Random gondolatok...

Ócska piac haul

2017.08.27. 22:19

Sziasztok!

Ismét itt volnék egy új ócska piac haullal, amiket a múlt vasárnap szereztem be. Ma nem voltam kint, mert pihenőt tartottunk, és a következő vasárnapban még nem vagyok biztos, majd kiderűl idővel, hogy megyek-e vagy sem? De majd úgyis értesültök róla :)

Egyébként szeretném megjegyezni, hogy ez a haul nem kizárólag csak az ócska piacról van. Időnként a Mallban szoktak rendezni amolyan "régiség" vásárt, persze fele cucc új, de na...Lényegtelen. Egy alaknál voltak játékok is kiömlesztve egy ládára, amiben túrkáltunk és ott is találtam néhány darabot, igaz kicsivel drágábban mint mondjuk az ócskán vettem volna meg őket, de tűrhetőek voltak az árak. Szóval vágjunk bele!

Ismét bővűlt a TMNT gyűjteményem két darabbal. Az egyik egy Raphael figura, 1993ból Mirage Studios által, aki szamuráj öltözékben van (öhm nem tudom pontosan melyik régi film alapján), csak sajna hiányzik róla ez-az pl. a sisakja. A másik egy kulcstartó, ami a 2012es verzió Leonardot ábrázolja és imádom az egész kialakítását. Nagyon szeretném megtalálni a többieket is ebből a kollekcióból (?) Ezt a Viacom adta ki 2013ban, Swappz márkával.

Következőnek ismét 2 Pokémon figura. Az egyik ismét egy Misdreavus, igen tudom a múltkor is vettem egyet, de az zöld színű és Tomy gyártású, ez meg Nintendo XD A másik pedig egy pici Electabuzz.

Bővítem szépe a Bear Family (Barenwald) kollekcióm is, annak ellenére, hogy ennek a három pici plüssözött figurának semmi köze nincs hozzá XD Csak annyira cukik, úgy gondoltam, hogy majd szépen beilleszkednek, csak kell javítanom rajtuk, meg kell nekik ruhát csinálnom.

Folytatom egy finom vegyes adaggal. A 4ből 3 plüssözött, bár szerintem ez a fotókon látszik. Egy pici kecske/zerge, gőzöm sincs milyen eredetű lehet; egy életmentő kutyus, ami valószínű, hogy a Puppy in my pocket kollekcióból van; az első Chubby Puppy mini figurácskám és imádoom, olyan cukiii; végűl egy plüssözött cica, szintén ismeretlen származású.

A következő vegyes adagban: egy sárkányka, ami szerintem a Yu-Gi-Ohból van, de nem tudnám most megmondani, hogy melyik kártya szörny lehet; egy szöges, csúcsos buzogány féleség láncon, ami tökéletes baba méretű és fotózáshoz kiválló kellék lesz, ráadásúl tudom is kihez!; egy cuki japán kimonos kulcstartó, amiről mint kiderűlt Kimmidoll a márkája, az enyémnek Yuki a neve és ha rákerestek a hivatalos kimmidoll oldalon, akkor megtudjátok a jelentését is :)

Aztán itt egy egész (?) kollekció, ilyen aprócska harcos állatkákból. Annyira szeretném tudni, hogy mi a nevük, vagy ki/mi gyártotta őket, de aboszluté semmi írás vagy jelzés nincs rajtuk, ezért van egy sanda gyanúm, hogy esetleg kínai kopi gyártmányok. De ezt meg nehéz elhinnem, mert olyan szépen ki vannak festve...szóval fogalmam sincs és a google sem segített. Mint láthatjátok 3 kék (bivaly, orrszarvú, elefánt) és 3 ezüst (fekete párduc, oroszlán, sas) páncélos van, de csak 1-1 a piros (fehér tigris) és aranyból (farkas), így gondolom, hogy azokból is kellett lennie még legalább 2-2 darabnak. Jah az a piros sárkányka csak úgy becsatlakozott, de nem ide tartozik XD Viszont az meg 5 fejű sárki, ilyet sem láttam még.

Na és legvégűl ismét jó néhány Kinder figurával tértem haza. Sikerült 2 teljes szettet megvennem egyszerre, ezek zacskóban voltak árulva és nagyon örvendtem nekik. Illetve ismét gyűltek ki szériáim és sikerült hiányzó kiegészítőket is találnom. (Amik zacsiban vannak, azok pecsételők és nem akarom összekenni a helyet velük)

Hát mostanra ennyi lett volna :) Kinek mi tetszik a legjobban? Ja és ha esetleg ráismertetek azokra a harcos állatkákra, akkor lécci mondjátok már meg, hogy mit lehet tudni róluk?

Bj-Lydia

Még nincs hozzászólás.
 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

-Ócskapiac haul (December-Január-Február-Március)

 

Chat

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

   

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon