Random gondolatok...

Ócska piac haul

2023.04.28. 22:57
Február-Március-Április

Sziasztok!

Végre leültem megírni nektek ezt a kis Ócska piac haul-os posztot is, mert már lassan gyűlöget az új :) Egy előző bejegyzésemben említettem, azt hiszem, hogy ez a haul most szintén kicsit vegyes lesz: mivel Februárban csak egy alkalommal voltam, Márciusban talán minden héten (lehet egy hét kimaradt eső miatt, nem emlékszem pontosan) és végülis Áprilisből az első hét. Mivel Áprilisben utána 2 hét maradt ki a Húsvétok (katolikus és ortodox) miatt, és hát azóta csak a legutóbbi vasárnapi haul van, de az még félig-meddig tisztítás alatti állapotban, szóval azt majd a következő ilyen bejegyzésemben hozom! Tehát összesen kb. egy és fél hónap haulját láthatjátok most, itt. Megjegyezném, hogy sikerült ugyan klassz cuccokat összeszednem, de nem találtam olyan sok mindent.


Kezdeném, mint szoktam a Plüssökkel, amikből most meglepően sok gyűlt össze.Elsőként találtam egy elég szép, nagy darab és nagyon pihe-puha, mandrill majmot XD Viccesen hangzik, de egész élethűnek véltem, annak ellenére, hogy csak TY márka. Megvettem és beraktam a több Wild Republic és hasonló élethű plüssöm közé! (Akit érdekel: igen, szép színes a popoja is, mint kell legyen)

Találtam még néhány rajzfilm/mese alapú plüssöt is: első képen egy Tsum Tsum stílusban készült Scooby-Doo, ami szerintem nagyon cuki, mellette meg a Nickelodeon Ren & Stimpy rajzfilméből Ren. Megjegyezném, hogy utóbbi rajzfilmet sosem néztem, mert nem voltam Nick rajongó és ma is valahogy gusztustalanúl furcsának találom azt a rajzfilmet, így igazából csak azért vettem meg, mert nagyon olcsó volt és nem tudom...Valszeg idővel majd tovább adom, ha van rá kereslet. A második képen egy kis vámpír plüss van, ez nem rajzfilmből való, csak ha már így fotóztam be XD, van a hátán egy húzóka, amit ha meghúzunk rezegni kezd a plüss. Mellette pedig a gyerek Gruffalo szörnyecske, ami az azonos című mesekönyv és mesefilmben szerepelt, volt már plüssöm a felnőtt Gruffaloból, szóval gondoltam akkor már legyen meg a gyereke is!

 

Egy egérke kulcstartó plüss, aminek gumiból van a feje. Hmm azért vettem meg, mert láttam a feje hátúlján, hogy van hangszórója és éreztem, hogy a hasába van építve egy gomb is, ám már nem működik. Mivel olcsó volt, gondoltam érdekességből megveszem és meglátjuk sikerül-e egy elem cserével helyrehozni. Hát mit mondjak? Gyakorlatilag szét kellett operáljam a fejét az illesztésnél, mivel az elem tartó rész oda volt beépítve XD De sikerült és kicseréltem az elemeket, aztán mindent visszaragasztottam és működik! Bár csak néha, szóval kicsit defektes, de a lényeg, hogy a "Hamster song"-ot játsza, szép hosszasan. Aki velem egyidős szerintem ismeri és tudja mi az, aki meg nem, az megtalálja youtubeon. 

És találtam még két gnómot is! Tudjátok mennyire szeretem ezeket, már a Karácsonyfa díszes haulomban is meséltem róluk :) Az egyik érdekes módon nem köthető ünnephez, csak nagyon "vidékies" hangulata van, míg a másik valszeg karácsonyi kiadás lehet. A karácsonyival is bíbelődtem kicsit, mivel eredetileg világítania kellett volna, de az elem tartó része rosszúl volt összeszerelve (az egyik oldalon hiányzott a rugó és arra az oldalra volt felszerelve ahol nem is kellett volna legyen...). Így fogtam, kioperáltam belőle az elemtartót és kábeleket, meg az a műanyag dómszerűséget amire lényegében rá volt építve maga a plüss rész. Mosás után kitömtem és az aljára ragasztottam egy nemez anyagból készült kört, így teljesen plüssjáték lettt belőle! :)

Áttérve a kicsit köztes plüss és baba is egyben kategóriára. Találtam még egyet a Watchover Angels kis kulcstartókból, először fordul velem elő, hogy nem hiányzik a szárnya sem! Illetve egy újabb Monchhichi a gyűjteményembe, ez ugyan nem Sekiguchi márka, de nem tudtam otthagyni, mikor láttam, hogy Jugoszláviában volt gyártva! :O A márkája: Tilo vagy Tilq, nem lehet normálisan kiolvasni a cimkén és hát őszintén semmilyen infót nem találtam róla a neten...Viszont pont emiatt különlegesnek találom és gyöngyörű állapotban van!

 

Ami a Babákat illeti, itt is sikerült azért egy-két jó darabot beszerezni! Elsőként óriási örömöt okozott, mikor egy újabb La Dee Da babára bukkantam, hisz tudjátok mennyire ritkaság számban mennek ezek itt Európában! Emellett pont az egyik kedvenc kiadásom is! Ráadásúl ennyire gyöngyörű állapotban! A karakter nevét most kapásból nem tudom megmondani, de ez a "Maszkabál" szériából "Piroska". A ruhája teljes, de sajnos a csizmái hiányoznak, na meg egy fekete masnis hajpánt. (Megj: Egyébként elgondolkodtam kicsit nézegetve ezt a babát: ti nem találjátok érdekesnek, hogy a La Dee Da babák (SpinMaster gyártó) hamarabb jelentek meg, mint az Ever After High (Mattel gyártó), és hát az EAHban Piroska lányának, Cerise Hood, van egy ugyanilyen fehér hajtincs, ugyanott, mint ennek a babának? :D Ennyire inspirálódott a Mattel? XD)

Találtam még egy MyScene Barbie-t (voltak rajta valami ruhák is eredetileg) akiből persze majd idővel átalakítás lesz, vicces egyébként, mert pont ugyanaz a baba akiből a MySigns Nyilas is készült XD. Egy elképesztően tökéletes és hiánytalan állapotú Monster High Howleen Wolf babát, a Wolf Family 4es csomagból, neki elég borsós ára volt sajnos, de mivel Howleen elég ritka, hisz nekem is csak egy hiányos és törött állapotú van az átalakítós dobozomban, ezért lecsaptam erre a szépre! Első alkalom, hogy találtam egy LOL Surprise OMG babát is, Candylicious hogy pontosabb legyek, nagyon szép állapotban van, hajának sincs semmi baja a kezelésem után, csak hát...mindene hiányzik, kezeit is beleértve...Nem tudom mihez kezdjek vele, mert külön beszerezni és berendelgetni a ruha darabjait nem éri meg (pedig nekem ő nincs meg a gyűjteményemben!)...Egyelőre elraktam az átalakítós dobozomba, aztán fene tudja :/ 

  

Az Enchantimals babák és kiegészítők sem maradtak el! Szintén nem volt olcsó, de azért olcsóbb mint a boltokban...szóval muszáj volt megvennem ezt a vadi új, bontatlan dobozos süni fiút! Mármint, ez az egyik kedvenc Enchantimals babám és ha már így találtam meg, akkor fogtam az alkalman, mert legalább nem hiányzik akkor semmi róla és megvan az állatkája is, ami nagyon cuki! ♥ Emellett megtaláltam az alpaka lány állatkáját, vicces módon így, ahogy befotóztam, a lábára voltak húzva a gazdájának cipellői XD Ezen röhögtem egy sort, de most már legalább megvan a babának a cipője! Na meg a kis pingvint is sikerült levadászni a pingvin lány babám mellé, még a szoknyája is megvan!

 

Szintén kissé köztes kategória a baba és figura részbe is beillenek: egy vintage Russ troll, akinek megvan a ruhája is, pontosabban a dinó jelmeze, hozzá volt kötve egy kis mini Russ trollocska is! Illetve, talán még emlékeztek, a múlt évben találtam egy ugyanilyen nagy, gumi sün "Egel babát" ami régen gyártott Nyugat-Németből van. Az kislány volt, ez most egy sötétebb bőrű fiú. Ezekkel sem tudom mit kezdjek, valszeg elég jó pénzt lehetne kapni értük a régiségük és szép állapotuk miatt, de nem igazán akarok megvállni tőlük egyelőre XD

 

Áttérve a Figurákra, érdekes, hogy most ezekből találtam a legkevesebbet, pedig máskor a legtöbbet szoktam! :D Előszőr is 2 darabot a Tini Ninja Teknőcök (TMNT) kollekciómba: egy gyöngyörű állapotú, vintage Foot Soldier-t, ezért külön köszönet a gyűjtő barátomnak, mert tőle vettem meg,  a másik meg egy 2003as verzió kicsi Triceraton figura, aki eléggé ütött-kopott.

Négy darab Glimmies világító figurácska. A legelsőnek sajnos hiányoznak a szarvai, de mindegyikük működik! A legutolsó hal-szerűség érdekes módon víz hatására aktiválódik csak, vagyis vízbe kell meríteni és úgy kezd világítani, egészen míg meg nem szárad! :O Én őszintén eddig ilyent még életemben nem láttam XD

Kiárusításon vadásztam le ezt a két darab 1993as kiadású McDonalds figurát is, az Animaniacs rajzfilmből. Soha nem voltam oda maga a rajzfilmért, bár a zenék jók voltak benne, de nem akartam már otthagyni őket, főleg, hogy elképesztő látni: mennyit változott a McDonaldsos játékok minősége azóta! Úgy értem ezeknek a minősége annyira jó, mint bármilyen más műanyag játéknak, míg a manapság kiadottak olyan sz*rok, hogy az ember attól fél széttörik a kezében az egész...

És néhány vegyes figurás kép: 1. Skylanders járgány (még nem próbáltam ki, hogy mükszik-e?); KFC-s Looney Tunes széria Porky Pig és Treasure X Alien figura. 2. Plüssözött apróságok: TY fóka; Yoohoo & Friends alap szériás mókus és ismeretlen delfin. 3. Lost Kitties macsek; Battleground figura; 2 darab mini Harry Potter állatka (vettem egy egész zacskóval ajándékba a szlovák haveromnak, mert nagy HP rajongó, ezek duplák voltak benne).

