Random gondolatok...

Blog: MySigns projekt: Halak start!

2023.03.05. 22:33

Sziasztok!

Ma csak egy kis rövidke bejegyzéssel jöttem, mert úgy gondoltam bejelentem, hogy újabb nagy projektbe fogtam, mint már terveztem is az utóbbi időben! :) Jelenleg nincs rendelésem, vagy más "munkám", szóval gondoltam nem vesztegetem az időt.

Első sorban még elkészítettem gyorsan a Márciusi naptár képre a betervezett OCmnek a ruháját, mert hát azt mindenképp próbálom tartani, mármint az ütemet, meg hogy ne fussak ki az időből és hónapból. A fotót ugyan még nem sikerült összehozni, de reménykedek, hogy hamarosan meglesz az is, amint megfelelő időjárást kapok hozzá! Szerintem tök jó sikerült a ruha és remélem összejön a fejemben elképzelt fotó is, bár nem olyan nagy cucc, de na tudjátok, hogy megy ez egy (önmagát kinevező) művésznek a fejében XD A képet/naptár oldalt majd persze a MOCR oldalamon tekinthetitek meg, mint minden más OCs dolgot is! 

Aztán, ahogy ezzel megvoltam, hozzáláttam a következő MySigns babának is, ami természetesen a Halak csillagjegy lesz, hiszen ezt szavaztátok meg! :D Már valamennyit sikerült is haladni vele, de most jön igazán a neheze, mert hát Lydia és az idióta ötletei...Csak ennyit mondok most XD Természetesen dokumentálom az elkészítési folyamatot is, mint szoktam! A baba miatt nem aggódok annyira, mint inkább amiatt, hogy hogyan tudom majd kialakítani az állványát és azon a diorámát, mert terveim vannak, de eh...Na majd meglátjuk! Nem igérek határidőt, nem tudom mennyi időbe fog telni, míg elkészül, de dolgozok rajta és ez már azt jelenti, hogy előbb-utóbb elkészül! Majd hozom a hivatalos leleplezést is róla, tudni fogjátok mikor és hát majd indul a következővel kapcsolatos szavazás is, addig gondolkodhattok, hogy melyik csillagjegyre fogtok szavazni! ;) 

 

Bj-Lydia

Szerzemények: Babák és egyebek

2023.02.26. 23:25

Sziasztok!

Újra itt vagyok és mint ígértem, befotóztam az új kis haulom is, amit az utóbbi időben szedtem össze. De előszőr hadd kezdjem, avagy folytassam az újratölthető elem témával, amiről már olvashattatok előző posztokban...

Írtam, hogy mielőtt még rendelnék egy újabb szettet a netről, szeretnék helyileg is körbenézni, hogy mit lehet találni. Idő közben vissza utalták az hibás elemek árát legalább, szóval azzal útnak tudtam indulni. Hát több helyen is nézelődtem: Carrefour, Auchan, Media Galaxy. Végülis a Media Galaxyban sikerült normális áron (annyiért amennyiért rendeltem netről), ismét találni Philips elemeket. Igen ismét csak ezt a márkát találtam a legjobb megoldásnak ár-minőség-erősség szempontjából. A kasszánál direkt megkérdeztem, hogy lehet-e más márka töltővel tölteni és azt mondták igen, illetve megbizonyosodtam arról is, hogy 2 év garanciát kapok rá, tehát ha valami probléma van, vissza tudom cserélni. Mellesleg itt kapható eredeti Philips töltő is, elemekkel együtt vásárolható meg, csak sajnos az elemek AAA-s méretűek, nekem meg azokra nincs szükségem, mert nincs mit csináljak velük...A dobozon azt írta, hogy előre fel vannak töltve, kipróbálásra, ezért itthon óvatosan bontottam fel a doboz alját, hogy ha valami gond van, akkor máris vissza tudjam vinni. Persze, beraktam az elemeket a kamerámba és meg se nyekkent megint...Mondom ez jól kezdődik, de fogtam az elemeket és megint be a Sony töltőbe. Figyeltem, vártam, hogy mi történik, de szerencsére a fények nem kezdtek el pislogni, ezért hagytam a töltőbe őket, egészen másnap reggelig, mikor kialudtak a fények, ergo felteltek az elemek. Leültem és nyeltem egy nagyot, ahogy bepakoltam őket a kamerába és megnyomtam az indító gombot...MŰKÖDIK! :D Igen! Akkora kő esett le a szívemről! XD Azóta tesztelő fázisban vagyok velük, de jól tartja magát, még nem kellett újra töltenem, pedig már sokat fotóztam vele és még videóztam is :) Azt hiszem egy ideig most jók lesznek ezek, aztán meglátjuk mennyi ideig bírják, remélem legalább egy évet kitartanak...Egyébként ezeknek is 2.500 mAh az erősségük, pont így néznek ki:

  

Következtetést levonva: igen, a netről kapott szett nagyon régi lehetett és igen, az egyik elem defektes volt sajnos, tehát nem az én hibám volt, nem a kamerámé és nem is az elem töltőé :) Szerencse, hogy létezik ez a lehetőség, hogy vissza küldjük a holmit és megtérítik a kárt valamilyen módon.


Áttérve a kellemesebb dolgokra, bár most, hogy már vannak végre működő elemeim, így újra normálisan működő kamerám is, nem panaszkodhatok XD De a lényeg, hogy az említett és Amazonos kosárból bemutatott, Shadow High babáim is megérkeztek! Pontosan úgy és olyan időpontban, ahogy írta az oldal. Elképesztő mennyire pontosan tudnak dolgozni az Amazonnál! ♥ Futár hozta haza őket (már ismer a pasi XD), egyik pénteken érkezett, Ash Silverstone, Shanelle Onyx pedig hétfőn. Mit mondhatnék? Gyönyörűek és tökéletesek! :D Leglábbis, eddig semmilyen problémát nem vettem észre rajtuk. És igen, teljes egészében tartom azt, hogy ők a kedvenceim az első szériából, Natasha mellett, mert elképesztően jól néznek ki élőben! ♥ Nagyon örülök, hogy végre sikerült befejezni ezt a szériát is, mert mindig olyan érzésem van, hogy el vagyok maradva (ami részben igaz is), meg féltem, hogy lekések róluk, emellett őszintén elmondhatom, hogy az újabb és újabb babák láttán, egyre jobban húz a szívem a Shadow High felé a Rainbow Highal ellentétben. Nem azt mondom, hogy a RH nem tetszik már, de ott kissé unalmasok kezdenek lenni a dizájnok (főleg az új ötödik szériát látva), míg a SHban egyre jobban bejönnek a dizájnok és fura színek, kombinációk. Ha ebben a világban élnék, én tuti Shadow Highba járnék, mert stílusban oda tartozok :D Egyébként SHból eddig sikerült mindegyik babát beszerezni amit kiadtak...oké a második széria csak most jött ki, szóval az majd következik mindenképp, de meg van most már a teljes első szériám és a 3 Rainbow Vision baba is (Neon Shadow). Ja igen, mindig elfelejtem az SH ikreket, na őket még be kell szereznem valahogy, csak mindenhol marha drága a neten és hát persze helyileg sehol sincsenek... :/

 

És ha már a babáknál tartunk, akkor bemutatnám a másik újdonságot, amit anyutól kaptam ajándékba Valentin Nap alkalmából. Nem tudom mi jött rá, mert én csak csokoládét vettem neki, nem volt szó ilyen nagy ajándékozós eseményről XD De ezzel a meglepivel keltett reggel, én meg nagyokat néztem félkómás állapotban, hogy mi a fene? A lényeg, hogy azelőtt mikor együtt voltunk a Mallban, elpanaszoltam neki, hogy a LOL Surprise OMG szériából csak a Noriel játékboltban lehet kapni egyedül a negyedik fiú babát. (Megj: Igen, összesen 4 fiú baba volt eddig kiadva + egy Tweens fiú. Mivel nekem feltett célom, hogy mindegyik fiút megveszem az OMG/Tweensekből, mivel tudjátok imádom a pasi babákat, emellett valamiért különösen tetszenek a LOL srácok. ) A többiek már mind megvannak, csak hát eddig Prince Bee hiányzott. Az egyedüli probléma az volt, hogy a Noriel üzlet rohadtúl drágás és olyan magas árai vannak, hogy az röhejes, ezért nem vettem meg eddig onnan a babát...Na hát anyu akkor figyelt arra amit mondok és most elment és megvette nekem meglepinek...Majd eldobtam a hajam, hogy képes volt ennyit adni érte ^^" (Szinte 20.000 ft!) De azt mondta, hogy nem baj, mert hogy már rég nézegettem..."Eh, de legalább várhattál volna anyu, míg leszállításra kerül!" Persze ez nem azt jelenti, hogy nem köszöntem meg és nem örültem neki, csak értitek...Na de szó ami szó, ezzel megvan eddig az összes OMG fiú :D Kész a fiú bandám! XD Mellesleg cuki a srác, tiszta Vanilla Ice/Fresh Prince of Bel Air/MC Hammer stílus és kinézet, nem igaz?


Ami pedig az egyebeke illeti, nos olyasmit vettem, amit már...milliárd éve nem. Tényleg nem is emlékszem mikor vettem vagy egyáltalán raktam ki utoljára Puzzle-t! Ti szoktatok puzzlezni? Én gyerekkoromban raktam sokszor puzzlet nagymamámmal, mert ő nagyon szerette. Na hát történt az, hogy most hoztak Friends témában puzzlekat a Pepcoba, tök jó áron! Mivel nagyon szeretem a sorozatot (láttátok szerintem már a Karácsonyi haulomban is), ezért úgy voltam vele, hogy talán-talán veszek egyet. Sokáig gondolkodtam rajta, mivel úgy voltam vele, hogy oké, de ha kirakom hova rakjam? Legjobb lenne bekeretezni és felrakni a falra, de nincs hely a falon...Végülis úgy döntöttem, hogy mégis csak veszek, ha már ilyen jó árban van! A gond ott volt, hogy 3 féle közül kellett választani...Eh én és a választás, az nagyon nem megy nekem! A végén nem tudtam kettő között dönteni, ezért megvettem mindkettőt XD Mindig ezt csinálom amúgy...ha nem tudok dönteni vagy megveszem mindkettőt, vagy egyiket sem, legalábbis az esetek többségében. A puzzlek Trefl márkásak, szóval nem valami gyenge minőségű cucc, fejenként 1.000 darabosok (szerintem életemben nem raktam még ki ekkorát!), méretre pedig 68,3 X 48 cm-ek. Az egyiken egy nagy csoportkép van a szereplőkről, a másikon pedig sok kis kép ikonikus jelenetekkel. A harmadikon is sok kis kép volt, más jelenetekkel, de ott több volt az írás, azért választottam inkább ezt. Akit érdekelné esetleg, továbbra is lehet kapni őket a Pepcoban! Más puzzlek is vannak egyébként, és tényleg tök jó áron más helyekhez képest...

 

Valahogy mindig lesz egy téma, mikor elkezdek vásárolni, mert vicc nélkül, egy másik bevásárlási körúton, egy nagy áruházban bukkantam rá erre, a szintén Trefl márka, puzzlera, leszállításon! Kb. féláron volt a Friendsesekhez képest, ami végülis normális árnak számít, hisz ez 500 darabos és panoráma kép (66 X 23,7 cm). Mint láthatjátok ezen Elvis Presley van rajta, több képen. Nem hagyhattam ott, már csak nagymamám emlékéért sem, hisz neki nagy kedvence volt! Mellette pedig én is (többek közt) Elvis zenéjén, filmjein nőttem fel, így szintén nagyon szeretem! :) Sajnálom, hogy nagymamám már nincs köztünk, mert tudom, hogy ezt közösen raknánk ki és mintha hallanám, ahogy jajgat, hogy hogyan rakunk ki ekkora méretű puzzlet és hova? XD

Hát igen, első sorban ez a legnagyobb problémám jelenleg, hogy hol tudjam egyáltalán kirakni őket? Mert oké, hogy a bekeretezés és falra rakás kilőve, de attól még szívesen kiraknám őket csak úgy szórakozásból, aztán összeszedem, ahogy gyerekként is csináltuk a sok kis puzzleval (ami most is megvan). Persze lehetne a földön, szőnyegen is kirakni, de ez nem egy napos dolog és hát nekünk van egy macskánk...szerintem értitek a problémát :D 

Na hát ennyi lenne mostanra a mondani és mutogatni valóm. Mit gondoltok? :)

Bj-Lydia

Ócska piac haul

2023.02.21. 00:06
December-Január (2022/2023)

Sziasztok!

Végre sikerült befotózni és felkínlódni a tárhelyre a legfrissebb ócska piac haulom, hogy meg tudjam mutatni nektek is! :) Ez lényegében két hónapot foglal most magába, mivel voltak kiesések és így gyűlt össze csak a holmi. Első sorban 2022 Decemberből 3 hét játék-vadászat eredménye van itt, mivel a második két hétben mindig ünnep napra esett a vasárnap, ezért zárva volt a piac...oké igazából a második vasárnap már Január 1, de na. A másik része meg már idén Januárból 3 hét, mivel az azután következő hetek (bele értve már Februárt is), mind olyan óriási, fagyos napok voltak, hogy nem mentem ki a piacra. Ez idő alatt, még ha nem is olyan sok minden, de azért egész jó kis cuccok gyűltek össze!


Kezdeném, mint szoktam a plüssökkel, mert most sincs sok. Csupán csak 2 darab Tsum Tsumot találtam, az egyik egy szereplő a "Karib tenger kalózai"-ból, nem jöttem rá ki az, csak net segített az azonosításban valamennyire, a másik pedig Hans a "Frozen"-ből. Illetve a harmadik képen megtaláltam ugyanazt a "Stinky little trash monster" plüssöt mini méretben, ami már egyszer megvan nekem óriásban is, gondoltam akkor már legyen meg így is XD

  

Ami a babákat illeti, ott sem találtam túl sok mindent, de ezeknek nagyon is örülök! Elsőként egy újabb NaNaNa Surprise baba, ráadásúl tökéletes állapotban! :O Csak a csizmája hiányzik, és ez abszolút meglepett, főleg, hogy a kalapját tartó cérnákat elvágták, de mégis ott volt mellette ♥ Találtam még két Enchantimals babát: az egyik a láma/alpaka, a másik egy újabb kiadása a papagáj lánynak. És láthatjátok melléjük került két állatka is, bár még egyikhez sincs meg a "gazdi" baba, de majd idővel reméljük :) Végül meg került egy kis LPS Blythe baba is a kezembe, akit csak azért vettem meg, hogy a másik ilyen babácskám ne legyen egyedül, meg olcsó is volt.

  

Jaj kifelejtettem, hogy találtam egy halom LOL Surprise babácskát és állatkát, úgy hogy még a labdákat és tartó dobozokat is adták velük XD Sok kis kiegészítő is jött melléjük és van olyan amelyik teljes is! ♥  

 

Viszont még maradok kicsit a "babáknál", bár ezek nem a szószerinti babák :) Találtam 2 nagyon szuper, hiánytalan és nagyon szép állapotban lévő vintage Russ Trollt, igen az egyik ilyen ruha nélküli kiadás. A második képen láthatjátok, hogy ismét tovább bővítettem a Watchover Voodoo kollekcióm! Bár igazság szerint nem vagyok biztos abban, hogy valamelyikük egyáltalán bele tartozik a hivatalos WV kollekciókba XD A kis néger eléggé fura, ilyennel még nem találkoztam, a neten nem is találtam meg, de attól még beillik szerintem a többiek közé. A másik fehér blúzos, szives magassabb mint a többiek és ez vadi új, mert be volt csomagolva egy kis zacsiba, papírral mellé, amin az szerepelt, hogy "Kofola". Kis keresés után kiderült, hogy egy üdítő márkáról van szó és hát promocióban ezekkel adták ezeket a kis voodoo babákat, amik nyilván egyfajta WV kopik ezek szerint, de attól még ugyanolyan cukik (még van a gyűjteményemben belőlük!). A harmadik meg óriás ördögöcske, a fél lábáról le volt tekeredve a fonál, én tekertem és ragasztottam vissza neki, ezért nem épp olyan tökéletes munka mint eredetileg. Szegény kicsit kopott is, valszeg egy kis textil festékkel kijavítom majd. Vele kapcsolatban sem vagyok biztos, hogy WV, mivel ilyen óriásit még sosem láttam XD

 

Térjünk át a figurákra, ahol igen csak meglepetés várt, hiszen most előszőr akadt a kezembe eredeti Funko Pop! :O Több is! Úgy néz ki, hogy nagyon kezdenek kiszivárogni ezek is már a piacra, ami a növekvő árukat nézve a boltokban, tényleg meglepő, de nem panaszkodok, mert marha olcsók így :D Az első képen: egy régi kiadású (2011) Mickey Mouse és cuki Pikachu. A második és harmadikon nyilván Harry Potter karakterek (Dumbledore, Harry, Hermione és Ron). Mind szuper állapotban vannak. Megemlíteném, hogy Mickeyt és Pikachut megtartom a saját kollekciómba, de a HP Funkokkal kicsit gondolkodóba estem, mivel nem vagyok én HP rajongó, de na mégis eredeti Funkok...Aztán végülis Január végére úgy döntöttem, hogy jobban fog nekem a pénz, amiből vehetek mást ami ténylegesen érdekel és szeretek! Így ezt a 4 HP Funkot + azt az egyet ami már régóta a kollekciómban volt (Voldemort) felraktam eladásra a neten és hát csak néhány órába telt és máris elkeltek! :D Egy szintén, hozzám hasonló felnőtt figura gyűjtőhöz kerültek :)

  

Ahol a Funkok egy részét vettem, ott találtam ezt a szintén vinyl figurát, ami rögtön megtetszett a furcsasága miatt! Mint kiderült a net segítségével, ez igen egy művész által tervezett darab, csak sajnos hiányzik a fegyvere és nem is volt ott a dobozban sehol :/ Hogy pontosabb legyek "Maximus lion-man warrior" a neve és "Arty Toys Djeco" néven tudtok rákeresni, ha érdekel esetleg valakit :)

Találtam még két figurát a mitológiai lények gyűjteményembe is: az egyik Schleich Eldrador Creatures Jég szörny (szerintem kiköpött Yeti féleség XD), csak sajnos hiányzik a fegyvere neki is,  a másik meg Chap Mei márka ugyan, de klassz kalóz csontváz :D

Néhány darabbal bővűlt a Sylvanian Families/Bear Family plüssözött kollekcióm is. Tudjátok, most már kerülöm a ruha nélkülieket, de amelyik felöltöztetve akad a kezembe, azt azért még megveszem XD A lány nyuszi ruháján javítani kellett kicsit, mert ramaty állapotban volt (a szalag díszítés az én művem). Mellettük meg egy méretarányos kis konyha rész, félig műanyag félig fából készült, nyitható a sütő ajtaja és a kis szekrény rész is. Majd egy kis restaurálásra szorúl, de nagyon megtetszett, tuti valami baba házból van eredetileg, de csak ezt az egy darabot találtam meg belőle. Idővel, ha lesz helyem ahova kiállítsam ezeket a kis figurákat és a nagy faház játékszetteim, a többi bútorommal... :)

Végül pedig néhány vegyes kép kissebb-nagyobb figurákról:

  1. Mini TMNT Baxter Stockman figura (vicces módon vadi új, mert Blind Bag zacsiban vettem meg és én bontottam ki itthon! Kár, hogy nem volt több ilyen zacsi...), KFC Looney Tunes Daffy Duck (már csak Taz hiányzik a szériából), Gosnell Funny Farm Animals csacsi (tudom, hogy kopott, de már olyan régen vadászom és ezzel teljes mindhárom Gosnell szériám! :D) és egy cuki vintage Garfield
  2. Mini LPS póni (a LOL babák közé volt bevegyítve), LEGO Looney Tunes Tweety, Mini Safiras Neon Princess Dragon figura, Polly Pocket Pets maci, cuki Lost Kitties hányó macska XD 
  3. Sweet Box mágus macska, Zhu Zhu Babies majom, 2 darab Puppy/Kitty in my pocket figura, 2 darab Filly Pony Princess figura (érdekes, hogy az egyiknek rendes, ültetett farka van, még ilyet nem láttam eddig)

  

Mostanra ennyi lenne, mit gondoltok? :) Nektek mi tetszik a legjobban? Várom a kommenteket! A következő Ócska piac haul bejegyzés majd egybe foglalja a Február és Március hónapot is, mivel ebben a hónapban egyelőre csak egyszer voltam kint (pont elmúlt vasárnap) és hát az új holmi még épp szárad a mosás után XD Remélem szép idők elé nézünk ami a Márciusi haul illeti, na majd meglátjuk! 

Bj-Lydia

Blog: 6 éves az oldal! és egyebek

2023.02.16. 23:41

Sziasztok!

Előszőr is megemlíteném, hogy ismét kiment a fejemből, a blogom születésnapja, mint minden évben! XD Nem tudom, hogy nem tudom megjegyezni a dátumot, pedig pont Valentin Napra (Febr. 14) esik :D Igen, szóval idén 6 éves lett már az oldal! Úgy érzem azért ez már egy kis teljesítmény, hogy ennyi ideje írogatok ide hébe-hóba és ti követitek, olvassátok is a sok marhaságom XD Ezer köszönet mindenkinek ezért! Én szeretem csinálni, vagyis írni és vezetni az oldalt, és hát ha van néhány személy aki (még ha nem is írnak vagy adnak visszajelzést, tisztelet a kivételnek!) feljárogat, megnézni, hogy mi van velem, miket művészkedtem vagy épp mik az újdonságok, akkor az már nekem megéri! :)


Áttérve más dolgokra, amik mostanában történtek. Az utóbbi időben az igazság az, hogy eléggé fáradt vagyok, folyamatosan. Napok óta a bal szememben is járkál/vibrál az ideg, ami rohadt bosszantó...Nem tudom miért, pedig sokat alszok :/ Lehet hülyeség, de lehetséges lenne, hogy kihatással van rám (és egyes emberekre), a földrendések?

Oké, nyilván mindenki látta mi történt Törökországban és rémes :( Főleg, hogy a török nyelv mennyire közel áll a szívemhez, amióta foglalkozok vele, így mindenképp megérintett a dolog. Nem mintha másképp nem, csak na értitek...Azt viszont nem tudom, hogy ki mennyire hallott a Romániában történt földrengésekről is, az utóbbi néhány napban? Nem akkorák voltak mint Törökben persze, ha akkorák lettek volna, akkor itt is ugyanaz lenne az eredmény és meglehet, hogy már én sem írogatnám ezt a blogot nektek ^^" De a lényeg, hogy az én megyémtől nem olyan messzi megyében történt nagyon sok földrengés, kb. folyamatos utórengésekkel. Szerencsére egyik se túl nagy, de a két nagyobbat (5.2 és 5.7) mi is éreztük itt. A rengés hullámok széle elérte az én városom is többek között, és ugyan csak finoman, de érzékeltük. Az elsőt hétfőn délután, akkor a kerekes számítógép székemen ültem a szobámban, épp varrtam és előszőr azt hittem szédülök, mert nem értettem miért remeg alattam meg a szék, aztán figyeltem és még 2-3x megtörtént. Anyu szaladt át a szobájából, hogy éreztem-e? mivel ő az ágyon feküdt és alatta is remegett az ágy. A második rengést rá egy napra, kicsivel délutáni órákban (korábban mint előző nap) éreztük szintén, az erősebben érzett és kicsit hosszabb ideig tartott (kb fél perc?). A konyhában voltunk mindketten, én a széken ültem és az remegett alattam, a konyha pulton látszott a vizes üvegemben ahogy "inog" a víz (kb. mint a Jurassic Park filmekben mikor jött a T-Rex, csak itt vízszintesen XD), és az egyik magas szekrény rész, ami tele van poharakkal, szintén remegett, azt meg is fogtam, nehogy esetleg dőljön, bár annyira nem volt erős a dolog...Egyébként itt semmi nem esett le, semminek nem lett baja, és az állataink nem is reagáltak az egészre. Viszont az epicentrum megyében azért akadtak károk és vannak sajnos tönkretett épületek, otthonok, minimális sérült is.

Mit mondhatnék? Fura az egész tapasztalat, hiszen 30 éves vagyok, de én eddig még sosem éreztem földrengést. El kell azt mondanom, hogy egyébként a második rengési nap, egész nap szarúl éreztem magam (már a rengés előtt is) és fájt a fejem :/ Anyu is szarúl volt, ő már az előző napokon is. De végülis jól vagyunk, csak tényleg ne történjen nagyobb, mert az már gondokat okozhat...


Ami az egyéb dolgokat illeti, nos végre valahára sikerült befejezni a rendelését az "idegesítő" kliensemnek és ma hivatalosan vissza is postáztam neki a babát, na meg a ruhákat amiket rendelt. *örömtáncot jár* XD Emellett meg kell említenem, hogy szerencsémre az utóbbi hónapokban (Karácsony előtt kezdve), tök jól mentek az eladások, ezért sikerült egy kis pénzt összekaparnom magamnak :D Csak kicsit már idegbajt kaptam attól, hogy majdnem minden nap a postára rohangáltam a csomagokkal XD De azzal nyugtatgattam magam, hogy megéri és hát végülis egy kis napi sport is...Meg hát, ahogy drága politikus szerelmem mondja: "Ha nincs befektetés, nincs profit sem" *bólogat* :3 

Na de ennek örömére nem tudtam megállni, hogy ne vásároljak is kicsit XD És itt jön egy kis magyarázat is, azoknak akik esetleg nem rendszeresen olvassák a blogom, vagy nem tudják ezket az infókat...A lényeg, hogy tudjátok, hogy gyűjteni próbálom (többek között) a Rainbow High és Shadow High babákat, ha már a külön kiadásokat nem is tudom, de legalább a fő szériákat. Na hát míg, a RHval viszonylag naprakész vagyok (az ötödik széria még csak most kezd kijönni, kell még idő míg ide érnek). A Pacific Coast High babák meg külön széria ha úgy vesszük, belőlük több nem is lesz és hát ott még kell ugyan 2 lány, de még mindig várom, hogy már végre leszállítsák őket normális árra... Addig a SH első szériájával kicsit bajban voltam. A probléma ott kezdődött (és szerintem ezt említettem még), hogy hozzánk nem érkezett az első szériából csak két lány (Natasha és Heather). Na hát azóta is annyi a felhozatal, a másik 4 karakterből soha nem kaptunk a boltba :( Szerencsém volt anno, hogy születésnapomra megrendeltem egy lengyel oldalról, ami jelenleg nem működik most (Kobotec), Lunat és Nicolet. De az utolsó két baba a szériából, mellesleg a két kedvencem is egyben, Shanelle és Ash, nem voltak elérhetőek ott sem. Neten sem találtam meg őket sehol, vagy ha igen, olyan orbitális áron, hogy az röhejes...Szóval azóta is kínlódtam, hogy mihez kezdjek velük kapcsolatban, mivel USAban már kiárusításra kerültek, tehát többet nem gyártanak belőlük, hozzánk meg nyilván nem is hoznak belőlük többet nagy valószínűséggel, hisz Heather és Natasha azóta se fogyott ki...A második szériás SH babák meg nemsokára érkeznek is, amint a neten láttam már...Nem akartam kockáztatni, hogy lecsúszok róluk és figyelgetni kezdtem a német Amazont, mert online egyedül ott találtam meg őket. A probléma az volt, hogy jóval drágábbak voltak és plussz szállítási költség is, mintha helyileg vettem volna meg őket (nyilván ez lehetetlen, de na értitek). Szóval vártam és vártam, ettem magam, hogy mi legyen? Aztán egyik este arra lettem figyelmes, hogy a német Amazon "kuponokat" ajánlott fel bizonyos értékekben és bizonyos régebbi kiadású RH és SH babákra! (nem egyforma összegekben) Mondom ez az én esélyem! Miután bepakoltam a kosaramba Asht és Shanellet, aplikáltam a kuponokat, hát szép kis összeget megspóroltam a végén! :D Ash drágább volt ugyan, mint Shanelle, de ha egyformán osztom el az összeget, akkor pont annyiba jöttek ki így a babák, mintha itt helyileg a leszállított összegben vettem volna meg őket (anno Heathert is úgy vettem)! Jó persze, rá fizettem egy kis szállítási költséget, ami végülis plussz, de hülye lettem volna nem lecsapni az alkalomra! ♥ És hát a helyzet az, hogy Ash máris érkezik holnap (azaz látom már ma, mert elmúlt éjfél), Shanelle pedig hétfőn kellene befusson, mivel őt egy nappal később küldték el. Ő nem volt készleten, csak más lerakatban és eredetileg úgy volt, hogy csak Márciusban érkezik majd meg, de aztán updateolt a dolog...A képen láthatjátok a végösszeget is, amennyit fizettem, ha esetleg érdekel valakit :)

Nagyon örülök nekik, és remélem nem lesz semmi komoly gond, vagy hiba velük! Amint befutnak mindketten, hozok róluk normális képeket "élőben"! Na meg a többi új szerzeményemről is, mert még van amit vettem és anyu is meglepett egy ajival Valentin Napra :)


Ja a végére még szeretném beszúrni azt, hogy lehet olvastátok már a chatben, de ha nem, akkor a múltkori posztomban leírtam, hogy mi a helyzet a kamerámmal és az újratölthető elemekkel...Na hát megérkeztek a "menő" Philips elemek az Emagról, mikor kivettem a csomagolást a futáros szállító zacskóból, és megfogtam az elemek csomagolását, mármint azt az átlátszó műanyag részt, ami rá van ragasztva a kartonra (tudjátok miről beszélek szerintem XD), na az simán a kezemben maradt, nem is kellett letépnem a karton lapról...Mondom ez jól kezdődik, ergo olyan régiek az elemek, hogy a csomagoláson a ragasztó megévődött?? Hát igen, megnézvén a gyártási dátumot 2017...Eh, oké...Hozom a kamerám és bele pakolom a 4 elemet, próbálom elindítani, meg se nyekken. Mondom oké, tuti nincsenek előre feltöltve, meg hát régóta is be voltak csomagolva...Beraktam az elem töltőmbe, hogy na akkor megvárjuk szépen a 14 órát és másnap majd! Erre eltelik néhány perc és a töltőmön lévő két kis sárga égő (azért van 2, mert egyszerre nem muszáj 4 elemet tölteni, hanem lehet csak kettőt, vagyis egy párt) közül az egyik villogni kezd. Mondom ez mi a szar? o.O 8 éve megvan a töltő, mert a kamerámmal kaptam, de ilyent még soha nem produkált! Rákeresek hamar a neten, hogy mit jelent ez? Azt írta, hogy vagy túl hideg az elem, vagy túl forró, vagy rossz...Kiszedem az elemeket, hőmérsékletileg egyik sem. Olvasom, hogy lehet az, hogy nem ugyanaz a márka a töltő, mint az elem?? Mondom akkor b*ssza meg, most vegyek egy Philips töltőt is?? De hát ez hogy lehet, mikor a töltő simán feltöltötte a noname Lidles elemeket, akkor nehogy már egy ilyen csinálja itt az eszét nekem!

Fogom, visszarakom megint a töltőbe őket, pár perc, ugyanaz a villogó égő, csak most a másik oldalon (míg kivettem, olvastam stb. felkeveredett a "sorrendjük"). Ekkor már kezdett nekem valami gyanús lenni, hogy ha egyik égő villog, akkor miért nem villog a másik is, elvégre ha hőmérsékleti probléma lenne, akkor az nem csak egy-két darabra vonatkozik, nem igaz? Plussz ugyanez lett volna akkor is, ha nem tölti a töltő, mert más a márka. Mindkét égőnek villognia kellett volna, de nem, csak egyik oldal villogott...Vakarom a fejem, nézem a kommenteket Emagon, látom, hogy más Philips elemeknél, mindneki dícséri, hogy már előre fel vannak töltve, ki lehet próbálni őket, mikor kiveszed a csomagolásból! Mondom oké, akkor próbáljuk ki még egyszer, valami olyanban, amihez nem kell erős elem! 

Fogom az elemeket, leszedem a konyhában a faliórát, ami egy darab AA elemmel megy és egyesével végig próbálgattam a 4 darab Philips elemet! Na mit gondoltok mi volt az eredmény? A 4 elem közül 3 darabbal rögtön el indult az óra, de az egyiktől meg sem moccant. ÁHÁ! Ergo, rossz az elem! Tehát sajnos egyik elem defektes volt, már úgy kaptam a csomagolásban kézhez :( Ezért nem indult el a kamerám sem tőlük, mert neki 4 erős elemre van szüksége, de ha az egyik defektes akkor...? És igen, ezért jelzett a töltő is, mindig azon az oldalon, ahova került a rossz elem, hogy nem okés valami! Hát mit mondjak? Nagyon dühös és csalódott voltam, rögtön nyitottam is meg a kérvényt az Emagon és elindítottam a visszaküldési procedúrát, jelentve, hogy defektes holmit kaptam. Mivel sajnos nem volt olyan opció, hogy kicseréljék, vagyis nem kérhettem mást helyette (én ezt szerettem volna, hogy cseréljék ki egy másikra), ezért csak a pénzem kérhettem vissza. Másnap jött is a futár és elvitte a visszacsomagolt holmit és hát szinte egy hétbe telt, míg végre visszautalták a számlámra a pénzt, de legalább nem maradtam a kárral. BÁR a szállítási költséget sajnos nem térítik vissza, szóval olyan 1.200 ft elúszott a semmibe, de ez van. Az is megfordúlt a fejemben egyébként, hogy ki tudja még kinek adják el ezt a defektes terméket? Hisz a csomagolás kifogástalan állapotban volt (én is úgy küldtem vissza, hogy ne legyen baj, mert másképp nem adják vissza pénzem), csak simán visszaragasztják a műanyag tokot és kész...Csak kapnak egy olyan szerencsétlent, aki nem tudja hogyan kell visszaküldeni valamit és marad a kárral :/ Szomorú... 

Na mindegy, szóval erről ennyit. Azóta is még azzal a szerencsétlen Lidles szettel vagyok egyelőre. Helyileg körbenéztem, hogy miket lehet kapni a boltokban és még akarok nézelődni mielőtt megint veszek valamit. Remélem több szerencsém lesz most már, ha megtalálom a megfelelőt, mert nem olcsók a nagy kapacitású, erős elemek (+2.000 mAh)...


Hát mostanra ennyi lenne. Reményeim szerint most már valahogy lesz időm bekínlódni az ócska piac haulom, ha a kamera is együtt működik velem. Na meg, most hogy rendelés-free vagyok, mellesleg kész a Februári naptár képre való ruhával is (csak a képet kéne már elkészíteni...heh kamera...), ideje lenne belevágni a fejszém (varrógépem?) valami nagy projektbe ismét? Mit szóltok hozzá? :D

Bj-Lydia  

Babu hírek 24: Ötödik széria RH!

2023.02.10. 23:06

Sziasztok!

Gondolkodtam, hogy miről is írhatnék nektek egy kicsit, aztán eszembe jutott, hogy az utóbbi hetekben/napokban elég sok minden jelent meg és szivárgott ki a Babák világából, ezért úgy gondoltam, hogy ismét hozok nektek egy Babu hírek bejegyzést, még ha rövidebbet is, mint szoktam :)

Mielőtt viszont a babákkal foglalkoznék, szeretném megjegyezni, hogy én személy szerint csak most tudtam meg, hogy az idei New York Toy Fair új dátumot kapott! Eddig mindig Februárban került megrendezésre, de úgy tűnik, hogy idén Szeptember végére tették át a megrendezését. Kicsit furcsa ez, nem tudom mi lehet az oka, de gondoltam szólok, ha érdekel valakit esetleg az újdonságok bemutatása miatt...


És akkor kezdjük is Mattelel és Monster High. Most viszont nem az új generációval, hanem a G1es típusú babák egy újabb gyűjtői szériával térnek vissza: "Haunt Couture Midnight Runway" címen. A szériában egyelőre 3 baba lesz: Frankie Stein, Cleo De Nile és Spectra Vondergeist, más-más dátumon kiadva, online megvásárlással, limitált számban, mint ahogy az előző Skullector, Haunt Couture babák is voltak! Frankie pont ma (Febr. 10) volt elérhető, a többiek később jönnek. Az áruk csak úgy, mint az előző gyűjtői daraboknak: $75

A rajongókat annyira nem nyűgözték le a babák, bár szépek, de a többségét inkább Spectra érdekli, ahogy megfigyeltem. Mit mondhatnék? Szépek, de tényleg nem valami nagy durranás. Szerintem jobban tenné a Mattel, ha tovább folytatná a sima Haunt Couture szériát, amiben Rochelle is ki kell jöjjön az idén...

  


Áttérve a G3as MH babákra, azért szép lassan csak bővűlget ez a kollekció is, a rajongók örömére. Úgy tűnik, hogy érkezik az első "bulis" széria, ami a Monster Ball nevet kapta. Egyelőre ugyan csak Draculauraról szivárgott ki kép, de a doboza alapján a szériában még benne lesz Clawdeen, Lagoona és Cleo is! Egyébként Draculaura...csak nekem tűnik úgy, hogy olyan mintha a G1es Sweet 1600 és Ghouls Rule Draculaura ötvözete lenne? XD

A másik új széria máris a Skulltimate Secrets folytatása, avagy téli változata? Az "első fele" ennek a szériának még jóformán ki sem került a boltokba, de máris jön ez, ami a "Fearidiscent" nevet kapta. Viccesnek találom, hogy ebben a  szériában ismét ugyanazok a karakterek vannak, mint az elsőben: Frankie, Draculaura, Clawdeen, Lagoona és Cleo

Véleményem szerint igen, ez tényleg a téli verziója a Skulltimate Secretsnek, hisz az első felében ugyanezek a karakterek mind nyárias ruhát viseltek. Érdekes koncepció mondjuk, főleg, hogy az eredeti G1esben sosem kaptunk igazi téli öltözetes babákat, ilyen szempontból ezt jó ötletnek tartom. Emellett megjegyezném, hogy nekem személy szerint eddig ez a széria tetszik a legjobban az új babákból! Tetszetős a ruhájuk, a színek, minden szépen passzól és nem csak színes kotyvalék...csak hát kár, hogy nem az eredeti babákon látom őket :D De most az egyszer, ez szép munka volt a dizájnerektől!

  

  

  

 

 


Áttérve az MGAra, itt is nagy hírek vannak! Miután a múltkori posztomban bemutattam a Shadow High második szériát, mostanra kiszivárgott, sőt már egyes helyeken online rendelhető is volt rövid időre, a Rainbow High ötödik szériája! Ahogy a Shadow High második szériában, itt is eltünt a második ruha szett a babák mellől, helyette apró kiegészítők jönnek csak velük...Az új karakterek pedig sorban: Priscilla Perez (flamingó rózsaszín), Michelle St. Charles (neon narancssárga), Victoria Whitman (homokszín/bézs), Olivia Woods (oliva zöld), Kim Nguyen (tengerészkék) és Aidan Russel (világos lila).

Véleményem szerint, lehet csak én látom így, de eddig ez az egyik leggyengébb széria a második széria után! Valahogy nem érdekesek a babák, bár vannak egyedi dolgok rajtuk, pl. Victoria egész teste szeplős, de ettől eltekintve kicsit olyan "meh" lett az egész. A kedvenceim szerintem Victoria és Olivia, de Kim is szép.

      

Illetve a múltkor még csak kiszivárgott képünk volt az új Budget babákról, na most valaki megtalálta őket egy boltban. Úgy tűnik, hogy a harmadik széria karaktereit (Daria, Georgia, Sheryl, Daphne, Gabriella, Emi) adták ki ilyen "spórlós" formában. Ergo mint láthatjátok, minimalista öltözettel és 5 pontos artikulációval, nyilván fiatalabb korosztályok számára.

     


Ide a végére még beszúrnám azt, hogy hivatalosan a boltokba kerültek a Mini NaNaNa Surprise babácskák, és úgy tűnik, hogy a cég tovább folytatja a ezt a szériát, mert most már mini hátizsákos formában is kiadják őket, pont ahogy a nagyobbak is voltak ilyen verzióban:

 


Hát mostanra ennyi lenne, mit gondoltok ezekről az újdonságokról? Várom a véleményeket, megjegyzéseket stb.! :)

Bj-Lydia

 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-Aliexpress haul

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

-Ócskapiac haul (December-Január-Február-Március)

 

Chat

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

   
Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre