Random gondolatok...

Blog: 2 évesek a malik és egyéb dolgok

2023.05.06. 22:10

Sziasztok!

Kis időre felszívódtam, tudom, de ennek részben az az oka, hogy bőszen dolgoztam az OC naptár képemhez a kellékeken (erről a MOCR oldalamon posztoltam tegnap), részben meg az, hogy az utóbbi egy-két hétben (meg még egy kicsi talán), átmentem egy újabb depressziós hullámon. Eléggé mély volt ez a mostani, legalábbis úgy érzem, hogy már rég nem voltam ennyire magam alatt az utóbbi időben, okát pedig ne kérdezzétek, mert őszintén mondom, hogy én sem tudom. Csak úgy jött és ment, de elég volt ahhoz, hogy megnehezítse a napjaim.

Igazából már a nagytakarítás közepette kezdett szépen lassan előjönni a dolog, napról-napra éreztem, hogy mind "lennebb csúszok". Közben befejeztem persze a takarítást, és erőt kellett vegyek magamon, hogy munkához lássak, de nehezebben ment mint szokott és lassabban is sajnos. Most már jobban vagyok, majdnem teljesen önmagam, gondolom a következő alkalomig, ami ki tudja mikor jön majd épp rám? -.-" És még mielőtt megjegyezné valaki, hogy nem-e volt köze véletlenűl a menszesz ciklusomhoz, nem volt, közel sem voltam hozzá...

Szóval ez idő alatt lényegében semmi mással nem foglalkoztam, csak a varrással és nem volt kedvem az oldalaimmal sem foglalkozni különösebben, vagy blogolni, írni stb. Itt-ott kicsikartam néha 1-1 posztot, de annyi. Elnézést kérek ezért utólag is, próbálok újra aktívkodni most már!


Ami a vidámabb (és kevésbé vidám is, mindjárt kifejtem) dolgokat illeti: Áprilisben, pontosabban Április 15.-én betöltötték a malik a két évet! ♥ Az ikrek (Tony és Muffin), és a kisasszony, vagyis Mandy, hivatalosan is két évesek, így megünnepeltük őket, házi készítésű, vega tortával, mint ahogy illik! :D El sem hiszem, hogy már ilyen gyorsan elfutott ez a két év, igazából ebben a hónapban telnek-múlnak azok az évfordulós napok is, amikor beköltöztek hozzánk 2 éve. Szerencsére mindenki jól van, egészséges és boldog. Hoztam ide is 2-2 darab képet róluk, ahogy a tortákat fogyasztják el. Egyébként rengeteg kép készült róluk, ezek többnyire mind a Facebookomon fent vannak, illetve Instagramon is találtok belőlük! 

Tony egyedül fogyasztotta el a tortájának egy részét, aztán a többi megosztotta a kis Trevorral is, akinek szintén hamarosan következik majd az egy éves születésnapja! Akkor kap majd ő is egy saját tortát. Annyira cuki az első fotó Tonyról, olyan mintha meglepődött volna, hogy "ez az enyém?" :O A másodikon meg durr bele a közepébe, félrelökve a gyertyát (ami nem volt meggyújtva egyik tortán sem természetesen, nem akarunk balesetet!).

 

Ami Muffyt és Mandyt illeti, hát rögtön hozzáláttak a tortához, nem gondolkodtak és meg sem álltak pózólni vele :D Két olyan fotót választottam ahol pont esznek. Ez a torta hamar el lett temetve, nem maradt belőle semmi XD

 

Áttérve viszont a nem vidám részére, ami szintén a malikkal kapcsolatos. Hát adódott egy kis problémánk, amire nem igazán tudom, hogy van-e ésszerű megoldás...Április vége felé kezdődött az, hogy felfigyeltem: Tony egyre többet kergeti, fogait csattogtatva Trevort, valahányszor kienegedem őket a szobámban, miközben én kitakarítom a ketreceket. Trevor gyakran átmenekült a másik szobába. Ez sajnos pár nap alatt elkezdett megtörténni a ketrecekben is. Azért mondom, hogy ketrecek, mert a fiúknak úgy van kialakítva a nagyobb terület, hogy két ketrec (egy nagyobb és egy kissebb) van összetolva és illesztve, erről szerintem már régebben meséltem. Először azt gondoltam, hogy csak tipikus dominancia harc (lányoknál is van ilyen), mint ahogy régebben Sid és Johnny között is volt, elég gyakran. De ahogy teltek a napok egyre rosszabb és rosszabb lett, míg ott tartottunk, hogy folyamatosan fog csattogtatás és sivalkodás volt. Trevor állandóan menekült és félelmében a ketrec sarkába húzódott meg. Kénytelen voltam elválasztani őket, leengedve az egyik ketrec oldal rácsát, így megszüntetve az átjárást. Gondoltam, hogy adok nekik kis időt, néhány napot, hátha lenyugszanak, aztán újra próbálkoztam összeengedni őket, de ugyanaz volt az eredmény. Újabb szünet, aztán megpróbálkoztam egy semleges területű bemutatkozással is, mintha most újonnan mutatnám be őket egymásnak, de ugyanaz. Trevor néha szembeszállt Tonyval, de legtöbbször elmenekült előle. Mivel Tony a nagyobb és erősebb is, ilyenkor fölborzolja nyakán a szőrét is, és sokkal ijesztőbbnek néz is ki, mint máskor. A bemutatás után megpróbáltam még egyszer összeengedni őket a ketrecekben: először úgy tünt, hogy minden okés, aludtak egyet, aztán egymás mellett ettek is, Tony kicsit elzavarta aztán Trevort, de normál körülmények között. Gondoltam hátha-hátha csak nem lesz ebből baj, kimentem a szobából, aztán pár perc múlva már rohantam be, mert hallottam, hogy valami zaj van...hát úgy összeverekedtek, hogy én kellett szétválasszam őket :( Nagyon durva volt!

Még láttam malacokat verekedni (Sid és Johnny), de általában maguktól abbahagyják hamar. Na itt nem tudom mi lett volna, ha nem én választom szét őket, félek, hogy nagyon rossz lett volna a végkimenetel...Akit érdekel, egyébként a verekedésük olyan mint a macskáknak, összeakaszkodnak és egy nagy gombóc lesz belőlük, ami elképesztően gyorsan pörög és forog egy helyben. Gondolom közben harapják egymást, ez a gyorsaság miatt nem látszik szabad szemmel, de abból ítélve, hogy Tony szájából Trevor szőrét szedegettem ki...Nehezen, egyesével sikerült lenyugtatnom őket és meggyőződni, hogy senkinek semmi komoly baja, vagy sérülése nincs, elválasztottam őket újra és hát...valszeg örökre sajnos. 

Nem tudom mi történhetett közöttük, hogy ennyire agresszívek lettek, főleg Tony, hisz mostanáig tök jól megvoltak egymás mellett. Valszeg amint említettem a dominancia harc, hogy Trevor is közben felnőtt, de akkor is...Tony volt eddig is a főnök és nem úgy tünt, mintha Trevor provokálni akarná, vagy átvenni a hatalmat, nem úgy viselkedett egyáltalán. Próbálkozhatnék még bemutatással újra, de nem tudom mennyi értelme van, mert elég annyi, hogy egyik megérzi a másiknak a szagát és máris jön a fog csattogtatás...Próbáltam a kezemben fogni Trevyt és oda tartani Tonyhoz, de ugyanaz az agresszivítás. A két ketrec továbbra is egymás mellett van, csak elválasztva a rácsos ajtóval. Néha látom, hogy szagolják egymást és kommunikálnak, de annyi. Rossz ez így, hisz eleve azért vettük Trevyt, mert Tony egyedül maradt Sid halála utána és depressziós volt, hát most ismét egyedül van és mellette Trevor is. A területük is fejenként lecsökkent, Tony kapta meg a nagyobb ketrecet, mivel testileg nagyobb mali, mint Trevor. Hogy ez utóbbit pótóljam, naponta elengedem mindkettőjüket, külön-külön persze, hogy járkáljanak és szaladgáljanak egyet a szobában. Nem tudom mi lehetne itt a megoldás, valszeg sokan azt ajánlanák, hogy ivartalanítás, ami oké érthető, csak ne lenne olyan nehéz dolog ez a malacoknál, mint beszéltem erről az állatorvosunkkal is. Valahogy nincs kedvem kitenni őket egy olyan veszélynek, amitől lehet, hogy elveszítem valamelyiket, mert belehal a műtétbe vagy komplikációkba utána...Így egyelőre maradunk ezzel a felállással és meglátjuk mi lesz. Tervezek valamiket beszerelni és átrendezni a ketrecekbe, hogy adjak nekik elfoglaltságot és valamit, hogy elszórakozzanak egymagukban is, másképp meg sokat beszélek hozzájuk és dédelgetem őket. Nem mondom azt egyébként, hogy ez a szituáció is nem volt kihatással rám és az én személyes, depressziós hangulatomra...


Így a posztom végére, szerettem volna még beszúrni néhány apróságot, szerzeményt. Az igazság az, hogy utóbbi időben nem nagyon vásároltam semmit, az ócska piacot leszámítva, de az külön téma :) Pénzileg elég gyatrán állok, mert nem igazán mennek az eladások, bár sikerült eladnom pl. két pólóm, amik óriásiak voltak nekem, még akkor is mikor kaptam őket és soha nem hordtam őket, egyik vadi új volt...Tudjátok azt vettem észre, hogy a netes eladások valahogy megszünnek ahogy jön a tavasz és az emberek kint töltik a szabadidejüket, nem bent, a netet böngészve XD Tessék a telefonon is nézni a hírdetéseket! XD Viccet félretéve, nem találtam semmi jót az üzletekben, semmi jó akciós holmit.

Egyedüli dolog amit úgy egy hete vettem, az egyik játékboltban találtam a polcra kirakva és nem tudtam otthagyni: Hot Wheels Monster Trucks szériából a TMNT Michelangelo és Donatello inspirált kocsi szett! Ahogy megláttam a polcról már emeltem is le, főleg hogy még régebbről (azt hiszem 2020ból, mikor gyűjteni kezdtem a HW autókat) megvan a másik ilyen kettős csomag, amiben TMNT Raphael és Leonardo inspirált két kocsi van. Így már teljes a kép, megvan mind a négy tesó ilyen formában is! ♥ Ja és találtam még egy kis HW kocsit is, az Auchenban, ez hiányzott az egyik idéni szériából amit gyűjtök :)

 

Anyutól pedig kaptam ajándékba egy új Basilur teakönyvet, meglepett vele, mert már eléggé ki voltam fogyva a tea készletemből és választékból. Ez végre a téli kollekció második kötete, amit már régóta kerestem és szerettem volna, mivel nekem az első és harmadik kötetek voltak meg eddig (ezeket már el is fogyasztottam rég). Egyébként erről eszembe jutott, hogy tovább kell folytatnom itt az oldalon a Tea sarok kidolgozását...

Mostanra ennyi lenne ez a kis helyzetjelentéses poszt. Reményeim szerint nemsokára jelentkezek, már valami érdekesebbel.

Bj-Lydia

Szerzemények: Béla bácsi és egyebek

2023.04.07. 00:09

Sziasztok!