  

Végezetül ez ugyan nem játék, de ha már rátaláltam és megismertem mi az, na meg eszembe jutott a régebbi kutatói munkám a buddhizmus terén és hát az én drága OCim, akik erről a vidékről származnak (aki követi a MOCR oldalam tudja kikről van szó!)...szóval ez egy Tibeti damaru, vagyis egyfajta dob, hangszer :) Aki többet akar tudni róla, van bőven info a neten! Nyilván ez egy szuvenír, gondolom onnan hozhatta kirándulás alkalmával (?) Jó állapotban van, szép a kép is rajta, a túlsó oldala teljesen fehér...vagyis fehér volt, de egy gyerek által össze volt firkálva :( Így fogtam az akril festékem és többszörös réteggel lefestettem, míg újra fehér nem lett! :) Körben is, mindkét oldalon, én ragasztottam rá a fordros piros szalagot, mert az eredeti (bárhogyan is nézett ki) hiányzott. Nem tudom igazából, hogy mit kezdjek vele, csak úgy megvettem XD Talán majd jól jön egy fotóhoz egyszer vagy ki tudja? Szeretem, hogy ilyesmiket is lehet találni errefelé :D

Hát ennyi lenne mostanra, a következő ilyen haul majd az Áprilisi maradék két hetét és nyilván a Májusi hónapot is összesíti majd! Addig még van egy kis idő, de mondjátok el, mit gondoltok erről a haulról? Nektek mi tetszik a legjobban? :)

Bj-Lydia

Ócska piac haul

2023.02.21. 00:06
December-Január (2022/2023)

Sziasztok!

Végre sikerült befotózni és felkínlódni a tárhelyre a legfrissebb ócska piac haulom, hogy meg tudjam mutatni nektek is! :) Ez lényegében két hónapot foglal most magába, mivel voltak kiesések és így gyűlt össze csak a holmi. Első sorban 2022 Decemberből 3 hét játék-vadászat eredménye van itt, mivel a második két hétben mindig ünnep napra esett a vasárnap, ezért zárva volt a piac...oké igazából a második vasárnap már Január 1, de na. A másik része meg már idén Januárból 3 hét, mivel az azután következő hetek (bele értve már Februárt is), mind olyan óriási, fagyos napok voltak, hogy nem mentem ki a piacra. Ez idő alatt, még ha nem is olyan sok minden, de azért egész jó kis cuccok gyűltek össze!


Kezdeném, mint szoktam a plüssökkel, mert most sincs sok. Csupán csak 2 darab Tsum Tsumot találtam, az egyik egy szereplő a "Karib tenger kalózai"-ból, nem jöttem rá ki az, csak net segített az azonosításban valamennyire, a másik pedig Hans a "Frozen"-ből. Illetve a harmadik képen megtaláltam ugyanazt a "Stinky little trash monster" plüssöt mini méretben, ami már egyszer megvan nekem óriásban is, gondoltam akkor már legyen meg így is XD

  

Ami a babákat illeti, ott sem találtam túl sok mindent, de ezeknek nagyon is örülök! Elsőként egy újabb NaNaNa Surprise baba, ráadásúl tökéletes állapotban! :O Csak a csizmája hiányzik, és ez abszolút meglepett, főleg, hogy a kalapját tartó cérnákat elvágták, de mégis ott volt mellette ♥ Találtam még két Enchantimals babát: az egyik a láma/alpaka, a másik egy újabb kiadása a papagáj lánynak. És láthatjátok melléjük került két állatka is, bár még egyikhez sincs meg a "gazdi" baba, de majd idővel reméljük :) Végül meg került egy kis LPS Blythe baba is a kezembe, akit csak azért vettem meg, hogy a másik ilyen babácskám ne legyen egyedül, meg olcsó is volt.

  

Jaj kifelejtettem, hogy találtam egy halom LOL Surprise babácskát és állatkát, úgy hogy még a labdákat és tartó dobozokat is adták velük XD Sok kis kiegészítő is jött melléjük és van olyan amelyik teljes is! ♥  

 

Viszont még maradok kicsit a "babáknál", bár ezek nem a szószerinti babák :) Találtam 2 nagyon szuper, hiánytalan és nagyon szép állapotban lévő vintage Russ Trollt, igen az egyik ilyen ruha nélküli kiadás. A második képen láthatjátok, hogy ismét tovább bővítettem a Watchover Voodoo kollekcióm! Bár igazság szerint nem vagyok biztos abban, hogy valamelyikük egyáltalán bele tartozik a hivatalos WV kollekciókba XD A kis néger eléggé fura, ilyennel még nem találkoztam, a neten nem is találtam meg, de attól még beillik szerintem a többiek közé. A másik fehér blúzos, szives magassabb mint a többiek és ez vadi új, mert be volt csomagolva egy kis zacsiba, papírral mellé, amin az szerepelt, hogy "Kofola". Kis keresés után kiderült, hogy egy üdítő márkáról van szó és hát promocióban ezekkel adták ezeket a kis voodoo babákat, amik nyilván egyfajta WV kopik ezek szerint, de attól még ugyanolyan cukik (még van a gyűjteményemben belőlük!). A harmadik meg óriás ördögöcske, a fél lábáról le volt tekeredve a fonál, én tekertem és ragasztottam vissza neki, ezért nem épp olyan tökéletes munka mint eredetileg. Szegény kicsit kopott is, valszeg egy kis textil festékkel kijavítom majd. Vele kapcsolatban sem vagyok biztos, hogy WV, mivel ilyen óriásit még sosem láttam XD

 

Térjünk át a figurákra, ahol igen csak meglepetés várt, hiszen most előszőr akadt a kezembe eredeti Funko Pop! :O Több is! Úgy néz ki, hogy nagyon kezdenek kiszivárogni ezek is már a piacra, ami a növekvő árukat nézve a boltokban, tényleg meglepő, de nem panaszkodok, mert marha olcsók így :D Az első képen: egy régi kiadású (2011) Mickey Mouse és cuki Pikachu. A második és harmadikon nyilván Harry Potter karakterek (Dumbledore, Harry, Hermione és Ron). Mind szuper állapotban vannak. Megemlíteném, hogy Mickeyt és Pikachut megtartom a saját kollekciómba, de a HP Funkokkal kicsit gondolkodóba estem, mivel nem vagyok én HP rajongó, de na mégis eredeti Funkok...Aztán végülis Január végére úgy döntöttem, hogy jobban fog nekem a pénz, amiből vehetek mást ami ténylegesen érdekel és szeretek! Így ezt a 4 HP Funkot + azt az egyet ami már régóta a kollekciómban volt (Voldemort) felraktam eladásra a neten és hát csak néhány órába telt és máris elkeltek! :D Egy szintén, hozzám hasonló felnőtt figura gyűjtőhöz kerültek :)

  

Ahol a Funkok egy részét vettem, ott találtam ezt a szintén vinyl figurát, ami rögtön megtetszett a furcsasága miatt! Mint kiderült a net segítségével, ez igen egy művész által tervezett darab, csak sajnos hiányzik a fegyvere és nem is volt ott a dobozban sehol :/ Hogy pontosabb legyek "Maximus lion-man warrior" a neve és "Arty Toys Djeco" néven tudtok rákeresni, ha érdekel esetleg valakit :)

Találtam még két figurát a mitológiai lények gyűjteményembe is: az egyik Schleich Eldrador Creatures Jég szörny (szerintem kiköpött Yeti féleség XD), csak sajnos hiányzik a fegyvere neki is,  a másik meg Chap Mei márka ugyan, de klassz kalóz csontváz :D

Néhány darabbal bővűlt a Sylvanian Families/Bear Family plüssözött kollekcióm is. Tudjátok, most már kerülöm a ruha nélkülieket, de amelyik felöltöztetve akad a kezembe, azt azért még megveszem XD A lány nyuszi ruháján javítani kellett kicsit, mert ramaty állapotban volt (a szalag díszítés az én művem). Mellettük meg egy méretarányos kis konyha rész, félig műanyag félig fából készült, nyitható a sütő ajtaja és a kis szekrény rész is. Majd egy kis restaurálásra szorúl, de nagyon megtetszett, tuti valami baba házból van eredetileg, de csak ezt az egy darabot találtam meg belőle. Idővel, ha lesz helyem ahova kiállítsam ezeket a kis figurákat és a nagy faház játékszetteim, a többi bútorommal... :)

Végül pedig néhány vegyes kép kissebb-nagyobb figurákról:

  1. Mini TMNT Baxter Stockman figura (vicces módon vadi új, mert Blind Bag zacsiban vettem meg és én bontottam ki itthon! Kár, hogy nem volt több ilyen zacsi...), KFC Looney Tunes Daffy Duck (már csak Taz hiányzik a szériából), Gosnell Funny Farm Animals csacsi (tudom, hogy kopott, de már olyan régen vadászom és ezzel teljes mindhárom Gosnell szériám! :D) és egy cuki vintage Garfield
  2. Mini LPS póni (a LOL babák közé volt bevegyítve), LEGO Looney Tunes Tweety, Mini Safiras Neon Princess Dragon figura, Polly Pocket Pets maci, cuki Lost Kitties hányó macska XD 
  3. Sweet Box mágus macska, Zhu Zhu Babies majom, 2 darab Puppy/Kitty in my pocket figura, 2 darab Filly Pony Princess figura (érdekes, hogy az egyiknek rendes, ültetett farka van, még ilyet nem láttam eddig)

  

Mostanra ennyi lenne, mit gondoltok? :) Nektek mi tetszik a legjobban? Várom a kommenteket! A következő Ócska piac haul bejegyzés majd egybe foglalja a Február és Március hónapot is, mivel ebben a hónapban egyelőre csak egyszer voltam kint (pont elmúlt vasárnap) és hát az új holmi még épp szárad a mosás után XD Remélem szép idők elé nézünk ami a Márciusi haul illeti, na majd meglátjuk! 

Bj-Lydia

Ócska piac haul

2022.08.15. 23:29
Július 2022

Sziasztok!

Mivel dokumentáltam és befotóztam a dolgokat már egy ideje, úgy gondoltam, hogy próbálom tartani az "ütemet" és nem elkésni az ócska piac haulokkal! :D Legalábbis egyelőre egész jól behoztam a lemaradásom ilyen szempontból, és mivel mindig az előző hónap dolgait mutatom meg, ezért most elhoztam nektek a Július hónap haulját! Nem volt egy olyan "hű de jó" hónap, de nem is panaszkodhatok, megint szépen találgattam holmit azért. Ismét az egészet egy posztban osztom meg, mivel nem érzem azt, hogy kettőbe kellene vágni, nincs olyan sok minden.

Kezdeném is a plüssökkel, amiből ismét nincs sok, de most azért találtam 3 darabot: Az első egy szép nagy méretű, gyönyörű állapotban lévő, élethű vadkutya. Ritkán találok élethű állat plüssiket, de nagyon szeretem őket és vadkutyám még nem volt! A második is egy kis kutyus, ez már táskára akasztható dísznek, elég nagyocska lenne kulcstartónak. Ezt csak azért vettem meg, mert tiszta punker stílusa van és olyan menőn néz ki XD Én nem hordom táskán, mert tönkremegy, csak felakasztottam ide a polcom aljára, ahonnan más ilyesmi is lóg le. A harmadik plüss meg egy kicsi Kuromi (Hello Kitty világa), sajnos a sapija, mivel PVC anyag, már elkezdett széthullni :( Ezt egyébként nevelőapum hozta Svédországból.

  

Áttérve a babákra, abból se találtam sokat: 1. Egy újabb MyScene Barbie baba, nagyon szép állapotban van, volt rajta valam Jasmine féle ruha is, szintén nagyon jó állapotban, azt elfelejtettem befotózni. 2. Enchantimals nyuszi karakter (ez másik kiadás, mint ami már megvan nekem, mert más a fölsője), illetve 3 cuki kis Enchantimals barát állatka, amiknek nagyon örülök! 3. Egy LOL Surprise babácska, kicsit megkopott, de a goth lányka az, amelyik az egyik kedvencem, kár hogy hiányzik minden róla...

  

És ha már babáknál tartunk, vettem néhány baba bútort is, amit nem tudtam kihagyni a jó árak miatt sem! 1. Eredeti Monster High bútorok! Nagyon megörvendtem mikor ezeket megtaláltam, most kapásból nem tudom megmondani a játékszetteket amikben jöttek, de nem ugyanabból vannak. A hűtőt már láthattátok az egyik legújabb MH OCs naptár képen (a másik weboldalamon), a másik meg egy pad. Tudom, hogy az utóbbi mellé járna még egy pad és egy asztal is, de a helyzet az, hogy a másik padnak hiányzott a teteje, és míg az asztalnak megvolt a teteje, annak a lábai hiányoztak :( 2. Vegyes bútorok, a kis csíkos kanapé szivacsra van építve és méretben a Sylvanian Families/Barenwald figurákhoz illik. A kis kazettofon méretben egész jól megy babákhoz is, meg figurákhoz is! A másik ezüst színű sámliról/székről azt hittem előszőr, hogy Monster High darab szintén, de nem találtam meg sehol átnézve az archívumom, szóval nem tudom az eredetét, de babákhoz való mindenképp! Ha valaki ráismer a származására, akkor írja meg, mert kiváncsi lennék!

 

És ha már játékszettek, akkor megvettem ezt a szép, méretes darabot, csupán kb. 200 ftért! :O Nagyon megtetszett, mert olyan mint valami régi malom-kastély féleség. Gőzöm sincs mit csinálok vele, egyelőre csak elpakolom a nagy dobozokba a többi játékszettemhez, mert ugye nincs helyem ahova kirakjam...Itthon kutakodtam az eredete felőle és kiderült, hogy egy frissebb Power Rangers figura szériához készült. Ja és elmondanám, hogy elemes, ami egy csere után működik is, különböző hangokat lehet hallani, mint villámcsapás, gonosz nevetés vagy olyan "csilingelő varázslat hang". Egyébként semmi nem hiányzik róla, csak a figura amivel jött eredetileg, de az meg nem érdekel :)

Áttérve kicsit a vintage Trollok és Zelfek világába. 1. Találtam egy óriás méretű DAM trollocskát, nagyon szuper állapotban, még a ruhácskája is megvan, meg hátizsákja! 2. Gyűjtő haverom szúrta ki és mutatta meg nekem, ezt a kis zöld (szerinte Yoda anyukája XD) trollocskát, amilyet még sosem láttam! Neten kellett segítséget kérnem a beazonosításában és kiderült, hogy egy német márkáról van szó, "Golden Gnomis" néven. Nézzetek utána, érdemes, szerintem nagyon cukik! Örülök, hogy az enyémnek megvan a teljes ruházata, bár a söprűje hiányzik, viszont vicc nélkül megvan a kosárkája! Már évek óta találtam egy random kosárkát szintén a piacon, amit csak úgy megvettem, erre most kiderült, hogy az övé! XD Na ez a szerencse, meg véletlen! Elő kell keressem neki! 3. Mini Zelfek

 

 

Nagy örömömre sikerült találni még egyet a Mystic Babies sárkánykákból, ez csupán a második ilyenem, úgy tűnik nagyon ritkák. Ennek is hiányoznak a szárnyai persze, meg az arcán lévő kövecske is hiányzott, de azt könnyen pótoltam, miután megkerestem neten, hogy milyen színű is kell legyen!

Tovább bővűlt a Watchover Voodoo kollekcióm, egyre jobban imádom ezeket, és aktívan vadászom is őket már :D A piros zsiráf szerintem nem része a kollekciónak, de mivel stílusban találó, ezért megvettem. A második képen látható cukiság pedig Watchover Angels, igen van egy ilyen szériájuk is (én is most tudtam meg), csak az enyémnek hiányzik a szárnya, szóval azt még pótolnom kell! Mostantól ezeket is kell vadásznom, ez az első darabom ebből a szériából! :)

 

Térjünk át a tényleges figurákra...Elsőként volt szerencsém találni egyet az Extreme Dinosaurs figurákból, ezek is tökre ritkák, hisz ez is csak a második darab a kollekciómban és szegény látott sokkal szebb napokat! Kopott, emellett a szájának felső része, és farka is jól meg van rágva, illetve a szájából egy rágót kellett kitakarítanom...

A TMNT kollekcióm is bővűlt néhány darabbal: 1. Jumbo avagy óriás méretű 2003as Leonardo! Ennek baromira örvendek, csak kár, hogy hiányoznak a fegyverei. 2. Vintage Raphael, amelyiket át lehet alakítani normál teknőssé, mellette pedig 2012es verzió Samurai Raphael, sajnálom, hogy hiányzik a sisakja na meg a harci paripája...

 

Egy adag Looney Tunes figura is összejött. Az oldalsó Road Runner McDonaldsos kiadás, míg a fekete állványosak KFCsek. Az utóbbiból még 2 darab kellene és meglenne a teljes kollekció.

És akkor lássunk vegyesen néhány nagyobb és kisebb figurát:

  • 1. kép: egy Glimmies és egy Digibirds. Mindkettő mükszik.
  • 2. kép: két PCO topper figura, a TMNT Raphaelt rakhattam volna a fentiekhez is, de úgy éreztem jobb ide rakni a másik PCO mellé, ami egyébként Angry Birds filmből van XD De lényegtelen, a végén úgyis a TMNTs vitrinekbe rakom majd ki. 
  • 3. kép: 4 darab Ubisoft márka sárkány, van rendes neve is a szériának, de most nagyon nem jut eszembe...
  • 4. kép: Poopsie kulcstartók, csak mert olcsók voltak
  • 5. kép: 2 Tom és Jerry kulcstartó akármi, világítanak is. Fene se tudja minek vettem meg őket, valszeg nosztalgia...
  • 6. kép: 1 Sylvanian Families kutyus (van ruhája yay!), 1 Hunter X figura (ez az első ilyenem, már régóta szerettem volna és képzeljétek darabokra volt hullva, én keresgéltem és rakosgattam össze a darabjait, egy dobozban voltak szerencsére sok más játék mellett) és végre 1 Oddie/Ubul figura is a Garfieldból ♥
  • 7. kép: 1 Lost Kitties, 1 Pokemon (Zubat) és 1 mini Schleich dinoszaurusz
  • 8-9. kép: Apróságok vegyesen, köztük Kinder Surprise figurák is
  • 10-11-12. kép: Sok-sok Trashiez figurácska

           

A végére hagytam még egy szobrocskát, mivel ugye ez nem játék. Hogy, hogy nem, sikerült találni egyetlen egy darabot ezekből a mini Egyiptomi Istenekből, amiből van nekem egy szép kis kollekcióm már. Persze közel sincs meg az összes. Ezekről annyit kell tudni, hogy a Hachette nevű cég adta ki őket "The Gods of Ancient Egypt" néven. Egy magazin sorozat volt, ahol minden egyes számban 1-1 Egyiptomi Istent mutattak be és persze az jött szoborka formában is. Tudomásom szerint 77 szám/Isten volt kiadva. Hogy ilyesmiket miért nem lehet nálunk is kapni...Na mindegy, a lényeg, hogy ez itt Nun és ő még nem volt meg :) Jó lenne találni még belőlük, főleg úgy, hogy ne legyen eltörve, mert eléggé törékenyek. Szerencsére ennek semmi baja!

Nos ennyi lenne a júliusi haulom! Mit gondoltok? Nektek mi tetszik a legjobban? :) Szeptemberben jelentkezek, reményeim szerint az augusztusi haullal!

Bj-Lydia

Ócska piac haul

2022.07.24. 23:49
Június 2022

Sziasztok!

Szerintem ti sem számítottatok rá, hogy a múltkori után ilyen hamar hozok egy újabb Ócskapiac haul bejegyzést! Valahogy én se, de ha már elkészítettem a fotókat és feltöltöttem őket, akkor miért ne? :D Ez a múlt hónapi haulom, azaz Júniusról van szó, szóval így naprakész leszek a dolgokkal, míg hamarosan le nem jár Július. Nem találtam olyan sok mindent, mondhatni egy gyengébb hónap volt, pont ezért nem érzem azt, hogy kettőbe kellene osztanom a posztot, így most ez csak egyrészes bejegyzés lesz és mindent bepakolok ide!

Mivel most plüssöket nem találtam, ezért kezdem is a babákkal! Ismét megmentettem egy szegény Monster High babát, ez nem más mint az első kiadású/alap Catty Noir. Szerencsére most megvannak a kezei és karjai, nem törött sehol, bár farkincája hiányzik és eléggé lötyögnek a lábai, haja csúnyán megnyírva és befestve félig lilával. Az ékszerei érdekes módon megvoltak neki, azokat egyelőre félre raktam.

Mentettem még két Shopkins Shoppie babát is, hiányosak persze. A rózsaszín hajúnak jó állapotban van a haja (tudom nem úgy néz ki a képen), csak még vissza kell formálnom a megfelelő frizuráját, míg a másiknak sajnos nagyon le van nyírva a haja hátúl, valamit ki kell majd találnom hozzá...

