Random gondolatok...

Vásároltam!: Az Ebay finomságai

2022.08.24. 23:03

Sziasztok!

Megint jól eltüntem, de mivel az Augusztus a mi szabi hónapunk, ezért el nem tudjátok képzelni, hogy mennyi mindent kell csinálni XD Oké, főként járkálunk ide-oda, kikapcsolódás stb. bár személy szerint, ha rajtam múlna a dolog, szívesebben bezárkoznék a szobámba és naphosszat csak dolgoznék a kreatív projekteken...Számomra nagyon megterhelő tud lenni a folyamatos kimozdulás itthonról, mert nagyon antiszociális lény vagyok, de általában ezeket a "kiruccanásokat" megpróbálom összekötni a "hasznossal". Ergo, ilyenkor kihasználom az adott alkalmat és pl. viszek magammal fotózni való babákat vagy figurákat! Vagy ha olyan helyre megyek, akkor vásárolok amire szükségem van épp, pl. fixálóból fogytam ki, de most már sikerült beszerezni és ezzel befejezni egy mini szobrocska festés projektet is, amit a következő posztomban meg is mutatok majd, csak szeretnék egy külön bejegyzést neki szánni! Ami pedig a fotókat illeti, azokat mindenképp át kell válogatnom és meg kell szerkesztenem mielőtt kiposztolom őket természetesen :)

Idő közben lezajlott a 30. születésnapom is és szép kerek kis haulom van, bár még a legjobb barátom el kellene már végre postázza az ajándékom, csak nagyon nyugis cica, mint én (igen ő is Oroszlán csillagjegyű XD). Nem tudom, hogy megvárom-e míg beérkezik az ő csomagja is, szerintem nem, addig valszeg befotózom és kiposztolom a haulom, aztán az ő ajándékait majd külön posztban, de még meglátjuk az én időm is hogyan engedi!

Viszont a mai posztomban gondoltam elújságolom, hogy ismét vásároltam az Ebayről. Ezeknek a vásárlásoknak nincs semmi köze a születésnapomhoz, nem befolyásolja az egészet, akkor is megvettem volna, ha nem lett volna születésnapom XD Igen, említettem, hogy a Paypalre beérkezett pénzem (háttér okok és marhaságok miatt) csak online tudom elkölteni, szóval Ebayről vásárolgatok, ha találok valami jót, ami azért elég ritka alkalom az utóbbi időben, mert általában nincs semmi jó az EUn belűl sajnos.

Hogy pontos legyek 2 különböző alkalommal vásároltam. Az első még a hónap elején, Olaszországból, és ez nem más, mint a vintage Slayers babákból Rezo a Vörös Pap. Igen úgy döntöttem, hogy megveszem Rezot is, hogy végre meglegyen mind a 4 baba amit kiadtak a 90es években és a terv úgy volt, hogy ha Rezo megérkezik, megvizsgálom, hogy mennyire alakítható és akkor veszek majd még egy Rezot és elkészítem Zelgadist...

Öhm igen ez volt a terv, a probléma csak az, hogy Rezo azóta sem érkezett meg! :( Egy olasz "játékbolt" tulajtól vettem, aki használt és vintage új játékokkal foglalkozik, ezzel nem is lenne semmi gond (Rezo egyébként új, bontatlan dobozban), és még aznap, hogy megvettem állítólag el is postázta. Viszont ami fura volt nekem első percől fogva, hogy olyan formátumú követő kódot adott, amilyet még életemben nem láttam! Nem is működik, azóta sem. Ergo egy olyan kódról van szó, ami ugyan létezik, de nem követhető...vagyis én kifizettem 16 eurót a szállítási költségre, de ő szart erre, az összeg nagy részét zsebre vágta és elküldte egy olyan szállítási móddal ami sima, nem lehet követni és kb. 4 euróba kerülhet, tapasztalataim alapján! -_- Szemétláda...Különben voltam nálunk is a postán, mert a szomszéd asszonyunk ott dolgozik és megérdeklődtem nála, ő igenis igazolta, hogy ez szimpla posta és nem lehet követni! Ma pont 3 hete, hogy elküldte a babát az eladó és ma volt a határidő nap is, míg elvileg meg kellett volna érkezzen, ha azzal a postával küldi el ténylegesen, ami ki volt írva! -_-" Szóval most arra készülök, hogy írjak neki Ebayen keresztül, hogy valami nagyon nem okés és mi lesz ennek a vége? Van egy olyan érzésem, hogy az a baba már nem fog megérkezni, mert lehet a vámon nem engedik át nálunk, ha nagy a csomag és ő "levélként" adta fel példáúl vagy hasonló...Szeretném visszakérni a pénzem és lehet kénytelen leszek "pert" nyitni az Ebayen keresztül. Nem szeretem az ilyesmit, felelőtlen és hazug eladó...sajnos egyre többen vannak mindenfelé :/ Szóval egyelőre nem tudom ennek mi lesz a vége, reménykedek, hogy jó vége lesz, de majd írok még erről!

Ami a másik rendelésem illeti, az már jóval boldogabb témájú! Legalábbis eddig minden rendben ment, remélem a végeredmény is ugyanolyan happy lesz! :D A lényeg, hogy a múlt héten mikor újra leellenőriztem a már berögzült keresési kritériáim (XD), hirtelen elárasztott egy csomó Begoths baba találat, ami azelőtt nem volt fent! Ergo új listázások, mind ugyanattól az eladótól, mind teljesen új babák, dobozban és baromi jó áron! Gyorsan átfésültem a kínálatot és 3 babát találtam, amelyek nagyon ritkák!

(Megjegyezném itt mellékesen, hogy több "Storm"-ja is megvolt az eladónak még, mivel aki ismeri kicsit a Bleeding Edge Goths babákat, az tudja, hogy Storm egy olyan karakter volt, aki szinte az összes szériában ki volt adva különböző ruhában. Sokáig agyaltam ezen a dolgon, és úgy vagyok vele, hogy lehet nem szerzem be ezeket, van egy Stormom a negyedik szériából és lehet azzal maradok csak. De ez még kérdéses, előszőr főként a többi egyedi, szépséges karakterre koncentrálok és őket akarom megvenni!) 

Szóval miután kiválasztottam a 3 babát, akik nem voltak még meg a kollekciómban, írtam egy üzenetet az alaknak, aki egyébként Franciaországból van. Hamar válaszolt is és megbeszéltük a dolgokat, pontosabban a 3 babát egy listázásba pakolta nekem, egy szállítási költséggel, így máris megvettem és fizettem is ki őket! Megigérte, hogy másnap, szombaton, fel is adja őket és leadja a követő kódot! Reménykedtem benne, hogy ez talán normálisabb ember és tényleg így tesz, hisz itt már jóóóóval nagyobb összegű dologról van szó. Nos szombaton ugyan egész nap nem hallottam felőle, szóval kezdtem ideges lenni és beparázni, de végülis vasárnap jelezte az Ebay, hogy elküldte a csomagot és ott volt a kód is, ami most már tényleg normális követő kód! Ami azt illeti, ténylegesen szombaton feladta (látszik a kódon), csak úgy tűnik nem volt ideje beírni a dolgot Ebayen. Végülis lényegtelen, azóta is követem az útját, már elhagyta Franciaországot és reményeim szerint kövi héten be is érkezik a csomag, amit haza kellene hozzanak az ajtómhoz :) Szóval erről is írok még, mutatok képeket amint kézbe kapom őket és akkor meglátjátok melyik 3 leányzóról van szó! ;)

Ennyit szerettem volna most mondani, nemsokára jövök az említett szobrocskás, meg haulos poszttal!

Bj-Lydia

Ócska piac haul 1/2

2022.06.28. 23:41
Május 2022

Sziasztok!

Itt volnék egy újabb ócska piac haullal, ez már végre egy teljes hónapot foglal magába! Pontosabban Májusról van szó, ami már egy olyan hónap volt, hogy minden egyes vasárnap meglátogattam a piacot és vásárolgattam, találtam ezt-azt, érdekességeket! Mint megszokhattátok már, két részre osztom ezeket a posztokat és itt az első felében a plüssöket és babákat láthatjátok!

Kezdem máris a plüssökkel, amiből most nem igazán találtam sokat, ami persze nem probléma :) 1. Kép: A szörnyike kollekcióm bővítettem ezzel az igazi vintage és ritka darabbal, ami a 80as évekből van, Kuddlee Uglee néven futottak. A plüssöt nem kellett kimosnom, annyira gyönyörű állapotban van és mint látható, a nyakából sem hiányzik a műanyag lánca! 2. Kép: Sikerült találnom egy újabb Kínai horoszkóp kis "kulcstartó" plüssöt, ez a bivaly évét szimbolizálja. Nagyon szeretem ezeket, mert olyan ritka ebből a horoszkópból találni bármilyen merchet nálunk. 3. és 4. Kép: Jó néhány kutyussal bővítettem a már vintagenek számítható The Dog McDonaldsos kollekcióm is!