Ma egy rövidke Szerzeményes bloggal jöttem, meg egy amolyan helyzetjelentés félével is.

Elsőként hadd mondjam el, mennyire örülök neki, hogy időben és teljes egészében, elkészültem a MySigns Halak babával! :D Igen! Ma hivatalosan is elvégeztem az utolsó apró feladatokat és simításokat rajta, így már csak a leleplező és részlet fotók elkészítése van hátra. Reményeim szerint az is hamarosan meglesz és akkor elkezdhetem a leleplezését és bemutatását nektek :) Nem volt könnyű munka, de nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, szerintem nagyon szép lett, de majd ti is meglátjátok! Úgy tervezem, hogy a következő hét folyamán kerül majd sor a leleplezés elkezdésére, meglátjuk még pontosan melyik naptól kezdve, azért lessetek fel mindegyre az oldalra! A leleplezés elkezdésével majd valszeg elindítom a kövi csillagjeggyel kapcsolatos szavazást is, mint szoktam.

Ha már itt tartunk, írtam fent, hogy "időben elkészültem" vele, ez nem azt jelenti, hogy határidőre dolgoztam, mert ilyent nem szoktam csinálni XD De azért csak kitűztem magamnak egy célt, ez pedig a Húsvét volt. Vagyis, hogy Húsvétig legyen kész. Miért? Mert Húsvét után, pontosabban keddtől elkezdem ismét a nagytakarításom a szobámban. Igen, ez a tavaszi nagytakarítás. Persze ünnep előtt kellene az ilyesmit, de most olyan korán van a Húsvét és hát nem tök mindegy végülis mikor csinálom? Ha már belefogtam ebbe a baba átalakítos projektbe, úgy voltam vele, hogy nem akarom félbe szakítani a munka folyamatot a takarítás miatt, mert az olyan rossz :/ Nem szeretem az ilyesmit, ezért is időzítettem így a dolgokat :)

Másodjára meg, tervezek készíteni egy kis Húsvéti üdvözlő fotót idén is, már kitaláltam, hogy kit/mit használok fel a képhez, csak ki szeretnék menni fotózni és hát amilyen télies idők járnak felénk a napokban, nem tudom, hogy összejön-e majd a dolog, de ha nem, akkor is kitalálok majd valamit és megoldom! :)

Harmadjára meg, majd szép lassan következik a legutóbbi "Ócskapiac haul" bejegyzés is, mivel befotóztam mindent és felkínlódtam már a képeket is a tárhelyre. Úgy döntöttem, hogy Április első hetét is bele veszem ebbe az eredetileg Február-Március haulba, mivel csak minimális 2 darabot találtam csak XD És az elkövetkezendő 2 vasárnap nem megyek majd piacra, mert most vasárnap "magyar Húsvét", kövi vasárnap meg "román Húsvét" lesz. A piac ugyan nem lesz zárva, hivatalosan ki is volt írva, de sokan ünnepelnek és ilyenkor gyenge a felhozatal, kevés árus stb., nem érdemes azért korán kelni, taxizni stb. Szóval ez is jön hamarosan! 


Ami meg az "érdekesebb" részét, vagyis a kis haulom illeti. Mostanában nem igazán vásároltam sokat, főleg azért mert az előzőleg bemutatott NaNaNa Surprise baba haul kicsit lekoppasztotta a pénztárcám XD De a tegnap megérkezett az egyik előrendelés figurám! Ez nem más mint a Necatól, ismét egy az Universal Monsters kollekcióból: Dracula álá Lugosi Béla! :D A képek nem adják vissza, hogy valóságból mennyire király ez a figura, Béla bácsi fejét olyan tökéletesen eltalálták, hogy le a kalappal a két szobrász előtt, aki készítette a figura alapot! Természetesen ismét pöpec nyitható fedeles, gyűjtői dobozban érkezett, az elején az eredeti film poszterrel, a figura mellé meg sok kis kiegészítő, cserélgethető fejek és kezek is jönnek! Ja és majd eldobtam a hajam, mert a figura köpenye anyagból van, külön hátúl csomagolva a dobozba! Csodálatos darab a szépen növekvő UM kollekciómba, ő már a negyedik klasszikus szörny alak :) 

 

Vicces egyébként, hogy az ő érkezési dátuma Január végére volt ígérve, erre most jött XD Mellette pedig kellett volna még, szintén Január végén, érkezzen az Universal Monsters Láthatatlan Ember (Invisible Man), főleg, hogy ő már hamarabb is volt fent előrendelésbe, mint Dracula. De egyelőre még...láthatatlan és bújkál XD Tuti majd ő is befut hamarosan, nem is bánom amúgy, hogy késik, mert mint említettem, pénzileg nem állok jól épp és hát nem kifejezetten olcsók ezek a figurák >.<"

Még Március folyamán összeszedtem néhány új darabot is a Hot Wheels kocsi kollekciómba is, szerencsémre még mindig naprakész vagyok! Ergo eddig minden ami a listámon volt és boltokba került, az már megvan! :) Pár kollekciót le is zártam erre az évre, egyébként a kis fánk kocsi ismét egyTreasure Hunt kiadás.

   

Hmm mostanra ennyi lenne. Hamarosan jelentkezek valamivel...még én se tudom mivel XD Gondolom a Húsvéti fotóval! :D

Bj-Lydia

Szerzemények: Rezo 2.0

2023.03.10. 23:22
És egyebek

Sziasztok!

Hmm elnézegetve az oldalt, rájöttem, hogy szép lassan ideje lesz összedobnom valami tavaszi dizit az oldalra, mert a mostaninak lejárt az ideje :) Csak el kell döntenem, hogy mit is rakok a fejlécre és milyen színek legyenek stb. Ha van valami javaslat, akkor nyugodtan írjátok meg, és megfontolom! 

Közben meg egész héten azon voltam, hogy írjak nektek egy kis blogocskát, de valahogy sehogy sem jött össze, aztán végülis olyan jól jöttek össze a dolgok, hogy egy posztba tudtam most mindent hozni és leírni! Ennek a posztnak is a lényege az új szerzeményeim, de emellett fontos, vagy érdekes infókat is hoztam, azoknak akik esetleg mostanában szeretnének (bizonyos) netes oldalakról vásárolni!


Kezdeném előszőr is azzal, hogy az Ebayre azóta is gyakran feljárogatok, mindig nézem, hogy nem-e kerül fel valami jó holmi, jó árban megvásárlásra XD Azt is figyelgettem, hogy a vintage, olasz Slayers (anime) babáknál nem-e bukkan fel egy olcsóbb Rezo (a Vörös Pap), mivel, valszeg már említettem, de úgy döntöttem, hogy veszek még egyet belőle, mert úgy gondolom, hogy igenis el lehet készíteni belőle Zelgadist. Zel nélkül nem teljes a kis csapat ♥ De mióta figyeltem, csak kettő eladó darab volt fent és hát egyik sem kifejezetten olcsó, meg ugye szállítási költség is...Aztán a hónap elején arra figyeltem fel, hogy ahogy felmész az Ebayre, (ha jól emlékszem) a kereső sáv alatt felbukkan egy lila sáv, ami azt hírdeti, hogy a hónap végéig (2023.03.31!) van egy $5 kuponod!

Ez szerintem mindenkinél megjelenik akinek van Ebay felhasználója, de az is lehet, hogy olyanoknál is akik még nincsenek regisztrálva az oldalon, nem tudom :) De úgy gondoltam, hogy erről szólok nektek is, hogy ha valaki esetleg szeretne valamit vásárolni (minimum $6-ra kell vásárolni, hogy érvényes legyen!), akkor most használjátok ezt ki, míg nem jár le a hónap! Nem sok ugyan az az $5, de több mint semmi! Rá kell menni a sávra és az generál egy kódot, amit a vásárlásod végén (tehát mikor készülsz kifizetni a cuccost, alúl van hely ilyen kupon kódoknak és oda kell bemásolni) tudsz hasznosítani, a rendszer meg végzi a dolgát és levonja a végösszegből!

Na úgy gondoltam, hogy ezt nem szalasztom el akkor, mert imádom az ilyen kis marhaságokat kihasználni XD Mivel mást nem találtam, ezért úgy döntöttem, hogy akkor most vagy soha, megveszem az átalakításra szánt Rezo babát! Így is tettem és hát megspóroltam az árából $5-t XD Természetesen ez is Olaszországból volt és el kell mondanom, hogy az eladó nagyon rendes és le a kalappal előtte. A babát múlt Pénteken vettem meg és fizettem ki. Hétfőn el is küldte, de meglepetésemre DHL futárral adta fel! :O Mondom ez igen, fizettem 13 eurót a szállításért, én azt hittem, hogy valami sima, olcsó postai szolgálat, hisz volt, hogy 16-18 eurót fizettem és szar postával küldték. Na hát ez az emberke futárral küldte, végig tudtam követni a kóddal és hát már Csütörtökön kerestek, de sajnos nem voltunk itthon, így átprogramáltattam mára és ma meg is érkezett! Tehát lényegében 4 napba telt az egész (5 lett a mi hibánkból), ami nem semmi! A baba kiváló állapotban van, a doboza meg olyan szuper állapotban, hogy még eddig ilyennel nem találkoztam! Nem tudom hogyan sikerült ennek az eladónak ilyen jó állapotba megőriznie ezt a babát dobozosan, hisz 1995ből vannak, de tökre olyan mintha most vette volna le újan egy bolt polcáról! ♥ 

Summa-summárum, itt vannak a két Rezo (az új még dobozosan, a bontott az enyém). Rezo ikrek, tuti gonosz mindkettő XD

Szóval ez azt jelenti, hogy lesz Zelgadisunk, határidőt nem tudok mondani, főleg, hogy jelenleg a Halak babát készítem, azzal mindenképp kell előszőr végeznem, de ez egy nagyon fontos lépés már :) Egyébként a dupla Rezo ruhája és felszerelése eladó lesz, mert nincs mit csináljak vele, mellette még 2 Slayers kitűző is amik duplák lettek. Ha valakit esetleg érdekel, akkor szóljon!


A másik amit közölni szerettem volna veletek, az az Aliexpress (Kína) oldallal kapcsolatos. Régebben elég sokat rendeltem onnan, de amióta behozták 2021 júliustól, hogy szigorúbban veszik az onnan való rendeléseket, kell fizetni ÁFÁt stb, azóta nem rendeltem többet. Viszont mostanában csak fúrni kezdte az oldalam, hogy újra kéne rendelni onnan, hisz sok minden van nagyon jó árban, emellett nagyon sok embertől hallottam, hogy vagy egyáltalán nem kellett fizetniük semmit (simán jött a csomag, ahogy azelőtt), vagy minimálist kellett csak, olyan 700 ft környékén. Közben érdeklődtem nálunk is a postán, ahol a szomszédunk is dolgozik, hogy ő mit tud erről? Elmondta, hogy szerencsén múlik a dolog, hol ilyen, hol olyan módon küldik és a küldemény fajtája alapján van az, hogy kell-e valamit fizetni vagy sem, többet ő sem tud. Mondom oké, akkor kellene újra egy próbát tenni és meglátjuk mi lesz!

Letöltöttem újra az applikációt a telefonomra, mert néha esténként azzal szórakozok, hogy nézelődök és mindenfélét bejelölgetek kedvenceknek, hogy na ez is meg az is kéne XD De úgy voltam vele, hogy na most még nem rendelek, most még nem...Végülis ami adott egy löketet, hogy végre újra megpróbáljam az volt, hogy az app adott egy $3 kupont XD Megölnek ezekkel a kuponokkal, de az igazság az, hogy nagyon jól jött itt, hiszen Alin minden olyan olcsó, hogy ezzel nagyon sokat lehet már eleve spórolni! És hát a kupon Március 12-ig volt csak érvényes, szóval elég gyorsan kellett cselekedni, mert a kupont úgy kb. egy héttel előtte adta. Gondolkodtam és nézelődtem, hogy mit lehetne próbának venni? Aztán végülis egy karkötőnél állapodtam meg magamnak és egy nyakláncnál nevelőapumnak, amilyet már rég keresett. A kupont felhasználva igazából az összeg felét meg is spóroltuk, így olyan mintha az egyik ajándék lett volna! :D Amint megérkezik megmutatom! 

DE, van néhány dolog, avagy változás amit észrevételeztem, és úgy gondoltam, hogy szólok nektek is ezekről, mert nagyon hasznosnak találom őket!:

  1. VÉGRE megszünt az, hogy ha egy eladótól vásárolsz több holmit, akkor minden egyes termék után újra és újra ki kell külön fizetni a szállítási költséget. IGEN, most már végre egybe vonja a szálllítási költséget, bármennyi cuccot veszel egy eladótól, hisz ez a normális dolog, elvégre egy csomagban küldi úgyis el az egészet! :D
  2. A termékek ára alatt mind azt írja, hogy "price includes VAT", vagyis hogy a termék ára már tartalmazza az ÁFÁt...Hmm nem tudom ez mennyire lehet igaz, de a tény, hogy miután kifizettem a termékeket kaptam egy letölthető számlát, amin minden fel van tüntetve, árak is ÁFA és anélkül is...Ezek alapján, nem kellene még külön fizetnem a postán is, hisz meg tudom mutatni a papírt, hogy már kifizettem előre az ÁFÁt nem? Még nem tudok erről pontosan nyilatkozni, míg meg nem érkezik a csomag, de ez a számlás kimutatás dolog újdonság az biztos!
  3. Érdemes letölteni az Aliexpress applikációt! Természetesen lehet simán számítógépet is használni, ha szeretnél vásárolni valamit, de az applikációnak van egy extra előnye: coins! (virtuális pénzérme) Minden nap be kell lépned az applikációba és begyűjthetsz egyre több (napról-napra nő a mennyiség) ilyen virtuális coin-t, ezek meg átkonvertálódnak valós pénzbe, amit a rendszer automatikusan levon a vásárlásod összegéből (végösszeg kimutatásnál látszik)! Lényegében ez is egyfajta kupont, amit érdemes gyűjtögetni! :) Ez ha jól emlékszem régebben is volt, csak akkor nem figyeltem annyira oda rá. Ha jól tudom egyébként ezeknek is véges a határideje, szóval elvesznek ha nem használod fel őket X időn belűl.

A fent említett dolgok mellett érdemes odafigyelni arra is, hogy a rendszer néha, csak úgy random ad neked kuponokat, illetve maga az eladók/boltok is szoktak adni kuponokat, amiket felhasználhatsz ha bizonyos összegben vásárolsz tőlük! Az utóbbinál általában horribilis összegekre kell vásárolni, hogy érvényes legyen a minimális értékű kupon, szóval nem éri meg XD De nekem volt már szerencsém normális kedvezményekben is, tehát kell figyelni! :) Remélem tudtam nektek kicsit segíteni ezekkel az infókkal és majd nyilatkozok a rendelés végeredményével kapcsolatban is!


Ide a posztom végére még beszúrom a legfrissebb Hot Wheels gyűjtemény darabokat is, amiket a Pepconak és KiKnek köszönhetek! :) Végre befutott a C és D case is hozzánk is, és sikeresen megtaláltam mindent a listámról! Van néhány darab amit csak azért vettem meg, mert tetszett és érdekesnek találtam, na meg ott van ismét egy Treasure Hunt-os darab is, a narancssárga repülőgép! :)

    

Bj-Lydia

Szerzemények: Új kamera elemek

2023.02.05. 23:27

Sziasztok!

Vegyük most ezt a bejegyzést az előző folytatásaként, mert úgy érzem így könnyebben el tudom magyarázni a dolgokat XD 

