Random gondolatok...

Ócska piac haul

2018.03.08. 00:29

Sziasztok!

Mint néhány bejegyzéssel ezelőtt említettem, múlt vasárnap végre sikerült kijutnom az ócska piacra! Végre, annyi esős/havas vasárnap után jött egy olyan, amikor szép idő volt és volt értelme is kimenni. Ami a kínálatot illeti, eléggé maradék van mindenfelé, de ez nem azt jelenti, hogy üres kézzel jöttem haza, hiszen mindig lehet valami apróságot találni, ami előzőleg esetleg elkerülte a figyelmem, vagy épp akkor nem volt az a bizonyos eladó, mikor én keresgéltem. Tudjátok hogy megy ez, mikor milyen szerencséje van az embernek. Summa summárum, nem találtam túl sok mindent, de ezeknek is kivételesen örvendek, hiszen bármilyen új kis darabot szívesen látok a kollekcióimba :D

Kezdeném is 4 darab plüssözött figurával, amik már ismerősek lehetnek nektek :) A 3 nagy természetesen a Barenwald/Bear Family kollekcióból van, a kicsi pedig szerintem tuti Sylvanian Families. Már vannak ilyen állatfajtáim, de hogy tudnám otthagyni őket? Bár cicám és majmom kevés van. Örülök, hogy legalább egyeseknek meg van a ruhájuk (persze már átmostam őket), így kevesebbnek kell készítenem, mert bizony nem könnyű ilyen kicsi, dagi figuráknak varrni XD Egyébként szinte kiválló állapotban vannak.

Találtam 4 darab Kinder Surprise figurát is, a hódnak sajna hiányzik a kezéből a maszkja, viszont a 2 kiskacsával kigyűlt egy sorozatom, a másik karácsonyi hód pedgi pecsételő is egyben.

Ismét jó néhány darabbal bővűlt a Pokémon kollekcióm! Vannak "ismétlések", persze más-más kiadótól és vannak teljesen új fajták is. Első kép, balról jobbra: Poochyena, Electabuzz, Weavile, Blaziken, Lapras, Electivire. Második kép, balról jobbra: Roserade, Machop, Snorunt, Glalie, Volbeat.

Aztán néhány random figurácska. Első kép: megint egy olyan kis állatka figura amit az OCimhez szoktam használni állatnak, ez most egy vidra, Yoohoo and Friends bikinis papagáj XD, Palace Pets póni figura. Második kép: ismeretlen nyúl (?) figura Sepp néven, Hamtaro figurácska, Pucca telefondísz, mini TMNT Michelangelo figurácska.

Végül, de nem utolsó sorban találtam egy kis zacsi strasszkövet, ami mindig jól jön és jóval olcsóbb így mint ha a hobby boltból venném XD

Na mit gondoltok? :) UI: Frissítem is az adatokat a Gyűjteményeim tárháza részben, hogy ne maradjak el.

Bj-Lydia

(Nem) Ócska piac haul

2018.02.03. 23:27

Sziasztok!

A cím kicsit félrevezethető lehet, de a lényeg, hogy betértem egy kis turkálóba (nem első alkalommal már), ami nem rég nyílt és hát találtam néhány darabot, amit gondoltam megmutatok nektek. Mivel a használt holmikat általában mindig az ócska piacról szerzem be, ezért adtam ezt a címet a bejegyzésnek :) Sajnos a piacra karácsony óta nem jutottam ki, mert valami mindig közbe jön, pl. az utóbbi két hétben a rossz/ramaty idő akadályozott meg benne. Holnap szeretnék kijutni, de megint esőt mondanak, szóval nem tudom lesz-e belőle valami, ha igen, akkor majd láthatjátok az eredményt itt az oldalon, vagy a youtube csatornámon.

Szóval előszőr is egy kis angol könyvecske, ami igen, gyerekeknek való, de olyan cukik az ilyen kis történetek és hát ez nem az első ilyen cicás könyvem az írónőtől, szóval 80 ftért :)

A következő egy újabb Burger Kinges TMNT figura, ezúttal Donatello, a 2012es verzió. Mint előzőleg (Michelangelonál) említettem, nem valami jó minőségűek, de attól még elfogadom a gyűjteményembe! A gombok nyomogatva forog körbe emelgetve a karjait, mintha repűlni akarna (?)XD

Végűl, de nem uccsó sorban, egy nagyon klassz öhm...szörny figura, ami ott csücsült a polcon és megakadt rajta a szemem. Tökéletes állapotban van és szuper artikulált, meg nagy is és olcsó is volt! Egyébként nem tud megállni magára támasz nélkűl, eredetileg álványon lehetett, mert van lyuk a talpain. Kicsit bajba voltam vele, hogy hova is tegyem, mert a talpán a gyártó cég mellett, Moby Dick, csak valami japán írás volt. Aztán segítséget kértem facebookon egy csoportban és kiderűlt, hogy egy Project Arms című animeből van és a neve Jabberwock. Lehet majd utána nézek az animenek később, bár nem tűnik az én stílusomnak, azért a figurát örökbe fogadtam, mert nagyon klassz és szépen kidolgozott/festett :)

Bj-Lydia

Ócska piac haul

2017.12.29. 23:09

Sziasztok!

Gondoltam ma megmutatom nektek, az előző bejegyzésemben említett, ócska piac haulom. Mint ahogy írtam, ez pont karácsony szombatján "történt" és mint számítani lehetett, nagyon gyenge volt, mert az ünnep miatt csak kevés árus volt kint. Ezt a néhány apróságot is 2 személytől szedtem össze, de azért örvendek nekik!

De akkor kezdeném is, ezzel a Pikachu figurával, ami az utolsó hiányzó darab volt ahhoz, hogy kigyűljön a 2016os McDonaldsos Pokemon kollekcióm. Szóval most kezdhetem a 2017est XD Bár már egy pár abból meg is van. A hátán van egy gomb és azt nyomogatva mozgatja a füleit.

A következő két figura a 2007es TMNT filmből van, név szerint Leonardo és Hun. Hunból ez az első figurám.

Találtam még egy ilyen kalóz zombie/csontváz figurácskát, amiről semmit sem tudok, de nagyon tetszett és jó minőségű! Majd kiállítom a többi "nem ismert" figurám közé XD

Az utóbbi időben kezdenek elég jól megjelenni az ilyen gyűjthető apróságok is mint a Shopkins, vagy ez a kis Trashies figura. Azt hiszem egy undi szendvics torony akar lenni XD

Végűl, de nem utolsó sorban egy olyan baba aminek nagyon megörültem! 1999ben Igel által gyártott Sailor Moon baba! Igaz, személy szerint kb. semmit sem tudok a Sailor Moon animeről, mert sosem néztem, de tervek között van. Viszont a babát nem hagyhattam ott, mert olyan szép és ritkaság, főleg, hogy anime baba *-* Rémes állapotban volt, piszkos és hát a haja volt a legszörnyűbb, kb. befont raszta...De a szokásos módszereket bevetve, amennyire tudtam helyrepofoztam, a haját is megcsináltam olyanra amilyennek kellett volna lennie. Sajnos a haja már sosem lesz olyan szép sima, mint amilyen lehetett valamikor, de levágni nem fogom, mert akkor már nem ő lenne. Van néhány hiányzó kiegészítője, amiket majd szépen elkészítek idővel: tiara, kesztyű, csizma. Valszeg akkor majd külön bejegyzés is lesz róla :)

Előtte:

Jelenleg:

Tehát ez volna az év utolsó ócska piac haulja. A következő alkalom nem tudom mikor lesz, de egyelőre biztosan nem, aztán meglátjuk, hogy alakul az idő :)

Bj-Lydia

Szerzemények: Karácsonyfadíszek haul 2017

2017.12.21. 23:32

Sziasztok!

Már jó ideje készültem megírni ezt a haul bejegyzést, de valahogy mindig halogattam, ami végülis egész jól jött ki, mert már annyira közel vagyunk a karácsonyhoz és ez amúgy is hangulatosabban hat majd most.

Pont ahogy a Halloween dekoriációs haulomnál írtam már, de aki esetleg nem olvasta azt, annak most leírnám újra: az a szokásom már pár éve, hogy minden évben újabb és újabb díszeket vásárolok a (rengeteg dísztől már amúgy is roskadozó XD) karácsonyfára, mert úgy szeretem. Mindig keresgélem a különleges, nem megszokott díszeket és idén is jó párat felmarkoltam XD Szóval most ezeket szeretném megmutatni nektek. Van köztük néhány ami "használt", pontosabban az ócska piacról származik, de ez szerintem nem olyan fontos.

Kezdjük pár aprósággal és igen, ezek mind az ócskáról vannak. Szerintem nagyon cukik, és kivételesen életemben most látok előszőr teve díszt!

Az idei mániám kissé az ágakra csiptethető madárkák lettek XD Ezért is vettem 3at belőlük, más-más színben. A két gömb közül mindenképp az erdei állatkás a kedvencem, de a Ho-ho-hos is érdekes:

Oké ezeket egyenest imádom! Imádok mindenféle olyan díszt amin állatok vannak és ezek annyira cukik! 3Dsben a bagoly és róka, a másik gömb meg a szőrmével és mókuskával a tetején ♥ A kristály nem a legszebb, de szintén különleges.

Oké az a nagy mikulás formában-gömb annyira nem jött be mint kialakítás, személy szerint a gömb miatt vettem meg, mert egy szarvas van benne hóval (sajna annyira nem látszik a fotón). Mellette pedig a 2 gömb szintén ócska piac szerzemények, az egyik Filly Ponys, a másik pedig 3Ds puzzle, gőzőm sincs, hogy hogyan képes így egybe maradni, mert nincs összeragasztva o.O

Egy-két lapos dísz, a felső két kis csizmácskát a pici fiaimnak vettem (Johnny és Sid), mert ők abba kapnak majd ajit. A kilincsre akasztható felirat meg nagyon érdekes, eddig még nem láttam nálunk ilyesmit.

Idén valahogy bejöttek a divatba a pingvines dolgok, szóval én is választottam egyet magamnak, ami szerintem cuki. A kék ernyő dísz volt az egyik első darab amit idén kiválasztottam, mert ki látott már esőernyőt fenyőfa díszként? o.O :) Ja és ez a színét váltogató ledes gömböcske nagyon mutatós, az elemet is lehet cserélni benne!

Oké, nagyon-nagyon ritkán veszek üvegből készűlt díszeket már, mert elég ha kiejted a kezedből és puff vége...de most kivételt tettem ezzel a cuki mikulásossal, mert nagyon szépen ki van dolgozva, meg hát ez volt az egyik legdrágább is az egész közül. Ami a kis baglyokat illeti, te jó ég, olyan aranyosak!! Bevallom ezek (különböző színekben) már a múlt évben is kaphatóak voltak, de anno mikor meg akartam venni őket már nem volt egy szett sem maradva! Szóval most azonnal lecsaptam rájuk ♥

Öhm igen említettem a pingvineket XD Nagyon cuki volt ez a tábla. A plüssözött mackók ismerősek lehetnek már a decemberi naptár képemről. A kis mókus és süni meg nem a fára, hanem csak dekornak fog menni, mert elég nagyocskák. A mókusért is külön vadászatot folytattunk, mert az egyik helyen már egy darab sem volt belőlük, szerencsére még raktak ki belőlük!

Angyalhajat már 1000 éve nem vettem, mert mindenféle színben van...vagyis azt hittem, míg meg nem találtam ezt a türkiszt és halvány lilát (valamiért sötétnek mutat a képen). Mellette pedig egy olyan gyöngyös girlandot láthattok, szép gyöngyház színben. Ezek is már jó pár éve voltak divatban, azóta eltüntek.

Végül egy új fénysor, ami nem a fára kerűl, hanem valszeg az ágyam szélére, a picik ketrece fölé (számukra nem elérhető távolságbaXD). Ezt is láthattátok már a nem rég mutatott LDDs fotómon.

Vettem még jó néhány ablakra tapasztható olyan zsellés izét is, de ezeket nem fotózgattam le külön-külön, hanem majd láthatjátok a Karácsonyi beszámolós-fotós blogomban :)

Nektek melyik(ek) tetszenek a legjobban? Ti szoktatok vanni néha új díszeket?

Bj-Lydia

Ócska piac haul

2017.12.19. 23:25

Sziasztok!

Az utóbbi napokban sajnos ismét lebetegedtem, megfáztam és hát a szokásos ilyenkor, köhögök, folyik az orrom stb. Ami most nagyon nem jön jól, mert meg kell csinálnom a szokásos takarításom az ünnep előtt. Ma már hozzá is láttam, de nem úgy haladtam, ahogy szerettem volna, meg közbe is jött egy elég kellemetlen dolog is...eh mindegy.

Mint a címből láthatjátok, ismét egy ócska piac haullal jöttem nektek ami most nagyon rövid és kicsike lesz, mert őszintén ennyire szar piac még nem volt kb. soha...mindenhol csak maradék árú van, annak ellenére, hogy karácsony előtt vagyunk :( Csalódott vagyok, pedig most van az ideje a játékoknak...Mellesleg azok amiket láttok, nos egy részük egy újonnan nyílt turkálóból is van, szóval összerakva is ennyire kevés...Bár végülis sikerült még a családnak is találnom néhány apró ajándékot karácsonyra, szóval az azért megérte.

Na de akkor néhány szóban. Egy cuki ufo plüss, csak mert cuki XD és egy The Dog McDonaldsos plüss, ami meglepő módon hiányzott a kollekciómból, pedig már nagyon sok megvan és utóbbi időben már nem is nagyon találtam belőlük, de ettől függetlenűl nagyon örülök neki.

Egy Burger Kinges TMNT Michelangelo figura, aminek nem vlm szép és részletes a festése, de az alján lévő gombot nyomva cuki pörgő rúgást mutat be XD És egy LPS cicamica.

Egy doboz tele apró gyöngyökkel! Oké nyilvánvaló, hogy bontott és hogy csomó minden már fel volt használva előzőleg belőle, de kit érdekel? Pár száz forintért akkor sem tudnék venni ennyi féle színű apró gyöngyöt sehol sem.

Végezetűl pedig néhány apró Kinder Surprise figurácska és velük ismét kigyűlt 2 szériám :)

Öhm és hát ennyi, mint említettem, gyenge volt. Legközelebbi piac pont karácsony vasárnapjára esik, így kétlem hogy kijutnék, utána meg tuti nem. Bár egyelőre szerintem nem is hoznak majd új árút, így nem is érdemes arra néznem, de még meglátjuk.

Bj-Lydia

 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

 

Chat

A hónap képe

Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥

Művész: @raptorjules

 

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

     

Szünetelnek

 

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!