Avagy már őskövület vagyok én itt...
A kezdetek
Valamikor nagyon régen volt az, hogy én a gportálra találtam, akkor még sárga és narancs színekben pompázott és fizetni kellett egy új oldal létrehozásáért, amit én sajnos nem tudtam megtenni, hiszen Romániában élek, a kredit feltöltő smst pedig csak Magyarországi számról fogadják el (még mindig!). Szóval mikor előszőr gportálos oldalra találtam, akkor csak ámúltam és bámúltam, hiszen akkoriban még nem rég kaptam internetet a számítógépemre..."mennyi lehetőség és hogy a kedvenc animéimről is készűlnek oldalak?? Mennyi információ és képözön!"
Hogy, hogy nem kiderűlt, hogy az akkori osztálytársnőim egyik unokatesójának, aki szintén lány volt, nevezzük ZS.-nek, volt egy ilyen oldala és animékkel foglalkozott! Kapcsolatba léptem vele és természetesen megtudakoltam, hogy hogyan szerezte? Hát állítólag ajándékba kapta valami Magyarországi ismerősétől...Na mindegy, túl hiú remények. Végülis egész jól összebarátkoztunk, mivel én is szerettem az animeket, volt témánk. Egy idő után felkért arra, hogy legyen társszerkesztője! Nagyon boldog voltam! Megmutatott néhány alap dolgot, hogyan kell belejentkezni stb. Aztán szépen elvárta tőlem, hogy mindent én csináljak!! Igen, gyakorlatilag azt akarta, hogy minden nap frissítsek valamit az oldalon, míg ő üldögélt! Én, aki kb. még semmit sem értett a gportálhoz! Szóval a társszerki dolog nem tartott sokáig, mert valszeg nem tetszett neki, hogy nem csinálok semmit és ezt szóvá is tette. Én nem emlékszem, hogy mit mondtam neki XD De végülis az lett, hogy cserébe, hogy "ne haragudjak, mert kidob" kaptam egy saját gportálos oldalt! Az első saját weboldalam, ami csakis az enyém! *-*
Az első oldalam
Ilyen módon nyílt meg a //bj-nightmare.gportal.hu/ 2006ban (több mint 10 éve!). Ha hiszitek ha nem, mikor kérdezte, hogy milyen témájú lesz az oldal, akkor rögtön rávágtam, hogy természetesen a "Beetlejuice"-al fogok foglalkozni, aztán innen jött az is, hogy a netes nevem "Bj-Lydia" lett, igen ő adta nekem a nevet, ilyen névvel regisztrálta nekem az oldalt. Eléggé döcögősen indultam be, voltak is utálóim, de ez már csak így megy nem? Idővel bővítettem az oldalt más rajzfilm témákban is és ezeket/ezekről ma is olvashattok, hiszen az oldalt nem töröltem, szerintem soha nem is fogom. Az oldalt 2009ben zártam be, nem tudom milyen okból, valszeg meguntam, vagy már nem volt ötletem? Fogalmam sincs.
Idő közben megismerkedtem Izabellával és jól összebarátkoztunk. "Barátok" jöttek és mentek, és jó barátságot kötöttem egy másik lánnyal is, akit nevezzünk K.-nak. Eldöntöttük, hogy 3an (én, Izabella és K) nyitunk egy közös animes oldalt, mert mindhárman rajongók vagyunk, és K el is intézte nekünk a dolgot! Ez lett a sokatok által ismert //animepalota.gportal.hu/ oldal. És gondolom a neve is sugallja, hogy igenis animekkel foglalkoztunk egy...nagyon rövid ideig. Mert megint az volt a mese, hogy "te nem frissítesz eleget" és bezártuk. K-val megszakadt a kapcsolat, megint nem emlékszem miért, azt hiszem csúnyán összevesztünk? Az oldal az én tulajdonomban maradt és hát ott volt a kérdés, hogy mit kezdjek vele? Nagyon sok témával próbálkoztam, amit elkezdtem, aztán abbahagytam, mert nem volt sikere vagy csak türelmetlen voltam (?). Ilyenek voltak: Tini Ninja Teknőcök, Sháolin leszámolás, Anime csajok, Paradise Kiss-Gokinjo Monogatari stb.
És lám-lám, végűl 2010ben bejött az "ultimate" ötlet, azzal, hogy megismertem a Monster High világát!
