Random gondolatok...

Vásároltam!: Ismét 2 megnyert aukció!

2018.05.28. 22:29

Sziasztok!

Örömmel jelentem, hogy ismét sikeresen nyertem meg, egymás után, két aukciót az ebayen! :) El sem hiszem, hogy utóbbi időben ilyen szerencsém van velük! És remélem ezzel nem kiabáltam el a dolgot XD

Csak úgy keresgéltem és megpillantottam ezt a két listázást, 1-1 Bleeding Edge Goths babára. Az első aukcióból már csak 9 perc volt hátra, a másikból meg 25. Előszőr megpróbálkoztam az elsővel és lám sikeresen megnyertem 10.50 fontért! Mivel a másik baba is ugyanettől az eladótól volt, gondoltam rápróbálkozok akkor már arra is, hátha megnyerem és akkor egy csapásra két legyet. Hát hogy, hogy nem, azt is 10.50 fontért megszereztem :D Szerintem nagyon jó árban vannak. Persze a babák bontottak, de a fotókról ítélve jó állapotban vannak, hiánytalanul. Oké az egyiknek kicsit sárga a feje, de reménykedek, hogy majd megint bevetem a varázsporomat és működni fog XD

Nem akarok túl sokat spoilerezni, mert majd akkor mutatom meg őket mikor kézben vannak, ami remélem, hogy hamarosan lesz. Annyit árulok csak el, hogy egy első szériás és egy harmadik szériás babáról van szó. Gondolom, hogy majd kell egy mosás és szépítgetés nekik, de ennek örömmel nézek elébe!

A szállítási mód Royal Mail International Signed, ezért olcsóbb volt az átlagnál, főleg, hogy meg tudtam oldani, hogy szerencsére csak egy szállítási költséget fizessek a két babáért. Mivel az ebay rendszere sajnos 2x tünteti fel a szállítási költséget, még akkor is ha egy és ugyanaz az emberkétől veszed a cuccost, ezért kérvényezni kell egy "végösszeget" és ha az eladó jófej, vagyis csinál kombinált szállítást, akkor küld neked egy új számlát a végleges összeggel. Én is így kértem, most életemben előszőr és szerencsére így a szállítás csak 11 font lett, duplája helyett! Így még maradt is pénzem a paypalemen, mert bizony ezeket is az eladásaimból és rendeléseimből szerzett pénzből vásároltam. :) Ahogy nézem ez a fajta szállítási módot csak az UK tertületén belűl lehet majd követni, utána nem, de alá kell írnom mikor átveszem a csomagot, szóval remélem, hogy nem lesz gond és 1-2 heten belűl meg kell érkezzen.

UI: Mellesleg ügyködtem a Gyűjteményeim tárháza részlegben, mert szinte az összes kép eltünt. A szolgáltató weboldala, ahonnan linkelem a képeket, nem működött vagy két napig, aztán most ez lett az eredmény, hogy törlődtek a képek -_- Szóval most feltöltöttem a hiányzókat újra és lecseréltem a linkeket, így most működik minden egyelőre.

Bj-Lydia

Még nincs hozzászólás.
 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-Aliexpress haul

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

-Ócskapiac haul (December-Január-Február-Március)

 

Chat

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

   
Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre