Random gondolatok...

Vásároltam!: Megnyert aukció!

2018.04.09. 00:20

Sziasztok!

Az utóbbi napokban megint dolgom akadt, hisz egy új rendelésen dolgozgattam, és épp hogy kész lettem vele, máris kaptam egy újabbat, szóval lesz továbbra is elfoglaltságom, emellett neki akarok fogni a tavaszi nagytakarításomnak is, mert már ideje leporolgatni a kollekciót. Szóval ezekből az okokból is nem írtam, meg az utóbbi napokban fejfájással is küszködtem ismeretlen okokból, na meg az is, hogy nem igazán volt miről írjak, egészen mostanáig...

El sem hiszem! Megnyertem életem első aukcióját ebayen! :D Annyira happy vagyok! Anno többszőr is próbáltam licitálni különböző LDD babákra, de mindig túllicitáltak az utolsó pillanatban. Soha nem jött össze a dolog. Őszintén most is úgy gondoltam, hogy ez fölösleges, nem is tudom miért próbáltam meg, de jól tettem :) Igaz, most nem egy babáról, hanem egy figuráról van szó, ami a Funko Mystery Minis egyik kollekciójából való. Nem árulom el, hogy melyikből és melyik karakter az, csak az utóbbi időben kicsit rákattantam és mivel nem találtam semmilyen más figurát róla mintázva, ennél kellett megállapodnom, ez cuki, chibi alakja a szereplőnek.

Mivel eredetileg blind box verzióban elérhető csak ,ezért teljesen letettem róla, hogy meg tudom szerezni, csak az ebay volt az egyedüli reményem. Sajnos itt is aki külön árulta, kibontva, mind amerikából volt, ahonnan rémes a szállítási költség. Így két esélyem maradt, megrendelni Kínából, ahol viszonlyag olcsó és ingyenes a szállítás, csak hát 2 hónapot kell rá várni, már ha egyáltalán megérkezik és ki tudja nem-e épp kopi? Vagy ez az egyedüli aukcióra bocsátot darab Angliából...és megnyertem! Még egy licitáló személy volt rajtam kívűl. Én az utolsó percben licitáltam rá, és ő nem licitált már rám, így én nyertem meg, csupán 2 fontért! *-* Persze a szállítási költség itt is horribilis 11 font...de legalább a vámnál nem baszogatnak. Ironikus, hogy a 2 fontos figurára 11et még ráfizetek, de legalább követő kódos, szóval reménykedek, hogy hamarosan kezembe kapom! Ez lesz egyúttal az első Funko gyártmányú figurám is, wow. Mellesleg büszke vagyok magamra, mert ezt is a rendeléseimből keresett pénzemből vásároltam meg :3

Eskü azóta is lesem az ebayem, mert attól tartok, nehogy meggondolja magát az eladó és vissza utalja a pénzem, hogy na ez mégis kevés egy ilyen figuráért és nem adja XD De nagyon remélem, hogy nem ez lesz a végeredmény XD Nagyon várom már, hogy megérkezzen és megmutassam nektek is!

Bj-Lydia

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

-Ócskapiac haul (December-Január-Február-Március)

 

Chat

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

   

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon