumentáltam) Eszembe jutott, hogy gyerekként mennyire imádtam volna ezt látni, főleg mikor kb. olyan 6 éves koromban voltam benne a "dinó szakaszban" XD Mondjuk, azóta is imádom a dinókat, hisz figurákat is gyűjtögetem! :D Vasárnap is összeszedtem magam és kimentem az ócska piacra, mert nem lehet kihagyni, csak ha nagyon nyomós oka van az embernek!

És hát ezen a héten Hétfőn elérkezett a születésnapom, hivatalosan betöltöttem a 31-et! Hmm minden szuper lett volna, ha nem lettem volna rohadtúl magam alatt...Sajnos a depressziómat megint előhozta a betegség, emellett a menszeszem is full erővel rajtam volt és hát a rohadt meleg is visszatért (az egy hét alatt, míg egyedül voltam, tök kellemes idő volt, nem volt kánikula)! Persze, mint általában szoktam, most is próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire kivagyok, de néha éreztem, hogy már közel állok a kiboruláshoz. Erre rátett még 1-2 személy is egy lapáttal, mert sajnos egyesek, annak ellenére, hogy "felnőttek", nem tudják hogyan kell és hogyan illik viselkedni, mikor valakinek születésnapja van :/ Szerencsére anyu végig tartotta bennem a lelket és mint általában, lelkét is kitette, hogy minden tökéletes legyen! Köszönöm neki és gyakorlatilag, ő az életemben az egyike azoknak a NAGYON kevés embernek, akit tisztelek és szeretek feltételek nélkül! Ő meglepett egy szép, rendelt tortával is, és nem meglepő módon a torta témájának a "Trigun"-t választotta, hisz tudja mit szeretek :) Ő keresgélt a neten és választotta ki a képet is, ami a manga első kötetének a borítója. A torta maga csokis-meggyes. Eskü sajnáltam felvágni XD Közben felvettem a Trigunos pólóm is és napszemcsim, hogy legyen már teljes a kép. Facebookon tudom, hogy sokaknak nem esett le, de nem érdekel. Viszont vicces módon Instan vad idegen emberkék likeolgatták a fotót a tortámról, meg volt aki fel is köszöntött, ami el kell mondanom nagyon is jól esett!

Összefoglalva a születésnapom nem telt valami prímán idén, de mint írtam, a saját "belső démonjaim" mellett, mások is hozzájárultak ehhez. A torta maga viszont finom volt és külön köszönet még egyszer anyunak! 

Aztán másnapra meg anyu betegedett le...*sóhaj* Úgy tűnik idő közben amiben én szenvedtem, az átragadt rá. Így lényegében minden más program amit beterveztünk még így Augusztusra, hát lőttek nekik. Pl. El akartunk menni a moziba megnézni az új TMNT Mutant Mayhem filmet. Vagy el akartunk menni a Maros folyóhoz megint egy kicsit pancsolni és nekem fotózni is kellene...Meglátjuk még hogyan tart ki a meleg és hogy lesz-e időnk még ilyesmire? Szóval úgy minden összegyűlt egyszerre és kiégtem kicsit...Most szeretnék szép lassan megint visszarázódni az alkotásba és foglalkozni ezzel-azzal, főleg hogy Szeptember folyamán meg kell csinálnom megint a nagytakarításom is!


Áttérve a kellemesebb részre, természetesen idén is van egy születésnapi ajándék haulom! Mint általában ezeket anyumtól és nevelőapumtól kaptam, illetve magamtól magamnak kategória is. Egyik ajándékot sem kifejezetten születésem napján kaptam kézbe, hanem mind előtte vagy utána érkeztek, de lássuk sorban.

Először is anyuék Rodoszról érkeztek haza jó néhány szuvenírrel, tudjátok a szokásos: szobrok, mágnesek, poharak, mindenféle. Ezeket nem fotóztam be, mivel ezek amolyan "közös" ajándékok, hanem csak azokat amik kifejezetten nekem vannak. Ami nem játék: két farkasos díszpohár (bár valszeg iszok majd belőlük XD). Oké tudom, hogy ezeknek köze van a "Trónok harca" sorozathoz, de leszarom, mert nem néztem soha és nem is érdekel. Anyuék sem tudták, hogy ahhoz van közük, csak látták, hogy farkas van rajtuk és tudják, hogy én imádom a farkasokat :3 De hát nem néznek ki menőn?? Főleg a magasat imádom!

 

Ugyancsak Rodoszon meglátogattak (többek között) két boltot is, ahol játékok vannak. Az egyik a Jumbo áruház, ami egyébként itt az országban is van, csak mind távól tőlünk. A másik meg egy (nem vicc!) 3 emeletes játékbolt "Moustakas" néven! Erről a két helyről: a teljes első szériás TMNT Mutant Mayhem figura szettet vették meg nekem, ami összesen 9 db figura. 

  

 

Emellett találtak még 2 figurát leszállításon a 2018as Rise of the TMNT szériából is, amik nem voltak még meg nekem (az ócskán csak most kezdenek felbukkani ezek). És egy Funko POP figurát is hoztak, ami Jolteon (kedvenc Eeveelutionom) a Pokémonból! 

 

Eközben itthon ügyködtem és leadtam egy rendelést annál a figurás boltnál, ahol mindig szoktam vásárolni. Ez igazából egy külön háttér sztory...Tudjátok, hogy nem vagyok nagy Funko POP gyűjtő, mert full áron szerintem marha drágák, de a piacról vagy ajándékba azért szoktam kapni és szívesen elfogadom, mert szeretem őket. Viszont pár hónapja mikor megláttam a Funko híreket és hogy kiadják a Trigun szereplőket POP formájában, a régi anime alapján, hát felvisítottam XD Már akkor tudtam, hogy az első adandó alkalommal megveszem az egész bandát, még ha sokba is fog fájni! Azóta vártam és hát eléggé macera volt az egész, mivel a szettben 5 szereplő van, DE külön vannak szállítva, és ez valahogy azt eredményezte, hogy fura módon, itt Kelet-Európa szinten Vash exkluzív lett. Míg a másik 4 karakter külön-külön megrendelhető volt a raktárakból, addig Vash nem, mert az ő "case"-ét, amiben 6 darab Vash figura van, nem bontották a szolgáltatók. Ergo csak úgy lehetett őt beszerezni, ha megveszed mind a 6 darab Vash-t...*homlokon csapja magát* Nekem óriási szerencsém volt ezzel a bolttal, ahol mindig vásárolok, mert ők voltak olyan rendesek, hogy berendeltek egy egész caset Vashból és bontották is, így az ember tudott csak egy darabot venni belőle! Emellett Vash kb. 2 héttel később jelent meg mint a többiek. 

Nekem úgy sikerült mégis egyszerre kézbe kapni mind az 5 darabot, hogy még a hónap elején megrendeltem (a bolton keresztül) Vash kivételével a többieket, akik már raktáron voltak a szolgáltatónál (általában Olaszországi raktár), így időbe telt, míg megérkeztek és pont ahogy ők is befutottak a bolthoz, beérkezett a Vash case is, szóval az értesítővel együtt leadtam rá is egy rendelést. Az egész tetejébe, mivel VIP tag vagyok, privátban rám írt a főnöknő és megkérdezte, hogy Vash-ból szeretném-e esetleg az "Limitált chaser" figurát a szimpla helyett?? *-* Tudjátok a 6os Vash caseben megvan az esélye, hogy 6ból 1 darab "chaser" verzió. A szimpla és chaser között annyi a különbség, hogy a chaseren rajta van a napszemcsi, míg a szimplán nincs. Mondtam, hogy naná, hogy szeretném!! Szóval így az egész bandát egyszerre küldték el futárral és múlt hét pénteken érkeztek meg! ♥

Ehm remélem érthető volt valamennyire amit mesélni próbáltam XD De akit nem érdekel az egész, annak itt a full Trigun Funko POP szettem: Vash the Stampede (limitált chaser verzió), Nicholas D. Wolfwood, Meryl Stryfe, Milly Thompson és Knives Millions. Egyébként ezeket egyáltalán nem születésnapi ajándéknak szántam magamnak, de ha már pont így jött össze :)

    

Áttérve az uccsó ajándékokra, amik ezen a héten Kedden futottak be a német Amazontól! Láttam, hogy marha jó árak vannak egyes babákra, így muszáj volt rendelni párat, hisz gyakorlatilag több mint 50%-al olcsóbbak voltak, mint itt helyileg! Csak azt sajnálom, hogy nem hamarabb rendeltem, mert volt olyan ami szintén leszállításon volt, de mire rendeléshez kerültem már visszament az ára ^^" Különben ezeknek is, miután megvettem őket, rá egy napra visszament az áruk, szóval szerencse kell hozzá és folyamatosan kell figyelni az Amazont...Ilyen alapon egyébként, most úgy választottam ki a babákat, hogy mi volt olcsó és nem feltétlenül, hogy mik épp a kedvenceim XD Lehet hülye taktika, de amúgy is előbb-utóbb terveztem ezeket megvenni, mert kellenek a gyűjteménybe, szóval ki kellett használni az adott alkalmat! Egyébként egyik babán sem láttam semmilyen hibát szerencsére, szóval megint szép példányokat küldtek! ♥

Elsőként a Shadow High második szériás babákból láttam meg leszállításon Dia Mante-et. Nem csodálkozok, úgy tűnik senkinek nem tetszik ez a baba XD Jó tényleg nem a legkívánatosabb a dizájnja és tudom, hogy ő a legkevésbé népszerűbb baba ebből a szériából, nekem is barátkoznom kell még vele, de ő is szép a maga módján! Ezzel 3 darab letudva a 6 SH második szériás karakterből, sajnos a többiek nem voltak most leszállítva annyira.

A Rainbow High ötödik szériás babákra is ránéztem kicsit és ott is sikerült találni kettőt ugyanolyan szuper áron, mint Diat! Akiket megvettem: Victoria Whitman és Priscilla Perez! Vitoriat még nem láttam élőben eddig, mert ő nincs nálunk a boltban, de nagyon szép és egyben a halvány színei miatt, nagyon fura hangulata van, de tetszik! Priscillanak jó erős színe van, kár, hogy nem részletesebb kicsit. Így ők az első kettő babám az ötödik szériából, vagyis 2 letudva a 6ból.

 

Muszáj volt azért megnézni a LOL Surprise OMG részleget is! Ott is voltak marha olcsó babák, de egyik sem olyan ami annyira a szívem csücske, míg végül megláttam tök jó áron egyet, akit már nagyon régóta szeretnék a kollekciómba tudni. Mivel már régebbi kiadás (2021) és nálunk már nem is kapható, úgy voltam vele, hogy lemondtam róla, de most csak meglett és nagyon örülök neki! Ez nem más, mint Gamma Babe a Movie Magic szériából! Első perctől fogva tetszettek a színei és futurisztikus/sci-fi kinézete, de a probléma az volt, hogy mikor megjelent nálunk marha drága volt, később is, mikor leszállították az árát, még mindig túlzottan drága volt, aztán szépen kifogyott...Most az Amazonon is, kicsit drágább volt mint a fent mutatott RH és SH babák, de mégis a legjobb áron volt, amit eddig valaha láttam, ezért esett rá a választásom! Mivel régebbi kiadású baba, ezért neki még csukott a doboza és nem lehet látni ténylegesen a babát, szóval reménykedek, hogy nála sem lesz semmi festési hiba vagy gond, mikor kibontom >.< Amúgy aki kíváncsi esetleg, a polcra a második ruhájában fogom szerintem kiállítani, a kék-ezüst színűben, az "egyben-szemüveggel", mert az olyan retro space movie feelinges :D

 

Húh mostanra ennyi lenne ez a poszt. Jó hosszú lett tudom, de el akartam mindent szépen, részletesen mesélni! A héten egyébként VÉGRE befutottak Kínából is a kis Dudy babák, arról külön fogok posztot írni és mutatni őket...

Bj-Lydia

Vásároltam!: Új Begoths VÉGRE! + Szerzemények: Nyeremény stb

2022.05.20. 22:12

Sziasztok!

Nem igazán voltam aktív az utóbbi időszakban tudom, bár azért láthatjátok, hogy itt is, meg az új MOCR oldalamon is hoztam 1-2 frisset, próbálgatok dolgozgatni, csak estére mindig úgy elfáradok a napi dolgoktól...De örömmel jelentem, hogy végre befejeztem azt a NAGY rendelésem amin dolgoztam már vagy 3 hete kb? Tudjátok, említettem a Sailor Moon fukusat...Ma el is postáztam az Egyesült Államok felé, remélem biztonságosan megérkeznek! :D Szóval úgy voltam vele, hogy ünnepeljük kicsit meg a dolgot...Mivel lehet jobban ünnepelni, mint azzal, hogy megajándékozom magam valamivel? XD 

És így jutunk el az első blog címhez, hogy "Vásároltam!", ja meg hogy VÉGRE egy új Begoths baba érkezik! ♥ Úgy bizony, ezt a babát már legalább egy hónapja nézegettem az Ebayen, ha nem több...Kicsit drágáltam az árát, bár tény, hogy ritkábbak közé tartozik. Ami igaz az igaz, azok a Begothsok akik kellenek nekem a kollekciómba, már mind olyan kiadások, amik a ritka kategóriába mennek (főleg EUn belűl!), ezért borsós az áruk még használtan is...Nem az, hogy eddig nem lett volna meg a pénzem rá, mert volt, csak vaciláltam, mint szoktam XD A marha szállítási költség, ami mind csak drágább és drágább lesz...20 euró gyerekek Olaszországból ide! De ma úgy keltem fel, hogy egye fene, ennél jobb áron (35 euró) nem biztos, hogy megkapom ezt a babát újra, szóval rányomtam a "Buy it now" gombra és már fizettem is! És őszintén már alig várom, hogy megérkezzen! ♥ Komolyan olyan régen volt már, hogy egy új Begoths babát tudhatok a kollekciómba, hisz utóljára 2020 Februárjában érkezett 2 darab, még a pandémia elhatalmasodása előtt! Így már nagyon ideje volt...Nem árulom el egyelőre, hogy melyik leányzó az, de mindenképp láthatjátok majd, amint megérkezik és helyre pofozom kicsit ;)


Ami az egyéb szerzeményeket illeti, valahogy pont úgy alakult, hogy ma futott be egy csomagom is! Hogy pontos legyek, két darab figurával, a már megszokott online bolttól, ahonnan vásárolni szoktam mindig. :)

Az első figura egy előrendelésem, amit már nagyon vártam! Számomra ez egy teljesen új cég márka, The Loyal Subjects, ezen belűl a BTS AXN szériájuk egy darabja: Beetlejuice, de a rajzfilm verzió! ♥ Gyerekek! Mikor megláttam a múlt évben a prototípus képeket, nem hittem a szememnek! Tudjátok, hogy mennyire imádom a filmet és rajzfilmet, de maga a rajzfilm kb. mindig a selejtezőbe kerül a cégek által, ergo mindig csak a film alapján adnak ki merchandiset. Hát most végre van egy normális, szuper artikulált, bár viszonylag kicsike, figura is a rajzfilm alapján!!! Nem tudok betelni vele, bár azért látok 1-2 hibát rajta, mint pl. abszolút nem értem, hogy Beej bőre miért lett rózsaszín, mikor neki pasztel lila színű, de na...még gondolkodom rajta, hogy esetlegesen átfessem-e a megfelelőre. A másik dolog az, hogy a múlt évben bemutattak egy (pontosabban 2 különböző fajta ruhában) prototípust egy Lydia figuráról is, ami ugye szintén rajzfilm verzió, méretarányos Beej mellé. De ezekről sajnos semmi hír nincs...sőt eredetileg Ginger, a szteptáncos pók is Lydia dobozába kellett volna legyen pakolva, most pedig itt van Beetlejuice mellett. Beetlejuice-al kellett volna jöjjön egy mini Sandworm (homokféreg), mint az látható a doboz hátúlján is, de helyette Ginger került a dobozba...szóval mi a fészkes fene folyik itt? Nagyon félek, hogy dobták a Lydia figura ötletét, ami nagyon szar dolog, mert láttam netes felületeken is, hogy kérték az emberek, van rá igény és hát milyen már ez, hogy csak egyedül Beetlejuicet adják ki a rajzfilmből...?

 

Egyébként akit érdekel, ebben a BTS AXN szériában sok más rajzfilm/anime/film és sorozat figurák is voltak már kiadva, a figurák nem drágák és hát egész türhető minőségűek, kiegészítőkkel, artikuláltak is stb.

A másik figura ami a dobozban volt egy nyeremény figura! Így van, ismét sikerült bezsebelni egy ingyenes Funko Pop! figurát, ami nem más mint Grumpy Cat. Szerintem mindenki ismeri :) Az úgy történt, hogy meghírdettek egy fotó verseny féleséget, aminek a témája az volt, hogy bizonyítsd, hogy "Funko Pop és macska" rajongó vagy :D Na hát én a következő fotóval jelentkeztem és egyike lettem a nyerteseknek (többen voltunk)! Ki kell használni, ha az embernek van mindkettőből, nem igaz? XD

Na és itt a kis, cuki Grumpy :D Most már a Funko Pop állványomon virít a többi figura mellett:

  

Így a végére még beszúrnám azt a pár Hot Wheels autót is amit az utóbbi kb. 2 hónapban kapartam össze. Nem találtam sokat ugyan, de azért sikerült kihúzni ezeket a kívánság listámról. Az arany kiskacsa Treasure Huntos, majdnem felvisítottam az Auchenben mikor rátaláltam XD Ami pedig a Monster Truckot illeti, csak azért vettem meg mert marha olcsó volt az LC Waikiki üzletben (még 700 ft se!) és hát ha már Super Marios karakter...

  

Mostanra ennyi lenne! Mit gondoltok az új holmimról? :)

Bj-Lydia

 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

 

Chat

A hónap képe

Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥

Művész: @raptorjules

 

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

     

Szünetelnek

 

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!