2019.03.01. 22:37
Sziasztok!
Mint igértem, most megírom nektek ezt a kis ócska piac haulos blogocskát, mert már ideje neki, hiszen 2 hét haulját tartalmazza és nem akarok még egy újabb hetet hozzá csapni, mert akkor már túl hosszú lenne. Szóval csapjunk is a közepébe, mert így is elég sok minden van :)
Ahogy általában, most is kezdem a babákkal, mert nincs sok belőlük. Előszőr is sikerült találnom még egy My Scene szőke lányt, akinek a mosás és kondicionálás után, nagyon szép állapotba került a haja. Maga a baba is tökéletes állapotban van, szóval ment is a többiek közé, türelmesen várva a valaha elérkező felújítására.
Ami a második babát illeti, nos ez egy picike LOL Surprise néger lányka, természetesen, mint ahogy számítottam, ez is ruha nélkül, de sebaj, majd csak elkészül a rucija neki is és akkor kiállíthatom a másik pici baba mellé :) Egyébként első szériás, de a nevére már nem emlékszem XD Most már biztos vagyok, hogy idén még több ilyen apróság is fog bekerülni szép lassan a tulajdonomba, hiszen kezd lecsengeni a LOL örület.
Áttérek most két plüssre, amik a McDonalds The Cat kollekciójából vannak. Őszintén eddig nem is tudtam a létezésükről! Már régóta gyűjtögettem a The Dog kutyikat, de nem tudtam, hogy adtak ki macskákat is, igaz csak ez az egy széria volt 2005ből, látszólag ritkák.
Most pedig térjünk át a figurákra. Előszőr is 2 interaktívra. Az egyik egy Little Live Birds papagáj, akit abban a reményben vettem meg, hogy talán mükszik még, mint ahogy nem régiben szerzett Digibirds madárkám. Sajnos most nem volt ilyen szerencsém. Raktam bele vadi új elemeket, de meg se nyikkan szegény, úgy látszik, hogy elősző gazdája teljesen tönkrevágta. Mindegy, nem volt drága. A másik kis interaktív darab egy Littlest Pet Shop Light Up Fairy (ez a hivatalos neve), akit megint a bizonytalanra vettem meg, csak annyit láttam, hogy a tarkóján van egy kicsavarozható rész, ahol elemet lehet cserélni benne. Mivel nincs on/off gomb rajta, nem voltam biztos, hogy hogyan is mükszik? Vettem bele új elemeket, és egy kisebb netes kutatás után rájöttem, hogy a kéz melegére reagál, pontosabban a két első talpán van egy-egy kis fém kocka és az a rész kell érintkezzen a meleggel, erre a szárnyai narancs színben gyúlnak ki és vibrálnak párat. :)
Ha már az "interaktívoknál" tartunk, a PS4emhez is találtam 5 darab új Skylanders figurát! Szerencsére ezeknek sincs baj a működésével :D
Na és akko a nem interaktívok? XD Bővűlt 2 újabb darabbal a Bear Family/Barenwald kollekcióm. Egy elefánt mama, akinek van ruhája is és egy gyerek majomka, akinek még ruhát kell varrnom, de neki nagyon örülök, mert eddig nem volt majom gyerekem.
Tovább bővűlt a PCO topper kollekcióm is: Szamár a Shrekből éééés "nemtudomanevét" kutya a Rio 2ből XD Ami pedig a dagi Chloe macskát illeti, a Secret life of petsből, ő igazából nem PCO, hanem Goldelink ami...öh, szóval ugyanolyan topper figurákat gyárt, mint a PCO, a mozis poharak tetejére, csak színes alappal...Kicsit még én is össze vagyok zavarodva ezekkel kapcsolatban, kell még kutatnom utánuk, mert lehet, hogy a kettőt igazából ugyanaz a cég készíti XD Mindegy, minőségileg és kinézetileg beillenek egyazon kollekcióba.
A Pokémon kollekciómba pedig 4 új darab került bele: Gabite, Skuntank, Dusknoir és Ho-Oh.
A Tini Ninja Teknőcök kollekcióm is bővűlt újabb darabokkal: 2012es felhúzható Raphael, aki már nem mükszik sajnos és mini mágneses páncélú Raphael 1990ből. Az utóbbiból megvan már Donatello, klassz lenne megtalálni a másik 2 teknőcöt is. Ja és találtam egy vadi új mappát is a 2012es verzióval, nagyon kemény és tartós kartonból van :D
Ahol találtam a TMNT mappát, ott bukkantam rá egy csomó Safiras blind bagre, ami érdekes volt viszont az, hogy mind üres volt az összes csomagolás, ki voltak bomolva. Kis turkálás után megtaláltam a kis sárkányokat a doboz aljában! Mind vadi újak, csak kipotyogtak a csomagolásukból, ami végülis jó, mert így ki tudtam válogatni, hogy ne vegyek duplát XD Szóval ez a 8 darab jött velem haza:
És még több plüssözött figurácska: Kitty, Ocean és Jungle in my pocket cukiságok :)
Néhány Kinder Surprise darab, illetve egy Trashies kroki és 2 ismeretlen cukiság:
Végezetül pedig 2 különlegesség, amik anyukám szobájába kerültek ki, mert jobban beillenek oda, nálam nem igazán lenne helyük. Egy porcelán teknős, akinek a végtagjai és feje kis kampókkal vannak rögzítve, ezért ha megmozdítjuk olyan mintha ő maga mozogna. A másik pedig valószínű, hogy valakinek az elképesztő kézimunkája, egy miniatűr japán "tájkép", ami fa törmelékből és nagyon vékonyka kis fa darabokból készült és egy kis üveg dobozkában van. Az egész olyan mintha ceruza hegyezékből készült volna, vagy nem is tudom, hasonló. Próbáltam több szögből is lefotózni, hogy ti is láthassátok a részletességet.
Hát mostanra ennyi lenne, vélemények? :)
Bj-Lydia