Random gondolatok...

Ócska piac haul

2022.07.24. 23:49
Június 2022

Sziasztok!

Szerintem ti sem számítottatok rá, hogy a múltkori után ilyen hamar hozok egy újabb Ócskapiac haul bejegyzést! Valahogy én se, de ha már elkészítettem a fotókat és feltöltöttem őket, akkor miért ne? :D Ez a múlt hónapi haulom, azaz Júniusról van szó, szóval így naprakész leszek a dolgokkal, míg hamarosan le nem jár Július. Nem találtam olyan sok mindent, mondhatni egy gyengébb hónap volt, pont ezért nem érzem azt, hogy kettőbe kellene osztanom a posztot, így most ez csak egyrészes bejegyzés lesz és mindent bepakolok ide!

Mivel most plüssöket nem találtam, ezért kezdem is a babákkal! Ismét megmentettem egy szegény Monster High babát, ez nem más mint az első kiadású/alap Catty Noir. Szerencsére most megvannak a kezei és karjai, nem törött sehol, bár farkincája hiányzik és eléggé lötyögnek a lábai, haja csúnyán megnyírva és befestve félig lilával. Az ékszerei érdekes módon megvoltak neki, azokat egyelőre félre raktam.

Mentettem még két Shopkins Shoppie babát is, hiányosak persze. A rózsaszín hajúnak jó állapotban van a haja (tudom nem úgy néz ki a képen), csak még vissza kell formálnom a megfelelő frizuráját, míg a másiknak sajnos nagyon le van nyírva a haja hátúl, valamit ki kell majd találnom hozzá...

Került egy újabb Enchantimals baba is, ez a tigris lány, mellette pedig láthatjátok, hogy meglett a papagáj lány kis barátja is :)

Végezetül találtam még 2 kis LOL Surprise babácskát is, ruhájuk is van szerencsére, az elsőnek az eredeti sajátja, a másodiknak nem az, de mindegy, a lényeg, hogy van rajta valami.

Újabb 2 Monchhichi is csatlakozott a gyűjteményembe, mindkettő nagyon szép, szinte új állapotban van, szerintem nem lehettek olyan régen kiadva. Egyik lány, a másik fiú. A fiú egyébként űrhajós akarna lenni, csak sajnos a ruhája hiányzik. Mindkettőnek kell majd rendes ruhát készítenem...

Vintage trollok és Zelfs. Az első képen a nagy troll DAM márka és ne kérdezzétek miért van egy lyuk a lábán, én sem tudom XD A nagy méretű macska Zelf meg világít a sötétben! Én is meglepődtem, mikor észrevettem, eddig még ilyennel nem találkoztam. A második képen kis méretű trollok vannak, az első Dreamworks márka, második szintén DAM, míg az utolsó azt hiszem a DAM Rauls egérkék közül való, de lehet tévedek.

 

Találtam néhány darabot a régi Bear Family/Barenwald plüssözött állatkákból is, szerencsére ezeknek is szinte mind van ruhája, csak a kis béka gyereknek kell varrnom majd valamit!

 

Áttérve a tényleges figurákra, tovább bővűlt a TMNT kollekcióm is: az első képen vintage Rahzar a régi filmekből, mellette 2003as kiadású biciklis Leonardo, persze hiányosan...Második képen pedig 2 mini Raphael, egyik 2003as, míg a másik 2012es kiadás, ezekkel kigyűlt mindkét mini kollekcióból a 4 béka tesóm :)

 

Végre valahára sikerült találni még egyet a vintage Toxic Crusaders figurákból is, ez így már a második darabom XD Bár sajnos hiányos, de már megszoktam...

Meglepetésemre rábukkantam egy nagyon klassz Papo figurára, ami egy sötétben világító csontváz harcos! Még a fegyvere is megvan neki, pedig kijár a kezéből! :O Ez megy a mitológiai lények kollekciómba :)

Vintage McDonalds Looney Tunes Space Jam figura, Lola Bunny. Szép lassan gyűlöget ez a szériám is:

Ismét találtam néhány darabot a nemrégiben elkezdett Garfield figura gyűjteményembe, mind régi kiadású figurák! Végre az egyiken rajta van Ubul/Oddie is!

És akkor vegyes apróságok:

  1. Kép:Fistful of Power figurácska, 1 Yu-Gi-Oh szörny és 1 Trash Bag Bunch (yaaaay)
  2. Kép: 1 Tomy márka Pikachu, 1 Sweet Box cukiság (sajnos hiányzik az állványa), 1 mini vintage Sailor Moon figurácska és 1 mini vintage Dragon Ball Z figura (ezt csak azért vettem meg, mert nem tudtam mi az XD nem vagyok DBZ rajongó, szóval lehet majd idővel eladom)
  3. Kép: 1 Vintage Teddy in my pocket figura, 1 Hood Houndz figura, 2 vintage Puppy in my pocket figurácska
  4. ,5, 6 Kép:Kinder Surprise és minden hasonló apróság

     

A legvégére hagytam egy kis különlegességet, ami egy (ahogy nézem) gipsz vagy agyag szobrocska egy tengerimalacról! ♥ Kicsit megkopott, de mikor megláttam muszáj volt megvennem és tervezem átfesteni, erről pedig mindenképp lesz egy külön poszt majd, szóval tartsátok nyitva a szemetek! :D

Hát ennyi lenne a Júniusi hónap haulja! Mit gondoltok? :)

Bj-Lydia

Babu hírek 18: Dia de Muertos

2022.07.21. 22:58

Sziasztok!

Egy kicsit eltüntem, tudom, de átmentem egy kis "hullámvölgyön", most sem vagyok teljesen jól, de gondoltam ideje már pótolni a Baba világ híreit (igen ez egy Babu hírek poszt), hiszen a mai nappal hivatalosan elindult a San Diego Comic Con 2022! Ahonnan máris érkezett sok kép, videók stb. De úgy döntöttem, hogy írok egy posztot, ami még a Con előtti holmi és ahogy lejár a Con összegyűjtöm az ott leleplezett holmit egy külön posztba. Remélem nem bánjátok, csak úgy gondoltam, hogy jobb nem keverni a kettőt :)


Kezdjük is ismét a Matteltől a Monster Highal, ahol most nem a babákkal indítok, hanem csak szeretném megmutatni nektek a következő képet. Ha még esetleg nem futottatok össze vele, nos ez lenne az új Nickelodeon animációs sorozat (igen CGi grafikás lesz) hangszínész gárdája és mellettük ott van maga a karakter grafikája is. Most már hivatalos, hogy így fognak kinézni a régi kedvenceink az új "generációban". Hát mit mondjak? Sírjak vagy röhögjek? :D (Katt a képre)

Áttérve a babákra, kiszivárgott 2 kép is az új babákról, amik nyilván az animált karakterek képére készülnek majd és hát nagyon hasonlítanak az élő-szereplős filmbeli kinéztre is. Az első képen Draculaura, Clawdeen és Frankie szerepelnek, míg a másikodik nyilván Deuce. Deuce néz ki a legtürhetőbben, de még mindig nem értem miért lett full zöld...(Ne haragudjatok csak ilyen minőségben tudtam megtalálni őket, remélem ha rákattintotok a képekre megnyitja nagyobban!)

 

Végezetűl pedig itt volna az idei SDCC exkluzív baba, ami online is megvásárolható lesz a napokban (ha jól tudom). Igen tudom, hogy fent azt írtam, hogy ennek a posztnak nem lesz köze a Conhoz, de mivel ezt a Con előtt leplezték le...Szóval igen, ismét visszatértek a SDCC exkluzív MH babák, mint a régi szép időkben, és ahogy anno 2010ben az első Con exkluzív baba egy fehér-fekete Frankie Stein volt, hát most is az lett, pontosabban: fehér-fekete Voltageous Frankie Stein! Ha emlékeztek még a Power Ghouls szériára, na onnan kicsit felújított kinézettel tért vissza a baba. $75 az ára egyébként és a neten még sok-sok részlet képet találtok róla, ha rákerestek!


Áttérve az MGA Entertainment babákra, kezdjük most a LOL OMGkkel! A múltkori Babu hírek bejegyzésemben már említettem, hogy a következő fő széria a "Winter Fashion Show" nevet viseli. Egyúttal ez lesz a második LOL Surprise film is! Az alábbi képen láthatjátok a kollekcióban szereplő babák grafikáját:

A múltkori posztomban volt 2 babáról dobozos kép is (Twist Queen és Lady Braids), akik mindenféle fodrász cuccal érkeznek. Most megjelent két újabb babáról is kép, bár elég rossz minőségűek egyelőre: Missy Frost és La Rose. A fenti promo alapján még 2 babáról várunk képeket, akiknek a neve is titok egyelőre!

 

És itt az újabb baba a Sports/All Star BBs. szériából is: Sparkle Star, aki kosárlabdás lány. A másik lány aki kijön majd vele, neve még nem ismert, de lehet már tudni, hogy a tenisz lesz az ő sportága!


Továbbra is MGA, hiszen következnek a Rainbow High és Shadow High újdonságok! A múltkori posztomban beszéltem a Rainbow Vision zenész bandákról,  nos ezek a babák azóta már kiadásra is kerültek Amerikában, de most már vannak normális promo képek is róluk, na meg nevek. Sőt a múltkor történt egy kis kavarodás is, azt hittük, hogy a Discostars lányok a Pacific Coast High sulit képviselik, pedig nem, ők a Rainbow Hight képviselik. A K-Pop csapat képviseli majd a PCH sulit, de azokról a babákról még semmi hír egyelőre!

Így újra: Rainbow High suli képviselői a Discostars/Divas lányok sorban: Ayesha Sterling (egyébként Robin Sterling a pizsis szériából, testvére), Meline Luxe és Sabrina St.Cloud.

  

Shadow High suli képviselői a Electric Rockstars/Neon lányok sorban: Harley Limestone, Uma Vanhoose és Mara Pinkett.

  

A következő újdonsággal is előrukkoltak: extra cipők és táskák a babákhoz, de blindbox formájában! Így van, "zsákbamacska" Mini Accessories Studio néven. Külön színes dobozkák, darabja "csekély" $10! Igen ennyibe kerül egy darab baba táska vagy pár cipő és azt sem tudod melyiket kapod XD Alább láthatjátok a lehetséges darabokat és egy-egy példát, hogy hogyan néz ki és mit tartalmaz 1 ilyen blindbox.

 

 

És érkezik egy újabb Gyűjtői avagy Collector/Celebration Edition baba is, ősszel, valszeg Halloween környékén: Dia de los Muertos témában! Nevét még nem lehet tudni, de $100 lesz...

 


Ide a végére beszúrom még a másik viszonylag új MGA kollekció legújabb darabjait is, a Mermaze Mermaidz is bővűl!

Egy nagyobb szett, több kiegészítővel: Morra, cserélgethető farokkal (kicsit fura dolog egy hableánynál XD), plussz ruhákkal, illetve hideg vízre színváltós részekkel. A haját is ha kiengedjük akkor egy része fekete.

 

Itt is érkezik az új széria egyébként, nem meglepő módon ez is téli témás: "Winter Waves" néven. Ezeknek a babáknak is mind színváltós lesz a farkuk, ami a hideg víz hatására változik meg és látszólag itt is kapunk extra ruha darabokat és kiegészítőket! A lányok sorban: Harmonique, Kishiko, Nera, Crystabella és Gwen. Kövezzetek meg, de mintha ezek a télies színek jobban bejönnének nekem mint az első szériás babák XD

    

A Winter Waves szériához érkezik még egy kocsi is, mert a víz alatt kocsival közlekednek...? Öhm Ocean Cruiser néven, a kocsi átlátszó, meglehet tölteni vízzel és glitterrel is (jön a dobozban), sőt az ülés rész állítólag színváltós:

Hát ennyi lenne mostanra, így a SDCC előtti dolgokból! Mit gondoltok? Várom a véleményeket a következő Babu hírek posztig, ami gondolom nemsokára érkezik :)

Bj-Lydia

Baba bemutató: Rainbow High Skyler

2022.07.12. 23:32

Sziasztok!

Úgy éreztem itt az ideje egy újabb baba bemutatót megírni nektek, hogy haladjunk szépen lassan :)


Ismét egy Rainbow High babát hoztam ma, az első szériából, követve a szivárvány színeit, elérkeztünk az utolsó előtti színhez, ami a kék! Ezt nem más, mint Skyler Bradshaw, képviseli. Itt is ügyesen kiválasztották a nevet, hisz a "Skyler" név tartalmazza a "sky" szót, ami "az ég"/"eget" jelent, ez meg természetesen, az esetek többségében kék színű! Sőt, mivel Skylerhez használt kék szín mellett, főként a fehér szín jelenik meg, ez utal a felhőkre is.

Szerintem ez az egész szimbólum avagy hasonlat már azért is tökéletes hozzá, mivel Skyler egy nagyon könnyed, kedves és "puha" karakter. Nem tudom ezt szerintem jobban elmagyarázni, de olyan légies, egyszerű, és szerethető az ő személyisége. Megnyugtató a megjelenése, semmi extra csili-vili, de mégis divatos! 

Skylert nem mondhatom, hogy kedvenc karakterem, de nem is utálom vagy ilyesmi, szerintem nem egy megosztó személyiség, ennek ellenére teljesen tudom azonosítani magam benne XD Nagyon hasonlóak vagyunk személyiségben és a művészi irányzatban is, hiszen Skyler divattervezőnek tanul és ruhákat varr. Valószínűnek tartom azt is, hogy az ő stílusa azért visszafogottabb és nem extra, mert a divatterverzők amúgy is szeretnek a háttérben maradni, én is ilyen vagyok.

A doboz ugyanolyan mint már leírtam/mutattam előzőleg. Szóval ezt a részt átmásolom, ha nem bánjátok: "Kezdjük a dobozzal...hát egy nagy darab műanyag, legalábbis fele része mindenképp az. Óriási helyet foglal és hát ha jól megnézzük, fele hely kb üres is, teljesen fölösleges...Ha jól megnézitek, simán elég lenne a doboz szélessége addig amíg tart a színes karton darab a baba háta mögött, nem? Sajnálom, de egyáltalán nem rajongok a RH dobozokért. Egyetlen jó dolog bennük, hogy jól láthatóak a babák, egész alakban és az is, hogy mit kapsz még velük (ergo a második szett ruha és cipő), így ha élőben vásárolod meg a boltban, akkor van esélyed szemrevételezni és elkerülni az esetleges hibákat. Az egyedüli dolog amit nem látsz, mivel a doboz hátsó részébe van beépítve az a baba állvány és válfák. A dobozokat nem a legkönnyebb kinyitni és kiszerelni mindent belőle, ha meg akarod tartani utána a dobozt (mint én), másképp persze könnyű dolgod van, mert széttéped az egészet XD De ettől eltekintve minden nagyon bele van fogva és ragasztva, szóval csak óvatosan! A doboz elején azon a kis fekete "zászlószerű" részen szerepel a baba neve és hogy melyik szériába tartozik, ez hasznos."

Kicsomagolás után máris szemügyre lehet venni minden egyes kis darabot és kiegészítőt amivel a baba jön. Elsőként az állványt kell összeszerelni. "Az állványt nagyon szeretem, mert nagyon jó minőségű, masszív, vastag műanyag, valahogy nem kell attól tartani, hogy eltörik. Az állvány, fésű és 2 darab válfa ami a babával jön (egyik normál válfa, míg a másik csiptetős), mindig az adott, a baba által képviselt színben pompázik! Így a Skyleré természetesen kék. Érdekesség még, hogy míg a válfák tömör kék színűek, addig az állvány és fésű félig áttetsző, csillogó műanyagból lettek öntve, nagyon szépek! Ja és szerepel mindkettőn a "Rainbow" felirat. Személy szerint jobban szeretném, ha maga a karakter neve szerepelne inkább, mert így mindenkinek személyre szabott lenne, de na értem én, plussz költség lenne annyit legyártani..."

Áttérve a babára, nos Skyler haja is kőkeménnyé volt lakkozva, szóval máris fürdetni kellett! Már előre láttam, hogy a tömérdek haja, szép hullámos és göndör lesz, ezért egyalátalán nem használtam fésűt sem a mosás közben, sem száradás után, mert nem akartam tönkretenni az egészet, hisz olyan gyönyörű! "Igazából elég neki csak egy meleg vizes mosás, amolyan ujjaid között morzsolgatod a folyó víz alatt a hajat és szépen kijön az egész belőle. Nem kell semmi különleges kezelés neki. Utána le kell rakni és hagyni, míg magától megszárad a haj és kész!"

Mikor szépen megszáradt és visszaöltöztettem, így néz ki Skyler az első felszerelésében:

 

A hajától indulva, mint említettem, nagyon óvatosan bántam vele, hogy a göndör tincsek (jobban mondva a hajtincsek alja a göndör) nem menjenek tönkre és ne jöjjenek szét, mert akkor bármit is csinálhatunk utána, már nem lesz olyan mint eredetileg. Így lehet kicsit kócosan hat, de nagyon puha és ruganyos! Viszonylag sűrűn ültetett, bár jóval többet mutat a frizurája stílusa miatt, mint amennyi haj van beültetve. Színben természetesen kék, és ha jól megfigyeltem három árnyalatot is kapott, sötétkékből egészen a világosig.

Skyler pofija nagyon bájos, olyan ártatlan kifejezésűnek tűnik, bár azt hiszem az én babám extra fényességet kapott a gyártás során XD Ezt láthatjátok is a képeken, de annyira nem zavar. Ültetett szemei és szempillái vannak, mint a több RH babának. A szeme színe is a hajához hasonlóan, sötétkékből átmenet világosba. Száján erős, fényes rózsaszín szájfény van. Sminkje világos kék és jég kék, egy erősebb sötét barnával, na meg a fekete. Arcán sötétebb, pirosas pír van. Gondolom mivel Skyler egy sötétebb, kreolabb bőrű karakter, ezért ilyen erősek a smink színei is, hogy jól látható legyen és hát jól is mutasson!

 

Skylernek is van fülbevalója, annak ellenére, hogy a hajától ez normál módon nem látszik. De ő viseli eddig a kedvencem, mert annyira egyedi és szép! Félig áttetsző, kék félhold alakú, amin ezüst csillagok vannak. Mindkét oldalon egyforma, egy kis pöcökkel a fülébe szúrva (könnyen kivehető).

Az első ruha szettje: (Egy főként farmer összeállítás. Bár igazából egyik anyag sem tényleges farmer, mert az túl merev lenne. Vagy egy nagyon vékony farmer anyag vagy csak utánzat, nem tudtam rájönni.) Egy fehér, rövid has-póló, bármilyen díszítés vagy felirat nélkül. Egy sötétkék, pántos "farmer" top, szintén rövidre vágva, mert látszik a baba hasa, világos barna kivarrással díszítve. A póló és top két külön darab, ami szerint dicséretes húzás! Egy világos kék "farmer" dzseki, hamis zsebekkel elől, világos barna kivarrással és apró fényes, hamis gombokkal díszítve, az ujjakon pedig lefelé fényvisszaverő ezüst csíkok vannak nyomtatva. A szetthez jár még egy "farmer" mini szoknya, ami ugyanolyan sötétkék színű, mint a top, ugyanolyan barna kivarrásokkal, az oldalakon pedig ugyanolyan fényvisszaverő csíkozott dísz van, mint a dzseki ujjain. A szoknya ővtartó részébe be van fűzve még egy áttetsző "gumi"-szerű anyagból készült őv, csattal és arany "Rainbow" feliratokkal rajta. Ez külön van a szoknyától, hátúl levehető tépőzárral. Ha jól emlékszem ugyanilyan őve volt Rubynak is az egyik ruha szettjéhez, ott is írtam, hogy idővel ez sajnos tönkre fog menni, mert besárgúl és megévődik az anyag :/ A szetthez jár még egy pár égkék, felhő mintás zokni is!

 

Az első pár cipő szerintem nagyon érdekes és egyedi darab, hiszen szinte teljesen áttetsző! Csukott cipőről van szó, ami magasított felűl, mivel áttetsző láthatjuk alatta a csinos zoknikat, amik szépen kiegészítik a képet. Fehér fűzője van ami a cipő köré van tekerve (öntött fűző persze). A cipő talp része két fajta kék árnyalat, a felső sötét, míg a tényleges talp világosabb kék. A sarok tájon van egy kis "cimke" amin azt írja "Blue".

És itt lenne Skyler a második felszerelésében:

 

Míg az első felszerelés egy kicsit lezserebb, hétköznapiasabb, addig a második szerintem kicsit csinosabb, sikkesebb! De egyébként nem érzek olyan nagyon eltérő különbséget a ruhák "feelingjében" és szerintem ezért van az is, hogy az én szememben, mindkettőben tökéletesen fest a baba! Nagyon eltalálták a stílusát!

A ruha szett tartalmazza: Egy fehér, hosszú ujjú fölső, ami (ha jól emlékszem) normál hosszúságú lefelé, az ujjakon pedig fekete "szaggatott vonal" díszítés van, ami keretbe foglalja a "Rainbow" szót, szivárvány színeiben átmenetben. Egy nagyon cuki, világos kék, műbőr utánzat mini, pántos ruha. Ez az a fajta anyag ami szerencsére nem megy tönkre idővel, ha jól tudom, csak vigyázni kell rá. Rengeteg rajta a kivarrás, hamis apró gombocskák, elől egy hamis cipzár fut, van derék őve is, felűl egy kis rész ki van tűrve, levarrva és van egy kis hamis zseb is. Ehhez a szetthez is jár egy pár zokni, ami fehér színű és nyúlós, háló anyagból készült.

 

A második pár cipő, a már megszokott/elvárt nyitott orrú magassarkú. A felső pánt világos kék, és kénytelen voltam ezt is elvágni, hogy fel tudjam adni a baba lábára. Ezt a pántot díszíti, mindkét felen egy narancssárga cédula, amin a "C2020" kód szerepel...az év szám nyilván az mikor kijöttek a babák, de a C nem tudom mit takar. Az alsó pánt a megszokott átlátszó, míg a cipő talpa is félig áttetsző, sötétkék.

"A baba ruha szettjei avagy ruha darabjai, na meg a cipők is úgy vannak összeállítva, hogy cserélgethetőek legyenek, hisz minden darab talál mindennel, így kedvünkre összerakhatjuk azt a kinézetet Skylernek amilyent mi szeretnénk!

A baba artikulációjáról, hogy mennyire hajlítható és mozgatható, nos arról szerintem már sokat hallottatok, de youtubeon is van rengeteg videó, meg lehet kukkantani, ott úgyis jobban be lehet azt mutatni, mint fotókban."

Véleményem szerint, Skyler egy olyan baba, ami előszőr annyira nem nyerte el a tetszésem, unalmasnak találtam, de miután megvettem, aztán kibontottam és jobban megfigyeltem, sőt a megmosott hajának a látványa, teljesen megnyert! Egyszerűen gyönyörű! Még mindig olyan érzésem van vele kapcsolatban, hogy talán kicsit túl egyszerű, de mégis így van jól, mert ez illik hozzá. Nálam a második szerkója a nyerő inkább, mivel én nem rajongok a farmer ruha darabok iránt, ha tehetem kerülöm őket (nem tudom én se miért), de a második szerkóból főleg az a "bőr" ruhácska viszi a pálmát, mert annyira csinos benne! Viszont az első szerkóból jobban szeretem a cipőt és zoknit, mert olyan kényelmes hatása van :D De összeségében egyik ruhájával vagy cipőjével sincs bajom, mindegyiket kedvelem!

Hát ennyi lenne Skyler képekben, ti mit gondoltok róla? Hamarosan érkezik az utolsó baba is az első szériából, aki Violet lesz!

Bj-Lydia

Ócska piac haul 2/2

2022.07.08. 23:52
Május 2022

Sziasztok!

Gondoltam itt az ideje folytatni, és egyben be is fejezni a Májusi hónap ócska piac haulját, hisz már hamarosan hoznom is kell a Júniusit! Szóval igen, itt a többi holmi amit még Május folyamán találtam, ezek mind a figurák és hasonlók.

Kezdeném előszőr is az interaktív darabokkal, mert amúgy sincs sok belőlük: 1. kép Hatchimals állatka, működik is, bár valami gond van a mozgásával, mert folyton beakad a kereke belűl. 2. kép Untamed Velociraptor, sajnos nem működik :( Szét is szedtem, mindent elkövettem, de semmi eredmény! 3. kép Crate Creatures Flingers, működik bár kicsit halk, nem tudom, hogy eredetileg ilyen kell-e legyen? Fura, mert a többi ilyenem hangosabb.

  

Tovább haladva, sikerült ismét jó néhány darabbal bővíteni a TMNT kollekcióm, aminek mindig nagyon örülök! 1. kép Vintage "szökdécselő" Raphael, meglepően jó állapotban! 2. kép 2003as verziójú Leonardo és Donatello, különböző kollekciókból. Leo őve sajna hiányzik, míg Donnie olyan "felhúzható" fajta és kellene forgassa a karját, de nem működik sajnos. 3. kép szintén 2003as verziójú "Monster Hunter" kiadás Donatello, mellette pedig a 2007es film alapján készült McDonaldsos kiadású Donatello. 4. kép 2007es film verzió Raphael (mint a Nightwatcher, csak hiányzik a sisakja) és April. 5. kép 2012es verzió egyik gonosz karaktere Snakeweed és egy kis járgány a Half Shell Heroes mini figurákhoz.

    

Meglepetésemre jóóó néhány darab Littlest Pet Shop figurácskát is találtam és nagyon olcsón (kb. 60-70 ft/db), ezért nem hagyhattam ott őket, még ha nem is gyűjtöm aktívan ezt a kollekciót. Az utolsó képen az első kutyus egyébként Bratz Pets, de én LPSek közé szoktam őket rakni, mert tökre úgy néznek ki.

  

Hümm azt hiszem elkezdtem egy új dolgot gyűjteni megint, jaj XD Az utóbbi időben jött rám, főleg miután előkutattam a gyerekkori Garfield képregény magazinjaim, hogy kéne valami Garfield figurákat is beszerezni, erre mit találok? Marha olcsó Garfield figurákat! XD Nagyon tetszenek! Még kell! Na meg persze jó lenne pár darab Oddie/Ubul is vagy a többi szereplő...

És most összesítem kicsit a nagyobb méretű figurákat, mert mint láthatjátok ti is, csak 1-2 darabot találtam belőlük mind, szóval szépen egyesével:

  • 1.kép Scooby Dooból az 1.000 Voltos szörny (ha jól emlékszem a nevére?), ez a figura már annyiszor a kezembe került, hogy mondtam oké akkor már megveszem végre!
  • 2.-3.kép Ez egy gyönyörű Chap Mei farkas figura és öhm...hát hiányzik egyik feje basszus XD Erre csak itthon jöttem rá, mert azt hittem, hogy ott valami fegyver kellene legyen és nem egy második fej T.T Valamit ki kell találnom XD
  • 4.kép 2 darab PCO Topper figura, a vérfarkas a Transilvania Hotelből van, a lány meg...nem ismerem a mesét, de a listáimban már egyszer rákerestem, csak nem jegyeztem meg.
  • 5.kép Pokemonok: McDonaldsos Chestpin és egy kis kopi Pikachu amit ajándékba kaptam.
  • 6.kép 2 cuki, ruhás (yéééy) Sylvanian Families/Barenwald plüssözött figura
  • 7.kép egy újabb Watchover Voodoo fonott figurácska, ez Cupidon akar lenni, csak hiányoznak a szárnyai (azóta pótoltam!) Ezeket mind jobban és jobban szeretem, mert olyan cukik! ♥
  • 8.kép 2 Skylanders figura a gyűjteményembe, nem próbáltam még ki őket igaz, de remélem működnek, főleg, hogy az első már megvan egyszer, de az enyém nem működött, szóval megvettem újra, hogy most hátha...
  • 9.kép Tovább próbálom összegyűjteni az új Looney Tunes Space Jam filmből kiadott McDonaldsos figurákat, most 2 sikerült: LeBron James és Daffy Duck. Illetve a Tweety egy újabb BIP kiadású gumi figura.
  • 10.kép Vegyesen 1 darab Zombie Zity figura, ebből a szériából még egy darab kell és meglesz az összes! ♥ Egy darab gördeszkás csontváz figura, ezt bizonyos országokban a Danone joghurttal adták, több fajta is van belőlük. Olyan menő...nálunk miért nem adnak ilyent?? És egy darab a Gosnell Funny Animals szériából, ezzel az elefánttal kigyűltek a vadállatok.

         

És persze az aprócska figurák sem maradhatnak el, mert azokból is bőven találtam! 

  • 1.kép: Vegyesen az első figurácskát már elfelejtettem, de valami meséből van ez a kis troll féleség és olyan cuki! ♥ 1 Safiras sárkányka és 2 Polly Pocket Animals
  • 2.kép: 2 Hatchimals Colleggtibles, 2 Animals in my Pocket és 1 Vampizers
  • 3.kép: 2 Ugglyes Pet Shop, 1 Simba kutyus, 1 Mini Minecraft és 1 Mini Zhu Zhu Pets
  • 4-5.kép: Kinder Surprise figurák
  • 6-7.kép: Kinder Maxi Surprise figurák

      

Hát ennyi lenne összességében a Májusi haulom. Mit gondoltok? Szép számban sikerült beszerezni mindenfélét, a Júniusi nem ennyire "népes" számú, azt valszeg majd egy bejegyzésben be tudom mutatni és nem kell kettőbe osztani, de meglátjuk még. Egyébként kérdezni akartalak titeket, hogy ti hogy álltok a Garfield témával? :) Olvastátok a képregényeket vagy néztétek a mesét? Kiváncsi vagyok, írjátok meg!

Bj-Lydia

Blog: Egy új kis pocok a családban!

2022.07.05. 23:16

Sziasztok!

Hümm...érdekes, ha bele gondolok, hogy az oldalam egy blog és mégis, szinte mindenféle bejegyzés van itt, csak normális, megszokott blog bejegyzés nem XD Vagy a többit is lehet végülis annak számítani, mivel én pofázok mindben valamilyen témáról? Nem tudom. Mindegy.

Ma egy tényleges, normális bejegyzéssel jövök, amit már szintén ideje volt megírni! :) Bár jó dolog, hogy adtam egy kis időt neki, mert "lenyugodtak a kedélyek..." A címből talán már sejthető, hogy egy új kis állatkáról van szó. Ha emlékeztek, még mikor írtam arról, hogy elveszítettük a harcot és eltávozott Sid malackám, Márciusban, akkor említettem, hogy egyelőre még nem tudjuk mihez kezdünk Tonyval, hisz végleg egyedül maradt. Eredetileg nem terveztük, hogy új malit szerzünk be, de ahogy telt az idő Tony igencsak szomorú volt, sőt depis is szerintem. Egyedül a nagy ketrecben csak folyton evett és aludt. Ez az utóbbi időben mind rosszabb és rosszabb lett, és már aggódtam az egészsége miatt.

Az egészben a kiszúrás az, hogy egy új kislegényt már legalább két és fél hónapja kerestünk és egyszerűen nem találtunk! Valahogy az kisállat boltokból egyszerűen eltüntek a tengerimalacok! Nem értem az egészet, főleg hogy azelőtt mindig annyi meg annyi mali volt kapható! Hát elmondhatom, hogy ez idő alatt kb. háromszor ha találkoztunk malikkal a boltokban, olyankor is csak 1-2 példány volt, máskor mindig ki voltak fogyva. Első alkalommal mikor 2 malit láttunk, "egyik sem tetszett", ezt értsétek úgy, hogy színekben annyira hasonlítottak a mieinkre, hogy inkább azt mondtuk várunk még egy kicsit, hátha kerül egy kis fekete vagy valami különlegesség. Utólag már bánom ezt a döntést, de akkor még nem tünt olyan sürgősnek a dolog és nem is gondoltuk előre, hogy ennyire malacka hiány van! A következő alkalmakkor pedig az volt a helyzet, hogy hiába találtunk malit, mind nőstények voltak :( Ja és volt még egy alkalom, mikor szegény kicsi mali olyan beteg volt, hogy fel sem tudott állni már...Így akarták eladni! Szerintem abszolút felháborító és kész állat kínzás! Soha nem megyek vissza többet abba a boltba! 

Helyileg is próbáltam keresni Facebookon, csoportokban, hogy esetleg nem-e árúl valaki kölyök malit vagy nem-e lehet adoptálni esetleg, de semmi az én városomból, vagy annak környékéről...Míg úgy esett, hogy a múlt héten, kedden, ki kellett mennem az egyik Mallba mali kaját venni és nagyon megörültünk, mikor láttuk, hogy van két mali eladóba! Előszőr a nagyobbat kértük ki, hogy megnézzük a nemét, de az is nőstény volt...Már kétkedve kértük a másikat is, hogy hátha, hátha és...IGEN! Végre egy hím! Egy nagyon cuki, izgága, csokibarna hím! Rögtön meg is vettük! 

Hazafele úton a dobozkában is már rengeteget mocorgott, ez nagyon jó jel! Mikor haza értünk, beraktam a mali hordozóba egy adag szénát és átraktam a kicsit, majd bent hagytam a szobámban, ahol hűvösebb van mint máshol, a többi mali is ugye itt van, tehát hallgathatta azoknak a beszédét és ott hagytam jó pár órán keresztül. Néha bekukkantottam rá, láttam, hogy sikerült megnyugodnia, aludt is, evett is, minden szuper! Este előkészítettünk egy "semleges" helyet neki és Tonynak, körbe kerítve és kiraktam őket a bemutatásra. A kislegény azonnal beindult, beszélni kezdett, berregni, nagyon boldog lett, hogy van egy másik mali a közelében, aki ráadásúl felnőtt! Tony is berregett, szagolgatta, előjöttek a dominancia ösztönei. A kicsit is próbálkozott Tonyra mászni, hogy ő nyerje meg a főnökséget, bár ez nem igazán jött össze neki, elvégre csak kb. 1 hónapos, míg Tony 1 év és lassan 3 hónapos XD De a lényeg, hogy kb. fél óra alatt lenyugodtak és ettek is együtt, nem volt verekedés vagy bármi durva dolog, így a kicsit nyugodtan berakhattuk már a ketrecbe. Így Tonynak lett egy kis lakótársa. Még ment vagy 2 napig az, hogy Tonyra néha rájött még a "megmutatom ki a főnök" dolog, de a kicsi nem zavartatta magát különösen. Azóta is nagyon jól elvannak, rengeteget beszélgetnek, a kicsi folyamatosan Tony mellett van, tanul tőle, figyeli, hogy mit szabad enni, naponta újdonságokat kostólgat és már együtt kiabál a többiekkel a kajáért! Sőt, annyira barátságos, hogy már a kezemből eszik, megengedi, hogy megfogjam simán! Kiváncsi mindenre, tele van energiával és rengeteget eszik, meg pattog.

Mellesleg a nevét is ideje elárúlnom: Trevor, avagy Trevy becézve :) Mivel Tony is "T" betűs, ezért gondoltuk legyen a kisfiú is "T" betűs, hiszen mindkét lányunk neve is "M" betűvel kezdődik ♥ A kis Trevy most a legsötétebb színű malink, bár nem fekete, de sötét barna amit világosabb barna tarkít, sima, puha szőre van. Mivel még kölyök, ezért óriási fülei és lábai vannak, viccelődünk is, hogy tökre olyan mint egy nyuszi és egy walabi kenguru keresztezése XD De hamar megnő majd, hiszen csak egy hete van itt, máris szemmel láthatóan nőtt és pocakot is kezd ereszteni. Olyan kis aranyos, túl hamar felnőnek! XD Szóval ő lenne az:

 

És igen, ezt csinálja folyamatosan mikor Tony eszik, mert kiváncsiskodik és neki mindig az kell, ami a felnőtt szájában van XD 

Egyébként azt is megfigyeltem, hogy most már Tony is tök jól van! Jót tett neki, hogy végre került egy barát, akivel beszélgethet és sokszor Trevyvel együtt pattog ő is XD A végére beszúrok egy cuki képet a leányzókról is (Mandy és Muffin), csak hogy lássátok, ők is jól vannak! A kép pár napja készült, pont ahogy a fentiek is az elmúlt hét folyamán:

Ha esetleg érdekel valakit, a kicsit megmutattam a lányoknak is, de nem igazán érdekelte őket, míg Trevy igenis érdeklődik irántuk...hiába, hamar kamasz korba lépnek XD Aki szeretne még több képet látni Trevorról, meg a többiekről, az megtalálja a Facebookomon!

Bj-Lydia

 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

-Ócskapiac haul (December-Január-Február-Március)

 

Chat

A hónap képe

Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥

Művész: @raptorjules

 

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

     

Szünetelnek

 

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.