Került egy újabb Enchantimals baba is, ez a tigris lány, mellette pedig láthatjátok, hogy meglett a papagáj lány kis barátja is :)

Végezetül találtam még 2 kis LOL Surprise babácskát is, ruhájuk is van szerencsére, az elsőnek az eredeti sajátja, a másodiknak nem az, de mindegy, a lényeg, hogy van rajta valami.

Újabb 2 Monchhichi is csatlakozott a gyűjteményembe, mindkettő nagyon szép, szinte új állapotban van, szerintem nem lehettek olyan régen kiadva. Egyik lány, a másik fiú. A fiú egyébként űrhajós akarna lenni, csak sajnos a ruhája hiányzik. Mindkettőnek kell majd rendes ruhát készítenem...

Vintage trollok és Zelfs. Az első képen a nagy troll DAM márka és ne kérdezzétek miért van egy lyuk a lábán, én sem tudom XD A nagy méretű macska Zelf meg világít a sötétben! Én is meglepődtem, mikor észrevettem, eddig még ilyennel nem találkoztam. A második képen kis méretű trollok vannak, az első Dreamworks márka, második szintén DAM, míg az utolsó azt hiszem a DAM Rauls egérkék közül való, de lehet tévedek.

 

Találtam néhány darabot a régi Bear Family/Barenwald plüssözött állatkákból is, szerencsére ezeknek is szinte mind van ruhája, csak a kis béka gyereknek kell varrnom majd valamit!

 

Áttérve a tényleges figurákra, tovább bővűlt a TMNT kollekcióm is: az első képen vintage Rahzar a régi filmekből, mellette 2003as kiadású biciklis Leonardo, persze hiányosan...Második képen pedig 2 mini Raphael, egyik 2003as, míg a másik 2012es kiadás, ezekkel kigyűlt mindkét mini kollekcióból a 4 béka tesóm :)

 

Végre valahára sikerült találni még egyet a vintage Toxic Crusaders figurákból is, ez így már a második darabom XD Bár sajnos hiányos, de már megszoktam...

Meglepetésemre rábukkantam egy nagyon klassz Papo figurára, ami egy sötétben világító csontváz harcos! Még a fegyvere is megvan neki, pedig kijár a kezéből! :O Ez megy a mitológiai lények kollekciómba :)

Vintage McDonalds Looney Tunes Space Jam figura, Lola Bunny. Szép lassan gyűlöget ez a szériám is:

Ismét találtam néhány darabot a nemrégiben elkezdett Garfield figura gyűjteményembe, mind régi kiadású figurák! Végre az egyiken rajta van Ubul/Oddie is!

És akkor vegyes apróságok:

  1. Kép:Fistful of Power figurácska, 1 Yu-Gi-Oh szörny és 1 Trash Bag Bunch (yaaaay)
  2. Kép: 1 Tomy márka Pikachu, 1 Sweet Box cukiság (sajnos hiányzik az állványa), 1 mini vintage Sailor Moon figurácska és 1 mini vintage Dragon Ball Z figura (ezt csak azért vettem meg, mert nem tudtam mi az XD nem vagyok DBZ rajongó, szóval lehet majd idővel eladom)
  3. Kép: 1 Vintage Teddy in my pocket figura, 1 Hood Houndz figura, 2 vintage Puppy in my pocket figurácska
  4. ,5, 6 Kép:Kinder Surprise és minden hasonló apróság

     

A legvégére hagytam egy kis különlegességet, ami egy (ahogy nézem) gipsz vagy agyag szobrocska egy tengerimalacról! ♥ Kicsit megkopott, de mikor megláttam muszáj volt megvennem és tervezem átfesteni, erről pedig mindenképp lesz egy külön poszt majd, szóval tartsátok nyitva a szemetek! :D

Hát ennyi lenne a Júniusi hónap haulja! Mit gondoltok? :)

Bj-Lydia

Ócska piac haul 1/2

2022.06.28. 23:41
Május 2022

Sziasztok!

Itt volnék egy újabb ócska piac haullal, ez már végre egy teljes hónapot foglal magába! Pontosabban Májusról van szó, ami már egy olyan hónap volt, hogy minden egyes vasárnap meglátogattam a piacot és vásárolgattam, találtam ezt-azt, érdekességeket! Mint megszokhattátok már, két részre osztom ezeket a posztokat és itt az első felében a plüssöket és babákat láthatjátok!

Kezdem máris a plüssökkel, amiből most nem igazán találtam sokat, ami persze nem probléma :) 1. Kép: A szörnyike kollekcióm bővítettem ezzel az igazi vintage és ritka darabbal, ami a 80as évekből van, Kuddlee Uglee néven futottak. A plüssöt nem kellett kimosnom, annyira gyönyörű állapotban van és mint látható, a nyakából sem hiányzik a műanyag lánca! 2. Kép: Sikerült találnom egy újabb Kínai horoszkóp kis "kulcstartó" plüssöt, ez a bivaly évét szimbolizálja. Nagyon szeretem ezeket, mert olyan ritka ebből a horoszkópból találni bármilyen merchet nálunk. 3. és 4. Kép: Jó néhány kutyussal bővítettem a már vintagenek számítható The Dog McDonaldsos kollekcióm is!