Szóval említettem, hogy fejfájást okoz a kamerám, vagyis az újratölthető elemek amikkel működik (4 darab AA méretű elem). Igen, a kamerám még mindig imádom, már 8 éve van meg és még mindig ugyanazt használom a fotózáshoz, videózáshoz stb., nagyon jó kis kamera, de sajnos az egyedüli hátránya, hogy nem akuja van, hanem újratölthető elemekkel működik...Ezek meg hát egy idő után annyira tönkremennek, hogy hiába tölti fel az ember, már semmit nem ér. Eddig minden egyes alkalommal eredeti Sony elemeket vettem bele, amilyenek az eredetiek is voltak (ezeket a kamerával kaptam anno), hisz maga a kamera is Sony márka. Eddig általában mindig úgy 2 év környékén volt az élettartama az elemeknek, de most a legutóbbi adag csak egy évig bírta...Gyakorlatilag a tegnap kivettem a töltőből őket, 14 órás töltés után, és hiába raktam bele a gépbe, már el sem indította, meg sem nyikkant...Mondom, na ennek ennyi. Szerencsémre van egy tartalék adag újratölthető elemem, ami a Lidlből volt véve, de tudjátok, ez olyan olcsó volt, valami 1.200 ft környékén, és hát annyit is ér...Tegnapelőtt készítettem néhány fotót vele, videóztam kicsit és máris lemerültek, mára újra feltöltöttem őket, de na ez így nem élet! Nekem készenlétben kell legyen a kamerám mindig. Szóval fájó szívvel ugyan, de muszáj volt felmennem az Emagra és valami normális elem után néznem. Sajnos tudtam, hogy Sony-t már nem fogok találni, mert valamiért eltüntek a piacról. 2021ben is, mikor az utolsó adagot vettem, már csak olyan kiszerelésben találtam, amivel jött maga elem töltő is, így kénytelen voltam úgy megvenni, ezért drágább is volt a kelleténél és hát most 2 töltőm van...Szóval nézelődtem, hogy mi lehetne, ami jobb márka, erősebb, hosszabb ideig bírja stb. Eleve nem néztem azokat a márkákat, amikről életemben nem is hallottam és olcsók, mert azokra hiába írnak mindenfélét, tudjuk, hogy hazugság...Végülis ennél a Philips csomagnál állapodtam meg, leírások alapján olyasmi mint a régi Sony elemeim, bár ezek 2600 mAh-ok, tehát hosszabb ideig kellene bírják, mint az előzőek (a legutóbbi Sony 2400as volt), de majd kiderül. Ellenőriztem azt is, hogy tölthetem-e a Sony töltővel, de mivel ezeknek is az anyagja "Ni-MH" (az első nikkel, a második nem tudom mit takar XD), így igen...legalábbis remélem nem robbantom fel a házat XD Ha minden igaz holnap hozza ki a futár. Egyébként szállítással együtt olyan 7.200 ft környékén volt. Hát remélem legalább egy évet kibír ez is...

Ami az egyéb vásárlásokat illeti, nem igazán költekeztem Karácsony óta. Ennek első sorban az az oka, hogy nincs mit venni XD Sok minden kifogyott a boltokból, és hát ilyenkor inkább az akciókat kell lesni, de aminek le van szállítva az ára, az nem olyan, hogy érdekelne, így kihagyom, mert fölöslegesen nem akarom kidobálni a pénzem, lesz még szükségem rá, az tuti!

Viszont pár napja voltam mali kaja után a Mallba, és hát a játékboltba most is benéztem, mert azt úgy szokás :D Meglepetésemre a LOL Surprise OMG és Tweens babákból megérkeztek a legújabb kiadások! Egyesével végig csodáltam őket és lefotózgattam ♥ Az egyik bolti eladó meg is nézett, hogy mi az Istent csinálok annyi ideig hátúl a polcoknál? XD (egy eldugodtabb helyen vannak a boltban) De mind olyan szépek voltak, és meglepetésemre, az árak egyáltalán nem nagyok, mármint kb. ha 6-700 ftot drágultak csak! Én sokkal nagyobb drágulásra számítottam, szóval nagyon örülök nekik! Persze egyelőre várok, mert olyankor kell majd lecsapni, mikor akciósak lesznek XD De akkor is jó volt látni őket élőben, főleg ilyen hamar a külföldi megjelenésük után! Na de azt is megfigyeltem, már egy múltkori alkalommal, hogy újra hoztam a harmadik szériás Tweens babákból is. Na most úgy voltam vele, hogy nálam van a kártyám (pénzes is, és tagsági is), hogy akkor megveszem a kollekciómból hiányzó utolsó leányzót is: Emma Emo. Nem volt ugyan leszállításon, mint ahogy a másik 3 lány ebből a szériából, Karácsony előtt, de azzal az 5%os tagsági levonással, nem sok különbség volt már árban. Úgy éreztem jobb befejezni és lezárni végre ezt a szériát, ha már meg is érkezett a negyedik széria a boltba, nem igaz? :) 3 darab volt belőle, kiválasztottam azt, amelyiknek a legjobb volt az arcfestése:

A hónap folyamán sikerült találni néhány új Hot Wheels kocsit is, de nem sok akadt. Ez már a C és D case, de a gondom az, hogy míg más városokban a Pepco ezekből kapott, addig nálunk a Pepcoba mind a múlt éviekből, illetve az idéni A és B casekből pakoltak fel -_-" És egyelőre sehol nem találom a többit ami a C és Dből, ami kellene még a gyűjteményembe, szóval nagyon remélem kapunk mi is belőle hamarosan. Az alábbiakat is egyik játékboltban találtam, a baj az, hogy ott drágábbak (meg is drágultak közben!) mint a Pepcoban...Egyébként  az utolsó nagy, bordó autó (Raijin Express), az A case Treasure Hunt kocsi :) Ezzel úgy voltam, hogy ha megtalálom megveszem, annak ellenére, hogy nem gyűjtöm az adott alszériát.

 


Szintén az előző posztom folytatásaként, a drága kliensemmel kapcsolatban...hát még mindig nem beszéltük le a másik 2 ruha rendelést, mert 2 napja nem képes még válaszolni se! Most komolyan?? Nekem kell folyton nyaggatni, mikor ő akar rendelni?? -_- Szerencsémre egyébként kifizette az előző 2 ruha rendelését (amikkel elkészültem), szóval a pénz a számlámon van, mert másképp nem tudom mit csináltam volna vele...Csak rohadtúl idegesítő, hogy itt állok tétlenűl, nálam van a kész rendelése, a babája és várok, hogy hajlandó legyen végre mondani valamit! Katasztrófa! Hogy lehet ilyen emberrel együttműködni és dolgozni? Magyarázzátok el kérlek, mert én nem bírom. Megértem ha valaki elfoglalt, de könyörgöm, 5 percről lenne szó, hogy leüljön és megírja mit akar pontosan! Nevezhettek bunkónak, de élőben már leüvöltöttem volna eddig a fejét...Eh így gondoltam egyet, félre raktam az egészet, foglalkozok a saját dolgommal és hozzáláttam megvarrni a Februári naptár képre (MOCR) a ruhát, amit kitaláltam 5 perc alatt XD Sikeresen haladok is vele és kidolgoztam egy új szabásmintát is, ami már régóta furdalta az oldalam, mert eddig nem tudtam, hogyan kell varrni olyant XD Engem ne hátráltasson senki a munkába!...Elnézést, befejeztem a hőbörgést :D

Bj-Lydia

Szerzemények: A megkésett születésnapi ajándék csomag

2022.12.08. 23:54
És egyebek

Sziasztok!

Egy kis ideig eltüntem, tudom, ennek igazából két oka van: egyik az, hogy szerencsésen lebetegedtem megint, mert megfáztam, de az Isten se tudja hol XD A másik ok viszont, és ez inkább a fő ok, hogy a már említett, új Monster OC babámon dolgoztam amikor csak tehettem! Ez azt is jelenti, hogy (szerintem már sokan tudjátok), de a szobámban lévő kanapé az én munka asztalom, mindent azon művelek és ez rendszerint tele van azzal amivel épp foglalkozok...Nem egy tágas darab amúgy sem és hát felét elfoglalja a lány tengerimalacaim ketrece. És mivel ott mindenfélével most is ki voltam "terítkezve" (pl. festékek, baba darabok, anyagok stb. XD), ezért egyszerűen nem volt üres helyem, hogy felállítsam a zöld háttér kartonjaim, amiket mindig használok és befotózzak mindenfélét ami a posztokhoz szükséges....Nos ezt ma este valahogy megtettem, mert a munkával elértem egy viszonylag jó pontra, ahol azt mondhatom, hogy "már nincs sok hátra és kész lesz", de kénytelen vagyok egyelőre megállni picit, mert a Karácsony gyors léptekkel közeledik és előtte mindenképp át kell portalanítanom a szobámat és a gyűjteményeim...Szóval igen, összeszedtem az eszközeim, ami már nem kell azt elpakoltam és a többit szépen félre raktam, hogy amint lehetséges tovább folytassam a munkát! Ezáltal pedig alkalmam adódott gyorsan befotózni azt ami ehhez a poszthoz kellett, illetve a Novemberi ócska piac hault is, ami majd hamarosan következik!

Mielőtt még túl sokat szövegelnék mellé, akkor lássuk is miket akartam mutatni nektek, avagy az utóbbi időben miket szereztem még be! :)


Szerdán végre-valahára megérkezett a szlovák barátomtól, B.-nek fogom hívni, is a születésnapi ajándékom...Ehm igen, most jutott el oda, hogy elküldje augusztustól XD Hát most mit mondhatnék? "A szándék a fontos" persze, de végülis...ezzel megtanultam, hogy nem egy pontos ember vagy nem olyan aki szereti időben elintézni a dolgokat és nem is idegeli magát ilyesmikkel XD Mindegy, jobb később mint soha! Vehetjük karácsonyi ajándékoknak is végülis? A dolgok többsége nem volt meglepi persze, hiszen tudtam miket küld, meg amúgy sem az a fajta ember aki tudja tartani a száját, velem ellentétben XD

Előszőr is kaptam tőle egy Funko POP figurát, úgy látszik ez valahogy szokássá vált, mindig küld egyet mikor postáz nekem. Ezúttal "Vlad herceg" az 1992es Dracula filmből. Beszélgettünk vele erről a filmről, mint kiderült az anyukájának a kedvence és én is említettem, hogy szerintem is ez a legjobb adaptációja a Bram Stoker által írt regénynek (olvastam is). Említettem azt is, hogy Gary Oldman nagyon jól játszotta a szerepet és nagyon is jóképű volt a nemesi, fiatal kinézetben. Emellett a film egyidős velem és hát ugye Erdélyi lévén, még egy órányira sincs tőlem "Dracula" születési helye, avagy akiből ihletődött az egész: Vlad Ţepeş fejedelem. Szóval azért is választotta ezt a Funkot nekem, mert ilyen sok jelentése van számomra :) Nem igazán értem egyébként, hogy a Funkosok miért "Vlad hercegnek" nevezték el, mikor nem is hercegi címe volt, a filmben is inkább gróf nem? Vagy csak én emlékszem rosszúl? Legalábbis mindig Dracula grófként emlegetik...Na mindegy. Mellesleg cuki figura, persze ki fogom állítani a többi Funkom mellé. Ja és hát igen, sajnos a Funkok minősége is egyre gyatrább, elég ha megnézitek azt a szép nagy karcolást elől a kalapján...

 

Kaptam még tőle 2 pólót: ezek egyedi rendelésre készültek, nem tudom mennyire lesz tartós rajtuk a nyomtatás, szóval majd mindenképp kézzel kell mosni őket, hogy kíméljem míg lehet...A fekete meglepi volt, mármint tudtam, hogy küld egy feketét, de nem tudtam mi lesz rajta: a Pokémonból Eevee összes átalakulása és alatta a Friends (Jóbarátok) logojának stílusában van írva, hogy "Evolutions". Cuki ötlet, tuti valakinek a fanartja amúgy. A másik pólóról tudtam, sőt én választottam ki a színét és a képet is rá, meg a feliratot is én készítettem, nem tudom, hogy kell-e többet mondanom róla? :D

Az anyukája is bepótolt a csomagba, küldött sok apróságot: Avon termékekkel foglalkozik, ezért kézkrémet és mini parfümöket. Küldött szlovák zászlós írószereket is, ami a cégüktől van. Ezeket nem fotóztam be, mert átpasszoltam anyunak őket, ő szereti az ilyesmiket, engem a kozmetika nem izgat, de attól még megköszöntem persze :) Emellett küldött még egy cuki hűtő mágnest amin (lefordítattam B. barátommal) azt írja, hogy: "Olyan emberekkel mint te, a világ csodálatos." ♥ Ez nagyon aranyos üzenet, személyes bóknak veszem :D Mellé jött egy szószerint édes kis finomság: mini mézeskalács házikó. Ja és egy halom szalvéta, különböző ünnepekről XD Anyukája megtudta, hogy gyűjtöm a szalvétákat, hát odapakolt egy csomót, még egész megbontatlan csomagot is küldött! Mondom minek ennyi?? Én csak 1-1 darabot szoktam elrakni XD De nagyon aranyosak, ezúttal is köszönet mindkettőjüknek, még ha B. nem is olvassa a blogom, hiszen kukkot sem ért belőle :)


Ami pedig engem illet, hát nem tétlenkedtem teljesen a játék vadászat terén, bár tény, hogy rohadtúl szarúl állok megint pénzileg, igaz ez a közelgő ünnepnek is köszönhető. Báh ezért is utálom...De tény, hogy nehéz ellenállni, mikor az ember jó áron talál holmikat.

Előszőr is, ha emlékeztek a múltkori haulos bejegyzésemre mutattam, hogy a Pepcokból sikerült összeszedni a LOL Surprise OMG első szériás reprodukció lányokból hármat és kerestem a negyediket, de sikertelenül. Mikor láttam, hogy a katalógusba újra bekerültek, akkor tudtam, hogy újra kapnak belőlük és így is történt. Nyakamba vettem a várost, ergo anyutól kikönyörögtem, hogy kocsival vigyen már el a távolabbi Pepcokba XD Mindegyiket átnéztem, de mindenhol ugyanazok voltak amiket már megvettem. Mondom ezt nem hiszem el, ennyire népszerű volt Swag, hogy sehol nincs belőle? Erre hazafele bementünk a hozzám legközelebbi Pepcoba és hát nem ott volt???XD Azt hittem eldobom az agyam! Mellesleg itt is csak egyetlen egy darab volt belőle! :O Rengeteg a többiekből, de belőle csak egy! Mikor láttam távolról, hogy "világít" a piros doboza a többiek között, gyakorlatilag rohantam a polchoz és elkaptam, hogy nehogy valaki elorozza előlem XD Hülye vagyok tudom, de ha valaki megpróbálta volna elszedni tőlem azt megverem XD

És ha már LOL, akkor egy új Tweens baba is csatlakozott a gyűjteményembe a hétvégén, mert anyu rábeszélt, hogy Mikulás ajándékba vegyem meg már magamnak XD Mentségemre legyen, leszállításon volt. Bár nem nagy leszállítás, de akkor sem full áras. Az első Tweens fiú baba: Max Wonder, a Masquerade Party külön szériából. Nem tudom, hogy a többieket is megveszem-e ebből a szériából majd, vagy csak ő marad? Mind nagyon cukik és szépek persze, de lehet maradok csak az alap szériáknál, még a harmadikból egyet se szereztem be, pedig már mindjárt itt a negyedik széria is T.T Egyébként nagyon ennivaló a kis göndör fejével :3 

Ejha és hát a múltkor sóhajtottam fel megkönnyebűlve, hogy befejeztem a Hot Wheels kollekcióm 2022re, gondolván, hogy kapok egy kis szünetet, míg kezdjük a 2023at, erre...Az üzletek: "Bontsuk ki a 23as A és B caseket, hadd költsék a pénzüket a hülye gyűjtők!" T.T Szóval ez történt és kénytelen voltam máris vadászatra indulni a kis jegyzet-noteszemmel XD De érdekes módon csak kétszeri alkalommal mindent sikerült beszereznem, ami ebből a két első caseből kellett nekem! Még a Treasure Huntos darabot is megtaláltam, aminek nagyon örülök (utolsó képen az utolsó rózsaszín kocsi az)! :D Szóval...végülis most csak tarthatok egy kis szünetet, mert szerintem a C és D casekkel várnak míg kifogynak az ünnepekre a jelenlegi készlettel, tehát kövi év elején kell majd számítani valamikor újakra csak...

      

A végére még beszúrnám, hogy az Auchenben megláttam ezt és hát nem tudtam ott hagyni, mert vonzotta a szemem mint valami mágnes XD Egy újabb "gyémánt festmény" kit, nem mintha nem lenne itthon még kettő amit még anno Kínából vettem és nincs kirakva, de neeeem baaaaj! Cseresznyevirágok *-* És meglepően olcsó annak ellenére, hogy a vászon ki van feszítve keretre is és szép méretes darab! Szerintem az ünnepek alatti punnyadásban ki is rakom, aztán fel a falra a másikok mellé ♥ A végén mind rózsaszín árnyalatokat fogok látni csak XD

Hmm ennyi lenne mostanra ez a poszt és nemsokára jelentkezek a Novemberi ócska piac haullal is, mint említettem fent. Az új dizit is elkezdtem összedobni, mert lett ötletem és inspirációm hozzá, lehet meg fogtok lepődni XD

Bj-Lydia

 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

 

Chat

A hónap képe

Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥

Művész: @raptorjules

 

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

     

Szünetelnek

 

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!