2024.03.28. 23:04
Sziasztok!
Már egy ideje nem posztoltam semmit itt a blogon, mivel mással voltam elfoglalva (MOCRen leleplezés) és egy újabb depressziós hullámon vagyok túl többé-kevésbé ^^" Szóval gondoltam akkor már ideje adnom egy kis életjelet azért magamról!
Igazából nem sok minden történt velem mostanában, nem is nagyon van miről szövegelnem, csak úgy semmivel teltek a napok, persze közben dolgozgattam projekteken, varrás stb., tudjátok a megszokott dolgaim. Ezen a héten pl. apróságokkal, kisebb feladatokkal foglalkoztam, amiket el kell végezni még az ünnep előtt. Nem mondom, hogy különösen izgat vagy érdekel a Húsvét, de össze kell kapni ilyenkor a házat kicsit, már csak azért is mert még él a szokás, hogy ilyenkor jönnek a "locsolók". Legalábbis a mi családunkban még van ez, bár már csak minimális mennyiségű ember látogat meg, amivel végülis nincs semmi gond.
Még mindig húzódott a "baba kicsomagolási maratonom", amit már jó néhány bejegyzéssel ezelőtt említettem, annak meg muszáj volt eltüntetni az eredményét, ergo szépen elpakolni az extra ruhákat és kiegészítőket (RH és SH babák), rendbe rakni a hajakat (kimosni a gyári lakkot és egyenesre vágni ahol kell stb.), na meg a dobozokat szétvágni, amit megtartok belőlük azt elpakolni, amit meg nem azt kidobni. Így most csak pár dobozos babával maradtam csak, mert úgy döntöttem, hogy megvárom míg az adott szériákat befejezem (vagyis beszerzem a szériában kiadott összes babát) és akkor egyszerre bontom majd ki az egészet. A mostaniakkal is úgy csináltam, így érdekesebb. Most a rengeteg Rainbow High, Shadow High, LOL OMG és Tweens baba 2 összecsukható műanyag ládában lettek felsorakoztatva és türelmesen várják, hogy felkerüljenek a polcokra...
Igen, szép lassan ismét hozzá kell fogjak a tavaszi nagytakarításnak. Általában ezt Húsvét előtt szoktam művelni, de idén olyan korán van az ünnep, hogy azt mondtam hagyom a fenébe, és majd utána. Az ilyenkori takarítás azért jó, mert már általában szép, napos és meleg idő szokott lenni, amikor lehet nyitott ablak mellett dolgozni már (ez ajánlatos is a por miatt), de idén a Március szerintem kivételesen hideg volt. Sok esővel és borús idővel, meg széllel is. Pl. ma reggel is egy szélvihar ébresztett! Áprilisban már várhatóan jobb idő lesz és megfelelő takarításhoz. Várom is részben, mert idegesít, hogy minden poros, viszont parázok is, hogy megint mit és hogyan rendezzek át, mi hova fog elférni, főleg ezzel a 2 ládányi új babával...Nagyon tudom frusztrálni magam emiatt, ami tudom hülyeség, de annyira szeretnék egy nagyobb teret, nagyobb szobát, ahol végre minden szépen elfér és mindent ki tudok állítani polcokra és vitrines szekrényekbe! Néha látom neten másoknak a gyűjtői szobáját és annyira szar érzés, hogy egyeseknek akkora szabad terük van és minden kipakolva és olyan jól néz ki, én meg itt fulladok már meg teljesen beépítve, teli dobozokkal körbevéve...Nem fer, pedig annyit beleadok mindig a kollekciómba és hogy minden tökéletes legyen.
Ha már a kollekciómnál tartok, akkor elmondom azt is, hogy utóbbi időben elég szarul megy az üzlet...Mármint tudjátok az eladások és szarul állok pénzileg is jelenleg. Minden marhára megdrágult és nem éri már meg semmit venni eladásra, mert gyakorlatilag vagy nem tudom eladni, vagy nincs profit, hogy megérje :/ Amióta elköltözött az ócska piac erre az új helyre, elképesztően leesett a szintje. Még a saját kollekcióimba is alig találok valamiket, nem hogy eladásra...Ettől eltekintve, a még maradék pénzemből azért vásároltam kicsit, bár ezek mind Február végén voltak, csak idő kellett míg megérkeztek. Egy része Aliexpress haul lesz, szóval azt majd külön posztban hozom, csak még van ami nem futott be...
A másik amit vásároltam, az az Amazonról volt, méghozzá végre megvettem az utolsó hiányzó babám a Shadow High második szériából: Rexx McQueen! Viszont nagyon kitoltak velem...Én a német Amazonról rendeltem meg, egy "Rarewaves-DE" nevű bolttól, a szállítási költség tök olcsó volt, szóval gondoltam majd postával jön és semmi gond, erre mikor bejelölték, hogy elküldve, kiderült, hogy a Royal Mailel jön...Ergo UKból -_-" Azt hittem majd megbolondulok, mert így persze plusszba kell fizetnem rá, hisz már nem EUs ország...Nem erről volt szó! Minek rendel akkor az ember a német oldalról és "DE" bolttól, ha nem is az?? Szép mondhatom...Sajnos az olcsó szállítás miatt, még követő kódja sem volt, szóval csak reménykedtem, hogy épségben megérkezik kb. egy hónap alatt. Nos igen, olyan 3 hétbe telt míg végre kaptam értesítőt, hogy mehetek utána a postára. Közben egyébként a csomag megjárta Svédországot is, mint kiderült a cimkékről, valszeg ott végeztek el valami importot, ezért szerencsére én nem kellett fizessek rá ÁFÁt már, de azért a posta elvett egy olyan 1.000-est, amiért a csomag nem EUsból jött. Kicsit WTF dolog, hisz mire veszi el ezt az összeget, ha ők már nem is kellett vámolással foglalkozzanak?? Mindegy. A baba végülis nálam landolt a múlt héten, nincs semmi baja, azóta ki is bontottam a teljes második szériával együtt :)
Más holmi amit vettem, csupán csak néhány Hot Wheels autó az idei szériákból. Eléggé le vagyok maradva velük, mivel nem hozzák rendesen őket. A hülye Pepco kiló számra felpakolt az A és B casekből, s mivel még mindig nem fogyott ki, ezért nem is nagyon akar hozni a C és D casekből -_- Az alábbiakat az Auchenben találtam, de ott meg nagyon össze-vissza van, csak néhány darab volt az utóbbi casekből, a többi régi. Nem tudom mit csinálnak. Az uccsó képen lévő busz amúgy Treasure Hunt-os, csak azért vettem meg, ha már szembe jött velem :3
Ja a Pepcoban azért meglestem a Húsvéti holmikat is, és hát ott is mindennek olyan ára van már, hogy inkább elkerüli az ember. Viszont találtam megint egy kis DIY kit-et, hasonlóan a Karácsonyiakhoz. Ez volt az utolsó darab és úgy gondoltam jó ár ahhoz, hogy kicsit szórakozzak vele! Két (egyforma) kicsi, cuki nyuszi dekorációt lehetett elkészíteni belőle. Azóta már meg is csináltam, a belinkelt Instagramomon láthatjátok is a végeredményt! Kb. olyan másfél óra kellett csak hozzá, azt is nyugodt ütemben. Viccesnek találtam egyébként azt, hogy ehhez az egyszerű projekthez jött papír az utasításokkal, hogy mit hogyan kell varrni és csinálni, míg a Karácsonyiakhoz nem, pedig a manó kit nagyon is bonyolult volt! Még egy olyan személynek is mint én, aki már 10 éve foglalkozik varrással, el kellett gondolkodnia és fejben összerakni a "képet", hogy mit és milyen sorrendben kell összevarrni, ha azt akarom normálisan nézzenek ki XD
Az utolsó amit a szerzeményekhez sorolhatok, az igazából ajándék volt anyutól Március 8ra! Mondtam neki, hogy nem kell, ne vegyen semmit, de ő ragaszkodott hozzá, szóval...leszállításon elkaptuk a LOL Surprise OMGkből Cosmic Nova-t, akit már egy ideje szerettem volna a kollekciómba tudni. Ő régi kedvencem volt, mert imádom a kék haját *-* Csak sajnos ez már az újrakiadás verziója, ezért lespóroltak róla ezt-azt pl. a kalapját :/ Azért örülök, hogy megvan végre, és majd tervezem megvenni a harmadik lányt is ebből az újrakiadott harmadik szériából, csak legyen pénzem rá...
Hmm gondolkozom, hogy még mit szerettem volna mondani? XD Azt hiszem nagyjából ennyit...Most hétvégén készülök kimenni fotózni kicsit, mert szeretném végre elkészíteni a Márciusi naptár fotóm (MOCR), ami így valszeg megint késés lesz, de ilyen hülye időjárással...Emellett kellene a "Húsvét köszöntő" fotó is, amit beterveztem, vagyis megvan az ötlet, csak na :) Nagy valószínűséggel ezt láthatjátok majd hamarabb, mert hát az ünnepre kell XD
Hamarosan jövök majd azzal az Aliexpress haullal is amit említettem és igen, végre valahára csak összekaparom magam és befotózom az elmúlt hónapok ócska piac haulját is, mert azokat a cuccokat is el kell majd pakolnom a takarításkor, szóval muszáj lesz! ^^" Oh igen, és készülök írni majd egy kis véleményezést is, nem tudom mennyire fog érdekelni mindenkit a téma, de attól még megírom, mert szeretném, majd meglátjátok! :D
Bj-Lydia