   

Áttérve a babákra, képzeljétek, egy helyen találtam jó néhány eredeti babát, de rémes állapotban voltak! Baromira mocskosak, hogy gyakorlatilag undorodtam tőlük, pedig általában nem vagyok utálkozós típus...De mindet átfürdettem, annak ellenére, hogy nem szándékozom megtartani őket, vagyis csak a Monster High babákat tartom meg, a többi eredeti babát (EAH, DC Superhero Girls stb.) felraktam eladásra egy csomagban. Ha esetleg valakit érdekelne megvételre a "csomag" baba, amit főként átalakításra ajánlanék, az írjon nekem egy privát üzenetet vagy emailt vagy valami! :)

Szóval a Monster High babák: reboot Frankie, amelyiknek nem mozgathatóak a végtagjai, a haja nem tudom miért áll így XD, Monster Exchange Clawdeen fél kar hiánnyal és Jane Boolittle, akinek félig törött a nyaka, hiányzik 2 ujja és a haja menthetetlen volt, le kellett vágnom...A Frankievel igazából még én sem tudom mit kezdek, de meglátjuk majd.

Már egy másik helyen ért az az óriási meglepetés, hogy találtam egy Once Upon a Zombie babát!! :O Komolyan nem hittem a szememnek és majd kibújtam a bőrömből! Annyira ritkák ezek a babák és annyira szeretem őket! A vicces az volt egyébként, hogy nem a saját ruhája volt rajta, hanem egy Barbie ruha, míg a kupac baba közt (ahova ő is be volt dobva) rátaláltam egy Barbiera, amire az ő eredeti ruhája volt ráadva. Kénytelen voltam megvenni a Barbiet is, hogy meglegyen a zombie Rapunzel eredeti ruhája XD Persze leállhattam volna magyarázkodni az eladónak, de egy igen bunkó kinézetű pasi volt, akinek fingja se volt az egészről, szóval inkább nem álltam neki a mesémnek, mert szerintem meg sem értette volna, hogy miről hadoválok, így inkább csak megvettem azt a babát is. Igazából annyira örvendtem ennek a babának, hogy nem érdekelt más, csak meglegyen a ruhája is XD A haja nincs szar állapotban, de nagyon össze volt kócolódva, kb. egy órát töltöttem azzal, hogy kifésűljem óvatosan és megmentsem, mert semmiképp nem akartam levágni, hisz olyan gyönyörű és hosszú! A végén, szerintem, nagyon jól sikerült és elképesztően szép lett a baba! :) Komolyan, napokig az egekben lebegtem a boldogságtól tőle XD Nem hiányzik semmi róla (nincs cipője eredetileg sem). Végülis az eredeti hajformáját (oldal fonat) nem csináltam vissza, mert jobban tetszik így kiengedve. Nagyon klassz lenne a jövőben találni még ezekből a zombie hercegnőkből, főleg úgy, hogy meglegyen az eredeti ruhájuk is! 

   

És ahol a fent említett Once Upon a Zombie babát vettem, ott találtam egy MyScene Barbiet is, akinek ugyan vágott a haja, de úgy voltam vele, hogy nem számít, mert olcsó...öhm igen, kicsit benéztem a dolgot, mert ugye baromira izgatott voltam a zombie baba miatt, ezért nem figyeltem és hát le van rágva szegénynek az egyik kézfeje XD Csak itthon vettem észre...Heh, majd kitalálok valamit. :)

Ami pedig még az egyéb, apróbb babákat illeti: találtam még egy Enchantimals állatkát, ez a hóbagolyka; egy LOL Surprise baba is, az a fajta aminek normális haja van, ez az első ilyenem, ráadásúl megvan a napszemcsije is! :); és az első Hairdorables babám, akinek kénytelen voltam levágni félig a haját annyira rossz állapotban volt :( Idő közben rájöttem, hogy annyira nem tetszenek, szóval még nem tudom mi lesz a sorsa, vagy hogy veszek-e még belőlük...meglátjuk.

Bővűlt a Monchhichi kollekcióm is 3 új darabbal. A kis ördög ugyan egy hamisítvány, gyenge a gumija, de nagyon szép és puha bundája van és hát olyan aranyos! Egyébként ő az első olyan Monchim ami a saját füleit meg tudja fogni! Ilyent eddig még nem láttam, lehet nem is létezik eredetiben ilyen fajta? A képen mellette a kis méretű Monchi eredeti Sekiguchi :) Illetve nagy örömömre szolgált, hogy megtaláltam a másik német gyártású mackó Monchit, Puschel-t (lány) az én Wuschel-em (fiú) mellé! Ennek is megvan az eredeti ruhája és igazából sokkal jobb állapotban is van, mint a fiúm! ♥

 

Végezetűl néhány vintage Troll és Zelfs is került a kollekciómba: 1. Kép: Russ troll mindkettő, egyikről sem hiányzik semmi 2. Kép: Ez megint egy hamisítvány, óriás troll, amit megint nem tudom hova fogok tenni, de eh...3. Kép: Nagy méretű ördög Zelf és normál méretű hullócsillag Zelf.

  

És ennyi lenne az első poszthoz, a második felével hamarosan jelentkezek. Addig is írjátok meg mit gondoltok? Nektek mi tetszik? :)

Bj-Lydia

 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

 

Chat

A hónap képe

Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥

Művész: @raptorjules

 

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

     

Szünetelnek

 

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!