Monster High és sikerek
2010 augusztusában egy, a Deviantarton megismert, barátnőm által megismertem a Monster High-t. Említette, hogy születésnapjára kapott egy vámpír babát én meg kértem, hogy mutassa meg, mert kiváncsi voltam rá, hisz azelőtt soha nem hallottam ilyen babáról. Nem is foglalkoztam babákkal. Draculaura volt az természetesen, az első alap kiadása :) Mondta, hogy van rajzfilm is belőle a neten és én utána néztem...Nos csak ennyi kellett! Rögtön elkezdtem kutatni utánuk és módot rá, hogy hogyan szerezhetném be őket (akkor még csak az első 6 baba volt kiadva). Mondhatnám, hogy szerelem volt első látásra. Mivel magyar nyelven nem találtam semmit róluk, ezért eldöntöttem, hogy én nyitom meg az első magyar nyelvű Monster High weboldalt és így is lett, mert szeptemberben máris az "animepalotát" üzemeltem be erre a célra! Elkezdtem lefordítani a biókat stb. Kb. az első (majdnem teljes) évben nagyon nagy csend volt az oldalon, igazából fel is akartam adni a dolgot. Aztán a MH híre és sikere betört Magyarországra is és az oldalam egyből felvirágzott! Imádtam azt az időszakot, rengeteg látogatóm volt. Kedvesek és hülyék is persze, mint már előzőleg is megszokhattam...
Mivel 2011ben megszületett az első Monster High OCm (saját karakter), ebből rögtön jön egy Monster High OC dollz neveldés ötlet, amit Izabellával közösen meg is valósítottunk és 2012 januárjában megnyitottunk: //monsterhighdollz.gportal.hu/ Ez az oldal is remekűl működött főként az első évjében. Viszont 2014ben bezártuk, mert már nem érte meg. A sok nevelő közűl talán 1-2 személy volt még jelen és úgy-ahogy aktív. A Monster High varázsa szép lassan elkezdett hanyatlani és hát a gyerekek/tinik, mint tudjuk hamar ráunnak a dolgokra...
Ever After High és egyebek
2013ban betört a Mattel új baba szériája az Ever After High, erre én is rácuppantam és a Monster High mellett elkezdtem vezetni egy weboldalt, amit ennek dedikáltam, megint learatva "első magyarként" a babérokat. Ez a weboldal még mindig működik: //everafterhigh.gportal.hu/
Idő közben, ugye még működött a Monster High OC Dollz neveldénk, de már jól kilógott a lóláb és bukásra állt, ezért úgy gondoltuk, hogy megpróbálkozunk egy másmilyen dollz neveldével. Így jött létre az ADN (//adn.gportal.hu/) 2014 márciusban, Izabella és Rosetta, meg jómagam, társulásával. Sajnos érezhető volt, hogy a dollz nevelés már régen meghalt az emerek között, talán már az animezes is...Ezért csupán 1 év után, 2015ben, erre az oldalra is lakatot tettünk.
Monster OC Days és jelen
2015re már annyira elszaporodtak a Monster High OCim (és az Izabella OCi is), hogy úgy döntöttünk nyitunk egy közös oldalt a saját OCinknek, ahol nyilvánossá tesszük a már több éve íródó szerepjátékunk, történet formájában, ez lett a //monsterocdays.gportal.hu/ Ami a szívem csücske! Imádom ezt az oldalt! És őszintén nem gondoltuk volna, hogy sikere lesz, de nem panaszkodhatunk :)
2016ban megnyitottam a Living Dead Dollsokkal fogalkozó oldalam, amit ugyan ritkán frissítek, de az csak amolyan szórakozás, amibe azért fogtam bele mert: 1. megnyertem az első ilyen babám és 2. mert magyar nyelven nem lehet semmit találni róluk. //livingdeaddolls.gportal.hu/
2016 szeptemberében bezártam az (eddig) leghosszabb életű weboldalam, a Monster Highosat (animepalota.gp), a Monster High rebootolása miatt, amin senki sem lepődött meg, hiszen erre számítani lehetett.
Végűl, most itt vagyok jelenleg ezzel a bloggal, ami amolyan "gyűjteményes" blog. Ezt 2017ben nyitottam, mert úgy éreztem, hogy kell egy hely, ahol megoszthatom a dolgaim, gyűjteményeim, szerzeményeim, örömeim stb. és nem akartam a Monster OC Daysbe belekeverni ezeket, hiszen semmi közük ahhoz a témához. Nem tudom, hogy meddig viszem ezt, majd idővel kiderűl, hisz csak unalomból, szórakozásból csinálom, semmilyen különösebb ok nélkűl. Főként talán visszajelzést várok az emberektől :)
Megjegyzés:
Az évek alatt persze még sok más oldallal is próbálkoztam, ezeket nem akarom olyan részletesen leírni, hisz a fejemben teljesen össze is vannak keveredve, hogy melyik volt előbb, mikor nyitott és zárt, vagy épp töröltem. Szóval csak szeretném megemlítetni a témákat: Erasure, Novi Stars, Toys 4 You (játék blogolos/bemutatós), Dark World (előbb közös blog Izabellával, majd manga/képregény fordítós), Tini Ninja Teknőcök, Pokémon Go stb.
2017.05
Bj-Lydia
|