2018.12.29. 00:32
Sziasztok!
Mivel kicsit jobban érzem magam (előző bejegyzés tartalmához kapcs.) úgy gondoltam, hogy bemutatom nektek miket is kaptam idén karácsonyra, mert nem kellene átfussak velük a következő évre.
Kezdeném is azokkal amiket igazából még karácsony előtt kézbe kaptam, mert a boltban vásároltam meg és ha már láttam, akkor nincs sok értelme bepakolni a fenyőfa alá szerintem XD Előszőr is lecsaptam végre 2 szett Twozies 12es csomagra, egy az első és egy a második szezonból. Már nagyooon régóta akartam venni belőlük, de nagyon drágák voltak, aztán lennebb jött az áruk, de még mindig drágáltam. Most még jobban lejöttek, szóval itt volt az idő, hogy vegyek belőlük. Az egyik szettet én fizettem, a másikat meg szülők. Nagyon kiváncsi vagyok milyeneket kapok majd a blind-bagekben, remélem nem lesznek duplák, mert ezen a két szetten kivűl, csupán még 4 darabom van csak, amit az ócskán találtam, szóval csúfság lenne, ha dupla kerülne ki XD
A másik dolog amit egy helyi kínai üzletben találtam, egy csomó féle TMNT zokni *-* Rajtuk 2012es és retro verziójú teknősökkel, több fajta is. Mint kiderült a zoknik nem olcsó kínai kopik, hanem eredetiek, a Viacom jóváhagyásával. Gyerek méret ugyan (34) de vicces, hogy jó az én lábamra is (39). Viszont egyáltalán nem viselésre vettem meg minden egyes modelt, hanem csak a TMNT gyűjteményembe XD Sajnos a 2012es verzióból nem volt Dontaellos :(
És akkor térjünk át a ténylegesen, fenyőfa alatt talált ajándékokra. Kezdve 2 csodaszép és vaskos könyvvel, amikre már jó ideje vágytam. Ezek egészen USAból érkeztek, az amazonról és hát a vámnál meggyűlt kicsit a gondom, jól rám ijesztettek, hogy fizetni fogok csomó pénzt, mert kérték az adataim és ki kellett töltenem csomó minden szarságot, hogy mi van a csomagban, meg mire akarom használni -_- De a végén szerencsére megúsztam a dolgot. A két könyv pedig: Fallout 4 GOTY, ami a játék kézikönyve, és The art of Fallout 4, tele gyönyörű képekkel és tervrajzokkal. Persze vadi újak, de ettől eltekintve itt-ott kicsit meg vannak törve, talán a szállítás közben?
Folytatva tovább a Fallout 4es cuccokkal, bővűlt két khm sexy figurával a kollekcióm XD Nem meglepő módon, mindkettő az én drága szerelmem, John Hancock-ot ábrázolja. Az egyik a Funko Pop verziója (ami nem mellesleg csupán a tegnap érkezett meg, mert a helyi futár cége nagy kupacot sem érnek és képtelenek voltak karácsony előtt kiszállítani idejében!!), a másik pedig az idén kiadott, chibi figura ami exkluzív volt a Loot Crate megrendelőknek, erről nem rég értesültem csak én is, örülök, hogy egy aukció keretén belűl sikerült kiválló áron beszerezni Németből (A doboza szépen meg lett potyolódva út közben). Ezennel hivatalosan is meg van az összes eddig kiadott Hancock merchem ;) (De már nagyon vágynék egy igazi, vérbeli artikulált figurára is hahóóó!) Megj: a Funko Pop verzió kicsit furán néz ki a végeredményes karakterhez képest, mivel az eredeti tervrajz alapján gyártották le, ergo a Funko túl kapzsi volt és hamar kinyomatta a figurákat, nem várta meg a végeleges dizájnt.
Ha már a figuráknál tartunk, megkaptam életem első kis Fingerlingsét is és nagyon imááádnivalóóó, meg vicces is! A felmenőim már megunták, hogy akárhányszor elmentünk a játékboltba én ezekről ábrándoztam és elhajtogattam, hogy nekem a fekete kell XD A kis Digibirdsömnek most már van egy kis barátja.
Kaptam még egy új PS4 játékot is, amit én választottam ki. Még nem volt esélyem rá, hogy kipróbáljam, de már nagyon kiváncsi vagyok, mert láttam bemutatókat róla és gyönyörűek a tájak benne!
Végezetül egy nagyon megszokott ajándék: pár papucs és kari zokni XD A papucs nagyon kellett már, mert a régim szétszakadt.
Bj-Lydia