Random gondolatok...

Blog: Születésnapi ajándékok 3

2017.09.16. 22:03

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy végre megírom, és ezzel le is zárom, a születésnapos bejegyzéseim, hiszen már lassan egy hónapja töltöttem be a 25öt. Aki esetleg nem olvasta volna az előző két születésnapos blog bejegyzésem, annak ajánlom, hogy keressen vissza kicsit :)

A helyzet az, hogy nem érkezett meg az egyik csomagom, késik és ezért mind halogattam, tologattam, mert szerettem volna ha már az is itt van és akkor egyszerre megmutatom a dolgokat, de nincs már mire várjak...

Hadd fejtsem ki kicsit bővebben. Anyukámtól és nevelő apumtól pénzt kaptam idén is, és hogy abból majd veszek babákat vagy amit szeretnék. Így is történt, még születésnapomon megrendeltem az egyik babát ebayről, Németországból. Kb. egy hét és két nap alatt meg is érkezett a postára és kivehettem életem első Bleeding Edge Goth (avagy Begoth röviden) babáját! Igen, ezennel új baba kollekciót kezdtem el. Miért? Mert mint már előzőleg is említettem, kerestem valami újat az Ever After High és Monster High helyébe. Természetesen továbbra is marad a Living Dead Dolls, de szükségét éreztem még valaminek mellé, ami jobban hajlik a divat babák világába. A Begoth babák pedig megfogták a szemem, mert kellően sötétek, rémisztőek és egyszerűen gyönyörű, imádnivaló a ruhájuk! Sajnos egyedüli hátúlütöje a kollekciónak az, hogy már jó pár éve nincsenek gyártásba és összesen 8 széria volt kiadva, de végülis ebayről össze tudok kapargatni belőlük, szóval egyelőre maradnak.  Az én első babám, Sinstress névre hallgat és az legelső szériából van! :) Ez szerintem tökéletes kezdés. Nem tudom, hogy érdekelne-e valakit egy részletesebb bemutatós blog is róla? Mert akkor szívesen készítek.

A másik baba, ami szintén a kapott pénzből vettem, augusztus 22.én...nos azóta sem érkezett meg :( Szintén ebayről vettem, Nagy-Britanniából. Az eladónak rengeteg pozitív visszajelzése van, így nyugodt szívvel vásároltam tőle. A babát el is küldte 24.én, csak sajnos nem követő kódos postával, hanem szimplával. De előzőleg is kaptam már így csomagokat, az amazon is így küldi és mindig egy héten belűl, max 2, mindig megérkezett a csomag...Most sehol sincs! Már több mint 3 hét telt el azóta. Persze kapcsolatba léptem az eladóval aki normálisan válaszolt is meg minden, de sajnos ő is csak annyit tudott mondani, hogy a postán azt mondták neki, hogy a tengeren túlra 4 hétbe is beletelhet míg megérkezik a csomag. Én is voltam itt, a helyi postán, ahol megnézte egy ismerősünk (ott dolgozik) az összes csomagot, de semmi. Elmondása szerint gondok voltak a helyi vámnál, mert hogy nincs elég ember (?) és talán ez lehet a gond. Őszintén csalódott vagyok, mert egy Living Dead Dolls Fashion Victims babáról van szó és tudjátok mennyire imádom őket T.T Már nem tudom mit gondoljak, én kétlem hogy megérkezik az a csomag, szóval még várok kb egy hetet és megpróbálkozom visszakérni a pénzem. Ha az eladó nem utalja vissza, akkor bevonom az ebayt is, mert ez így nem fer, hogy én kifizetem és sehol semmi! Csak elkeserítő, mert nagyon szerettem volna ezt a babát és így eggyel közelebb lettem volna ahhoz, hogy meglegyen mind a 8 lány, ráadásúl egy eléggé ritka lányról is van szó! Szóval most már értitek miért vártam ennyit, de látszólag hiába...

A harmadik ajándék pedig már magamtól magamnak és ez ismét egy szerencsés találat volt a helyi olx oldalon. Nem is hittem a szememnek mikor megláttam! Novi Stars baba, ráadásúl egy olyan ami nekem nincs meg és vadi új, bontatlan! Nita Light és az Energy Pod játékszett csupán 85 leiért!! Nyomban ráírtam az eladóra, aki egy közeli megyéből volt, így a csomag kb. 2 nap alatt itt is volt a postán, a szállítás is csak 1.000 ft volt utánvétellel :) Nagyon örvendek neki, bár az Energy Pod gyönyörű és persze mükszik is, gőzöm sincs hová fogom tenni :( Szerintem sajna ez is a szekrény tetejére lesz elcsomagolva Astranova lebegő szettje mellé...viszont Nitanak nagyon örvend a másik 4 lányom :D Elhatároztam, hogy ha még találok jó áron új Novi babákat helyileg vagy esetleg ebayen, akkor lecsapok rájuk, mert mindig is imádtam őket, csak sajna hozzánk nem érkeztek el...

Hát így ennyi lenne az idei születésnapi haulom. Minden okés lenne, ha az az egy csomag még felbukkana valami csoda folytán :( Ti mit gondoltok amúgy? Jó ötlet szerintetek, hogy elkezdem a Begoth babák gyűjtését? Na és a Novik? Kiváncsi vagyok a véleményetekre!

UI: Hamarosan valami új dizit is összedobok az oldalra, mert már ráfér egy kis hangulat váltás :)

Bj-Lydia

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

-Ócskapiac haul (December-Január-Február-Március)

 

Chat

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

   

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon