Random gondolatok...

Kulisszák mögött: Kitűző tábla

2018.04.12. 21:57

Sziasztok!

Egy előző bejegyzésemben említettem (ha jól emlékszem), hogy szerettem volna megmutatni nektek egy bejefezett projektem, amit már jó ideje elkészítettem, csak nem jutottam el a véglegesítéséhez, de mindegy.

Szóval a lényeg, hogy már egy ideje elkezdtem kitűzőket gyűjtögetni, mert nem tudom, klassznak tartom őket. Persze nem mindenfélét halmozok fel, hanem csak olyan témákban ami érdekel és amit szeretek: pl. bizonyos animék. De vannak csak simán olyanok amik csak úgy megtetszettek. A kitűző gyűjtés nem olyan költséges mint mondjuk a babák, de persze nem is tudok gyakran hozzáadni a kollekciómhoz, mert ritkán találok ínyemre valót, na meg nálunk nem igazán árulnak sehol....

Tehát visszatérve, meguntam, hogy folyamatosan egy dobozba pakolgassam és nem látom őket rendesen. Gyűjtőként szeretek mindent kipakolni és kiállítani szem elé. Így kitaláltam, hogy a boltokhoz hasonlóan én is készítek egy táblát hungarocellből, amire fel tudom tűzni őket, azt pedig felrakom a falra, aminek találtam is megfelelő helyet a szobámban (ahol már alig van üres hely bárminek is, akár a földet, polcokat vagy épp falakat nézzük XD). Megj: van néhány kulcstartóm is amit főként Izabellától kaptam ajándékba :)

Kezdésnek beszereztem egy jó nagy lap hungarocellt, nem a legvastagabbat, de nem is túl vékonyat (2 cm). Mivel a lap túl nagy volt, ezért lefűrészeltem belőle egy 70x25 darabot. Mivel még nincs olyan sok kitűzőm ez egyelőre elég lesz, így sem telt meg teljesen, majd idővel lehet bővíteni, lecserélni.

Ha egyszerűre akartam volna venni a dolgot, akkor így hagyhattam volna és felrakom rá a kitűzőket, aztán jó napot! XD De nem, ez így túl egyszerű és uncsi nekem, plussz hülyén nézett volna ki, szóval előtúrtam egy piros szatén féle anyagot, amit nem használok semmi másra, mert borzasztóan feslik és vékony, gyenge, de jó nagy darabom van belőle.

Ebből kivágtam a megfelelő mértenél kicsit szélesebbet és hosszabbat, hogy tudjam ráhajtani az oldalaknál, hogy szépen nézzen ki. Nem akartam teljesen körbe tekerni az egész táblát, mert szerintem fölösleges, hisz hátoldal úgy sem látszik majd mikor a falra fel lesz rakva. Aztán gombostűk segítségével szépen ráfogtam az anyagot a hungarocell lapra körben, kifeszítve.

Következőnek beszereltem a ragasztó pisztolyom és elkezdtem szépen benyomni a ragasztót az anyag alá. Előszőr a gombostűkkel lefogott éleken, aztán utána a hátra tűrt részeket ragasztottam le. Aztán kiszedtem a gombostűket, mert már nem kellenek.

Végül kerestem két egyforma csavaros szeget, amiket becsavartam kb. egyforma magasságba és távolságba a tábla hátúlján. Remélem, hogy majd megtartja a falon a táblát XD

És következett a legszórakoztatóbb rész: felpakolni a kitűzőket, lehetőleg kategóriák szerint :) Emellett beszúrtam még 3 gombostűt is, ezekre majd felakasztom a kulcstartókat is, mikor már a falon lóg a tábla. És igen, itt akadtam el, mert a tábla még nincs a falon és egy ideig valszeg nem is lesz, mivel nyáron anyuék ki akarják festeni a szobámat és én amolyan "nem dolgozom fölöslegesen" lény vagyok, szóval nem akarom most felrakni, hogy ha majd úgy is le kell szednem. Na de így néz ki egyelőre a tábla, és láthatjátok a teljes kitűző kollekcióm is.

Bj-Lydia

Még nincs hozzászólás.
 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

 

Chat

A hónap képe

Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥

Művész: @raptorjules

 

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

     

Szünetelnek

 

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!