   

Áttérve a babákra, képzeljétek, egy helyen találtam jó néhány eredeti babát, de rémes állapotban voltak! Baromira mocskosak, hogy gyakorlatilag undorodtam tőlük, pedig általában nem vagyok utálkozós típus...De mindet átfürdettem, annak ellenére, hogy nem szándékozom megtartani őket, vagyis csak a Monster High babákat tartom meg, a többi eredeti babát (EAH, DC Superhero Girls stb.) felraktam eladásra egy csomagban. Ha esetleg valakit érdekelne megvételre a "csomag" baba, amit főként átalakításra ajánlanék, az írjon nekem egy privát üzenetet vagy emailt vagy valami! :)

Szóval a Monster High babák: reboot Frankie, amelyiknek nem mozgathatóak a végtagjai, a haja nem tudom miért áll így XD, Monster Exchange Clawdeen fél kar hiánnyal és Jane Boolittle, akinek félig törött a nyaka, hiányzik 2 ujja és a haja menthetetlen volt, le kellett vágnom...A Frankievel igazából még én sem tudom mit kezdek, de meglátjuk majd.

Már egy másik helyen ért az az óriási meglepetés, hogy találtam egy Once Upon a Zombie babát!! :O Komolyan nem hittem a szememnek és majd kibújtam a bőrömből! Annyira ritkák ezek a babák és annyira szeretem őket! A vicces az volt egyébként, hogy nem a saját ruhája volt rajta, hanem egy Barbie ruha, míg a kupac baba közt (ahova ő is be volt dobva) rátaláltam egy Barbiera, amire az ő eredeti ruhája volt ráadva. Kénytelen voltam megvenni a Barbiet is, hogy meglegyen a zombie Rapunzel eredeti ruhája XD Persze leállhattam volna magyarázkodni az eladónak, de egy igen bunkó kinézetű pasi volt, akinek fingja se volt az egészről, szóval inkább nem álltam neki a mesémnek, mert szerintem meg sem értette volna, hogy miről hadoválok, így inkább csak megvettem azt a babát is. Igazából annyira örvendtem ennek a babának, hogy nem érdekelt más, csak meglegyen a ruhája is XD A haja nincs szar állapotban, de nagyon össze volt kócolódva, kb. egy órát töltöttem azzal, hogy kifésűljem óvatosan és megmentsem, mert semmiképp nem akartam levágni, hisz olyan gyönyörű és hosszú! A végén, szerintem, nagyon jól sikerült és elképesztően szép lett a baba! :) Komolyan, napokig az egekben lebegtem a boldogságtól tőle XD Nem hiányzik semmi róla (nincs cipője eredetileg sem). Végülis az eredeti hajformáját (oldal fonat) nem csináltam vissza, mert jobban tetszik így kiengedve. Nagyon klassz lenne a jövőben találni még ezekből a zombie hercegnőkből, főleg úgy, hogy meglegyen az eredeti ruhájuk is! 

   

És ahol a fent említett Once Upon a Zombie babát vettem, ott találtam egy MyScene Barbiet is, akinek ugyan vágott a haja, de úgy voltam vele, hogy nem számít, mert olcsó...öhm igen, kicsit benéztem a dolgot, mert ugye baromira izgatott voltam a zombie baba miatt, ezért nem figyeltem és hát le van rágva szegénynek az egyik kézfeje XD Csak itthon vettem észre...Heh, majd kitalálok valamit. :)

Ami pedig még az egyéb, apróbb babákat illeti: találtam még egy Enchantimals állatkát, ez a hóbagolyka; egy LOL Surprise baba is, az a fajta aminek normális haja van, ez az első ilyenem, ráadásúl megvan a napszemcsije is! :); és az első Hairdorables babám, akinek kénytelen voltam levágni félig a haját annyira rossz állapotban volt :( Idő közben rájöttem, hogy annyira nem tetszenek, szóval még nem tudom mi lesz a sorsa, vagy hogy veszek-e még belőlük...meglátjuk.

Bővűlt a Monchhichi kollekcióm is 3 új darabbal. A kis ördög ugyan egy hamisítvány, gyenge a gumija, de nagyon szép és puha bundája van és hát olyan aranyos! Egyébként ő az első olyan Monchim ami a saját füleit meg tudja fogni! Ilyent eddig még nem láttam, lehet nem is létezik eredetiben ilyen fajta? A képen mellette a kis méretű Monchi eredeti Sekiguchi :) Illetve nagy örömömre szolgált, hogy megtaláltam a másik német gyártású mackó Monchit, Puschel-t (lány) az én Wuschel-em (fiú) mellé! Ennek is megvan az eredeti ruhája és igazából sokkal jobb állapotban is van, mint a fiúm! ♥

 

Végezetűl néhány vintage Troll és Zelfs is került a kollekciómba: 1. Kép: Russ troll mindkettő, egyikről sem hiányzik semmi 2. Kép: Ez megint egy hamisítvány, óriás troll, amit megint nem tudom hova fogok tenni, de eh...3. Kép: Nagy méretű ördög Zelf és normál méretű hullócsillag Zelf.

  

És ennyi lenne az első poszthoz, a második felével hamarosan jelentkezek. Addig is írjátok meg mit gondoltok? Nektek mi tetszik? :)

Bj-Lydia

Ócska piac haul 1/2

2022.05.01. 00:31
Svédország haul is!

Sziasztok!

Már egy ideje készültem ezt is megírni, most már ideje! :) Tudjátok, hogy a korlátozások miatt nem igazán tudtam kimenni sajnos az ócska piacra, még akkor sem, ha ez kültéren van...A logikát nem értettem mögötte, de na. Összeségében a múlt évben, Karácsony előtt, tudtam egyszer kijutni, mikor volt negatív tesztről bizonyítékom és idén Március végén voltam még egyszer, mert már felengedték a resztrikciókat. Azóta sajnos nem tudtma menni, mert folyamatosan nyomatta a hó, eső, na meg az ünnepek is úgy estek pont...Tehát az alábbi haul 2 hétnyi ócska piacozás eredményét foglalja magába, illetve egy Svédország hault is, ami szintén Karácsony előttről van. A holmit mind összegyűjtöttem egybe, ezért összekeveredett, így utólag már nem tudtam szétválasztani, de nem is baj, mert végülis nem lényeges a cuccok származása, csak gondoltam megemlítem :) Végülis nem gyűlt olyan sok minden össze, de azért gondoltam csak megmutatom. Mint megszokhattátok, ebben az első részben megmutatom a plüssöket és babákat!

Kezdjük a plüssökkel! Sikerült beszerezni még egyet a Misfits szörny gyümi és zöldségekből, ez a Frankenstein paprika :) Került egy újabb darab a Vitaminis/Mini Goodness Gang plüssökből is, ez a katica bogár és mint láthatjátok vadi új! És még ide tartozik, ráadásúl a TMNT kollekciómba megy, sikerült beszerezni a "labda plüssökből" Donatellot is (már csak Mikey hiányzik!) és egy chibi Michelangelot, amiről semmi infot nem találtam a neten, cimkéje is hiányzik, így egyelőre el vagyok veszve...

  

Áttérve a babákra, megint megmentettem egy halom szerencsétlen Monster High babut...Tudom, menthetetlen vagyok, de sajnálom őket XD Első kép: a 2 jó állapotban lévő, hiánytalan baba: Cleo és Clawd. Cleo jött a ruhájával és cipőjével is ♥ Clawd is, különben ez az amelyiket az Ebayről vettem meg a bakancsai miatt (erről blogoltam még Decemberben). Második kép: kar hiányos brigád: Venus, Frankie és Catty. Harmadik kép: fél kar/láb hiányos brigád: Draculaura, Cleo és Jinafire. Jinafiren rajta volt a fölsője XD

   

Ami más babákat illeti, nos nem igazán találtam, csak még egyet a LOL Surprise Lil Sistersekből és hát egy Enchantimals baba mellé járó nyuszi állatkát/barátot.

Bővűlt pár darabbal a Monchhichi "baba" kollekcióm is! "Felújításra" és ruhára van szükségük:

És került néhány darab a vintage Troll "baba" kollekciómba is, na meg egy óriás Zelfs is! Első kép: mindkettő DAM márka, a fekete hajú annyira emlékeztet valakire, hogy muszáj lesz "olyan" ruhát készítenem neki XD Második kép: ez egy igencsak különleges kiadású trollocska, egy olyan cégtől (Bright of America) amiről nem is hallottam még, de nagyon tetszik! Harmadik kép: az egyetlen óriás Zelfs ami ki volt adva, ez eredetileg olyan DIY kiadás volt, ami mellé jöttek matricák, filcek stb. és neked kellett megtervezni, kiszínezni (ezért fehér) stb. a saját Zelfed. Nekem volt olyan marha szerencsém, hogy ez nem volt összefirkálva, szóval rögtön lecsaptam rá, nekem így tökéletes, minden "dekor" nélkül :)

  

Nos ennyi lenne az első részben, tudom, hogy nem sok, de a második részben folytatom a figurákkal! Mit gondoltok? :)

Bj-Lydia

Ócska piac haul 1/2

2022.03.12. 22:50
Szeptember-Október 2021

Sziasztok!

Húh oké! Gondoltam ideje már végre megírni ezt a bejegyzést is, mert nagyon rég volt már mikor ezeket szereztem XD Így igaz, ez az ócska piac haul a múlt év Szeptember-Október hónapjait foglalja magába, vagyis az első felét, amiben mint szoktam a plüssöket és babákat mutatom meg. Szeptember folyamán nem találtam annyi mindent, ezért hozzá csaptam az Októberit is, plussz mire mindent átmostam és rendezgettem már volt November is, mert ugye közben levert kicsit a covid a lábamról...Utána meg ugye nem mehettem a piacra a korlátozások miatt, szóval azért maradt el ennyire ez a bejegyzés, de most pótolom!

Nem húzom a szót, kezdjük is a plüssökkel! Most nem találtam olyan sokat, de ez nem gond :) Előszőr is meglett a The Misfits szörny gyümi-zöldség kollekcióból a vérfarkas kiwi :D A Vita-minis/Mini Goodness-Gang kollekcióból meg találtam egy halommal: póréhagyma (érdekes ez nem létezik nagy méretben!), brokkoli, karfiol, banán, cseresznye, narancs és citrom. Illetve találtam egy kis Hatchimals kulcstartó plüsst is, amit csak azért vettem meg mert kb. 50 ft volt XD

   

Térjünk át a babákra! Remélem nem bánjátok ha ide veszem ezeket a kis voodoo babácskákat is, mert hát figurának se illenek igazán be, de plüssnek se, szóval leginkább babának tartom őket XD. Az utóbbi időben nagyon megtetszettek és úgy gondoltam elkezdem gyűjtögetni őket, a hivatalos nevük Watchover Voodoo. Vannak olyanok amik csak sima babácskák (mint ezek is itt), de vannak olyanok is amik rajzfilm/film szereplőket ábrázolnak (pl nekem van egy Tini Ninja Teknőcöm is). Egyébként tényleg olyanok mint a voodoo babák, fém szálakra tekert fonálból készülnek!

Ami a tényleges babákat illeti, a Monster High sosem maradhat el! Egész szép sereget sikerült megint vásárolnom és néhánynak kiváltképp örülök, mint pl. el sem hiszem, hogy alkalmam lesz átalakítani egy Marisolt vagy egy Holt Hyde babát :O Na és a gyűjtői kiadású Skelita baba?? Hogy miket nem dobnak ki egyesek! A babák többsége jó állapotban van, bár egyesek haja ramaty, az uccsó képen vannak a végtag hiányosak. Néhányukon volt ruha és cipő is, ezekből van amit megtartok, van amit már el is adtam :) A leguccsó képeken pedig láthatjátok, hogy találtam néhány eredeti kiegészítőt is, ezeket nem hagyhattam ott!

  

 

 

Ismét találtam Enchantimals babákat is! A nyuszkó mint látjátok vadi új dobozos állapotban 1.000 ftért! Általában nemet mondok egy ilyen árra, de na ez vadi új és így megvan az állatka barátja is :) Megkerült a pingvin lány is, persze hiányosan és a kis majom barát is, már csak a hozzá illő baba kellene...

 

A LOL Surprise gyűjteményem is bővűlt tovább 5 normál méretű lánykával és 2 Lil' Sisterssel. A normál méretűeknél kb. egyiknek sem az eredeti ruhája van rajta, de ehhez már hozzászoktam, a lényeg, hogy nem mesztelenek XD

 

Ami pedig az egyes darabokat illeti: még egy Nanana Surprise baba! Ez is második szériás, a kis nyuszi lány és megvan mindene, bár ő maga látott szebb napokat is :/ Szegény rémesen piszkos volt és hát megnézitek az orránál az anyag gyakorlatilag ki van szakadva, a kabátján is volt egy lyuk, ami bevarrtam. Sosem fogom tudni megérteni, hogy egyesek hogy tudják ENNYIRE tönkrevágni a babájukat és ilyen rövid idő alatt, hisz ezek nem olyan rég kiadott babák...Lett még egy kis Shoppie baba is, neki kell még legalább egy szoknyácskát gyártanom és rendbe raknom azt a tömérdek hajat amivel rendelkezik, na meg ismét egy nagy méretű Lalaloopsy baba, ezúttal egy fiú és teljes, hiánytalan! :D

  

Találtam még néhány vintage Troll "babát" is: 1. a házaspár kopi trollok, márka nélküliek, de aranyosnak találtam őket, 2. Russ trollok 3. egy számomra "új fajta" Trollop márkájú dagi troll 4. gördeszkás Russ troll, ebből megvolt eddig a fiú, na most meglett a lány is! :D

   

A The Zelfs trollfélék sem maradhattak el! Találtam két nagy méretűt, az egyik a griff Zelf, sajnos eléggé megrágcsálta az előző gazdája szegényt :( A másik meg a gyönyörű cseresznye virág Zelf *-* Lett két mini Zelfs is!

 

Illetve itt van még egy az Electrokidz féle trollokból. Tudjátok ezek azok amelyeknek a hajuk mozog a zene ritmusára (van nekem egy fekete színűm még). Hát kérem szépen az eladó azt mondta, hogy működik...aha...hiába cseréltem elemet benne, meg sem moccan! Legszívesebben az eladó pofájába vágnám ha újra találkoznék vele, csak annyira szar az arc memóriám, hogy már nem ismerném meg a palit...

Ide számítom még a Monchhichi plüssöket/babákat is, hisz ezek sem figurák :) Vettem 2 normál méretűt, az egyikük nagyon szép új állapotban van, csak szükségük van ruhára. Találtam egy ici-pici baba Monchit, ami szerintem irtó aranyos! ♥ Egy turkálóban bukkantam rá arra az óriás Monchire ami az utolsó képen van, lehet így nem látszik nagynak, de jóval nagyobb mint a többiek, neki is kell ruhát gyártanom...

  

Végezetűl beszúrok egy figurácskát is, aminek nagyon is köze van a babákhoz és te jó ég el se hiszem, hogy milyen marha szerencsém volt vele!! Nem tudom, hogy így első ránézésre mennyire ismerős nektek, de megsúgom ez egy Novi Stars baba állatka! Pontosabban Mimi Merize állatkája Dizz. Na és kinek van meg Mimi Merize, csak az állatkája hiányzott?? Hát nekem! :D

Mimi egyike a ritka és drága Novi babáknak, anno nagyon örültem, hogy sikerült őt megszereznem, még ha használt állapotban is és hát hiányosan is...azóta is kutattam az állatkája után, sikertelenűl, mert egyedül az övé hiányzott a polcomon a többi baba mellett...Hát a szerencsém úgy hozta, hogy a gyűjtő barátom, akivel szoktam találkozni a piacon mindig, felrakott neten eladásra egy halom Pokémon figurát, köztük volt ez is, mert azt hitte ez is Pokémon, amit végülis nem csodálok, mert tényleg úgy néz ki XD Rögtön rá is írtam, hogy nekem ez kell és akármennyit adok érte!! Mondta, hogy jó is, hogy szóltam, mert a pokékat már eladta, de ezt kiveszi nekem a halomból! Hát mikor összefutottunk nekem adta ajándékba! ♥ Szóval utólag is (bár nem olvassa a blogom), de akkor is óriási köszönet és puszi neki ezért! Most már mindegyik Novi babám teljes végre és Mimi mellé is csatlakozott az állatkája a polcon :D ♥

Hát ennyi lenne a haul első részére! A második rész hamarosan következik, abban majd a figurákat láthatjátok! Addig is írjátok meg mit gondoltok? :) Szerintetek is marha szerencsém volt Mimi állatkájával? :D

Bj-Lydia

Ócskapiac haul 1/2

2021.12.05. 23:47
Augusztus 2021

Sziasztok!

Ezer éve nem jelentkeztem, ezért elnézést kérek, de higyjétek el, még mindig a covid miatti kimaradásom nyögöm, a napi dolgaimmal is...Óriási kiesés volt nekem, hogy annyi ideig nem tudtam azt csinálni amit kellett volna és minden halomban áll, közben meg készülődni kell a karácsonyra is, meg varrjak is meg mindenféle. De igérem, ahogy tudom, hozom, írom, mutatom nektek a dolgokat :)

Most végre oda jutottam, hogy felkínlódtam (egyesével persze) a g-portál tárhelyre az Augusztusi ócskapiac haulomról a fotókat! Yéééy! XD És akkor gondoltam meg is írom nektek az első felét, mert mint ahogy szoktam, most is két részre (azaz 2 bejegyzés lesz) osztottam a motyót, mert sok mindent vásároltam össze. Mellesleg megjegyezném csak úgy, hogy a Szeptember-Október haulja majd egyben lesz és azt majd a napokban készülök csak lefotózni, minden egy nagy dobozba van bele tömve azóta XD Novemberben és Decemberben (ergo jelen idő is) nem voltam az ócska piacon, mert csak covid kártyával lehet bemenni, mint eladóknak, mint vevőknek és minimális ember van csak, amiért nem érdemes menni, és hát nekem sincs kártyám, szóval...

Ja és még mielőtt hozzálátnék ennek az első résznek, amiben a plüssöket és babákat mutatom meg, szeretném még elmondani, hogy óriási szerencsém volt az egyik vásárral, ugyanis vettem egy óriás szemetes zsáknyi (tényleg olyan nagy fekete szemetes zsák volt!) játékot, csupán 2.500 ftért!! El sem hittem, és taxival kellett haza hoznom, mert annyira nehéz volt XD Itthon szerintem legalább 2 órán át válogattuk anyuval a tartalmát, hogy mi az ami kell nekem belőle, mi az ami eladásra megy és mi az ami szemétbe. A zsákban voltak babák: Enchantimals, LOL Surprise, igaz többék kevésbé hiányosak, de akkor is! Sajnos voltak benne csak LOL Surprise fejek, test nélkül...De volt sok figura is: LPS, rengeteg Shopkins stb. Voltak olyasmik amiket elajándékoztam egy szomszéd kislánynak (gyerek könyv, táska, színes ceruzák stb). De voltak benne olyasmik is mint egy gyűjtői érme Angliai múzeumból (szuvenír) vagy épp egy arab feliratos parfüm! Ezeket anyu lenyúlta magának :D Amiket felraktam eladásra, illetve van amit már eladtam: My little pony figurák, Barbie babák, egy halomnyi Playmobil stb. Szóval tényleg főnyeremény volt az a zsák! A tartalmából egy részét lennebb láthatjátok, de nem minden abból van!! Csak gondoltam megemlítem, hogy sok jött ebből is, szóval értitek na XD


És akkor kezdem a plüssökkel! Ismét bővűlt a szörnyike plüss gyűjteményem: 1.kép: egy kisebb méretű Sorgenfresser, 2.-3.kép: szintén kisebb méretű Twonster plüss, mindkét arcát lefotóztam nektek, 4.kép: Sunkid márkájú szörnyike, ebből a méretből is van már nekem, csak az lila, na most lett ez a cuki kék is! :D

   

Sikerült tovább bővíteni a The Misfits szörny gyümi-zöldség kollekcióm is, hiszen megkerült a körte-troll és a répa-zombie is! Annyira pofák :D

 

Az uccsó plüssit mikor megtaláltam egy dobozban ahol kutya játékok voltak (!), majdnem felvisítottam örömömben XD Hiszen ez egy újabb darab a kis ritka Giant Microbes plüssökből, amiket tudjátok imádok! Ez pedig a "Disznő influenza" (H1N1) vírus, tiszta új, még a cimkéje is megvan ♥

És akkor áttérünk a babákra! Elsőként mutogatnám a Monster High szerzeményeket. 2 lányt találtam, az egyik a 13 Wishes/Alap Twyla, akin Scaris Clawdeen ruhája volt rajta és őszintén most kapásból nem tudom kinek a cipője, de megvan a teljes pár, a baba se végtag hiányos!; a másik lány meg a Ghoul Sports Spectra, akin az eredeti ruhája volt rajta, ráadásúl minden darabja annak ♥ de sajnos maga a baba kar és kéz hiányos :( Emellett találtam 2 fiú babát is (juhééé pasik!! ♥), az egyik az alap kiadású Heath Burns, a ruhája is félig meddig megvolt, a másik pedig Scaris Deuce, aki teljes felszerelésben érkezett! :D

  

 

Az Enchantimals babák hadserege! Mint láthatjátok hiányosak, van akinek van szoknyája, de nincs cipője vagy épp fordítva, vagy nincs semmilyen ruhája meg...Hármojuknak sikeresen meglett az állatkája is! :D Egyébként tervezem kicsit átalakítani őket, olyan értelemben, hogy én készítek nekik normál szoknyát és kinézetet, mert az eredeti ruha darabok és színek abszolút hányinger módon vannak összerakva! :/ Semmi szín-harmónia nincs bennük...Ja megjegyezném, hogy mindegyik szuper állapotban van, kivéve a róka lányka, akit csúnyán megnyírtak elől T.T Remélem idővel őt újra megtalálom, mert újra meg akarom venni, főleg, hogy a róka a kedvenc állatom.

   

Sikerült beszerezni 3 darab MyScene Barbiet is jövendőbeli projektekhez, egész jó állapotban vannak:

Találtam egy újabb Shopkins Shoppie babát is, ez a kis ananász lányka, ami egy kocsi játékszettel jött eredetileg, a szoknyája megvan (igaz nem a legjobb állapotban), sajnos a cipője és fejdísze hiányzik. A haját sikerült visszacsinálni eredeti formájába:

Itt van a sok kis LOL Surprise babácska, amik mind a zsákban voltak! 5 normál méretű (ebből egy fiú, aminek nagyon örülök, mert eddig ez az első és egyetlenem!) és 2 a Lil Sistersből (egyik ráadásúl ultra ritka is!). A ruhák amik a zsákban voltak, hát néhány kivételével, egyiknek sem az ő ruhája...de nem akartam, hogy mesztelenűl rohangáljanak, szóval feladtam rájuk amit úgy gondoltam passzól XD Egyébként még volt jó néhány extra kiegészítő is (sapi, napszemcsi) amiket egyelőre félre raktam. Cipője egyiknek sem volt meg rendesen, csak mind fél párok :( Viszont jött még jó néhány üvegecske és táska is velük! ♥

     

Aztán egyik vasárnap olyasmire bukkantam, hogy alig hittem a szememnek! Ilyen hamar NaNaNa Surprise?? Igen :O Ráadásúl 350 ftért! Második szériás rózsaszín majom lányka, Nina Nanners, és csak a cipője hiányzik! Mosás után gyönyörű lett! Szóval itt és most mondanék egy rövid véleményt ezekről a babákról: nagyon cukik és jó minőségűek nagyjából (főleg a ruha), DE semmiképp nem érnek annyit mint amennyit kérnek értük a boltokban! A hajuk nagyon hullik és szar minőségű! A baba maga kicsi méretű. Ráadásúl sérülékenyek, semmiképp nem gyerek kezébe valóak szerintem...Tehát ha valaki szeretne egy ilyent, az mindenképp várja meg az akciós árat vagy ha sikerül jó állapotban másodkézből beszerezni, akkor azt válassza inkább! Személy szerint én is örülök neki, hogy nem vettem egyet a boltból full áron, pedig készültem rá...

Betűzöm ide még a vintage Troll "babákat" mint szoktam, de került egy The Zelfs is, ráadásúl ez a nagy méretű, szóval most már ezt is gyűjtöm...gratulálok Lydia, nem tudtál ellenállni a saját horoszkópod képmásának XD

  

Végére még megemlíteném ezt a plüssözött kutyus figurát, mert babák mellé vettem. Olyan ismerős, lehet valami meséből van? Ha valaki ráismer, akkor írja meg! :D Méretre tökéletes a LOL OMG vagy Rainbow High babák mellé, szóval oda is állítottam a polcra! Nem tudom minek igazából, de jó árban volt, és cuki...

A haul második részével hamarosan érkezek, abban láthatjátok majd a figurákat! :) Addig is várom a véleményeket, észrevételeket vagy bármi más kommentet! :D

Bj-Lydia

 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

 

Chat

A hónap képe

Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥

Művész: @raptorjules

 

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

     

Szünetelnek

 

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!